Oldal kiválasztása

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Meghoztam a csütörtöki IRÁNYTŰ-t számodra, melynek az a feladata, hogy a heti küzdelmek közepette is a helyes úton tartson, és ne lankadj az Isten-keresésben!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!

Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYTŰ:

„MEGPRÓBÁLTATÁSAIM IDEJÉN”

– iránymutatás a nehéz élethelyzetekhez Mustó Péter jezsuita atya gondolataival


Áldássá válhat 

Minden megpróbáltatás, küzdelem áldássá válhat számunkra, ha megfelelőképpen állunk hozzá! Ebben segít most néhány gondolattal Mustó atya.

Minden döntéseddel veszítesz is valamit. Ez lépésed következ­ménye.

Nagyobb kihívás elé állít Isten, amikor elveszi vagy meg sem adja, amit nélkülözhetetlennek tartasz az élethez. Miért vonja meg tőled azt, amit másnak megad? Neked miért nem sikerül, ami társadnak oly könnyen megy? Érthetetlen és igazságtalan. Rád szakad betegség, ahogy Jóbra, elveszíted a munkád, tönkreteszi az árvíz a házadat, a jégeső elveri vetésedet, alkoholista apától születtél, nem tudsz férjhez menni, elhagy a feleséged, meghal az, aki az életedben számodra a legfontosabb. Pedig ezt nem vállaltad önként, nem tettél rá fogadalmat. Nem magad választottad. Az élet hozta. Az a talaj, amelyet biztonságosnak véltél, kicsúszik a lábad alól. Nem szükséges nagy tragédia sem ahhoz, hogy elveszítsd egyensúlyod.

Születésed első percétől reménnyel tekintesz az életre. Mint te, minden világra jött lény várakozással teli. S elvárásaid nem irreálisak: ne halj meg fiatalon, ne légy idő előtt beteg (de „idő után” se!), legyenek jó kapcsolataid, tudj szeretni és szeretetet elfogadni, hasznos munkát végezhess, jó ember lehess. De a valóság olykor mást hoz. Terveid meghiúsulnak, önképed összetörik. Csalódsz elképzelésedben a biztonságról, védettségről, szeretettségről. Azzal szembesülsz, hogy mások csalódnak benned. Az életbe vetett felhőtlen bizalmad csorbul.

Ugye, előfordultak már ilyen gondolataid, ilyen küzdelmeid, megpróbáltatásaid?

A tehetetlenséget, kiszolgáltatottságot, amelyet ilyenkor átélsz soha nem keresed. Viszont könnyen sajnálod magad, észre sem veszed, hogy árad belőled a panasz. Mást vádolsz, mást teszel felelőssé. Vagy lázadsz Isten ellen. Elkeseredsz. Csak azt látod, hogy „így nem lehet élni”. Minden energiád arra összpontosul, hogy változtass, menekülj, szabadulj meg, légy túl rajta, felejtsd el.

Ez valóban szerencsétlenné tesz. Ilyenkor válik sok élet keserűvé, bizalmatlanná, sötétté.

Megáll a lelki fejlődés, ha itt megrekedsz.

Erre hívja fel a figyelmet a gyerekkorában megvakult Jacques Lusseyran. Ez az ember, aki átszenvedte a buchenwaldi koncentrációs tábort, visszaemlékezéseiben meghökkentő kijelentést tesz: „Senkit nem láttam, akit a fogyatékossága vagy balesete tett szerencsétlenné. Hanem azért volt szerencsétlen, mert nem tudta elfogadni a fogyatékosságát.

Nem az tesz tönkre, ami történt, hanem ahogyan viszonyulsz hozzá.”

Olyan helyzetben, amikor látszólag nincs semmi beleszólásod sorsod alakulásába, mégis dönthetsz valamiről. Arról, hogyan viszonyulsz mindehhez, hogyan reagálsz erre. Keresheted, miként tudsz úgy élni, hogy ne légy magad terhére. S akkor más terhére sem leszel.

Placid atya, aki 10 évet töltött szibériai munkatáborban, arról számol be, hogy sorstársai közül hamarabb meghaltak azok, akik jelen helyzetükből csak elvágyódtak, szüntelenül csak a szen­vedésüket látták, s csak a szabadulásuk gondolata körül forogtak. Placid atya pedig azt tudatosította magában: „Most ez a munkatábor a te életed.” Hitt abban, hogy élete még embertelen körülmények között is fontos. Ez most az ő élete, ezért nem mindegy, hogyan éli.

Ha csak arra figyelsz, ami hiányzik, arra, hogy mi nincs, ami pedig lehetne, akkor nem látod annak értelmét, ami van.

Pánik, üresség, menekülhetnék fog el. Félelem, hogy elszalasztod az életed. Amikor figyelmed arra fókuszál, hogy mi az, amit nem kapsz meg, amit elveszítettél, az megfoszt attól, hogy ott tudj lenni, ahol vagy. Persze, épp ott nem akarsz lenni! De ha nem vagy ott, ahol vagy, akkor elveszíted a kapcsolatot önmagaddal. Nem vagy kapcsolatban a saját életeddel. Nem érzed, hogy élsz. Nem érzed, hogy az életnek íze van, legyen az keserű, üres, félelmetes. Eltűnik az életkedv. Az élni akarás.

Ha csak a veszteségre nézel, nem veszed észre, milyen lehetőség van ott, ahonnan csak menekülnél. Mi nyílhat meg számodra. Milyen ajtó.

Dönthetsz úgy is, hogy esélyt adsz arra, hogy valami születhessen ott, ahol most még csak félelemre, értelmetlenségre, ürességre számítasz. Nem zárod ki eleve, hogy kaphat értelmet. Hogy élet jöhet onnan is, ahonnan nem várod. Lehet, hogy nem úgy, ahogy te akarod.

Abból nem születik élet, amire nem nézel rá. Ha rá tudsz nézni arra, ami van, akkor az újra talajt ad a lábad alá, visszatalálsz önmagadhoz. Ha rá mersz nézni arra, hogy tényleg ez az életed most, az nem nyugtat meg azonnal. Először megriaszt, elborzaszt, fájdalmat okoz.

Lehet benned öröm annak ellenére, hogy valami fáj. Lehet örülni az életnek akkor is, ha valami nehéz!

(A Mustó atya gondolatainak forrása: az „Ahol ott vagy”, illetve „Megszereted, ami a tiéd” című könyvei).

Kedves Útitársam!
Bízom benne, hogy Mustó atya ezen gondolatai erőt adnak neked a megpróbáltatások idején. Ezt szívből kívánom neked!

Tarts velünk május 1-től, mert a következő alkalommal már a „A SZÍV BÁTORSÁGÁRÓL” lesz szó. Górcső alá vesszük azokat az élethelyzeteket, ahol nagy szükségünk van a bátorságra. Hihetetlenül izgalmas anyagokat fogsz kapni.

KATTINTS IDE, HOGY MEGKAPHASD A KÖVETKEZŐ CSÜTÖRTÖK ANYAGAIT IS »
(Ha már jelentkeztél, köszönjük!)

„TÖRHETETLEN LÉLEK”
– Videó-sorozat a belső erőforrásaid felfedezéséhez Tapolyai Emőke klinikai szakpszichológus közreműködésével

A lelki ellenálló képesség az emberi alkalmazkodóképesség egyik alapvető jellemzője, amely lehetővé teszi, hogy stresszes helyzetekben is megőrizd lelki egyensúlyodat és hatékonyan reagálj a változásokra. Általa könnyebben küzdheted le az akadályokat, és pozitív irányba terelheted az életedet. Ebben segít az alábbi videó:

Kedves Útitársunk!

Május 1-től a pénteki anyagunk címe: „A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA” – Vedd észre, fedezd fel az életet mindabban, ami körülvesz!
Ez egy speciális képmeditációs sorozat lesz

  • Egy alkalommal egy különleges fotó
  • Hozzá tanulságos gondolatok
  • Rövid gyakorlat, ami segíti az életedet jobbá tenni.

KATTINTS IDE, HOGY TOVÁBBRA IS ÚTITÁRSUNK MARADHASS »

A szív békéje a húsvét igazi ajándéka

Április 27. – Húsvét 2. vasárnapja – Isteni Irgalmasság vasárnapja
Olvasmányok: ApCsel 5,12-16  / Jel 1,9-11a.12-13.17-19
Evangélium Jn 20,19-31 
 

Az éjszaka közepén egy emeletes ház második emeletén tűz ütött ki. A lakók félálomban menekültek ki az utcára, majd rémüldözve figyelték, hogyan terjed a tűz viharos gyorsasággal lakásról-lakásra, emeletről emeletre. Mire a tűzoltók megérkeztek, a második emelet minden lakása égett, így a föntebbi emeleteket már nem lehetett megközelíteni. Egyszer csak szívettépő sikoly borzolta fel méginkább az idegeket. Egy fiatalasszony akkor vette észre, hogy ötéves kisfia nem jött le velük. A gyermek félelmében nem a kijárat, hanem a felsőbb emeletek felé futott. Hamarosan fel is bukkant a kisfiú egy harmadik emeleti ablakban, amit még nem nyaldostak a lángok, de a füst onnan is gomolygott kifelé. A gyermek édesapja odaállt az ablak alá, s biztatni kezdte a kisfiút: „Ugorj le! Ugorj le gyorsan! Ne félj, itt vagyok és elkaplak!” A kisfiú félelemtől sírós hangon kiáltott vissza: „Nem merek! Nem látlak! Akkora a füst, hogy nem látok semmit!” „Ne aggódj, én jól látlak, és ez elég!” – válaszolta az apja. A kisfiú összeszedte minden bátorságát, s leugrott. Egy pillanat múlva édesapja erős karjaiban landolt és az ijedtségen kívül semmi baja sem lett. 

„Békesség nektek!” – köszönti Jézus apostolait és tanítványait minden alkalommal, amikor feltámadása után megjelenik nekik. Noha nem idegen Jézustól, mégis új köszöntés ez. A kereszthalál előtti működése idején nemigen halljuk Tőle az evangéliumban. Úgy tűnik, hogy ez a béke, amit a feltámadott Úr kíván övéinek, valamiképpen szorosan összefügg a kereszthalállal és feltámadással, ez a béke a Húsvét ajándéka. Miért? Miféle béke az, amit Jézus ajándékozhat nekünk? Az a béke, amely a bennünket teremtő és ránk gondot viselő Isten szeretetébe, irgalmába, valamint minden rosszat legyőzni tudó erejébe vetett határtalan bizalomból fakad.  

Az ember vagy az emberi társadalom békétlenségének oka többféle lehet. Mindenekelőtt félelem a fenyegetettségtől, a bajtól, a szenvedéstől. Ha azonban még a halál is legyőzhető, ha a halálból is van visszatérés, akkor nincs olyan rossz, nincs olyan szenvedés, ami véglegesen el tudná taposni az embert. Ha a halált örök, boldog életre szóló feltámadás követheti, akkor nem taszít bennünket kétségbeesésbe és reménytelenségbe. Micsoda gyökeres változás ment végbe az apostolok magatartásában a feltámadt Krisztussal való találkozások után: nyoma sincs bennük a korábbi félelemnek, bezárkózó rettegésnek, tagadásra is kész gyávaságnak. Minden körülmények között bátran meg merik vallani Jézusba vetett hitüket. Nem veszítik el nyugalmukat a Főtanács fenyegetéseinek hatására, lelkesen énekelnek, imádkoznak, sőt térítenek a börtönökben, a vértanúságra is készek. Pedig nem szűnt meg a külső fenyegetettség, sőt sokszorozódtak a zaklatások, bántalmak, szenvedések. Ők azonban képesek túllátni, felülemelkedni ezeken. Nem a szemükkel, hanem a hitükkel „látják”, vagyis bizalommal elfogadják, hogy a szenvedést megdicsőülés, a halált feltámadás és boldog örök élet követi. Ha az ember olyan békére vár, ami a teljes nyugalomból, minden fenyegető bajtól való mentességből, minden szenvedés megszűnéséből fakad, akkor itt a Földön hiába vár. Azonban ha a hozzáállásunk megváltozik, ha hisszük, hogy nem csak ez a gondterhes földi élet létezik számunkra, akkor megőrizhetjük szívünk békéjét a bajok, törődések közepette is.  

 Oka lehet a békétlenségnek a helytelen értékrend, az ember birtoklási vágya is, amely kielégíthetetlenné torzulhat. Milyen sok férfi és nő, sőt gyermek, egész családok nyugalmát dúlja föl az állandó hajsza a még többért, a félelem az anyagi javak elvesztésétől, a kényelem, a megszokott jólét csökkenésétől. A feltámadás hite, az örök élet létezéséről való megbizonyosodás ezt is gyógyítja. Ha nem ezen a világon „kell mindenáron minden boldogságot megszereznünk és kiélveznünk”, ha tudunk hinni nagyobb, teljesebb boldogságban, mint amit az anyagi javak adhatnak, akkor nem is félünk annyira azok elveszítésétől vagy nem rokkanunk bele testileg-lelkileg azok hajszolásába.  

 Sokszor válik a békétlenség okává az ember és ember, csoport és csoport közötti feszültség, a megbocsátani nem tudás. Annak is nyugtalan a szíve, a lelkiismerete, aki a sérelmet okozta, de az is tele van fájdalommal, keserű haraggal, aki azt elszenvedte. A feszültséggel teli súrlódások, a bosszúállás vágya, illetve a bosszútól való félelem megbénítja az embert. A feltámadt Jézus ebből is kiutat mutat. Visszatérve a sírból ugyanolyan szeretettel, bizalommal ajándékozza meg apostolait, mint amiről halála előtt tett bizonyságot. Nem hányja apostolai szemére hitetlenségüket, gyávaságukat, kétségeiket. Nem adja ki az útjukat, holott teljes joggal tehetné, hiszen nem tartottak ki mellette szenvedésében és halálában, félreértették messiási küldetését. Ő azonban megbocsát nekik, sőt felhatalmazást ad nekik arra, hogy az Ő nevében mindenki felé kinyilvánítsák a bűnbocsánat lehetőségét. „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer.” Milyen megnyugtató lehetett ez a tanítványoknak, akik tele lehettek lelkiismeret-furdalással és zavarodottsággal az élő Jézussal találkozva! Ma, az Isteni Irgalmasság vasárnapján érdemes hálával gondolnunk arra, hogy Jézus éppen azért vállalta föl a megváltó kereszthalált, hogy mindenkinek megbocsáthasson. Az bocsáthat meg valakinek, aki bosszúállás nélkül elszenved minden rosszat, ami mások bűne miatt reá hárul. Jézus ezt tette a kereszten. Ha nem támadt volna fel, akkor nem lett volna kitől irgalmat kérni. Akkor csak áldozatává lett volna a gonoszságnak, mint annyian mások, de nem tudott volna megbocsátani. Jézus azonban feltámadt és örökké él, s így minden ember bármikor bocsánatot kérhet és kaphat Tőle. Ez az isteni irgalmasság nagy ajándéka! Ha Isten ennyire kész mindig minden bűnünket megbocsátani, akkor nekünk is hasonlóképpen kell tennünk. Az emberi irgalmasság sok nyugtalan, feszült lelket békített már meg és békíthet meg ma is.  

„Boldogok, akik nem látnak, és mégis hisznek.” – mondja Jézus Tamásnak. Az apostolok látták a feltámadt Krisztust, s ez megadta szívükbe, életükbe azt a békét, amelyet korábban nem ismertek. A történelem során azonban sok keresztény hívő tett tanúbizonyságot ugyanerről a csak Istentől kapható békéről, holott nem látták testi szemeikkel az élő Krisztust. Hitük azonban mégis képes volt meglátni a múló evilági dolgok, kínlódások füstje mögött az örök életre meghívó, üdvösséget adó Krisztust.

Minket is körülvesznek bajok, szenvedések, anyagi bizonytalanság, emberi bűnök, sérelmek okozta feszültségek. Ez a láng és füst bizony már vele jár ezzel a megrontott világgal. Tudunk-e beleugrani bátran ebbe a füstbe, tudva, hogy a „másik oldalon” az élő Krisztus és az örök haza boldogsága vár minket? Ha igen, akkor nem veszítjük el szívünk békéjét ott sem, ahol mások már kétségbeesnek és rettegnek. 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa

Május 1-től ennek a résznek a címe: SOKSZÍNŰ BIBLIA

Abban akarunk segíteni, hogy te is megtapasztald Isten Szavának gazdagságát. Éppen ezért, a következő 3 hónapban dr. Finta József atyának, a kecskeméti főplébánia plébánosának tanulságos, motiváló történetei, elmélkedései mellett az első keresztények életébe is jobban bepillantunk, és megnézzük, hogy az ő tapasztalataikból, küzdelmeikből milyen tanulságokat tudunk levonni!

Továbbá ószövetségi szakaszokról is elmélkedünk, azokat is próbáljuk közelebb hozni a saját életünkhöz.

KATTINTS, ÉS KÉRD TOVÁBBRA IS A SPECIÁLIS BIBLIAISKOLÁNKAT »