Inspiráló gondolatok János atyával
A kíváncsiság építhet és rombolhat
A kíváncsiság nyitottság. A kíváncsi embert sokminden érdekli. Jobb kíváncsinak lenni, mint közömbösnek, viszont kevesebb kíváncsinak lenni, mint elkötelezettnek lenni. Úgy tűnik, a kíváncsi ember jobban ráér, mint a többi. Érzi, hogy valamit még lehetne csinálni, de azon a ponton van, hogy nem tud dönteni, merje, vagy ne merje az új dolgot felvállalni. A kíváncsi ember lehet áldás a környezetének, de lehet nagy teher is. Ha nem kezdünk vele valamit, akkor inkább teher lesz.
Beleüti az orrát olyanba, amihez nincs köze. Továbbvisz híreket, amellyel kárt okoz. Bárcsak minden kíváncsi ember összetalálkozna olyannal, aki a bennük szunnyadó energiát jó célokra irányítaná. Aki elkötelezetten él, annak nincs ideje kíváncsiskodni, mert nem foglalkozik olyannal, ami nem tartozik rá. Van annyi hite, hogy csak azokra figyel, akiknek használ.
Sánta János atya
A kíváncsiság szolgálhat jó ügyet, de kárt is okozhat az emberi kapcsolatokban. Ugyanígy a szavaink és a tetteink is építhetik, valamint rombolhatják a lelkünk egészségét, a hitünket. Gyakorold, hogyan legyen szép a beszéded, és hogyan éld meg a szolgáló szeretetet. Ehhez nyújt nem kis segítséget az ÚJ KEZDET ONLINE SZEMINÁRIUM, melyre szeptember 4, szerdáig kedvezményesen jelentkezhetsz itt »
Ha már jelentkeztél, köszönjük!
Élethelyzetek – sorozat
Édesanyám haldoklik
Egyszerű hétköznap volt. A gyerekek busszal érkeztek az iskolába. A megszokott izgatott lármázással üdvözölték egymást. Belepillantottam az óravázlataimba, és úgy éreztem, remekül felkészültem mai napra. Tudtam, jó nap lesz, és sok mindent el tudok majd végezni. Elfoglaltuk a helyünket az asztalnál, és belefogtunk egy kellemes olvasásórába. Az első napirendi pontom az volt, hogy ellenőrzöm a munkafüzeteket, megnézem, mindenki megcsinálta-e a adott házi feladatot.
Amikor Troyhoz értem, láttam, hogy lehajtja a fejét; el akarta takarni előlem félig üres füzetét. Megpróbált elbújni előlem, a jobb oldalamra ült. Természetesen megnéztem hiányos munkáját, és közöltem vele:
– Troy, ez nincs befejezve.
Életemben nem láttam még gyereket ilyen könyörgő tekintettel nézni, amikor azt mondta:
– Nem tudtam befejezni tegnap este, mert édesanyám haldoklik.
Az ezután következő sírógörcs az egész osztályt megdöbbentette. Most már nagyon boldog voltam, hogy mellettem ült. Megöleltem, és a fejét a szívemre szorítottam. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy Troy rettenetesen bánkódott, annyira bánkódott, hogy féltem, kis szíve megszakad. Zokogása visszhangzott a teremben, és patakzottak a könnyei. A gyerekek könnybe lábadt szemekkel, néma csendben ültek. Csupán Troy zokogása törte meg az óra dermedt csendjét. Az egyik gyerek zsebkendőért futott, miközben én még szorosabban a szívemhez öleltem apró testét. Éreztem, hogy drága könnyei eláztatják a blúzomat. Az én kétségbeesett könnyeim a fejére záporoztak.
Felmerült bennem a kérdés: Mit tehetek egy gyerekért, aki elveszíti az anyját? Csak egyetlen válasz jutott eszembe: Szeretni kell őt, éreztetni vele, hogy fontos, vele kell sírni. Úgy tűnt, mintha fiatal élete összes mélysége felszínre tört volna, és én aligha tudtam rajta segíteni. Visszanyelve könnyeimet az osztályhoz fordultam.
– Mondjunk egy imát Troyért és az édesanyjáért!
Ennél buzgóbb ima soha sem szállt az ég felé. Kis idő múltán Troy felnézett rám, és azt mondta:
– Azt hiszem, most már minden rendben lesz.
Szívéről legördült a teher. Aznap délután Troy anyja meghalt.
A temetésen, a ravatalozóban Troy elém szaladt, hogy üdvözöljön. Úgy tűnt, mintha várt volna rám, mintha tudta volna, hogy jövök. A karjaimba omlott, és egy darabig ott maradt. Mintha erőt és bátorságot merített volna, mielőtt odakísér a koporsóhoz. Képes volt az anyja szemébe nézni, szembesülni a halállal, bár talán sohasem fogja megérteni annak misztériumát.
Aznap este, amikor lefeküdtem, hálát adtam Istennek, amiért rávezetett, hogy félretegyem az óravázlatomat és a szívembe zárjam egy gyerek megtört szívét.
Carleen Brennan nővér
GONDOLAT:
Nagy kegyelem, hogy egy adott (drámai) helyzetben megtaláljuk a megfelelő szavakat és a szeretet tetteit! Nem könnyű helyesen szólni, cselekedni, de lehet gyakorolni, hogy amikor olyan helyzetbe kerülünk, felfedezzük, mit kér tőlünk az Isten! Ebben nyújt rendkívül nagy segítséget az ÚJ KEZDET ONLINE SZEMINÁRIUM, melyre szeptember 4-ig kedvezményesen itt jelentkezhetsz »
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!