Akaszd a szögre a komolyság jelmezét! 

Napjainkban villámgyorsan próbálunk mini-felnőtteket nevelni a még járni-beszélni tanuló gyermekekből, mi magunk pedig igyekszünk életünk minden területén “igazi”, komoly és komolyan vehető felnőttnek tűnni, kiirtva a gyermeki virgoncság írmagját is önmagunkból – és sokszor sajnos a kapcsolatainkból is. Azonban a tudomány is egyre inkább afelé mutat, hogy felesleges reggelente feltenni a karót nyelt, komor álarcunkat, ha szeretnénk boldogok és kiegyensúlyozottak lenni.

“Jaj, ne légy már olyan gyerekes!” – halljuk sokszor a mindennapok során, partnerek, munkatársak, és – ironikus módon – csemetéjüket korholó szülők szájából. Tény, hogy nem maradhatunk örökké gyermekek, ugyanakkor gyermeki énünk egyes aspektusai hasznos kísérői lehetnek felnőtt életünknek.
Ezek egyike a játékosság. A fiatalkori bohóság azok életében is jelen van, akik már törvényesen fogyasztanak alkoholt: behálózza baráti-és romantikus kapcsolatainkat, és úgy fest, mentális teljesítményünkre sem hat feltétlenül negatívan.

Sajnos a játékosságot napjainkban inkább negatív jelentéssel ruházzuk fel, azonban ez egy hibás általánosítás. A játékosság egyik nagy előnye, hogy amikor összetett problémákkal néznek szembe, a játékos emberek könnyebben váltanak nézőpontot, ami lehetővé teszi számukra, hogy ráleljenek a megoldásra – még ha az szokatlan, újszerű is. Ezen felül könnyebben értékelnek át bizonyos helyzeteket, és képesek az unalmas szituációkban is örömet lelni, ami segít stressz-szintjük kordában tartásában – ami manapság valódi szupererőnek számít.

Te is szeretnél játékos lenni? Akkor ideje szögre akasztani a régóta cipelt komolyság-jelmezt, és újra felfedezni a játékosság izgalmas, a mindennapokat megszépíteni képes birodalmát!

A mindennapi élet stresszével és a problémákkal nem mindig könnyű játékosnak lenni. Ennek ellenére érdemes több időt szánni a nevetésre, a játékra és a pozitívabb életszemléletre. A játékosság csökkenti a stresszt, és optimistább fényben látja az illető a világot.

Íme, 7 gyakorlati példa a játékosságra

1, Tanulj a gyerekektől!
Több időt tölteni a gyerekekkel a legegyszerűbb módja a játékosabb játéknak. Nézd meg, hogyan tekintenek a gyerekek az életre és hogyan viszonyulnak hozzá. A gyerekek mindent kíváncsian, lelkesen és szórakoztatóan közelítenek meg. Tanuld meg az élet ilyen fajta játékosabb megközelítését!

2, Menj táncolni!
Engedd le a hajad, és táncoljon olyan zenére, ami neked tetszik! Érezd jól magad! És minél többet táncolsz, annál inkább nyugodtnak érzed magad, és “levetkőzöd” a gátlásaidat.

3, Nevess magadon!
Ha mindig komolyan veszed magad, és nem tudod beismerni, hogy zavarba ejtetted magad, rossz megjegyzést tettél, vagy akaratlanul is valami mulatságosat tettél, akkor nem tudsz felszabadult lenni. Tudj nevetni magadon!

4, Társasjátékozz!
Családi, baráti összejöveteleken örömteli időtöltés a társasjáték. Oldja a hangulatot, segít az egymásra figyelésben, szórakoztat.

5, Mozogj, sportolj!
A legjobb társaságban, családtagokkal, kollégákkal, barátokkal tekézni, kerékpározni, focizni. Légy önzetlen a sportban is! Nem a győzelem a fontos, hanem a részvétel, az együttlét! Több sportolással kevesebbet fogsz aggódni a problémáid miatt és még játékosabb emberré is válsz.

6, Hagyd abba a kifogásokat!
A következő alkalommal, amikor elutasítasz egy meghívást, egy lehetőséget, kérdezd meg magadtól, hogy mi tart vissza valójában. Fáradtság? Lustaság? A félelem attól, hogy valami újat próbálj ki?

7, Mozdulj ki a komfortzónádból!
A komfortzónából való kilépés lehetővé teszi, hogy valóban játékos emberré válj. Csinálj olyat, amitől tartasz, félsz. Például, vegyél részt úszásoktatáson, vacsorázz egy indiai étteremben, kelj korán és menj mozogni. Mindez megtanít arra, hogy többre vagy képes, mint azt valaha gondoltad volna. Azok a dolgok, amelyeket kényelmetlennek éreztél korábban, a javadra válhatnak.

Szánj időt a játékosságra! Sok ember nem elég játékos, mert egyszerűen nincs rá ideje. Szánj például heti három órát a játékra! Akár írd fel, mely órákban nem szabad olyan komolyan venned az életet. Maradj pozitív, játékos akkor is, ha valaki forgatja a szemét, amikor viccelődsz. Gondolj arra, hogy mit tenne egy gyermek: elesne, felkelne, vállat vonna és új játszótársat keresne. Itt és most élj. Ez azt jelenti, hogy úgy élünk, mintha nem lenne holnap. Ehhez képesnek kell lenned felismerni a szépséget minden pillanatban és tevékenységben. A legjátékosabb emberek azok, akik teljesen „rá vannak hangolva” a jelenre. Annyira lenyűgözi őket a körülöttük lévő világ, hogy mindig megpróbálják a lehető legtöbbet kihozni belőle!

Szabó Anna
pszichoforyou.hu

Ilyenek a hitből fakadó tettek

Szeptember 15. – Évközi 24. vasárnap
Olv.: Iz 50,5-9a; Zs 114; Jak 2,14-18;
Evangélium: Mk 8,27-35

A kis Andris elalvás előtt mindig hangosan imádkozott az ágyában. A szüleitől tanult imákhoz idővel a saját kis kéréseit, mondanivalóit is odafogalmazta. Egyik évben, karácsony közeledtével minden este azzal fejezte be imádságát, hogy „Ne feledd, kérlek Istenem, hogy egy piros biciklit szeretnék kérni karácsonyra!” Édesapja és édesanyja mindig elszorult torokkal hallgatták kisfiúk imádságát, néha bizony még a könny is elfutotta a szemüket. Nagyon jól tudták ugyanis, hogy nem fog telni a családi költségvetésből sem piros, sem másmilyen biciklire. Bármennyire fog is ez fájni a gyermeküknek, nem lesz bicikli a karácsonyfa alatt. Leginkább attól féltek, hogy Andris csalódni fog az Istenben, és netalán még meg is haragszik rá. Amikor eljött a Szenteste, bizony nagy aggodalommal várták, mi lesz majd az ajándék bontogatás eredménye. Örömmel tapasztalták azonban, hogy Andris örül a kisebb és olcsóbb ajándékoknak, önfeledten játszik velük. Édesanyja a vacsora végén azért óvatosan megkérdezte: „Kisfiam! Nem esik rosszul neked, hogy Isten nem hallgatta meg a kérésedet, és nem kaptad meg a piros biciklit a Jézuskától?” Nagy csodálkozására Andris így válaszolt: „Miért ne hallgatta volna meg a kérésemet? Meghallgatta, és azt mondta, hogy nem!”

A szentleckében Szent Jakab apostol a hitből fakadó tettek nélkülözhetetlenségére hívja fel a figyelmet, hiszen ezek nélkül a hit csak üres képzelgés vagy érzelem csupán. Azonban milyen tettek fakadnak a valódi hitből? Nagyon sokszor még az a tény is, hogy a hitből cselekedeteknek kell fakadniuk, meglepetést kelt nem is kevesekben. Amikor valaki valamilyen ügyben, leginkább a szentségeket kérni jön a plébániára, fel szoktam tenni neki a kérdést, hogy hisz-e Istenben. A válasz legtöbbször reflex-szerűen az, hogy „természetesen hiszek”. Amikor azonban arra is rákérdezek, hogy vajon miben mutatkozik ez meg az ő életében, mit tesz másképp, vagy miben tesz többet, mint a nem hívők, sajnos legtöbbször magát a kérdést sem értik igazán. Méghozzá azért nem, mert nem is tesznek szinte semmit másképpen, főleg pedig többet nem! A hit alatt ugyanis legföljebb azt értik, hogy hajlandók elfogadni Isten létezését. Ez pedig önmagában még szinte semmire nem indítja az embert.

Amikor tehát a hitből fakadó cselekedeteket hiányoljuk a mai emberből, érdemes először arra rákérdezni, mit is ért az illető a „hit” alatt. Mint az előbb láttuk, sokan csak annyit, hogy „Inkább van Isten, mint nincs.” Ismét mások a hit alatt valójában azt értik, hogy „magamban hiszek! A magam képességeiben, lehetőségeiben, kapcsolataiban stb.” Akiknek a hit ezt jelenti, azok a hitből fakadó cselekedetek alatt a sikeres önérvényesítést, a tanulási, munkahelyi sikereket, a karriert, a hatékony anyagi boldogulást értik főként, illetve azokat a tetteket, amelyek ezeket mozdítják elő. És ebbe bizony sokszor belefér a mások megalázása, hátra könyökölése is, a mások rovására történő érvényesülés. Isten pedig az, aki ebben őket támogatja, segíti! Mert ugyebár ők hisznek benne! Mindenesetre az biztos, hogy akik valójában önmagukban hisznek, azok a saját céljaikat, érdekeiket, saját akaratukat részesítik előnyben mindenhol, és Istent legföljebb „azért tartják”, hogy mindehhez asszisztáljon, és mindezt igazolja, szentesítse! Vannak aztán olyanok is, akik számára a hit egyfajta placébó. Az előző csoporttal szemben ők éppen hogy gyengének, kiszolgáltatottnak, betegnek, sikertelennek érzik magukat. Érzik, hogy támaszra, segítségre volna szükségük! Valami hatalmasabbra, erősebbre, mint ők maguk! Ez a réteg szokta azt mondogatni rendszeresen, hogy „Valamiben hinni kell!” Ez alatt kimondva-kimondatlanul azt értik, hogy mindegy, kiben-miben, csak működjön!!

Hogyan is működjön? Úgy, hogy segít elérni azt, amit én akarok, csak épp gyenge vagyok hozzá! Megcsinálja helyettem azt, ami az én dolgom lenne, csak épp nincs erőm vagy akaratom hozzá. Meggyógyít engem olyan bajokból, amikben szenvedek, és egyedül nem tudok kikecmeregni belőlük. Vagyis ennek a fajta úgynevezett „hitnek” a középpontjában is az ember áll, csak épp a gyenge, segítségre szoruló ember. Az Isten pedig az, aki megteszi helyettem azt, amire nem vagyok képes, segít akkor és abban, amikor és amiben én akarom. Az előbb ismertetett, „magában hívő, saját sikereit istenítő” és a most leírt „placébó isten” –ben hívő ember egyaránt saját magát állítja a központba, és ezzel valójában meghamisítja a vallásos hit lényegét. A ma divatos ezoterikus tanok is ezt a hamis vallásosságot gerjesztik és terjesztik. Az Isten az, aki a te céljaidat szolgálja! Neked legföljebb bizonyos praktikákat kell végrehajtanod, bizonyos tudásra szert tenned stb., s ennek fejében az istenség meggyógyít, pénzzel áraszt el, sikeressé tesz!

Ezzel szemben a valódi hit igazi tartalmát, lényegét az olvasmány és az evangélium tárja fel. A hit arra képesíti az embert, hogy elismerje önmaga fölött az Istent. Ne csak elfogadja, hogy létezik, hanem mind személyesebb és mélyebb kapcsolatot építsen ki Vele. Ha pedig ez megtörténik, akkor az ember már nem önmaga körül forog elsősorban, hanem Isten akaratát keresi és kívánja teljesíteni életében. Persze nem azért, mintha nem akarná saját boldogságát, mintha lemondana a saját javáról – csak éppen tudja, hogy Isten jobban tudja nála, mire van szükség a boldogságához és mi válik a javára. A hiteles hitű ember emellett hisz a földi életen túli, boldogabb és teljesebb örök életben is, és épp ezért az ezoterikus tanokkal ellentétben nem csupán a földi élet, a földi boldogság és egészség keretei között képes gondolkodni. Márpedig azok a tettek, amelyek ebből a hitből fakadnak, sokszor bizony különbözőek, mint az eddig leírt hamis vagy részleges hitből eredő cselekedetek. Ez a hit tud mit kezdeni a saját akaratról történő lemondással. Ez a hit képes értelmet adni az áldozatvállalásnak, a másokkal szembeni szolgálatkészségnek. Ez a hit adott esetben még a szenvedést, a halált is képes elfogadni, sőt szabadon magához ölelni. Látjuk, hogy az evangéliumban milyen éles szavakkal fejti ki Jézus Péternek azt, hogy őbenne bizony – minden jó szándéka ellenére – még nincs meg ez a hit, mert „nem Isten szándékai szerint gondolkodik, hanem csak emberi módon”. A hitből fakadó tetteket Isten akaratának felismerése és elfogadása jelenti, ahogyan azt a példában szereplő kis Andris helytálló válaszában is láthattuk.

Dr. Finta József atya