Inspiráló gondolatok János atyával
Szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket…
Mit jelent nekem ez a jézusi kijelentés?
Szeressétek egymást:
A szeretet emberségünkhöz tartozik. Szeretet nélkül nem tud élni az ember. Kicsi gyermekkorban érezzük meg a szeretetet, amely a bizalmunkat is erősíti. Alapigényünk a szeretve lenni érzése, ebből fakad a kettősség. Szeretném, ha szeretnének, de csak akkor fognak szeretni, ha én is szeretem a másikat.
A szeretetben benne van az önzetlenség. Egészen a másikra igyekszem figyelni. Persze a szeretetnek vannak szintjei. Másképp szeretem a szüleimet, a házastársamat, a gyermekeimet, az unokáimat, a munkatársaimat. Ezek a szintek más kapcsolati rendszereket építenek fel. De mindegyik alapja a szeretet és az ebből fakadó bizalom. Úgy akarom szeretni a másikat, ahogy neki jó. Úgy próbálom szeretni, hogy ő is megtapasztalja, megérezze a szeretetemet. Ez nem könnyű, mert a szeretet kifejezésében is vannak nyelvek. Ki-ki másképp éli meg a szeretetet. Fontos megismernem a másik, a társam szeretetnyelvét. Ez odafigyelést, tudatosságot igényel.
Ahogy Jézus szeretett:
Jézus életét adta értem, értünk, mindannyiunkért. Kiüresítette önmagát, engedelmes lett a halálig. Ő így szeretett. Ezt szeretném tanulni tőle. Nem könnyű, sok erőfeszítéssel jár, egy élet küzdelmét igényli. De Jézus nem hagy magunkra. Folyamatosan kínálja kegyelmét, hogy legyen erőnk a jó harcot megharcolni.
Sánta János atya
Élethelyzetek – sorozat
Behavazva
Azt mondják, egy gyerek felneveléséhez egy falu kell. Nos, 1994 január 17-én egy egész falura volt szükség, hogy megmentsenek egy gyereket.
Barbara Schmitt a kávéját szürcsölgette és nézte, mint növekszik a hótömeg az ablaka előtt. A kentuckyi Louiseville-ben megállt az élet, mert hatvan centi hó esett le. Barbara és két unokája, akiknek nevelésében részt vett, nem aggódtak. Bent tölthették a napot a meleg szobában, játszottak és nézték a hóförgeteget. A hatéves Ashley izgatottan csacsogott. Hároméves húga, Michelle levert hangulatban volt. Michelle egyike volt annak a több száz amerikai gyereknek, akik májátültetésre vártak.
Barbara Schmitt minden napja várakozással és imával telt, de ma a szokásosnál is nagyobb hévvel imádkozott. Michelle veszélyes tüneteket produkált, melyek sürgethették a májátültetést, de a telefon néma maradt, mint a havas táj odakinn.
Azután reggel kilenckor egyszer csak megszólalt a készülék. Megérkezett végre a várva-várt hír. Az omahai kórház megtalálta a megfelelő májdonort. Az orvosok biztosak voltak benne, hogy a máj jó lesz Michelle-nek, és azt mondták, 12 órán belül oda kell érnie. Barbara hirtelenjében azt sem tudta, mit csináljon – örvendezzen-e vagy essen kétségbe. Megérkezett Michelle legnagyobb ajándéka, ők meg ott ülnek a hóban, 600 mérföldre a kórháztól.
– Be vagyunk havazva – mondta Barbara a telefonba a kórház alkalmazottjának. – A repülőtér 17 mérföldre van, a teherautók megrekednek a hóban, sehogyan sem tudunk eljutni odáig.
– Ne adja fel! – biztatta az asszony Barbarát. -12 órájuk van, hogy Omahába érjenek. Törje a fejét!
Szerencsére a telefonvonalak még működtek, így hát Barbara munkához látott. Legelőször is felhívta Sharon Stevenst, a fodrásznőt, aki a Hajas Angyalok nevű alapítványt vezette. Ez a szervezet megszervezte, hogy Schmitték Omahába repülhessenek, ha eljön az ideje. A kérdés csupán az volt, hogyan juthatnak el a házuktól a repülőgépig, de Sharon legalább annyira elszánt volt, mint Barbara.
– Kezdjetek csomagolni! Még nem tudom, hogyan, de egészen biztosan sikerülni fog – mondta.
Ezek után Sharon a helyi rádión keresztül próbált segítséget szerezni. A WHAS adásai folyamatosan közvetítenek üzeneteket, felkérve a hallgatókat, hogy telefonáljanak be, ha ötletekkel vagy javaslatokkal tudnak szolgálni. Teresa Amshoff hallotta a történetet, és betelefonált. Azt mondta, a házuk szomszédságában található a templom parkolója, mely kiválóan megfelel leszállópályának egy helikopter számára, és ez mindössze egy mérföldre van Schmitték házától. Miközben az értékes percek ketyegtek, Amshoffék körbejárták a szomszédokat, és mindenkit megkértek, hogy segítsenek eltakarítani a havat az útról. A szomszédok lelkesen lapátolni kezdtek, bár már jócskán kifáradtak a saját házuk előtti útszakasz megtisztításában. Egy óra sem telt bele, és 50 önkéntes dolgozott a fagyos szélben.
Valaki felhívta a Kim Phelpset, aki egy légi taxiszolgálatnál dolgozott. Ő felajánlotta, hogy küld egy helikoptert Michelle-ért, mely elviszi a repülőtérre. A templom parkolójából közben az önkéntesek eltakarították a havat, és Kim megszervezte, hogy az orvosi segélyszolgálat elindulhasson a helyszínre.
Barbara ezalatt beszélt Jason Smithszel, a repülőgép pilótájával, hogy megtudakolja, el tud-e jutni a pilóta a repülőtérre. Smith és a segédpilótája, mint mindenki más is, a hóban vesztegeltek, de Smith megígérte, hogy odamennek. A szomszédja, egy rendőr idejében elvitte őket kocsival.
Végül, az alkony beálltakor a WHAS elindított egy négykerekű járművet, mely Michelle-t és a családját a templomhoz fuvarozta. Mire az aprólékos gonddal megtisztított parkolóhoz értek, 150 ember gyűlt ott össze. Mindannyian lapátjaikra támaszkodtak; körülöttük hatalmas hóbuckák magasodtak. Megérkeztek a tűzoltóautók is hogy világítsák a terepet a leszálló helikopter számára. Eddigre a tömeg 300 főre duzzadt; az emberek tapsoltak és integettek, amikor Schmitték a helikopteren felemelkedtek a havas éjszakába.
Michelle májátültetése remekül sikerült. A siker nemcsak az ügyes orvosi gárdának, egy erős életösztönnel megáldott gyermeknek és elszántan küzdő családjának köszönhető, hanem egy egész falunak, akik jobb elfoglaltságot találtak azon a január 17-én, mint hogy a meleg szobából nézzék a hóesést.
Aki gyorsan segít, kétszer segít! Van, amikor gyorsan van szükség a segítségünkre, tevékeny szeretetünkre! Ne legyünk rest a szeretetben! Amikor felismerjük, hogy egy adott helyzetben tehetünk valamit másokért, tegyük meg, ne késlekedjünk!
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!
Rendszeres véradó vagyok 15 éve. A múlt csütörtökön délután volt a 40. véradásom. A legjobb pillanat az, amikor megkapom az sms-t arról, hogy a véremet kiszállították az arra rászoruló betegnek a kórházba. Ez alkalommal már szombaton megkaptam az üzenetet. Nagyon örültem, hogy időben odaért valakinek. Igazából ez az érzés le sem írható…