Mindannyian hajlamosak vagyunk felfújni a negatív apróságokat és észre sem vesszük a pozitívokat. Változtassunk ezen! Nehezen ugyan, de tudatossággal képesek lehetünk rá!
Észre sem veszed és fontos dolgok mellett mész el
Agyonhajszolt emberek vagyunk. Egyre többen. Nemtől, életkortól, iskolázottságtól, beosztástól függetlenül. Ez lett a „normális”, az „átlagos”. Nehéz kitörni, ha szinte mindenki ilyen körülötted. Ilyen állapotban nem a pozitív érzelmeid vezérelnek. Akkor sem, ha szeretnéd. Így nehéz észrevenni a jót, az értékest önmagadban, az életedben, a környezetedben. Mert nem erre áll rá az agyad és az érzéseid. Pedig az orrod előtt van.
Őrült rohanás. Hajsza minden nap. Szinte mindenki hajszol valamit. Van, aki a pénzt. Van, aki az elismerést, a szeretetet, népszerűséget. Van, aki a tudást. Van, aki a hatalmat, befolyást. Van, aki a nyugalmat. Van, akit a saját kreativitása, alkotni vágyása űz, hajszol, míg szét nem esik. Van, aki mindenki máson segíteni akar, mindenkinek meg akar felelni, s ez nem hagyja nyugodni. Van, aki rendet akar teremteni mindenhol, de annyira belelovalja magát, hogy káosz lesz körülötte. Ebben a felfokozott állapotban – amely egyre inkább a mindennapok része, sőt sajnos ez tűnik „normálisnak” egyre kevésbé veszünk észre fontos dolgokat.
Ha jobban körbenézel a környezetedben, akkor egy idő után feltűnik, hogy mennyien élik így az életüket. Ebben biztosan szerepe van annak a társadalmi, gazdasági környezetnek, a médiának, ami hat ránk. Ha a környezetedben mindenkit ilyen pörgősnek, rohanósnak látsz, s nem látsz kivételt, akkor azt hiszed, hogy ez a normális. Egy ideig. Amíg még látsz és hallasz. Aztán egy idő után már nem látsz, nem hallasz. Nem azért, mert nem akarsz. Azért, mert az idegrendszered már nem képes rá.
Túlfeszített állapotban a szervezeted számára egy idő után a „túlélés” a tét. Egyre inkább elmész fontos dolgok mellett. A rohanásban nem veszel észre szép és értékes pillanatokat. Akár a saját magad életében sem. Például, a saját sikereidet, örömforrásaidat, eredményeidet. Egy idő után pedig hiába vannak ragyogó képességeid, mit sem érnek. Mert képtelen leszel azt a túlhajtottságban használni. Nem azért, mert nem akarod. Azért, mert nem tudod.
Egy idő után pedig már nem fogod megérteni, hogy mire tudnál önmagadban támaszkodni, milyen lehetőségeid lennének. Mert egyszerűen már nem veszed észre. Különösen nehéz kitörni ebből az állapotból, ha észre sem veszed magadon a hajszoltságot. A legtöbb ember önmagát hajszolja észrevétlenül.
Mit lehet tenni?
Joggal felteheted ezt a kérdést. A válaszom: megállni. Csöndben lenni egy kicsit. Többet csöndben lenni. Figyelj önmagadra, a testedre, a természet szépségére, az étel ízére és figyelj Istenre, az Ő jelenlétére az életedben, abban, ami történik veled. Mi lesz az eredménye? Elkezdesz észrevenni addig észrevétlen dolgokat. A lehetőségeket, a szépet, a finomat, a hasznosat, a fontos dolgokat és a hibákat, a lényegteleneket is… és elkezded észrevenni Isten működését az életedben.
Hálás leszel mindenért! Ez mindennél nagyobb békét és örömöt fog jelenteni. A megállásnak és a csöndnek köszönhetően elkezdesz gondolkozni: mit kellene abbahagyni, változtatni, jobban csinálni. Észre fogod venni a megoldásokat, az irányokat és a rá fogsz találni a megfelelő útra.
Egyre kevésbé rohansz. Egyre jobban élvezed az életed. Egyre elégedettebb leszel. Egyre több mindent hozol ki önmagadból. Egyre jobban mélyül a kapcsolatod az Istennel. Aztán eljutsz odáig, hogy elindulj és csináld. Persze ennek ára is van. Merthogy nem magától lesznek eredmények, nem hullik senkinek sem az ölébe az, hogy ide eljusson. Vágy, akarat, csend és Istenre figyelés kell hozzá. Ez az alap. E nélkül nem megy.
Vereb István
Az élet apró örömei
Nézd meg, és ébredj rá, milyen sok apró “élvezet” van körülötted, mely nem is tudatosul benned!
– reggel az ágyban nyújtózni egy nagyot
– bekapcsolni a kávégépet, és a gomb lenyomása után hallani a gép zúgó hangját, érezni a kifolyó kávé aromáját
– végigsimítani a gyerekek selymes haját
– végignézni a szobán, a lakáson, ahol az imént rendet raktál, kitakarítottál
– friss virágokat vázába rendezgetni
– téli futás után forró vízzel lezuhanyozni
– jégkrémbe beleharapni, és érezni, ahogyan a csokiréteg szétroppan a fogaid alatt
– puzzle utolsó darabjait összerakni a gyerekekkel
– leszedni az érett koktélparadicsomokat, majd párat a számba tenni mosatlanul, napmelegen
– tó vagy tenger partján állva élvezni, ahogyan a szél belekap a ruhádba
– elolvasni egy regény utolsó oldalát
– bekukkantani a postaládába, hogy érkezett-e valami érdekes
– benyomni a mosogatógép gombját, miután jól megpakoltad
– rózsacsokorba beleszippantani
– muffintésztát papírkapszlikba fagyis kanállal adagolni
– letépni egy levendulavirágot, és kezeid között szétmorzsolni, majd beszippantani intenzív illatát
– mezitláb a homokban sétálni
– kandalló, kályha előtt melegedni
– hógolyóval célba találni
– a gyerekeket este betakarni
– télen a kezedet a meleg teásbögrén felmelegíteni
– a tennivaló lista összes tételét kipipálni
– megtalálni egy rég keresett, elveszettnek hitt tárgyat
– nyáron kora reggel kitárni az ablakokat, hogy kiszellőzzön a lakás
– tojást a forró serpenyőre buggyantani
– télen jól felöltözve nagyot szippantani a friss, csípős levegőből
– tengerimalacot a frissen kitisztított, kajával megrakott ketrecbe visszarakni
– pénzt találni egy rég nem használt táskában vagy dzsekiben
– pitypangot fújni
Mivel tudnád folytatni?
Miért fontos, hogy élvezzük az étkezést?
Az ízek varázsa
Az általános táplálkozási tanácsok a következők: legyünk mértékletesek, ne együnk túl sok szénhidrátot, kerüljük a feldolgozott élelmiszereket. Persze mindez tényleg fontos, és érdemes is betartani, ám Alissa Rumsey egy picit más oldalról közelíti meg a dolgot. Olyan oldalról, amelyet eddig nem is igazán hallottunk.
Nem csak az az egészséges táplálkozás, ha sok gyümölcsöt, zöldséget eszünk, vizet iszunk, kerüljük a mesterséges alapanyagokat és ételeket. Még egy valamire szükség van ahhoz, hogy teljes legyen a kirakós. Alissa szerint az egyik legfontosabb étkezési irányelvnek annak kellene lennie, hogy élvezzük az ételünket. Hiszen ez is az egészséges táplálkozás része – legyen szó diétáról vagy akár bűnözésről. Ellenben az étkezéshez kapcsolódó negatív érzések, mint a félelem, a bűntudat, az ítélkezés és a szégyen, befolyásolják a jólétet. Az étkezés élvezete növelheti a tápanyagok felszívódását. Ezt egy vas-felszívódást vizsgáló tanulmánnyal bizonyították. A vizsgálatban két csoport vett részt: Svéd-országból származó emberek, akik thai ételeket kaptak, illetve thaiföldiek, akik viszont svéd ételeket ettek. A résztvevőknél mindkét esetben kevesebb vas hasznosult, amikor a másik ország ételét fogyasztották. Viszont, amikor saját, hazai fogásaikat ették, jóval több vas szívódott fel. A kutatók ezt azzal magyarázták, hogy a saját országuk gasztronómiáját jobban élvezték.
Egy másik tanulmányban szintén vizsgálták a tápanyagfelszívódást. Akkor mindkét csoport egy barna gombóchoz hasonlító ételt kapott, amelyről mindent lehetett mondani, de azt nem, hogy finomnak nézett ki. Egyik csoportnál sem szívódott fel elegendő mennyiségű vas, amelynek az lehetett az oka, hogy a gusztustalanul kinéző étel egyikőjükből sem váltott ki sem örömet, sem elégedettséget.
Ha valamit nem akarunk megenni, vagy nem szeretünk, esetleg olyan ételt fogyasztunk, ami bűntudatot vált ki, akkor a test stresszessé válik. Ez persze akadályozhatja az emésztést, bélelzáródást, puffadást, székrekedést vagy akár hasmenést, zsírlerakódást is okozhat. Továbbá, ha élvezettel eszünk, sokkal kisebb adagokra van szükségünk. Ha nem kapjuk meg az öröm élményét, akkor úgy fogjuk érezni, hogy valami kimaradt. És akkor addig eszünk, amíg elégedettek nem leszünk.
Összefoglalva: ha élvezzük az ételünket, gátat szabhatunk a túlfogyasztásnak.
NA, DE HOGYAN LEHET ÉLVEZNI AZ ÉTELT?
– Ügyeljünk arra, hogy ne mohón együnk!
– Együnk lassan, megfontoltan, élvezzünk ki minden ízt, az aromák keveredését a szájban.
– Fontos a változatosság. A kedvenc étel is unalmassá válhat. Ha ritkábban eszi, nagyobb örömöt okoz az étel.
– Amikor figyelünk az étkezésre, hamarabb észrevesszük, mikor elég. Ezzel a mértékletesség erényét is tudja gyakorolni.
– Soroljuk fel azokat az ételeket, amelyeket szeretünk. Az íz lehet élvezeti tényező, ám például a szag, a hőmérséklet és a textúra is befolyásolják a boldog emlékeket.
Kérdezzük meg magunktól: mit akarok most enni?
Próbálkozhatunk új ételekkel, lehetőségekkel, majd vizsgáljuk meg, mennyire voltunk elégedettek vagy elégedetlenek. Persze meg lehet tanulni élvezni azokat az ételeket is, amelyek eddig rossz érzéseket váltottak ki belőlünk. Diétáznunk kell, viszont nem akarunk. Gondoljunk az ételallergiásokra. Nekik rendkívül be van határolva, mit ehetnek meg, és mit nem. Hogyan lehet ezt szeretni? Például úgy, hogy arra gondolnak: minden egyes falat az egészségemet, a jólétemet szolgálja.
Egy kihívás, ami letisztázta előttem az élet értelmét
Pár évvel ezelőtt, egy novemberi napon vitt be a rossz vérképem miatt a mentő a kórházba. Egy elkülönítőben, a sok gyógyszertől és infúziótól már jókedélyűen vártam barátommal, hogy az orvosok megmondják, mi is a probléma. Majd megjelent egy addig ismeretlen orvos, rám nézett, sugárzott a tekintetéből, hogy nem lesz jó a hír. Majd kimondta: „Az az a helyzet, hogy magának leukémiája van, nagyon rosszak az értékek, de van esély.” Hallottam, mit mondott, de még nem fogtam fel. Ez egy álom, egy tévedés, velem ilyen nem lehet. Nem ijedtem meg, de nem gondoltam, hogy ez komolyan megtörténik velem. Egy pillanat kellett hozzá, hogy az egész életem megváltozzon. Egy mondat kellett hozzá, hogy semmi se legyen a régi. Vázlatosan elmondták, hogy kemozni fognak Budapesten a Szent László Kórházban, és emiatt ki fog hullani a hajam.
„Nem baj, legalább odaadományozhatom egy kisgyereknek”- ez volt az első mondat, ami kicsúszott a számon. Majd az, hogy lehetnek bármilyen rosszak az értékeim, én mindenképp meg fogok gyógyulni. És ez a hozzáállás határozza meg az egész harcomat. Persze arra gondoltam, hogy majd megcáfolják a diagnózist, és azt mondják, hogy nem igaz, de az első este a fájdalmaimmal egyedül maradva rájöttem, hogy senki sem fog mást mondani.
A hajamat már a kemok előtt eladományoztam. Hihetetlen örömmel töltött el, hogy másnak boldogságot okozhatok ezzel.
Valamint hányan mondhatják el magukról nőként, hogy voltak kopaszok? Én majd elmondhatom. Nem szégyeltem a kopasz fejemet, az mutatja a nagy világnak, hogy küzdök valamiért, pontosabban az életemért, egy olyan dologért harcolok, amit mások fel sem fognak, hogy mit jelent.
Mások egészségesek, de elfelejtettek élni, megtehetnek mindent, mégis keseregnek lényegtelen apróságokon, ahelyett, hogy örülnének, hogy nem a halállal harcolnak hosszú időn keresztül minden nap. Az ágyban feküdve, betegen, küzdve megértettem mik is a legfontosabbak az életben, megtanultam minden apróságot értékelni, amit egy hétköznapi ember észre sem vesz.
Például arra kelni, hogy egy madár csicsereg a kórházi ablakom előtt, olyan örömmel töltött el, hogy egész nap mosolyogtam. Másoknak, ami már fel sem tűnik, az nekem ritka kincs. Minden szenvedős, fájdalmas nap végén meg tudtam valamit köszönni az Úrnak. Csak végiggondoltam a napomat, és mindig volt benne valami apró öröm, ami az egészet jóvá tette.
Az Úr akarata, hogy én ezen az útszakaszon járjak, és az ő akarata a gyógyulás is. A haláltól nem félve adtam kezébe a sorsomat, alakítsa úgy az életemet, ahogy ő a legjobbnak látja. Az Úr úgy látja legjobbnak, hogy mindenbe „belekóstoltat”, ami a limfoid leukémiánál szóba jöhet. Szinte semmilyen mellékhatás, semmilyen rosszullét nem került el, ami szóba jöhetett, de leküzdöttem eddig az összes akadályt, és jöhet bármi, már nem adom fel. Kesereghetnék, hogy miért velem történik ez, de inkább úgy fogom fel, hogy ez az út által fogok tudni segíteni másokon. Sok mindent túléltem, és a tapasztalatom megosztásával talán egyszerűbbé, könnyebbé tehetem mások számára a harcot a jövőben, megmutathatom nekik, hogy nincsenek egyedül.
Annak, aki viszont egészséges, rávilágíthatok arra, hogy tanulja meg értékelni az életét, és vegye észre a jót maga körül, mert az élet alapvetően csodálatos, csak jólétünkben elfelejtjük értékelni az apróságokat, mert már nem elégszünk meg a kicsivel, minden kell.
Tehát a rákból való gyógyulás nehéz, fájdalmas, de csak nyerni lehet az úton, mind szellemileg, mind lelkileg. Olyan tudás birtokába juthatunk, ha pozitívak vagyunk, amit máshol nem lehet megszerezni. Én nem tragédiának fogom fel ezt az időszakot, hanem egy kihívásnak, ami letisztázta előttem az élet értelmét, és megmutatta mit kell tennem.
Katalin