Sok előnye van annak, ha az ember aranyhalat tart. Már az egészen kicsi gyerekben is kialakul általa a felelősségérzet. A halat nem kell sétáltatni. Nem csinál rumlit a lakásban. Nem vedlik. Azon kívül egyik aranyhal ugyanúgy néz ki, mint a másik.
Ez utóbbi tulajdonság különösen fontossá válik annak fényében, hogy az aranyhalak igen rövid ideig élnek.
Tizenkét év és két testvér van a legidősebb lányom, Anna és a legkisebb, Elliana között. Ők ketten érzelmileg mégis mindig nagyon közel álltak egymáshoz. Így aztán nem lepett meg, hogy éppen Anna találta meg a megoldást Elli problémájára, aki félt a sötétben.
Négy hálószobánk van. Amikor kétéves korában Ellinek új kiságya lett, a korban hozzá legközelebb álló nővérével, Kaylával költöztettük őt egy szobába. A két nagyobbik lányom nagyon örült neki, hogy saját szobához jutottak, de Elli félt a sötétben, Kayla pedig nem tudott lámpafénynél aludni. Anna tudta, hogy saját önállósága érdekében ki kell találnia valamit. Egy aranyhal volt a megoldás.
Anna vett Ellinek egy akváriumot egy kis műanyagházikóval, amelybe a hal ki-be úszkálhatott. Színes kavicsok voltak az alján, és egy kis lámpa állandóan megvilágította. Elli az éjjeliszekrényén tartotta az akváriumot, az ágya mellett. Így elég fény volt ahhoz, hogy biztonságban érezze magát, és kis „barátja” mindig békésen bugyborékolt a fülébe, mielőtt elaludt. Az akvárium fénye annyira halvány volt, hogy nem zavarta Kaylát. Az állatot pedig mindketten szerették.
Elli az óramű pontosságával etette a halat, és a kelleténél is többször emlékeztetett rá minket, hogy tisztítsuk meg az akváriumot. Mindig gondosan belecsöpögtetett néhány csepp vízfertőtlenítőt a friss vízbe, nehogy a halacskája mérgezést kapjon. Kreatívan különböző neveket is adott a halnak.
Az aranyhalak azonban rövid életűek. Ezért mindannyian szövetkeztünk, hogy Elli akváriuma sose maradjon lakó nélkül. Esténként, amikor elköszöntem Ellitől, mindig ellenőriztem a halat. Ha éjszaka bementem a szobájába betakarni, akkor is vetettem rá egy-egy pillantást. Anna is gyakran megnézte, mielőtt elment lefeküdni. Ha valamelyikünk úgy találta, hogy az állat rossz bőrben van, titokban elmentünk az állatkereskedésbe, és hoztunk egy másikat. Ötven centért mindig boldoggá tehettük a kislányt. Ez igazán nem volt nagy ár. Es Elli sosem vonta kétségbe, hogy a régi hala úszkál az akváriumban.
Elli két héttel azelőtt ünnepelte hatodik születésnapját, hogy Anna egyetemre ment. Fájt, hogy meg kell válnom a legidősebb lányomtól, de jobban aggasztott, hogy Elli miként fogja viselni az elválást. Elliana szótlanná vált, és sok időt töltött a szobájában az Anna elutazását követő első napokban. Később, amikor belátta, hogy továbbra is küldözgethet a nővérének képeket, és beszélgethet vele telefonon, megszokta a hiányát. Ezzel együtt furcsa érzés volt, hogy csak öten üljük körbe a vacsoraasztalt, pedig azelőtt hatan voltunk. Anna jól érezte magát az egyetemen, és az ő öröme mindnyájunk számára megkönnyítette a nehéz helyzetet.
Egyik este, amikor lefektettem a két kicsit, Ellie azt kérdezte tőlem:
– Mondd, anyu, ha a hal meghal, eljön Anna, hogy újat vegyen nekem?
Meglepődtem, pedig tudom, hogy a gyerekeknek kevés dolog kerüli el a figyelmét. Rámosolyogtam, és megkérdeztem, mióta tudja, hogy az aranyhalát időről-időre kicseréljük. Elli megvonta a vállát. Megkérdeztem, zavarja-e, hogy ez az aranyhal már nem ugyanaz, amit a nővére több mint négy évvel korábban vett neki.
Azt mondta, nem zavarja. Sosem zavarta. Csak látta, hogy Annának örömet okoz a játék, ezért ment bele.
Egyszeriben sok mindent megértettem. A szeretet apró záloga, melyet egyik testvér adott a másiknak, vidáman úszkált a lányom ágya mellett. A hal már nem ugyanaz volt, de az üzenete nem változott. Lekapcsoltam a mennyezeti világítást, és figyeltem, amint a kis akvárium fénye lágyan világít. Közben arra gondoltam, hogy most megtanultam még valami hasznosat az aranyhalakról.
Marsha Arons
