Adventben a pirkadat előtt 6 órakor bemutatott szentmise, mondjuk úgy is: hajnali mise, mely advent első vasárnapjától karácsonyig tart. Az emberek kevesen tudják, hogy ezt aranyos misének, angyalmisének is nevezik. Amíg dolgoztam ezzel indult a napom és évek óta, nyugdíjasként sincs ez másképp.

Mit jelent nekem? Erőt ad a mindennapi teendőimhez, összetartozás érzése, az együtt imádkozás-éneklés érzése munkál bennem egész nap. Vajon az idén is lehet részem ilyen lelki élményben?!
Az emberiség lelki sötétségben való botorkálásából ez a halvány fény utat mutat annak, aki vágyakozik és tesz is azért, hogy értelmesebb életet éljen és felkészüljön lélekben is Jézus eljövetelére.
Az egyre rövidülő ködös, borongós napokban az emberek remélnek, várják a fényt, ez az időszak a téli napforduló időpontja is, a természet újjászületésének előkészítése. Erre az időszakra sok néphagyomány, hiedelem is jellemző: Szent András, Borbála (ág rügyeztetése), Luca (széke készítése), Tamás nevéhez fűződő történetek, búzacsíráztatás, amellyel a kis Jézus jászolánál kedveskedünk stb. Adventi koszorú készítése, karácsonyfa állítása, melyeken a gyertyafény jelképezi, hogy Jézusban eljött a Világ Világossága.
Szeretetet az tud adni, aki önmagával és környezetével is megbékélt, harmóniában van! – mondta ezt egyszer Dr. Pribitek László Atya.
Hogyan érhetjük el ezt az egyensúlyt? Figyeljünk a belsőnkre, az érzelmeinkre, felejtsük el a gondokat egy kis időre, és koncentráljunk a bennünk rejlő jóra! Amint érezzük az erőt magunkban, máris azt sugározzuk. A családi béke és egymásra hangolódás is egyszerűbben fog menni ezután. Az adventi készülődés legszebb része, hogy a család együtt lehet. Ebben a vészterhes, előttünk álló időszakban azonban sajnos ez nem valósulhat meg!
Jó lenne, ha az adventi hangulatból, aminek a lényege nem a vásárlási láz, a csilingelő zsivaj és a szikrázó fényáradat, hanem merítsen mindenki lelkierőt, legyen a szívünkben, tetteinkben, cselekedeteinkben a szeretet, a másik embertársunk megbecsülése – és nemcsak karácsonykor!
Horváth Zoltánné