RÁHANGOLÓ:
Mindaz, amit teszünk az életünkben, azt az Istennel együtt tegyük! Ő szeretne mellettünk állni, támogatni minket, törekvéseinket, ha engedjük, hogy belépjen az életünkbe és velünk maradjon. Rajtunk múlik átengedjük-e neki az életünk irányítását!
Az Isten vágyik arra, hogy velünk legyen
“Készíts továbbá akácfából egy asztalt: két könyöknyi legyen a hossza, egy könyöknyi a szélessége, és másfél könyöknyi a magassága. Ezt aztán vond be színarannyal, és helyezz rá körös-körül aranyszegélyt: a szegélyre négy ujjnyi magas, átvert párkányzatot, fölé pedig egy másik aranyszegélyt. Készíts továbbá négy aranykarikát, és illeszd azt rá az asztal négy sarkára, minden lábhoz egyet. Az aranykarikák a szegély alatt legyenek, úgy, hogy rudakat lehessen beléjük dugni, és hordozni lehessen az asztalt. Készítsd el a rudakat is akácfából, és vond be őket arannyal; ezekkel hordozzák az asztalt. Készítsd el továbbá a tálakat, a csészéket, a tömjéntartókat és az italáldozatok bemutatására szolgáló serlegeket, színaranyból. Tedd aztán az asztalra a kitett kenyereket: ezek mindenkor színem előtt legyenek.” (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 25,23-30)
Az áldozatbemutatás helyét, eszközeit mutatja be részletesen ez a rész. A mai világunkban is megvan az áldozatbemutatás, ez a szentmise. Ahogyan az Ószövetség idejében, ugyanúgy a napjainkban is vágyik az Úr arra, hogy népével legyen. A hatalmas Úristen kicsivé lesz egy törékeny kenyérdarab alakjában, amelyet emberi kezek megfognak, emberi fogak összezúznak. Az Isten szomjazik arra, hogy veled legyen.
Itt a lehetőség, hogy több időt töltsünk a tabernákulum előtt, használjuk ki a szentségimádás lehetőségeit, vagy a természet csöndében való elmélkedést. Megtalálhatjuk az Istent a természetben is..
Amikor túrázol, futsz, horgászol, a tábortűz körül ülsz, kertészkedsz, gazdálkodsz, vagy akár munkahelyedre vezetsz, legyél figyelmes a körülötted lévő teremtett világra. Figyelj meg egy napfelkeltét, egy közeledő vihart, egy enyhe szellőt, az évszakok váltakozását, az élővilágot, egy kanyargó folyót, egy csodálatos fát… és ébredj rá Isten nagyszerűségére és misztériumára.
Ezek a pillanatok azok, amelyek által mélyül a kapcsolatod az Úrral, amikor alkalom van arra, hogy újra és újra átadd neki az irányítást!
Az Úr az, aki épít
A következő szentírási részekben Isten lakhelyének, a sátornak pontos leírását olvashatjuk (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 26,1-30).
Isten megad minden jellemzőt, amely szükséges ahhoz, hogy a sátor szilárd maradjon és ellenálljon minden ellenségeskedésnek. Eszembe jut a zsoltáros szava: „Ha nem az Úr építi a házat, építője hasztalan virraszt” (Zsolt 127,1).
Ha jobban belegondolsz, mindannyian Isten temploma, hajléka vagyunk, és az Ő terveivel összhangban kell felépülnünk. Tévesen azt hisszük, hogy sikerünk és eredményességünk csak a mi erőfeszítéseinken múlik. Büszkék vagyunk teljesítményünkre, de azt elfelejtjük, hogy mindenhez az erőt és a kegyelmet az Istentől kapjuk.
Persze, szükséges az is, amit mi hozzáteszünk, de az mindig kevés. Az Úr az, aki teljessé teszi bennünk a jót, és sikerre viszi, viheti azt is, ami rossz irányba ment.
Ha hajlandó vagy a végletekig bízni az Úr szeretetében, akkor a fáradozásaid nem leszek hiábavalóak.
Ha legközelebb valami nagyon elkeserít, jusson eszedbe ez a gondolat és feltétel nélkül bízz Isten jóságában, hogy a kellő időben megsegít.
Áldozatunk fakadjon tiszta szívből
Készítsd el az oltárt is akácfából: öt könyök legyen a hossza, ugyanannyi a szélessége, tehát négyzet legyen, és három könyök a magassága. Szarvai a négy sarkán magából az oltárból jöjjenek elő. Az egészet vond be rézzel. Készíts hozzá ezenkívül hamuszedő üstöket, lapátokat, villákat és parázstartókat; rézből készítsd valamennyi eszközét… (Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt: Kiv 27,1-8)
Az Úr azt kéri a néptől, hogy készítsenek oltárt, amin majd az áldozataikat bemutathatják. Az égőáldozatokat a bűneik bocsánatáért ajánlották fel. Igazából nem az állatok feláldozása volt a cél, hanem az, hogy a nép megtanulja az Egy, Igaz Isten számára felajánlani önmagát, az egész életét. Az áldozataink az Isten iránti szeretetünket fejezi ki, akár böjt formában történik, akár másképpen.
Szükség van arra, hogy tiszta szívvel forduljunk az Isten felé, tiszta szívvel vállaljuk az áldozatokat! Eszembe jut a zsoltáros szava: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!” (Zsolt 51[50],12)
Ez a szöveg „Miserere” néven vált ismertté. A szerző az elején végigvizsgálja az emberi lélek legrejtettebb zugait, a lélek legmélyebb húrjait pengeti, így átérezzük, mennyire alkalmatlanok vagyunk a kapcsolatra Istennel, mégis kimondhatatlanul vágyunk a közösségre vele, mert tőle jön minden irgalom és kegyelem. A zsoltár Dávid életének ismert történetéből indul ki. Őt meghívta Isten, hogy viselje gondját Izrael népének, és vezesse a Szövetséghez való hűség útján. Ő viszont vét a küldetése ellen: Batsebával házasságtörést követ el, aztán egy csatában megöleti a férjét, a hettita Uriást, aki seregének tisztje volt. Nátán próféta feltárja előtte bűnének súlyát és segít, hogy beismerje azt. Ez az ige bűnének megvallása és az Istennel való kiengesztelődésnek a pillanata. A zsoltáros nagyon súlyos szavakat ad a király szájába, amelyek mély bűnbánatból és az isteni megbocsátás iránti teljes bizalomból fakadnak: „töröld el”, „mosd le”, „tisztíts meg”. Aztán az általunk idézett mondatban a „teremts” szót használja, és ezzel arra utal, hogy az emberi törékenységtől csak Isten képes teljesen megszabadítani bennünket. Tudatosítja, hogy csak Ő tud „tiszta szívű” új teremtménnyé tenni bennünket, és eltölteni éltető lelkével, Ő tud igazi örömet adni, „erős lelket”, mely gyökeresen átalakítja a kapcsolatunkat Istennel, más élőlényekkel, a természettel és az egész világegyetemmel. (Részlet a 2024. márciusi életigéből).
Chiara Lubich az 1940-es évek elején így írt valakinek, aki úgy érezte, hogy képtelen túllépni saját nyomorúságán: „Minden más gondolatot el kell távolítani a lelkünkből. És elhinni, hogy Jézust vonzza bűneink alázatos, bizalommal és szeretettel teljes feltárása. Amit mi birtoklunk és teszünk, az csupa nyomorúság. Ő pedig a mi irányunkba csupa Irgalom. Lelkünk csak úgy egyesülhet Vele, ha egyetlen ajándékként nem az erényeinket, hanem a bűneinket ajánljuk fel Neki! […] Jézus a földre jött, emberré lett, és nem vágyik semmi másra […] csak arra, hogy Megváltó legyen. Hogy Orvos legyen! Semmi másra nem vágyik.”[
Ismerjük be határtalan bizalommal, hogy bűnösök vagyunk és szükségünk van Isten bocsánatára!
Zárásképpen ajánlom figyelmedbe a következő imádságot: