Sok ember azt gondolja, hogy a Biblia csupán olyan parancsokkal van tele, hogy „Ne tedd…”. Ők azt feltételezik, hogy a Biblia mindenütt csak korlátozásokról szól, és egy unalmas életbe akar elvezetni. De Isten azt akarja, hogy örömteli, egészséges életet éljünk. A nagylelkű adakozás elősegíti a jó egészséget.
Minden, amid van, Isten ajándéka. Ő bőkezű, és azt akarja, hogy te is az legyél. A Biblia azt mondja: ” Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25) Van tehát oka, hogy miért érzed mindig olyan jól magad, amikor másokon segítesz, akár pénzt adsz, ruhát, vagy más dolgot, akár az idődből áldozol rájuk.
Miért jó adni?
Világszerte szeretteink megajándékozása a karácsony egyik legjellegzetesebb szokása, amely a tudomány szerint legalább annyira pozitívan hat magára az ajándékozóra is, mint arra, akit meglepnek az ajándékkal. Igenis van tehát alapja a mondásnak, miszerint jobb adni, mint kapni. Valójában azonban ehhez sem drága ajándékokra, de még csak ünnepi alkalmakra sincs feltétlenül szükség.
Számos kutatás igazolja, hogy az ajándékozás az ajándékozó testi-lelki egészségére is pozitív hatást fejt ki. Már az is örömöt vált ki, ha csupán eldöntjük magunkban, hogy adunk valamit egy embertársunknak. Az ilyesfajta önzetlenség hatására a többi között aktiválódnak az agy jutalmazásért felelős területei, illetve olyan hormonok szabadulnak fel a szervezetben, mint a hangulatszabályozásban szerepet játszó szerotonin és dopamin, az euforikus érzést adó endorfinok, illetve a másokhoz való kötődést erősítő oxitocin.
Az ajándékok nem csak azok számára okoznak örömet, akik kapják
Az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) egy 2013-as tanulmánya egyenesen arra az eredményre jutott, hogy kimutathatóan erősebb pozitív érzelmeket kelt az emberekben, ha pénzt költhetnek valaki másra, mintha ugyanazt az összeget saját magukra fordítanák.
A nagylelkűség evolúciós örökségünk
Úgy tűnik tehát, hogy az önzetlenség és nagylelkűség valójában szerves része emberi mivoltunknak, egyes elméletek szerint pedig mindez evolúciós hatásokra vezethető vissza. Mint azt Stephen G. Post, a New York-i Stony Brook Egyetem munkatársa, a téma elismert szakértője elmondta, agyunk örömérzetért és jutalmazásért felelős rendszerének alapjai már 1-2 milliárd évvel ezelőtt kialakulhattak az állatvilágban, és ma ennek köszönhetjük például az evés vagy éppen a szociális interakciók hatására érzett boldogságot. MR-vizsgálatok segítségével kutatóknak sikerült kimutatniuk, hogy mások önzetlen támogatása, segítése szintén ezt az ősi reakciót aktiválja.
Az ember, mint társas lény esetében az egyén túlélése nagyban függött évezredek során attól, hogyan tud egy közösség tagjaként boldogulni, fajtársaival együttműködni. E tekintetben tehát az önzetlenség bizonyos élethelyzetekben igenis előnyössé válik, ami megmagyarázza, agyunk miért jutalmazza mind a mai napig, ha így cselekszünk.
Adni egész évben jó
Valójában a karácsonyi ajándékozás is csupán egy a sok lehetőség közül, hogy ösztöneinkre hallgatva egy kis örömet csempésszünk valaki más életébe – és ezáltal a sajátunkba is. Mondhatni, ez a jéghegy csúcsa, amelyen túlmenően azonban még számos módon gyakorolhatunk jótettet a mindennapokban. Önkénteskedéstől az adományozáson át egészen az elszigetelten, magányosan élő hozzátartozóinkkal, ismerőseinkkel való szorosabb kapcsolattartásig megannyi jó cselekedettel ajándékozhatunk meg másokat az év bármely szakában. Adni ugyanis nemcsak pénzt (vagy azon vásárolt ajándékot) lehet, de időnkkel és odafigyelésünkkel is legalább akkora örömet okozhatunk embertársainknak. Mindez pedig egyszersmind a stresszcsökkentés egyik leghatékonyabb eszköze, amely önbecsülésünket, optimizmusunkat és társas kapcsolatainkat is erősíti. A nagylelkűség időskorban még a hosszabb élettartammal is összefüggésbe hozható. Lényegében tehát minél több jót teszünk másokkal őszinte jó szándékból, annál többet teszünk saját magunkért is.
A kedvesség és önzetlenség példája ugyanis ragadós, avagy akár úgy is fogalmazhatunk, hogy könnyen megfertőzhetünk vele másokat. Kutatások igazolták, hogy amikor az emberek akár egy vadidegentől kedvességet és segítőkészséget tapasztalnak, akivel soha többé nem találkoznak, akkor is hajlamosak azt később továbbadni másoknak, ami összességében egy lavinát beindítva mind több és több jó cselekedetet generál.
A rohanó hétköznapok során, az iskolai és munkahelyi teendő zuhatagában hajlamosak lehetünk megfeledkezni róla, mennyire fontosak is az apró önzetlen cselekedetek a mindennapokban, amelyek mind saját, mind környezetünk életét képesek szinte észrevétlenül boldogabb mederbe terelni. Folyamatosan érdemes minél több embert meglepnünk valamilyen kedvességgel.
Forrás: hazipatika.hu
***
GYAKORLAT:
Tudatosan gyakorold a nagylelkűséget, amikor csak alkalmad nyílik rá!
Pl, váratlanul meghívod munkatársadat egy fagyira. Felajánlod a feleségednek, hogy ő most úgy is fáradt, te elmosogatsz, stb.
A nagylelkűség-gyakorlatokra is szánj egy hetet, hogy ráálljon a figyelmed!
Add tovább a jót!
Az alábbi 5 perces videóban megnézheted a jó tett, a nagylelkűség miként kamatozik terjed emberről emberre!
Mi az, ami megérintett a videóból?
Egy gazdag család
Sosem felejtem el 1946 húsvétját. 14 éves voltam akkor. 12 éves öcsémmel, 16 éves nővéremmel és édesanyámmal éltünk. Édesapám öt évvel azelőtt meghalt, kereset és pénz nélkül maga mögött hagyva négy iskoláskorú gyermekét. 1946-ban egyik nővérem már férjnél volt, a bátyám pedig elköltözött otthonról.
Egy hónappal húsvét előtt plébánosunk bejelentette, hogy egy kivételes húsvéti adományt kezdünk el gyűjteni, amivel egy szegény családon segítünk. Mindenkit kért, hogy vállalják az áldozatot. Mikor hazaértünk, arról beszélgettünk, mit tudnánk tenni. Eldöntöttük, hogy veszünk 25 kg krumplit és azon élünk egész hónapban. Ezzel 20 dollárt megtakarítunk a konyhapénzből. Arra gondoltunk, hogy ha az áramot csak szükség esetén használjuk, és nem hallgatjuk a rádiót, még a havi áramdíjat is megspórolhatjuk. Nővérem annyi ház- és udvartakarítást vállalt, amennyit csak tudott, és vállaltunk gyerekfelügyeletet is. 15 centért tudtunk venni egy bizonyos mennyiségű anyagot, amiből 3 edényalátétet tudtunk készíteni, darabját eladva 1 dollárért. Ezzel 30 dollárra növeltük az összeget. Ez a hónap volt életünk legszebb hónapja. Naponta számoltuk a pénzünket, hogy mennyi jött össze már.
Esténként csak ültünk a sötétben, és arról beszélgettünk, hogy majd, hogy fog örülni az a szegény család a közösség ajándékának. A közösségbe kb. 80-an voltunk; próbáltuk kiszámolni, hogy mennyi fog majd összegyűlni. A plébános minden vasárnap emlékeztetett az áldozatos gyűjtésre. Húsvét előtti nap a testvéremmel elmentünk a hivatalba, ahol kiválthattuk a pénzünket: három ropogós 20 dolláros és egy 10 dolláros bankjegyet. Futottunk haza megmutatni édesanyánknak és testvérünknek. Sose volt még ennyi pénzünk. Ezen az éjszakán az izgatottságtól alig bírtunk aludni. Az sem zavart, hogy nem volt új ruhánk húsvétra. Volt összegyűjtött pénzünk a szegény családnak! A templomhoz vezető út nagyon hosszúnak tűnt, alig vártuk már, hogy odaérjünk. Ömlött az eső, nem volt esernyőnk, 2 mérföldes utat tettünk meg így. Az sem zavart, hogy teljesen vizesek lettünk, és nővérem papírral kipótolt lyukas cipője is átázott. Mégis boldogan ültünk a padban. Hallottam, ahogy néhány fiatal éppen a lányok régi ruhájáról beszélt. Ránéztem a saját ruhánkra, de gazdagnak éreztem magam. Megtörtént az adomány begyűjtése. Hazafelé egész úton énekeltünk. Anya finom ebéddel lepett meg minket. Vett 12 tojást, azt megfőztük a sült krumplihoz.
Késő délután valaki csengetett: az egyik gyülekezeti vezető volt az. Anya odament az ajtóhoz, beszélt vele, és egy borítékkal a kezében jött vissza. Kérdeztük mi az, de nem szólt semmit. Kinyitotta a borítékot, és kiesett egy csomó pénz. Ott volt három húszas, egy tízes és 17 db egydolláros. Anya visszarakta a pénzt a borítékba. Nem szóltunk semmit, csak ültünk.
Már nem éreztük gazdagoknak magunkat. Addig nekünk, gyerekeknek olyan boldog életünk volt. Sajnáltuk azokat, akiknek nem volt apjuk vagy anyjuk, és a házukat nem töltötte be a testvérek és más gyerekek állandó látogatása. Nevetségesnek tartottuk, hogy esténként az evőeszközeinket felváltva használjuk, és azon izgulunk, vajon ma kié lesz a villa meg a kanál. Két késünk volt, azokat körbeadtunk, akinek kellett. Tudtuk, hogy sok dolog nincsen, ami másnak van, de sosem gondoltam, hogy mi szegények vagyunk. Húsvét napján jöttünk rá, hogy mi szegények vagyunk. Nem éreztem magam sosem annak. Ránéztem ruhámra és viseltes cipőmre, és elkezdtem szégyellni magam. Nem akartam visszamenni a templomba. Valószínűleg mindenki tudná, hogy mi vagyunk azok a szegények. Az iskolára gondoltam: 9. osztályba jártam, 100 fős évfolyamból az elsők között voltam. Azon tűnődtem, vajon az iskolában is tudják-e a gyerekek, hogy mi vagyunk a szegények.
Hosszú ideig csak ültünk némán. Mikor besötétedett, elmentünk aludni. A következő héten a szentmisén egy vendég volt: egy misszionárius. Arról beszélt, hogy Afrikában házakat építenek téglából, de a tetőhöz szükség lenne pénzre. A gyülekezet vezetője megkérdezte, tudnánk-e áldozatkészen segíteni ezeken az embereken. Mi egymásra néztünk, és először a héten mosolyogtunk. Anya benyúlt a pénztárcájába, és kivette a borítékot, odaadta a testvéreimnek, majd sorban adtuk tovább, míg az adomány a gyűjtődobozba került. Amikor összeszámolták a pénzt, a lelkészünk bejelentette, hogy kicsit több, mint 100 dollár gyűlt össze. A misszionárius nagyon izgatott lett. Nem várt ekkora összeget egy kicsi közösségtől. Megköszönte az adományt, majd azt mondta: „kell, hogy legyen ebben a gyülekezetben néhány gazdag ember”. Ez a kijelentés hirtelen felrázott minket. Nekünk 87 dollárunk volt benn abban a „kicsit több mint 100 dollár”-ban.
Mi voltunk a gazdag család. Nem úgy mondta-e a misszionárius? Ettől a naptól újra gazdag lettem. Mindig emlékeztetem magam, milyen gazdag vagyok, mert nekem van Jézusom…
Példák adakozásra a Szentírásból
Boldog ember, aki féli az Urat, akinek öröme telik törvényében. Törzse hatalmas lesz a földön, áldás van az igazak nemzedékén. Házát bőség és gazdagság tölti el, igazsága megmarad örökre. A jóknak világít, mint fény a sötétben, kegyes, igazságos és irgalmas. Jó annak, aki gyakorolja az irgalmat, aki szívesen ad kölcsön, és tetteit az igazsághoz szabja. Nem tántorodik meg soha, az igaz örökre emlékezetben marad. Rossz hírtől nem kell félnie, bátorsága szilárd, mert az Úrban remél. Szíve nyugodt, nem ismer félelmet; ellenségei szégyenben maradnak. Osztogat a szegénynek és adakozik, igazsága megmarad örökre, ereje dicsőségesen fölemelkedik. A gonosz rettegve látja ezt, fogát csikorgatja és eltűnik, a bűnösök öröme szertefoszlik. (Zsolt 112)
Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti Isten. (2Kor 9,7)
Amikor Jézus leült a templomi persellyel szemben, nézte, hogyan dobja a pénzt a sokaság a perselybe. Sok gazdag sokat dobott bele, egy szegény özvegyasszony pedig odamenve beledobott két fillért, azaz egy krajcárt. Jézus odahívta tanítványait, és ezt mondta nekik: „Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe. Mert mindannyian fölöslegükből dobtak, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije csak volt, az egész vagyonát.” (Mk 12,41-44)
Túrmezei Erzsébet
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
Vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
Osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
Egyszerűen csak továbbadom.
A jó öreg kút csendesen ontja vizét
így telik minden napja.
Áldott élet ez, fontolgatom:
csak adni, adni minden napon.
Ilyen kúttá kellene lennem.
Csak adni teljes életemben.
Mindig csak adni?
Ez terhet is jelenthet!
Jó kút, nem érzed ezt a terhet?
Belenézek, tükre rám ragyog,
de hiszen a forrás nem én vagyok!
Árad belém, csak továbbadom,
Vidáman, csendben és szabadon.
Hadd éljek ilyen kút-életet,
Osszak áldást és sok-sok szeretetet!
Nem az enyém, Krisztustól kapom,
Egyszerűen csak továbbadom.