ApCsel 20,22–24 – „Csak bevégezzem futásomat és a szolgálatot”
Most Jeruzsálembe megyek. Nem tudom, mi lesz ott velem, csak azt adta tudtomra a Szentlélek városról-városra, hogy bilincs és megpróbáltatás vár rám. De szóra sem tartom érdemesnek életemet, csakhogy végigfussam pályámat, és teljesítsem a feladatot, amelyet Urunk, Jézus bízott rám, vagyis hogy tanúságot tegyek az Isten kegyelmét hirdető evangéliumról.

Az Apostolok Cselekedeteinek ez a szakasza Pál apostol egyik legszemélyesebb búcsúbeszédéből való. Pál Milétoszban találkozik az efezusi közösség elöljáróival, akikkel hosszú időn át együtt szolgált. Tudja, hogy Jeruzsálem felé tartva nehézségek, fogság és szenvedés vár rá. A Szentlélek városról városra figyelmezteti erre. Pál mégis folytatja útját. A központi mondat így hangzik: „Csak bevégezzem futásomat és a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam.” Ez a mondat megmutatja, mi tartja egyben Pál életét. Számára a legfontosabb kérdés az, hogy hűséges maradjon ahhoz, amit Krisztus rábízott. Küldetése az volt, hogy tanúságot tegyen Isten kegyelmének örömhíréről.

A hit ebben a szakaszban irányt adó erő. Sokszor szeretnénk előre tudni, mi vár ránk, és milyen nehézségekkel kell majd szembenéznünk. Pál sem látja pontosan a jövőt, de tudja, ki hívta el. A Lélek vezetését követi akkor is, amikor az út félelmetesnek tűnik. Pál érzi az elválás fájdalmát, és tisztában van a veszéllyel. Mégis Krisztus kezébe teszi az életét.

A mai ember számára ez különösen fontos üzenet. Sokan olyan életet szeretnének, amelyben minden kiszámítható, biztonságos és ellenőrizhető. A hit útján azonban gyakran csak a következő lépést látjuk. Pál példája arra tanít, hogy az irány fontosabb lehet a teljes térképnél. Olyan ez, mint amikor a hajó éjszaka egy távoli világítótorony fényét követi. A tenger hullámzik, a part még nem látható, de a fény segít tartani az irányt. A bizalom azt jelenti, hogy Krisztus szavát megbízhatóbbnak tartjuk a félelmeinknél. A remény abból születik, hogy a ránk bízott feladatnak akkor is van értelme, amikor az eredményeit még nem látjuk.

Pál nem a saját sikerét akarja biztosítani. Az evangélium szolgálatát akarja befejezni. Krisztus kegyelmének híre nagyobb számára a személyes kényelménél. Ez a lelkület szabaddá teszi. Lehet küldetés egy család hűséges szolgálata, egy beteg ember gondozása, egy becsületesen végzett munka vagy egy ember reményének őrzése. A hit segít felismerni, hogy a hétköznapi feladatainknak is lehet Istentől kapott mélysége. A mindennapokban érdemes megkérdeznünk: mi az, amit most rám bízott az Úr? A következő lépéshez kérhetünk bátorságot, akkor is, ha még nem látjuk az út végét.

2Tim 4,6–8 – „A pályát végigfutottam, a hitet megtartottam”
Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam. Készen vár az igazság győzelmi koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, de nemcsak nekem, hanem mindenkinek, aki örömmel várja eljövetelét.

A Timóteushoz írt második levélnek ez a része Pál apostol életének alkonyán született vallomás. Pál fogságban van, és érzi, hogy földi útja hamarosan véget ér. Saját életét italáldozathoz hasonlítja, amelyet Isten előtt lassan kiöntenek. Ez a kép teljes önátadást fejez ki. Pál visszatekint hosszú útjára, szolgálatára, küzdelmeire és szenvedéseire. A központi mondat így hangzik: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.”

Egy elfáradt, sokat szenvedett ember csendes bizonyossága szólal meg. Pál nem hibátlan életet állít maga elé. Ismeri saját múltját, tévedéseit és gyengeségeit. Azt vallja meg, hogy Krisztus kegyelme végigvezette az úton. A pálya képe hosszú folyamatot idéz. A futó nem egyetlen nagy mozdulattal ér célba. Sok apró lépés, kitartás, elesés és újrakezdés vezet a cél felé. A keresztény élet is ilyen. Vannak benne lendületes időszakok, fáradt szakaszok és olyan napok, amikor csak néhány lépésre van erőnk. A hit megtartása ezekben a napokban is folytatódik. Pál életének ereje abban rejlett, hogy újra és újra Krisztushoz tért vissza.

A mai ember gyakran gyors eredményekhez méri önmagát. Egy kudarc után könnyen azt gondoljuk, hogy minden elveszett. Pál vallomása arra emlékeztet, hogy az élet egészét Isten látja. Egy nehéz nap nem mondja ki a teljes történetünk végét. Egy elesés után is vissza lehet térni a pályára. A hit megtartása sokszor ilyen egyszerű hűségekből épül. Lehet egy rövid reggeli ima, egy becsületes döntés, egy megbocsátás vagy egy újrakezdett kapcsolat. Pál a végén az igazságosság koronájáról beszél, amelyet az Úr készít számára. Ez a korona Isten ajándéka annak, aki vágyakozva várja Krisztus eljövetelét. A remény itt túlmutat a földi sikereken és veszteségeken. Az ember élete Isten felé tart.

A halál sem üres zuhanás, mert Krisztus várja azt, aki benne bízott. Ez a bizonyosság békét ad Pálnak az utolsó szakaszon. Nem a múlt sikereibe kapaszkodik, hanem az igazságos Bíró hűségébe. A bizalom azt jelenti, hogy életünk lezárását is Istenre bízzuk. A hétköznapokban a legfontosabb kérdés sokszor nem az, milyen gyorsan haladunk. Inkább az számít, hogy továbbra is Krisztus felé tartunk-e. A fáradtság idején elég lehet a következő hűséges lépés. A kudarc után kérhetjük az újrakezdés kegyelmét. Az élet nagy győzelme a hit megtartása. Aki újra és újra Krisztushoz fordul, annak legkisebb hűségei is egy végigfutott pálya részévé válhatnak.

Folytasd velünk augusztus 1-től az Útitárs 90-et!
Csütörtökönként, a szentírási elmélkedésekben olyan emberekkel találkozhatsz, akik küzdöttek, menekültek, gyászoltak, hibáztak, féltek, és közben találkoztak Istennel. Az elmélkedések feltárják, hogyan lép be Isten az ember megtört történetébe.
Kattints ide a jelentkezéshez »