Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Együtt tanulunk imádkozni
Minden héten kapsz egy-egy különböző témájú imádság mintát, amelyet aztán beépíthetsz a hétköznapi imakultúrádba.
Ezzel szeretnélek arra ösztönözni, hogy minden élethelyzetedet áthassa az Istennel való mély kapcsolat.
Imádság szeretteinkért
Atyám, őrizd, óvd a bajtól azokat, akiket különösen szeretek. Úgy vigyázz rájuk, mint az én szívemre, amelyben nevüket hordozom. Védd meg őket minden bajtól, áldd meg törekvéseiket. Bizalommal kérlek, Atyám, tarts távol szeretteimtől minden rosszat, és azon az úton vezesd őket, amely a Te dicsőségedbe vonja lelküket. Ha szívüket bánat nyomja, tedd őket kitartóvá az irántad való bizalomban. Tudjanak remélni segítő kegyelmedben. Engedd, hogy szép legyen életük: áldott a reggel, békés az éjszaka, sikeres a munka, zavartalan az álom és a pihenés. Találjanak életükben sok örömet, legfőképpen tebenned és szeretetedben. Élvezzék a földi boldogságot, melyet tiszta lelkek számára juttatsz, hogy annál inkább vágyakozhassanak szeretetedben és boldogságodban élni.
Ámen
Saját imaszándékodat a levél aljára írhatod!
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!
IRÁNYMUTATÓ:
Amikor sok gonoszságot tapasztalsz, ott rejlik benne a kegyelem is!
Arra kérlek, először olvasd el a Szentírásban az ördögűzés Kafarnaumban történetét (Mk 1,21-28), (Lk 4,31-37) és utána olvasd tovább az elmélkedést!
***
Jézus Kafarnaumban a zsinagógába betérve ördögtől megszállottal találkozott és nyilvánosan megszabadította, vagyis ördögöt űzött.
Napjaink emberének talán az egyik legizgalmasabb, misztikus témája a megszállottság és a Sátán működése. Persze Démonról beszélni csak azzal lehet, aki hisz annak létezésében. Szent II. János Pál pápa így fogalmazott: „A Sátán egyik legnagyobb cselszövése, hogy elhiteti a világgal, hogy Ő nem létezik.” Cselszövése eddig sikeresnek tűnik, hiszen ha a gonosz nem létezik, akkor nincs értelme jóról és rosszról értekezni. Minden ember a saját kénye-kedve szerint dönti el, mi a helyes és mi a helytelen. A végeredmény pedig az a zűrzavar, amiben benne élünk.
Eluralkodik a tisztátalanság, a környezetünk pusztítása. Mindenhol a fogyasztói társadalom végterméke, a szemét, mely elpusztítja a teremtett világot, benne az embert is!
De a tisztátalanság nem csak a környezetünkben rombol, hanem belőlünk is árad, a mocsok ömlik a szánkból, akár kimondva, akár leírva. Annyira beteg lélekre vallanak a közösségi oldalak komment szekcióinak írásai. Fröcsögnek, bántanak, aláznak… Sátáni mindaz, ami körülöttünk zajlik!
A zsinagógában azonban az Ördög megnyilatkozik, leleplezi Jézust: „Tudom ki vagy: az Isten Szentje!” Az ismeretlen dolgok ismerete, az egyik bizonyíték, hogy a Sátán szól a megszállottból. De ahol Jézus jelen van, ott nincs helye a gonoszságnak. A mennyek országa, amely már közöttünk van, nem tűr meg semmiféle tisztátalanságot, pusztítást, embertelenséget.
Jézus jelenléte már gyógyír a sebekre, szavai visszahozzák a tisztánlátás ajándékát. Éppen ezért akarják a „modern gondolkodók” az Isten nélküli világ építését megvalósítani. Nincs szükség a tisztánlátásra, nincs szükség a megbékélésre. Számukra a feszültség, az egymásnak feszülés inspiráló és lehetőséget ad a kibontakozásra. Mesterségesen szelektál és az ember kezébe adja a döntés jogát, a másik ember élete fölött.
„Némulj el, és menj ki belőle.” A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta őt, majd hangosan kiáltva kiment belőle. Ebben az evangéliumi szakaszban is ott a megoldás: Jézus Krisztus! Csak vele tudjuk legyőzni a Sátánt, csak vele tudjuk helyre állítani a világ rendjét. Ő a tiszta forrás, melynek ízét sajnos elfelejtettük. De a tiszta forrás létezik, soha el nem apad, várja a megfáradt vándort, mely új életet keres benne.
(Forrás: Bese Gergő atya)
Nagyon fontosnak tartom Gergő atya utolsó mondatát. Azaz, bármilyen sok rosszat is tapasztalunk magunkban, a környezetünkben, a világban, ne ezekre fókuszáljunk, ne a bűntől való szabadulás kösse le az energiáinkat, mert akkor állandóan a magunk és mások hibái, bűnei körül forgunk, és könnyen szem elől téveszthetjük az Istent, a tiszta forrást. Ő ugyanis nagyobb minden gonoszságnál. Ő Úr az egész világ felett.
Ha – bár tudjuk, hogy a gonosz jelen van a világunkban – képesek vagyunk ezen felülemelkedni, és inkább Isten jelenlétét keresni minden történésben, akkor szerintem jó úton járunk!
Ne feledjük Pál szavait: „Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem!” (Róm 5,20) Tehát. még a gonoszságot, még a bűnt is képes gyógyítani Isten túláradó kegyelme! Amikor ezt megtapasztaljuk, ez az igazi csoda.
Egy komoly feladat mindannyiunknak, hogy Istent helyezzük a napjaink középpontjába, és ne a sok gonoszság miatt elégedetlenkedjünk!
Tedd Isten elé félelmeidet!
A Te szíved vak-e, néma-e?
Szeptember 08. – Évközi 23. vasárnap
Olv.: Iz 35,4-7a; Zs 145; Jak 2,1-5;
Evangélium: Mk 7,31-37
Egy távolkeleti mandarin szerette volna megismerni a nyugatiak vallását. Magához hívatott hát egy katolikus papot, egy ortodox pópát és egy protestáns lelkipásztort. A három keresztény igehirdető fél éven keresztül magyarázta a mandarinnak a keresztény hittitkokat és erkölcsi előírásokat. A beszélgetések során sokszor keveredtek egymással ellentétbe, s bizony nem egyszer hangos viták, szóváltások követték egymást a mandarin jelenlétében. Ha olyasmiről volt szó, amiben eltértek a nézeteik, nem kímélték egymást az epés megjegyzésektől sem. Irigyek voltak egymásra, amikor a mandarin hol ennek, hol annak adott igazat, illetve ha valamelyikükkel éppen többet beszélgetett, mint a másik kettővel. Egyre jobban elhidegedtek egymástól, egyre bizalmatlanabbak lettek egymás iránt. Végül fél év múlva a mandarin elköszönt tőlük és útjukra bocsátotta őket. Hálája jeléül mindegyiküket megajándékozta egy-egy drágaköves aranyládikóval. A pap, a pópa és a lelkész az út nehézségeire való tekintettel kénytelen volt együtt utazni, azonban annyira irigyek és sértődöttek voltak, hogy mindhárman elhatározták, még csak véletlenül sem nyitják ki a többiek előtt a ládikájukat! – Nem, nem láthatják meg, milyen ajándékot kaptam! Még majd ellopnák tőlem! – Így gondolkodtak. Az út első szakasza jól sikerült. Azonban a tél túlságosan hamar és nagy erővel érkezett. Éppen a széles és gyors sodrású Amur-Darja folyóhoz érkeztek, amikor lehullott az első hó. A folyón sehol sem találtak hidat. Négy napig bolyongtak le és föl, de nem tudtak átkelni. Rémülten állapították meg, hogy az élelmük elfogyott. Éhezni kezdtek ott, a folyó partján, ami pedig tele volt gyönyörű halakkal. Hiába volt azonban a sok hal, ha nem tudták kifogni őket. Próbálkoztak botokból kezdetleges szigonyokat gyártani, de a folyó gyorsan mélyült és túl erősen folyt ahhoz, hogy meg tudtak volna állni benne. A tél elmúltával kirgiz pásztorok vetődtek a folyópartra. megdöbbenve láttak három csontvázat egymás közelében feküdni, mindegyikük mellett egy-egy zárt aranyládika. Felfeszítették a ládikákat: az egyikben egy ötrészes, összecsavarozható arany horgászbot volt. A másikban több tekercs horgász-zsinór a legerősebb selyemből. A harmadikban pedig több, különböző méretű ezüsthorog. Ha a három lelkipásztornak lett volna annyi ereje, hogy megnyissák egymás felé a szívüket és megnyissák egymás előtt a ládikáikat, akkor még most is élhettek volna, s talán már rég hazaértek volna.
Effata!” – Nyílj meg! Így fohászkodik fel Jézus, és megnyílik a süket füle, megoldódik a néma nyelve. Sokan rajongással vették körül a Mestert, mert képes volt meggyógyítani a vakokat, a süketeket, a némákat. Valóban, milyen szörnyű is az, amikor az ember érzékszervei nem működnek! Mennyire lebénítja a vakság: örök sötétségbe kényszeríti, megfosztva a tájékozódás legfőbb lehetőségétől. Micsoda szörnyű börtönt jelent a süketség vagy a némaság, amely szinte lehetetlenné teszi, hogy meghallgass és megérts másokat, illetve kifejezd a saját érzéseidet, gondolataidat! Igen, nagyon komoly szabadulást jelent kigyógyulni ezekből a bajokból, megválni végre ezektől a béklyóktól. Azonban belegondoltunk-e már abba, hogy létezik belső vakság, süketség, némaság is! A szív vaksága, némasága. Az önzésből és bizalmatlanságból, gyűlöletből vagy irigységből fakadó bezárkózás, magunkba fordulás, ami lehetetlenné teszi, hogy megnyíljunk embertársaink felé!
Korunk népbetegsége ez a rettenetes bezárkózás és elmagányosodás, ami – érdekes paradoxonként – sokkal inkább jellemzi a tömegben élő embert, mint azt, akinek nem olyan nagy sürgés-forgásban kell töltenie a mindennapjait. A hatalmas panelekben élők legtöbbször nem ismerik a saját szomszédaikat sem, akiknek pedig nap, mint nap hallják a „motoszkálását” a papírvékony falakon keresztül. A munkahelyeken legjobb esetben túlszárnyalandó versenytársként, de sokszor sajnos kifejezetten ellenségként tekintenek egymásra az emberek, akit meg kell fúrni, ki kell túrni! Épp ezért nem osztják meg egymással ismereteiket, tapasztalataikat, nem fognak össze a munkában. Egymás bajától-bújától elfordítjuk a tekintetünket, arra gondolván: megvan nekem a saját problémám, épp elég azzal megküzdenem! Nagyon sokszor nem látjuk meg a másik szomorúságát, nyomorát, szegénységét, keserűségét. Nem halljuk meg a panaszát, segélykiáltását. Csak magunk köré tekintgetünk, vagy legföljebb a közvetlen környezetünk határáig. Így viszont az is egyre kevésbé valószínű, hogy lesz majd, aki bennünket meghallgat, ha nekünk lesz rá szükségünk, vagy aki a mi rászorultságunkat észreveszi, ha éppen mi kerülünk kiszolgáltatott helyzetbe! Bizony, szörnyű az a vakság, süketség, ami a modern, civilizált tömegembert sújtja! Imádkozzunk Jézushoz, hogy nekünk is kiáltsa oda: „Effata! Nyílj meg!”
Dr. Finta József atya