Mindennapjaink része, hogy különböző élethelyzetekben, kapcsolatainkban megbántottnak, sértettnek érezzük magunkat. Szinte elkerülhetetlen, hogy időről időre olyat tegyünk vagy mondjunk, amivel ne okoznánk sérülést, fájdalmat másoknak, szeretteinknek. Vannak azok a helyzetek és kapcsolatok, ahol ezt bocsánatkérés, éjszakákon át tartó beszélgetés, felelősségvállalás, majd közös megoldás követi. Azonban mindezek ellenére is bennünk maradhat egy mély, fájó pont, amit kezelünk, de érezzük, hogy a varázsszavak ellenére sincs minden teljesen rendben. Nehezedre esik megbocsátani valakinek, aki fontos számodra, de nem tudod, hogyan tedd? Úgy érzed elakadtál és nem tudod, hogy lépj tovább? Ebben segít ez a “kulcs”.
A megbocsátás és a bocsánatkérés útja
Nap, mint nap így imádkozzuk: „Bocsátsd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétőknek.” Mit is jelent ez a gyakorlatban? Mi a megbocsátás? Milyen előnyei, esetleg hátrányai vannak?
A megbocsátás egy nagyon izgalmas téma. Maga a Szentírás is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megbocsássunk embertársainknak, ahogyan Isten is megbocsát nekünk. A megbocsátásnak nagyon sok pozitív hatása van az életünkre, a fizikai és pszichés egészségünkre egyaránt. A megbocsátás semmiképpen sem egy érzelem. Nem az, amikor szeretjük az egész világot, még azt az embert is, aki nagyon mélyen megbántott bennünket, hanem sokkal inkább egy döntés. Amikor úgy döntünk, hogy lemondunk a haragról, a bosszúvágyról, a sértettségről és a negatív érzésekről, amit az iránt tápláltunk, aki megbántott bennünket, az már megbocsátás. El lehet különíteni a békülékenységet és azt, hogy nem állok bosszút a másikon. Személy szerint azt gondolom, hogy a haragról való lemondás mindenképpen része kell, hogy legyen a megbocsátási folyamatnak. Ugyanakkor a kibékülés, illetve a bizalom helyreállása nem mindig ját együtt a megbocsátással. Ez utóbbi hosszú folyamat lehet és a másik félen is múlik, hogy mennyire engedjük őt vissza az életünkbe. A hangsúly főként azon a döntésen van, hogy elengedjük azokat a negatív érzelmeket, érzéseket, amit a másik iránt táplálunk.
A megbocsátás témakörét a szakemberek többlépcsős folyamatként szokták felvázolni. Melyek a megbocsátás lépései?
1. lépés
Először is nagyon fontos, hogy szembenézzünk azzal, hogy megbántottak minket. Olykor-olykor, főként keresztény emberek között előfordul az, hogy úgy érezzük, nem szabad megsértődnünk, megbántódnunk, vagy haragudnunk senkire. Úgy gondoljuk, hogy ezek az érzések, illetve az, hogy dúljunk-fúljunk magunkban, nem méltóak egy hívő emberhez. Fontos azonban beismernünk, fájdalmat okozott nekünk az, ami történt. Érdemes szembenéznünk ezzel az érzéssel. Lényeges az is, hogy ne ragadjunk meg ebben az állapotban. Sokat segíthet, ha megengedjük magunknak átélni ezeket az érzéseket. Segíthet az is, ha megoszthatjuk valakivel.
2. lépés
Ezután érdemes belegondolni magunkat az elkövető helyzetébe. Vajon miért tette azt, amit tett? Lehet, hogy mi is ludasak voltunk abban, ami történt? Ennek a lépcsőfoknak a lényege az, hogy valahogy megértsük az elkövető indítékait, motivációját. Ez segíthet abban, hogy a másikban is felismerjük a jót, illetve azt, hogy ő is egy szerethető ember. (Ugyanakkor lehetnek olyan esetek, amikor nem kell a saját felelősségünket keresni, pl. bántalmazás esetén az áldozat ne keresse a saját felelősségét). Az élet gyakran hozhat olyan eseteket, amikor mindketten hibázunk, s nekünk is részünk van az események alakulásában.
3. lépés
El kell döntenünk, hogy megbocsátunk a másiknak és elengedjük ezt a haragot, ami a szívünkben van iránta. Ezután fontos, hogy elköteleződjünk a döntésünk mellett és elengedjük a rossz érzéseinket, a bosszúvágyat az iránt, aki megbántott bennünket. Sokat segíthet, ha végiggondoljuk, hogy amikor mi hibáztunk, nekünk is megbocsátottak. Hívőként érdemes szem előtt tartanunk azt is, hogy Isten mennyi mindent megbocsátott nekünk. Hogy ne engedhetnénk el a másiknak azt a hibát, amivel ő tartozik felénk, amikor az Isten mindent elengedett nekünk? Ilyenkor teljesen természetes és nem szabad megijedni attól, hogy kavarognak még az érzések, ezek kezelésében megoldás az is, ha beszélünk erről valakivel, aki imádkozik velünk. Racionális úton is végiggondolhatjuk, hogy a megbocsátásnak milyen előnyei vannak a fizikális, illetve a lelki egészségünk szempontjából. Ha felismerjük, milyen hátrányai vannak a harag dédelgetésének – mennyire pusztító, romboló lehet ránk nézve -, akkor már csak ilyen önző szempontokat szem előtt tartva is azt látjuk, érdemes megbocsátanunk. Saját magunknak ártunk a legtöbbet azzal, ha őrizgetjük a haragunkat, ami belülről felőröl minket.
4. lépés
Kitartás amellett a döntés mellett, hogy megbocsátunk. Ez a legnehezebb dolog, mert hiába történt meg a döntés, jöhetnek olyan események az életben, amelyek megkérdőjelezik az elhatározásunkat. Például az az ember, akinek megbocsátottunk újra elkövet ellenünk valamit, vagy a hullámzó érzelmeink alapján nem érezzük még azt, hogy valóban megbocsátottunk. Amikor újra feljön bennünk a sérelem, megkérdőjeleződik, hogy valóban megbocsátottunk. Tényleg meg akarunk bocsátani? Ilyenkor érdemes újra és újra végigmenni ezeken a lépcsőfokokon. Tanácsos végiggondolni a szívünkkel, illetve az eszünkkel is, hogy mi mellett döntöttünk, mi a jó nekünk és mi a mi utunk. Egészen addig, amíg tényleg eljutunk oda, hogy valóban el tudjuk engedni a sérelmet. Megjegyezném, nagyon fontos, hogy nem szabad magunkat hibáztatni amiatt, hogy nem „jól bocsátottunk meg” és azért vannak rossz érzéseink.
Lehet-e a megbocsátásban fejlődni? Ha igen, akkor hogyan?
Igen. Az előbb beszéltünk a lépcsőkről. Ha tudatosítjuk ezeket a lépéseket, illetve azt, hogy az érzelmeink kavaroghatnak, akkor nem fogunk kétségbe esni, amikor ezt átéljük. A tudatosítás nagyon sokat segít itt is (mint ahogy az életünk számos más területén is nagy hasznát vesszük). Ha tudjuk, hogy mit miért érzünk és mire jó az életünkben, akkor sokkal könnyebb megküzdenünk vele. Amikor nehéz helyzetben vagyunk, érdemes leülni és leírni azokat a gondolatokat, amik bennünk vannak az esettel kapcsolatban. Ez abban hasznos (azért válik hasznunkra), hogy kitisztuljon a kép és könnyebben tudjunk döntést hozni.
MEG KELL ENGEDNÜNK MAGUNKNAK, HOGY MEGÉLJÜK A MÁSIK IRÁNT, HOGY HARAGSZUNK RÁ AZÉRT, AMIT ELKÖVETETT ELLENÜNK. UTÁNA VISZONT EL KELL ENGEDNÜNK A NEGATÍV ÉRZÉSEKET, MERT EZEK MEGBETEGÍTENEK BENNÜNKET, ÉS NEM IS MÉLTÓAK HOZZÁNK.
A szimbolikus, rituális cselekedetek is nagyon sokat segíthetnek.
MÓDSZER: Szondi Máté a megbocsátás egyik hazai szakértője egy könyvében a következő esetet írja le: Párterápián egy pár, akinek sok sérelme volt a másikkal szemben, felírta egy virágcserép belsejébe ezeket a sérelmeket. Telerakták földdel, beleültettek egy virághagymát és együtt gondozták a felnövekvő virágot. Miközben együtt ápolták a virágot, beszélgettek a kapcsolatukról, s mindazokról a dolgokról, amiket megbocsátottak egymásnak. Ez segített nekik abban, hogy tovább tudjanak lépni. Felírhatjuk egy lapra is a sérelmünket, amiből hajót hajtogatunk és vízre teszünk, majd elengedjük a Dunán, Tiszán…
Ha mi bántottuk meg a másikat, akkor hogyan zajlik a folyamat? Milyen a bocsánatkérés útja?
A szakértők a bocsánatkérésre is kidolgoztak egy többlépcsős modellt, amely szintén egy folyamat. Nem a lépcsőkön van a hangsúly, hanem azon, hogy ez sem egy pillanat műve, hanem egy hosszabb út, amelyen végigmegyünk. Akkor kérünk bocsánatot, amikor észrevesszük, hogy mi hibáztunk. Gyakran előfordul az is, hogy felmentéseket keresünk a magunk számára. Mentségeket gyűjtünk, „mert a másik ezt vagy azt tette. Azért történhetett ez meg. Ő (is) az oka…” Fontos beismernünk azt, hogy mi (is) hibáztunk. Ugyanilyen fontos, hogy a másiknak kijelentsük ezt. Mondjuk el a szavainkkal is, hogy hibáztunk és ismerjük be, a viselkedésünkkel fájdalmat okoztunk. Érdemes megfogalmazni azt is, hogy értékesnek tartjuk a kapcsolatunkat, valamint a társunkat, és megpróbáljuk helyreállítani a kapcsolatot. Azt is fontos ilyenkor elmondani: azon leszünk, hogy soha többé ne bántsuk meg őt. A jövőben figyelni fogunk azokra a dolgokra, amikkel eddig fájdalmat okoztunk neki, mivel nem akarjuk, hogy ez a kapcsolatunk és a lelki életünk rovására menjen. A folyamat végén nagyon fontos, hogy feltegyük ezt a kérdést: Meg tud-e nekünk bocsátani?
A megbocsátási folyamat mennyi idő alatt zajlik le? Rövid, vagy hosszú ideig tart?
Ez a probléma súlyosságától is függ. Nem mindegy, arról van-e a szó, hogy például a párunk nem vitte ki a szemetet. Ez rendszerint pár perc alatt lezajlik. Nem kell egész nap „meaculpázni”. Elég, ha elmondjuk, tudjuk, hogy a másiknak ez fontos lett volna. Sajnáljuk, hogy elfelejtettük és máskor jobban oda fogunk figyelni erre. Végül megkérdezzük, meg tud-e nekünk bocsátani azért, hogy megint elfelejtettük azt a dolgot, ami fontos számára?
A megbocsátás lelkileg nagyon-nagyon sokat ad az életünkben. Meghozhatjuk tehát a másiktól függetlenül is azt a döntést, hogy megbocsátunk, még ha a másik nem is kér bocsánatot. Ugyanakkor ez a megbocsátás biztosan vissza fog hatni a kapcsolatra és gyógyítani fogja azt. Ha megbocsátunk, elkezdjük értékelni a másikban a benne lévő jó dolgokat, és többé nem azzal a szemüveggel nézünk rá, hogy megbántott bennünket. Ugyanilyen fontos az is, hogy saját magunknak is meg tudjunk bocsátani.
Ha magunknak nem tudunk megbocsátani, akkor miként tudnánk a másiknak?
Elsőként magunknak kell megbocsátani Nagyon sokszor van arról szó, hogy másoknak bocsássunk meg, de gyakran magunknak sem tudunk megbocsátani. Csinálunk valami butaságot és emésztjük magunkat. Lelkiismeret furdalásunk lesz. Egyszerűen nem tudunk túllépni a történteken. Ez ugyan olyan káros, mint amikor a másiknak nem engedjük el a tartozását. Elkezdünk egy sötét szemüvegen keresztül nézni magukra. Amikor így látjuk saját magunkat, akkor ezt vetítjük ki a külvilágra is, s többé nem tudjuk a világot szép helynek látni. Követünk el hibákat, nem is egyet. Ezeket el is kell ismerni. De tudnunk kell elengedni. Azt is érdemes észrevennünk, hogy néha olyan dolgok miatt haragszunk magunkra, amit csak mi látunk rossznak, a környezetünk nem (mert mindig tökéletességet várunk el magunktól). Olyan is előfordulhat, hogy mások akarnak ránk terhelni valamit pl. érzelmi zsarolással. Mi emiatt emésztjük magunkat, megint nem tudtunk helytállni. De igazából semmi rosszat nem követtünk el.
Szőnyi Lídia pszichológus
A megbocsátás példaképe
1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során Szent II. János Pál pápa a Szent Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehmet Ali Agca háromméteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját. Stanisław Dziwisz érsek így emlékezik vissza az eseményre:
„Borzasztó dörrenést hallottunk. Rögtön felfogtam, hogy valaki lőtt. De kicsoda? És akkor megláttam, hogy a szentatya megsebesült. Imbolygott, de nem látszott sem vér, sem sebesülés. Azt kérdeztem: hol? A hasára mutatott. Még azt is megkérdeztem: nagyon fáj? Azt felelte: igen. Mögötte állva folyamatosan tartottam, nehogy elessen. Félig fekve rám támaszkodott a kocsiban, és így odaértünk a mentőautóhoz, amely a vatikáni falakon belül, az elsősegély pontnál állt. A szentatya szeme le volt csukva, nagyon szenvedett, rövid fohászokat imádkozott. Ha jól emlékszem, leggyakrabban ezt mondta: Mária, édesanyám! Mária, édesanyám! Buzzonetti doktor, Kamil testvér és egy ápoló együtt jöttek velünk a mentőautóban. Nagyon gyorsan hajtottunk. Pár száz méter után a mentő szirénája elnémult. Azt a távolságot, amit általában az ember fél óra alatt tesz meg, mi nyolc perc alatt tettük meg, és mindezt a nagy római forgalomban! Útközben a szentatya borzalmasan szenvedett, és egyre gyengülő hangon fohászkodott. Egy szóval sem panaszkodott vagy siránkozott, végig elmélyülten imádkozott és elmélkedett. Később elmondta nekem, hogy egészen a kórházba érkezésünkig magánál volt, csak amikor megérkeztünk, akkor vesztette el az eszméletét. A klinikán döbbenten fogadták – nem is csoda. A sebesültet a tizedik emeletre vitték, ahol egy szoba az ehhez hasonló különleges helyzetekre volt előkészítve. A szentatyát – állapota stabilizálása után – azonnal a műtőbe vitték.”
II. János Pál így emlékezett ugyanezekre a percekre: „Igen, emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.”
A Frossard „Ne féljetek”
A fogadás
Egy kocsmában többen üldögéltek és ittak. A hangulat emelkedett volt. Mindenféléről beszélgettek, végül az asszonyokra terelődött a szó, amiben egyik a másikat akarta felülmúlni. Csak az egyik férfi hallgatott. Ez feltűnt a többieknek.
– És te? – kérdezték. – Te semmit sem mondasz?
– Nem – válaszolta. – Én ebben nem vehetek részt. Nincs semmi okom panaszra a feleségem miatt. Nem szól egy rossz szót sem.
A többiek nevettek és így szóltak:
– Ilyen nincs.
– De igen! – védte most már a feleségét. – Biztos vagyok benne, hogyha éjfélkor azt mondanám neki, hogy keljen fel és főzzön nekem valamit, minden szó nélkül megtenné.
A többiek nevetése és heccelődése egyre hangosabb lett. Így kiáltoztak:
– Őrültség! Nem fogsz minket átverni!
A férfi azonban kitartott állítása mellett és megkérdezte:
– Mibe fogadjunk?
Végül tényleg fogadtak. Rögtön meg akartak győződni róla, hogy barátjuk igazat mondott-e. Így hát az egész társaság fölkerekedett és útnak indult. Az asszony már régen lefeküdt aludni, hiszen már éjfél is elmúlt, amikor a részeg csapat a házukhoz ért. Férje vezényelni kezdett:
– Asszony, kelj fel és főzz nekünk kávét! Nem látod, hogy vendégeket hoztam?
A vendégek azt gondolták, hogy most aztán jól összeszidja őket. Így szokták meg feleségüktől. De egyetlen rossz szót sem szólt. Rövid idő múlva hallották a csészék zörgését és nem tartott sokáig, míg kedves arccal behozta a gőzölgő kávét a szobába. Ez a látvány kijózanította a társaságot, és kezdték magukat szégyellni a csendes, szelíd asszony előtt. Végül az egyik elmesélte neki, hogy miben fogadtak. Utána megkérdezte:
– Hogy tud ilyen kedves lenni ilyen emberekhez, mint mi vagyunk? Hogy képes erre?
Így válaszolt rá:
– Szomorúan látom, hogy férjem mindent elkövet, hogy tönkretegye magát. Csak egy élete van, hiszen a részegeskedőknek nincs örök életük. Ezért szeretném legalább a földi életét kellemessé tenni, amelyet ráadásul úgy megrövidít magának, hiszen más nincs neki.
A kijózanodott vendégek nemsokára szép csendesen hazamentek. A férfi azonban így szólt feleségéhez:
– Mondd csak, ennyire fontos neked a lelkem üdvössége?
Amikor meglátta az asszony könnyes szemét, mert ilyen kedvesen még sohasem hallotta férjét beszélni, neki is könnyek szöktek a szemébe és megbánta bűnét. Mindketten letérdeltek és imádkoztak, és az Úr Jézus segített ennek a férfinek, hogy más ember legyen belőle.
Isten irgalma
Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy. Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké. Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk. Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt. Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket. Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz. Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.
Zsolt 103,8-14