Így kezdődött Mózes és felesége, Cippóra kapcsolata

Ahhoz, hogy találkozzanak, kellett egy kút, kellett néhány bárány és kellett egy lovagias tett, mert Mózes nem csak Cippórát, hanem a lánytestvéreit is megvédte az erőszakos pásztoroktól. Itt arról van szó, hogy gyenge és védtelen nők a nyáj legeltetésével férfi szerepbe kényszerültek. Ez állandó küzdelmet jelentett nekik és amikor Mózes megvédte őket, végre meg tudták itatni az állataikat. Nem egy vendéglői sztori a Bibliában, hanem a vízhez jutás az élet-halál küzdelem kérdése, neki is és állatainak is. Mózes életében sok minden történt, még mielőtt eljutott Cippóráig. Mi jellemezte őt?

Mózes sokféle krízist átélő és ezeket megoldó személy

Abban áll a jelentősége, hogy nem csak saját új vallási felismerése van, hanem saját vallási élményét népe számára közzé is teszi. Ezzel összekapcsolja a törzseket és családokat. Isten arra motiválta őt, hogy szabadító, megváltó legyen számukra. Hosszú út vezetett ennek a szerepnek a felismeréséig. Mózes herceg egy kicsit „elkapatott” gyerek volt. Nagy szerencséjére megmenekült a „mózeskosárban”, befogadott gyermek lett a fáraó családjában és ezzel kiváltságos helyzetbe került. Különös, hogy a jólét és neveltetése ellenére a vérségi kapcsolat, illetve a családjához fűződő kapcsolat nem halt ki belőle. Az ő életében nem történt meg az, ami a szerencsés és gazdag emberek életében gyakran megtörténik, hogy elfelejtik a családjukat.

Vajon mi motiválta Mózest, hogy visszatérjen a népéhez? Miért váltotta fel a jólétet a nomád élet megpróbáltatásaira? Feltehetően 3-4 éves korig, amíg szopott, az anyja dajkaként nevelte. Szopó gyermekként testi kapcsolatban volt az anyjával, ami nagyon meghatározó minden ember életében, és így lehetett emléke a saját népéről is. Ezután a fáraó udvarában mint fogadott gyermek nagy karriert futott be.

Az első nagy krízist az okozza, hogy néhány író szerint meggondolatlanul, hirtelen haragjában megölte az egyiptomi munkafelügyelőt.

Ez a tette egyik pillanatról a másikra megváltoztatta a helyzetét. Az érinthetetlen nagy emberből senki, földönfutó lett. Azt szokták mondani, hogy az ő életében a vízválasztó: a Nílus vize. Amíg egyik partján élt, az emberi tekintély miatt volt nagy, a másik partra menekülve hitben lett igazán naggyá. Ezen földönfutása közben találkozik Cippórával, aki miatt a (ma már ismeretlen) vándorló törzs befogadta őt. Életteret teremtett számára, és gyermeket szült neki.

(Az is érdekes, hogy a körülmetélést, amely később a zsidósághoz tartozás testi bélyege lett, nem Mózes találta ki. Cippóra végezte el először Gerzsonon ezt a kis műtétet. Ez a jel egyben azt is jelenti, hogy a körülmetélt nem egy törzshöz tartozik csupán, hanem különféle törzsekből összeállt vallási szövetséghez, akik hajlandóak az egy Istent imádni és ezt a monoteista kultuszt létrehozni.)

Mózesnek így Cippóra nem csak a családi életben, hanem az új választott nép létrehozásában is partnere lesz. Új kihívás neki, hiszen egy más kultúrában, más népcsoportban kellett élnie Mózes mellett, s ez nagyon nehéz feladatot jelentett számára.

A mai családok egyik jellemzője a „kultúrsokk”

Azzal, hogy különböző családi minták alapján házasodnak össze a fiatalok, még ha azonos is az alapkultúra (azonos származási ország), a származási családok belső működése nagyon eltérő lehet. Mit tanulhatunk mi, „kultúrsokkos” családok ettől a pártól?

Ebben az esetben beszélnünk kell a vallási identitás kérdéséről. Ha valaki felnőtt egy kultúrában, és szerelmes lesz olyan valakibe, aki egy másik kultúrából jött, akkor a szerelem elmúltával egyszerűen az identitása kizárja, hogy a másikkal összeférjen. Viszont, ha van valami, például a vallási és a morális értékrendjük, ami a kettőjük identitásában közös, akkor ezt fel tudják oldani, sőt gazdagítani is tudják egymást a közös alap segítségével. Ha körültekintünk, van ilyen egymást gazdagító példa az ismerős családok között? Érdekes módon a vallásos családoknál ez a harmonizálás gyakran megtörténik.

Most éppen egy amerikai magyar jegyespár „jár” hozzám

Most éppen egy amerikai magyar jegyespár „jár” hozzám jegyesoktatásra (skype segítségével). Két különböző tudományterülethez tartoznak, de a vallási felfogásuk hihetetlenül közös. Gondolkodtam, hogyan fogják áthidalni, hogy egyiküket Magyarországhoz, másikukat az USA-hoz köti a munkája? Azt mondták, a közös hitükkel, nagyon sok közös gondolatukkal ezt a távolságból adódó nehéz problémát megoldják.

Kettőjük identitásának van olyan része, amely az eltérő érdeklődés, az eltérő kultúra és életmód ellenére is mélyen összekapcsolja őket. A Bibliában sorsszerűvé vált, ha valaki a monoteista kultúrához kapcsolódott, mert ennek következtében a többi politeista kultúra kizárta őt. Kapcsolatrendszere beszűkült a Közel-Kelet társadalmával. A bibliai szereplőknek nem csak választása, hanem sorsa is lett az Egy Isten.

Azt tapasztalom, hogy ma az emberek a világnézetüket, vallásukat nem tartják életvitelüket meghatározó tényezőnek. Az is egyre gyakrabban fordul elő, hogy identitásuk, vallási hova tartozásuk önmaguk előtt is kérdésessé válik és folytonosan keresik önmagukat. Az egymást követő generációk esetében a vallási identitás is mintha gyengülne. Egy vallásos keresztény nagyapa Magyarországon a háború előtt és alatt az egyházi parancsokat pontosan megtartotta, szenvedett is a hitéért, és támogatta az egyházat. A gyereke eljárt a templomba gyerekkorában, még egyházi házasságot is kötött. Felnőtt korában már gyakran nem tartozik a (minden) vasárnapi szentmise az életmódjához. Inkább csak vitatni szereti a vallási törvényeket, mint megtartani azokat. Az unoka pedig…

Mit lehetne tenni a hit, a vallás megőrzéséért?

Ez nehéz kérdés. Ma gyakran megtörténik, hogy Magyarországon az emberek 4 éves választási ciklusonként változtatják identitásukat. Egy mai tízenévesnél a negatív ítélet kifejezése például ez: „ez olyan gáz”. Ez azonban nem logikai, hanem csak érzelmi elhatárolódás, nincs benne érvelés. Abban a pillanatban, amikor ez az érzelmi elhatárolódás megtörténik, akkor a filozofálásnak nem marad sok lehetősége. Ezért nem csak a vallási tanok, hanem még inkább a vallási érzelmek átadása válik fontossá. A vallási ismeretek önmagukban nem hozzák létre a vallási identitást. Ha csak a vallási ismeretet tudom átadni, de az én identitásomat megtartó hitemet nem, akkor semmit sem adtam át.

Egy holland család példája

Hollandiába voltam egy lelkész családjánál, ahol a vasárnapi ebédre készülődés közben egy nagy vétket követtem el. Amikor láttam, hogy az ünnepi ebédnél egy egyszerű keresztvetéssel elindítják az étkezés kezdését, arra gondoltam: ezek nem is annyira vallásosak, mint ahogy „illenék” lenniük. Az étkezés nem úgy alakult, ahogyan gondoltam. Ennek első jele akkor mutatkozott meg, amikor eljutottunk a desszertig.

Ekkor a családfő elővette a Bibliát. Nem prédikált. Azt mondta el, hogy a múlt héten olvasott szövegből mi az, ami őt új felismerésre ösztönözte és ezt az új felismerését megosztotta a családjával. Ez által lelkének egy intim élményét adta át nekünk. A feleség elmondta, hogy miként változott meg a szemlélete az egyik zsoltárt imádkozva. Éppen egy kórházi kezelés előtt állt és az egyik mondat nagyon megragadta, most ebbe kapaszkodik bele. A gyerek még csak 10 éves volt, a Harry Pottert olvasta és elmondta, hogy ő most kiért izgul. Az egészen kicsi unoka pedig imádkozott a kutyájukért, mert orvoshoz kellett vinni. Mindannyian elmondták a maguk belső élményét, beengedték egymást a lelkük világba.

Ekkor következett ennek az élménynek az összekötése az imával. Mindannyian elkezdtek maguk által megfogalmazott imáikkal az Istenhez fordulni a másikért! Amikor ez megtörtént, akkor jöhetett a desszert.

Erre én azt mondtam, hogy ez valóban vasárnapi ünnepi ebéd volt, mert nem egyszerűen az előételtől a kávéig jutottunk el, hanem az asztalközösség arra szolgált, hogy lélektől lélekig jussunk, s a közös lelki élményeket az Isten elé tárjuk. Ezért érdemes volt összejönni, mert megkapta a test is, a lélek is a magáét. Mélyebben összekapcsolódtak az étkezés után. Azt gondolom, hogy az ilyen módon megosztott identitás a következő generációban is él még akkor is, ha időlegesen elhalványodik.

A konkrét válaszom a kérdésre az, hogy először is idő kell az elmélyült beszélgetéshez. Másodszor fel kell oldanunk azt a szemérmességet, hogy nem beszélünk a saját hitünkről. Az ilyen beszélgetés a legnagyobb ajándék azoknak, akiket igazán szeret az ember. Ugyanis beengedjük a lelkünk legbelső kamrájába a másikat, oda, ahol Istenhez imádkozunk. A szeretteinkkel való legmélyebb összekapcsolódás, amikor együtt tudunk egymásért imádkozni.

Azt szoktam mondani, hogy könnyebb egy férfinak, vagy egy nőnek levetni egymás előtt a ruháikat, mint a lelkének a legbelsőbb zugaiba beengedni a másikat. A veszélyérzésünk miatt a belső gondolatainkat nem osztjuk meg csak úgy egymással. Nem nagyon engedjük be még a mieinket sem a lelkünk belső zugába és nagyon keveset beszélünk az Istenről. A Bibliában is fontosak azok a történetek, amikor valamit közösen tettek az Istenért. A következő generációra ez tette a legnagyobb hatást.

Nagy költők gyakran számolnak be arról, hogy istenélményük alapja olyan valaki a családjából, aki nagyon-nagyon őszinte volt vele. Ifjúsági csoportok képviselőivel beszélgettem az elmúlt napokban. Amikor azt kérdeztem tőlük, kinek a hite tette rájuk a legnagyobb hatást, a legtöbben azt mondták: a nagyszüleik hite és a velük való vallási beszélgetés. Nekik volt idejük beszélgetni unokáikkal és nem féltették tekintélyüket egy ilyen intim beszélgetéstől. Elmondták a gyengeségüket is, és így föltárták hitüket.

(A szülők gyakran meg akarnak maradni a hatalmi pozícióban, hogy a gyermek engedelmeskedjen nekik.)

Ami meghaladja az erőnket

Mózes egy óriási kihívás előtt áll. Azt mondta neki az Isten: hozd ki a népemet Egyiptomból.

A ma embere rengeteg olyan kihívás előtt áll, aminél úgy érzi, hogy meghaladja az erejét. Félünk.

Mit csinált Mózes? Mit lehet tanulni Mózestől ilyen helyzetekben, amikor nem tudjuk, hogy mit hoz a holnap?

Mózesnek egy nagy szerencséje volt: nem volt számítógépe és azon kockázat elemező programja. Kimondva vagy kimondatlanul ma a döntéseinket az határozza meg, hogy mekkora a kockázat és milyen hasznot eredményez!

Mózesnél nem ez volt a döntési szempont, hanem: ha velem az Isten, miközben a küldetésemet teljesítem, az Isten megsegít.

Ha a hit csak világnézet és nem bízó hit, akkor nem tudja túlélni az embert. Mózes ezért tudta problémás életszakaszait túlélni rengeteg krízis közepette is, mert élő hite volt. Emberileg gyakran kiborult. Saját imájában mondja, hogy „utálom ezt a népet, mégis úgy szeretem”. De mély Isten kapcsolata miatt teljesíteni tudta a feladatát. Abban a pillanatban, amikor elveszítjük azt az érzésünket, hogy az Isten velünk van, abban a pillanatban vége a hitünknek és a lelki erőnk is megcsappan. Nem csupán kockázatot kell elemezni, hanem imádkozni és bízni kell. És hinni, hogy velünk az Isten!

Prof. Dr. Benyik György

* * *

MILYEN ÉRZÉSEK, GONDOLATOK SZÜLETTEK MEG BENNED? MEGOSZTOD VELÜNK?