Az egész életünk azzal telik, hogy tervezünk és szervezünk, és hajtunk valamilyen cél felé, legyen szó családról, karrierről vagy önmagunk megvalósításáról. Ez mind nagyszerű is, és fontos, hogy hajtson minket valami előre, de az ne a félelem legyen. Ne csak azért dolgozzunk, hogy legyen elég pénzünk, és biztonságban legyünk a jövőben, hanem azért is, hogy tudjunk belőle élni a má-nak is. Ne azért válasszunk egy utat, mert félünk a másiktól. Ne mondjunk le a hétköznapi boldogságról a jövőtől való folyamatos rettegés miatt.
Miért félünk?
Isten úgy is teremthette volna az embert, hogy ne féljen. Nem biztos, hogy értelmetlen az, amit mi még nem értünk, mert a félelem, testünk-lelkünk jelzőcsengője is.
Például létezik élvezetet nyújtó félelem.
Gondoljunk csak gyerek lendületes hintázására, sikongó, hullámvasúton való zuhanásaira és emelkedéseire. A felnőtteknél az alpinizmusra, a sárkányrepülésre, minden veszélyes sportra vagy foglalkozásra. De nemcsak élvezetet adó félelem van, hanem van félelemmel párosuló élvezet is, mint a krimik olvasása, a horror, a rémfilmek szenvedélyes nézése, a hátborzongató cirkuszi mutatványok alatt visszatartott lélegzet, a gyorsuló pulzus mámoros izgalma, az újságok rémhíreinek élvezetes olvasása.
Mindez arra mutat, hogy bizonyos félelemmennyiségre szükségünk van, mert az valamiképpen mobilizál, megnógat bennünket. Egyébként lélektani kísérletek igazolták, hogy a teljes félelemmentesség, feszültség- és ingerületnélküliség sorvasztó, bénító hatással van ránk. Ha ez az állapot huzamosabb ideig tart, még meg is betegedhetünk. Tulajdonképpen minden a félelem-adagon múlik. Ahogy már Paracelsus megmondta: a méreg cseppekben orvosság lehet. Tehát biztonságos előrehaladásunkat bizonytalanság és kockázat kíséri első, totyogó-tántorgó lépésünktől kezdve az utolsóig.
A félelem erőt is ad
Magas parton állunk, s a föld lassan omlani kezd a lábunk alatt, vagy vihar dönt ki mögöttünk egy fát, s mi akkorát ugrunk, vagy olyan gyorsat futunk, hogy ezen később magunk is csodálkozunk. Tartalék pszichikus energiákat, nagy erőket mozgósít a félelem. Egy öreg szabolcsi tehenész meg is mutatta nekem azt a valóban magas palánkot, melyen egyetlen nekirugaszkodással átdobta magát ijedtében, amikor megkergette a bika. Visszamászni már nem tudott rajta
A félelem önmagával is szembefordíthat
Legtöbbször az a hatásos védekezés, ha szembe fordulunk félelmünk tárgyával. Így győzhetünk is a félelmünk felett. Kisgyermekkoromban megkergetett egy kutya, s én pánik félelemmel futottam előre, míg bírtam. Mikor már-már utolért reflexszerűen, mintegy belső parancsra, hírtelen szembefordultam vele, leguggoltam – és ráugattam. Úgy ugattam, hogy a kutya megtorpant, néhányat vakkantott, majd eloldalgott. Akik látták, nevettek, azt hitték, játszom, pedig verejtékezve féltem.
Azóta már tudom, hogy félelmeim zömével szembe kell fordulnom, csak így lehet esélyem a győzelemre. A legfélelmetesebb félelemmel szemben is csak így. Mi ez? AZ ISMERETLEN. A kívül-való és a belülről jelentkező, bennünk levő ismeretlen jelenségek, erők. Nemcsak kíváncsisága, tudásvágya, hanem félelme sarkallta az embert, hogy szembeforduljon minden ismeretlennel és úgy győzze le. Amikor Sir Hillaryt, a Mount Everest első meghódítóját megkérdezték, mi késztette arra, hogy ezt az életveszélyes utat megtegye a Himalája legmagasabb csúcsára, azt válaszolta: az, hogy ott van.
A félelem rugó is
Agresszivitásra, támadásra késztetheti az embert. Ezt a lélektan előremenekülésnek nevezi. A hívő emberre azonban másképpen hat a félelem rugója. Félünk egy embertől? Ellenünkre, kenyerünkre tőr? Lehet evangéliumi módon is szembefordulni vele. Kérdezzük meg tőle, megbántottuk-e, mi a kifogása ellenünk. Így lett jó barátommá egy ellenségem. Igaz, a kérésemre elmondott kritikáját, érvelését el kellett fogadnom. Sok igazság volt benne. Akár ésszerűtlen, akár ésszerű a félelmünk, így jut hozzánk az Ige: Ne féljetek! Ez, vagy ehhez hasonló biztatás 365 helyen található a Bibliában. Aki naponként olvassa, megkaphatja naponként az ige gyógyító válaszát: Az, Akit mi sokszor nagy kívülállónak érzünk, Atyánk és szeret. De ez a biztatás az egész emberiségnek szóló üzenet: a pásztoroknak, kortársaiknak és azóta is minden embernek szól: Ne féljetek!
Félelmeinkkel, szorongásainkkal kapcsolatban 4 dolgot érdemes tudatosítani:
- Tudomásul kell vennünk, hogy Isten akaratából a félelem hozzátartozik az élethez.
Félelmetessé válhat az az ember (és válik is), aki azt hiszi, neki semmitől sem kell félnie.
- A félelem nem azonos a gyávasággal
Hanem éppen az életet védi. Sőt, új életszakaszra készíthet fel bennünket egy-egy konkrét, valós félelem legyőzése. A győztes több erővel, sikerélménnyel és mozgásban lévő, még áramló pszichikus energiákkal küzdhet valami többért, nagyobbért, szebbért.
- Megtaníthatnak bennünket arra is, hogy a félelem átalakítható, szublimálható, átlényegíthető, pl. művészetté.
- Olykor – paradox módon – a humor oldja fel a félelmet, sőt a pánikot. A koncentrációs táborok idejéből maradt ránk egy híressé vált párbeszéd. Így szól az SS vezető a fogolyhoz:
– Ha megmondod melyik szemem van üvegből, nem lövetlek agyon.
Fogoly: – A bal.
SS vezető: – Honnan jöttél rá ilyen gyorsan?
Fogoly: – Az emberségesen nézett rám.
Gondoljunk a szakadék fölött kifeszített drótkötélen egyensúlyozó artistára, aki lehetőleg nem a kötélre néz, hanem előre, a célra: ahova meg akar érkezni. Vagy arra az emberre, aki sötétedés után bozótos csaliton halad át, s akaratlanul is fölfelé, az égre tekintget, megkeres egy csillagot, hogy tájékozódjék. Ennek már a fénye is bátorítja, erősíti, nemcsak vezeti. Ha félelmeink tárgyára tekintünk „lebukunk”, pánikba esünk, vagy kétségbe. Vagy éppen elveszünk, mert a félelem vonzza a félelem tárgyát. Örök lélektani törvény ez. Ennek az ellentörvénye az a mozdulat, amellyel Jézus szembefordul azokkal a názáretiekkel, akik előbb kiűzik őt a városból, majd felhurcolják egy hegy szakadékáig, hogy onnan letaszítsák. Ő azonban átment köztük, és eltávozott. Íme az ellentörvény: szembefordulni, átmenni köztük és eltávozni a bennünket fenyegető félelmek szorításából, vagy félelmetes emberektől Jézussal.
Az Istentől elválaszthatatlan, az „elszakíthatatlan” ember mitől is félhetne még?
Milyen mélységesen szépek Pilinszky János sorai:
„Kishitű az, aki nem mer félni, míg hivő az, aki minden félelem ellenére hiszi és tudja, hogy még a rettegéssel tele világban is az a szelídség a legfőbb pásztora, amelynek egy beterelő mozdulata elől semmi és senki nem tud kitérni.”
Gyökössy Endre
Félelem lelki okai…
A félelem valaminek a „szűk” voltát jelenti. Ha a dolgokat szűklátókörűen, korlátolt tudatunkon keresztül szemléljük, félelem keletkezik bennünk. Nehezünkre esik bizonyos benyomásokat, élményeket feldolgoznunk, hogy gondolatilag megfelelően elhelyezzünk. A félelem szinte életre kel bennünk. A félelem okai: kudarc, értelmetlenség, elutasítás, háború és magány. Ezek csak kiváltó okok, az igazi ok mindig a személyiségben rejlik, a gondolkodás korlátozottságában, a lét ősokához való visszacsatolás hiányában, amint e téren kitágítjuk tudatunkat, a félelem megszűnik.
Fel kell ismernünk: van félelmem, de nem én vagyok a félelem. A félelem hatalmas erő, segítségével az illető pontosan azt idézi elő, amitől fél. A padlóra fektetett deszkán átsétálni könnyű dolog, ha ugyanazon a deszkán a magasban kell átsétálni, azt az teszi nehézzé, hogy az ember fél a leeséstől. Éppen ez a félelem okozza, hogy valószínűleg le is fog esni- ezt a jelenséget hívják önbeteljesítő jóslatnak.
Tudtátok, hogy a félelemnek vannak előnyei is?
Megkönnyíti a gyors reakciót, ahol erre szükség van. Csökkenti a test sérülésének lehetőségeit, amennyiben rábírja az embert, hogy a vészhelyzettől távol tartsa magát.
A félelemnek a hátrányai lényegesen több:
Kellemetlen érzés számunkra.
A szellemi képességeket akadályoztatja.
Az emésztés nem kielégítő.
A szívműködés terhelődik.
A félelem magas vérzsír- és vércukorszintet idézhet elő
A vérerek károsodnak.
Megszűnik az öröm érzetünk.
A félelem sajátos típusát alkotják a fóbiák, kényszerképzetként fellépő félelemérzéssel van dolgunk. A fóbia egy elképzelt veszélytől való, objektíve alaptalan félelem. A fóbiák feldolgozatlan élményképekre vezethetők vissza. A fóbia típusa az élmény jellegére utal. Igazi segítséget csak a félelmet kiváltó szituáció újra átélése és feldolgozása jelenthet.
Legelterjedtebb félelemtípus a halálfélelem. Aki fél a haláltól, az valójában az élettől fél. A halálfélelem a beteljesületlen élet következménye. Semmi okunk félni a haláltól, inkább az élettel kellene, hogy törődjünk, valóban elevenek legyünk mindaddig, amíg élünk.
A félelem bármelyik formája súlyos akadályt gördít fejlődésünk elé, meggátol bennünket abban, hogy azzá legyünk, amivé valóban lehetnénk.
Mit is tehetünk?
– Fel kell ismernünk az okokat és meg kell szüntetni, ha az okot megszüntetjük, a félelem magától elmúlik, minthogy többé nincs rá szükség.
– Szükségtelen hadakoznunk a félelem ellen, nem kell legyőznünk, hiszen csupán jelzés, mely a megfelelő lépés megtétele után rögtön megszűnik. A klasszikus félelem-terápia magára a félelemre összpontosít, annak feloldására javasol lépéseket.
– Elképzelem, hogy valaki más kerül félelmetes helyzetbe. Ezt lelki nyugalommal megtehetem, ez csak a képzeletem játéka, nem a valóság. Nem is engem érint, hanem valaki mást. Hagyom, hogy ebben a képzeletbeli helyzetben ez a valaki újra meg újra átélje félelmemet, mindaddig, míg az illető félelme már meg sem érint.
– Elképzelem, hogy újból és újból átélek egy ilyen helyzetet, ezt nyugodtan tehetem, mert nem a valóságban, hanem a képzeletemben történik. Fantáziámban többször átélem a félelmet, egészen addig, míg többet már nem érzek félelmet. Csakis ekkor állok készen a következő lépés megtételére.
Közelebb merészkedem a bennem félelmet keltő helyzethez. Ha irtózom a liftezéstől bemegyek egy áruházba és figyelem, hogyan utaznak mások. Közelebb kerülök napról napra a félelmemhez, de fokozatosan. Egyszer csak beszállok az üres liftbe, de mielőtt elkapna a félelem, kiszállok. Aztán rászánom magam, hogy becsukjam a lift ajtaját, de ki is nyitom és kiszállok, mielőtt még félni kezdenék. Utolsó lépés, hogy egy emeletet megyek a lifttel, de kiszállok, még mielőtt a félelem elfogna.
A megszokás fokozódásával egyre magasabbra, egyre hosszabb ideig utazom lifttel. A félelmet sikerült legyőznöm, illetve eloszlatnom.
Segitsmagadon.hu
A félelem a jövőbe repít
Hajlamosak vagyunk aggódni a jövőn. Ez természetes. Ellenben, ha a gondolkodásomban teret adok a szorongásaimnak, félelmeimnek, a dolgok kimenetelén rágódok, akkor elkezdek a jövőben élni. Ezzel elveszítem annak a lehetőségét, hogy itt, a jelenben éljek. Pedig úgy vagyunk teremtve, hogy a jelen pillanatot éljük meg. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne tervezzünk, ne álmodozzunk. Ha elkezdek valami miatt aggodalmaskodni, akkor érdemes magamat tudatosan visszaterelnem a jelenbe.
Tegyem fel magamnak a kérdést: „Mit tehetek most?” Annyit tegyek meg, amennyit tudok, többre úgy sincs lehetőségem. Maximum csak szorongani tudok miatta, vagy erőlködni, mely hosszú távon meg is betegíthet. Csak annyit várok el magamtól, amennyit meg is tudok tenni a jelen pillanatban.
Bohár-Kovács Janka pszichológus
Isten vigasztaló szavai, ha félsz
A Bibliában rengetegszer elhangzik a „Ne félj!” felszólítás, egyes fordításokban 365 alkalommal találták meg ezt a biztatást. A félelem nem Istentől jön, Ő az ellenkezőjét akarja, mégis sokszor hatalmába tud keríteni minket a kétségbeesés, szorongás és a környezetünktől való félelem. Ilyenkor olvassuk el, hogy mit is mond Isten igéje a félelemről.
Kerestem az Urat és ő meghallgatott, kimentett engem minden bajból. (Zsolt 34,5)
Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani! Ugye két verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre. Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet értek a verebeknél. (Mt 10, 28-31)
Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.
(2Tim 1,7)
Hiszen ő maga ígérte: „Nem távozom el tőled s nem hagylak magadra.” Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem?
(Zsid 13, 5b-6)