Október 15. – Évközi 28. Vasárnap 
Olv.: Iz 25,6-10a; Zs 22; Fil 4,12-14; 
Evangélium: Mt 22,1-14 

Egyik vasárnap a következő hirdetmény jelent meg a templom ajtaján:   
„Annak érdekében, hogy jövő vasárnap minden hívő el tudjon jönni a szentmisére, megszervezzük a különleges, kifogások nélküli vasárnapot.  
Ágyakat helyezünk el a sekrestyében mindazok számára, akik azt szokták mondogatni, hogy „a vasárnap az egyetlen nap a héten, amikor kialhatom magam”. Lesz egy puha fotelokkal ellátott különleges szekció azoknak, akik túlságosan kényelmetlennek találják templomunk padjait. Szemcseppeket osztogatunk azoknak, akiknek a szeme túlságosan elfáradt az éjszakai tévézéstől. Meleg takarókkal látjuk el azokat, akik szerint a templomban túl hideg van, illetve ventillátorokkal azokat, akik szerint túl meleg. Üres lapokat készítünk azoknak, akik listát akarnak készíteni azokról a személyekről, akik „mindig a templomban vannak, de sokkal bűnösebbek a többieknél”. Rokonokat és barátokat kérünk fel a háziasszonyok segítségére, akik nem tudnak egyszerre templomba menni és reggelit készíteni. „Már adtam” feliratú jelvényt osztogatunk azoknak, akiket az adománygyűjtés tartana távol. Az egyik templomhajóba fákat és virágokat telepítünk azok számára, akik csak a természetben találják meg Istent. Orvosok és ápolónők állnak azok rendelkezésére, akik rendszeresen és kizárólag vasárnap betegednek meg. Hangerősítőket szerelünk fel azoknak, akik nem hallják a prédikációt, és esetleg ezért nem jönnek templomba, és füldugót kaphatnak, akik túl hangosnak találják. A templomot karácsonyi égőkkel és húsvéti virágokkal díszítjük fel azokra gondolva, akik eddig csak így látták.”   

Isten az örökkévalóságot adja nekünk. Mi miért nem tudunk adni Neki egy-egy órácskát?  
Kifogások …. milyen jól ismerjük őket! Mennyit hallunk belőlük! Ennél már csak egy valami lehet rosszabb: ha mi magunk gyártunk kifogásokat! És főleg, ha azt Istennel szemben tesszük! Az evangélium arra biztat bennünket, hogy bölcsen használjuk fel az időt, amely itt a földön életünk keretéül adatott. Mindenki sok mindenre tudja, tudná használni az idejét: de ezek közül mi az, ami valóban fontos, amit semmiképp sem érdemes elmulasztani, s mi az, ami elhanyagolható? Bizony, egyre nehezebb eldönteni!  
Valóban, ha jól belegondolunk, valakinek a bölcsességét vagy a balgaságát leginkább azon lehet lemérni, hogy miképpen tölti ki az időt, mivel foglalkozik élete perceiben, óráiban. Hiszen a két alapvető dimenzió, a tér és az idő közül, amelyek meghatároznak minket, embereket, az idővel gazdálkodhatunk szabadabban. Az emberiség sokat tett a történelem során azért, hogy legyőzze a térbeli távolságokat, hogy térben is kitáguljon a világa, s ért is el eredményeket. A tér azonban mégiscsak jobban behatárolja az ember lehetőségeit, s nem is mindenkinek adatik meg a lehetőség, hogy óriási távolságokat hidaljon át, hogy kimozduljon abból a kis világból, amely általában körül veszi. Vagy ha át is települ innen oda, ott is csak ugyanúgy meglesznek a térbeli korlátok. Az idő felhasználása tekintetében azonban valamelyest szabadabban dönthetünk. Különösen a mai korra jellemző – az elmúlt évszázadokkal összevetve – hogy az emberek többségének jócskán megnövekedett a szabad ideje. Még akkor is igaz ez, ha sokan talán felhördülnek ezt a kijelentést hallva, gondolván, hogy alig jut idejük valamire is, állandóan rohannak. Azonban, ha jól utánagondolnak, be kell látniuk, hogy annak a sok-sok dolognak a jó részét, amivel kitöltik életük perceit, ők választották meg szabadon, míg a múltban élő embereknek erre sokkal kevésbé volt meg a lehetőségük.   

Igen, életünk bölcsességét vagy balgaságát elsősorban az mutatja meg, hogy mire használjuk fel az időnket. Mitől lesz azonban bölcs vagy balga az időtöltésünk? Mit kell tennünk, ha bölcsek akarunk lenni? Hiszen sokan úgy gondolják – és úgy is élnek – hogy nem lehet értelmesebb dolgot tenni annál, mint ami az adott pillanatban a legjobban esik, a legélvezetesebb, vagy éppen leghasznosabb, ami éppen kielégíti valamilyen aktuális vágyunkat. Csakhogy az élvezetes pillanat vagy óra elmúlik – s utána, vagy éppen miatta keserű napok, hetek, esetleg évek, vagy netán egy egész megnehezített élet következhet. Ezzel szemben a bölcsen eltöltött idő olyan, amit nem kell utána megbánnunk, amellyel nem okoztunk kárt sem másoknak, sem önmagunknak. Olyan idő, amelyben építettünk, és nem romboltunk, amelyben többek lettünk, és nem kevesebbek, amelyben előre haladtunk, és nem visszacsúsztunk. Más az okosság és más a bölcsesség. Az okosság arra képesíti az embert, hogy kitűzött céljait a legalkalmasabb, legcélravezetőbb módokon érje el. Azonban a cél itt lehet rossz is! A gátlástalan és gonosz emberek is lehetnek nagyon okosak, és sokszor azok is. A bölcsesség azonban nem egy-egy tettről, egy-egy részleges célról szól, hanem az egész életünk irányultságáról. A végső, legfőbb célját szem előtt tartó, mindig annak fényében dönteni igyekvő embert nevezzük bölcsnek.   

Keresztény hitünk szerint a végső, legfőbb cél pedig az üdvösség, az örök, boldog élet, amely túlmutat ugyan ezen a világon, de amelynek elérésén mégis csak ebben a világban fáradozhatunk. A mai példabeszédben a menyegzős lakoma jelképezi az örök üdvösséget, amelyre meghívást kaptunk Istentől. Aki elfogadja ezt a meghívást, annak bizony már itt a Földön az oda vezető útra kell irányítania a lábait. Az utat a boldog örökkévalóság felé Jézus mutatta meg tetteiben és szavaiban. Az Ő követése az igazi életbölcsesség.  

 *** 
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN! 
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD. 

A névtelen hozzászólásokat töröljük!