Oldal kiválasztása

A reklámok újra meg újra azt sugallják, hogy sose legyünk elégedettek azzal, amink van. Az a céljuk, hogy minél újabb, jobb és nagyobb dolgokat vásároljunk, amihez minden időnket pénzszerzésre kell fordítanunk. A pénznek óriási vonzereje van, és könnyen a rabjává válhatunk. A Biblia azonban figyelmeztet, hogy aki szereti a pénzt, az sosem lesz megelégedett. Mit tehetsz? Kövesd Jézus példáját, és tanuld meg jobban szeretni az embereket az anyagi javaknál. Jézus az emberek iránti szeretetéből fakadóan kész volt mindent feláldozni, még az életét is. Ezért gondold végig, hogy tudnál-e egyszerűsíteni az életeden. Például meg tudnál válni egy-két holmidtól, vagy el tudnád határozni, hogy nem fogsz megvásárolni mindent, amire vágysz? Így több időd és energiád marad majd az élet fontosabb dolgaira, arra, hogy segíts az embereknek, és hogy szolgáld Istent, hiszen mindened, amid van, tőle származik. 

 

 

Gazdagságodat nem a pénzed határozza meg


Munkám során igen sok emberrel és történettel találkozom. Egy alkalommal egy ifjú intelligens és sok dologban tehetséges hölgy azt mesélte, hogy egyik nehéz helyzetből a másikba került. Ezért egy barátjától segítség gyanánt kapott kétmillió forintot ajándékba. A pénz sorsa: megdöbbentően hamar elfogyott. Tehát a pénz egy fikarcnyit sem segített rajta. Anélkül folyt ki a kezéből, hogy bármiféle tartós változást tudott volna elérni a segítségével. Rövid idő alatt hasonlóan rossz helyzetbe került, mint amiben előtte volt.

Ismerjük a statisztikákat a lottónyertesekről. Túlnyomó többségük pár év alatt nyakára ver a nyereménynek és rosszabb helyzetbe manőverezi magát, mint amilyenben valaha volt.

Ezeknek a történeteknek számos tanulsága van, most kettőt emelnék ki. 

  1. Nem a pénz a problémánk
    Általánosabban fogalmazva: nem az a problémánk, amiről azt hisszük, hogy a problémánk. Hétköznapi emberi tulajdonság, hogy nem látjuk a bajaink valódi forrását, nem látunk mást, csak a jéghegy csúcsát. Ezért hiszik azt sokan, ha lenne pénzük – ami a jéghegy csúcsa -, akkor minden bajuk megoldódna.
    Sigmund Freud, a világhírű pszichológus már száz évvel ezelőtt is tudta ezt. Egy híres mondása pontosan erről szól: „Azért szeretem a gazdag pácienseket, mert ők már pontosan tudják, hogy a boldogság nem pénz kérdése.”
    A pénz fontos az életben, de a hiánya mégis csupán egy tünet. Például lehet annak a tünete, hogy nem volt alkalmunk megtanulni szüleinktől azokat a szokásokat, melyekkel pénzügyileg gyarapodó pályára tudjuk állítani az életünket. 

     

  2. Nem abba az irányba fókuszálunk, ami valóban megoldaná a bajainkat
    Könnyű azzal megvakítani magunkat, hogy a pénz hiánya a legfőbb bajunk, hiszen pénz nélkül még egy csésze kávét sem tudnánk meginni. Így a pénz egyértelműen egy alapvető dolognak tűnik. Ha a pénz hiánya szerteágazó problémákat tud okozni, akkor annak bősége nyilvánvalóan megoldja ezeket. Ezért aztán majd’ mindenki gazdag akar lenni.

Csakhogy aki az akar lenni, nem lesz az. Nem azért, mert túlságosan akarja, hanem mert a gazdagság nem pénzből áll. A gazdagság nem más, mint az önbizalmat adó képességeink, a barátaink társasága, a szeretteink közelsége, a hobbijaink okozta élmények és így tovább. A gazdagság maga az életünk. Ezek mind alapvetőbbek, mint a pénz, a gondolkodásunk pedig ezeknél még alapvetőbb. 

Hogy ha a gondolkodásunk tesz boldoggá, akkor a gondolkodásunk tesz gazdaggá 
– ha jól gondolkodunk a kapcsolatainkról,
– ha jól tudunk kommunikálni az emberekkel,
– ha van képességünk a konfliktusok megelőzésére,
– ha tudjuk, milyen irányba akarjuk irányítani az életünket,
– ha tudjuk, hogyan és honnan teremtsünk annyi pénzt, amennyire szükségünk van,
akkor igen jó eséllyel leszünk boldogok.

Ezeket a dolgokat lehet jól tudni és lehet nem megfelelően tudni. Életünk során a gondolatokat sajnos jelentős részben nem tudatosan gyűjtjük, hanem csak guberáljuk. Hallunk dolgokat itt-ott, infókat szüleinktől, tanárainktól, szomszédtól. A legtöbb gondolattal nem megyünk sokra, csak „beleguberálódnak” a fejünkbe.
Gyűjteni akarod a gondolatokat, vagy guberálni? 

Ugyanaz a motor hajtja az autót előre is, és hátra is. Ugyanaz az elme képes boldoggá tenni téged és boldogtalanná is. Kapcsold előremenetbe az életedet, töltsd fel az elméd előremutató gondolatokkal, olyanokkal, melyek nemcsak az idő próbáját állták már ki, de tudományosan is alátámasztották.

Brasko Csaba 

Téged mi boldogít?

 

Ha egy átlagos embert megkérdezünk, hogy mi a boldogság útja, akkor mit fog mondani? Azt, hogy a szerelem, a pénz vagy a karrier. 
Pedig a szerelem néhány esetet leszámítva maximum csak három évig tart! Aki a szerelemtől várja a boldogságot az szerelemtől – szerelemig él: egyik szerelemből ki – másik szerelembe be. Ebbe az érzésbe lesznek szerelmesek, nem pedig a társukba! Ez nem fog nekik még tartós boldogságot adni.
Nézzük meg a pénzt: elég kinyitni valamelyik magazint, ott vannak a “nagyon boldog”, kokainon élő, lányokat havonta váltogató celebek. Ez már elegendő bizonyíték kell, hogy legyen: a pénz nem tesz boldoggá hosszútávon. Kutatások bizonyítják például, hogy egy új autónak átlagosan 3 hétig örül egy ember. 

Ennyire boldogítanak az anyagi javak, és közben elmarad a megérkezettség: azt hiszed, hogy boldog leszel, ha majd egy 7 méteres vitorlásod lesz a Balatonon: dolgozol érte, végre megvan. Három hétig boldoggá tesz – na jó legyen négy hét – és utána azt mondod magadban, hogy neked 14 méteres kell. És kezdődik minden elölről. Mi a vége? Az Adrián kell majd egy jacht, amire le tud szállni a helikopter! 

Hogy mondhatjuk azt, hogy Isten igazságos? Amikor egyesek betegek – mások egészségesek. Egyesek gazdagok – mások Bogotába születnek a gettóba. Egyeseknek jók a szellemi képességeik – másoknak kevésbé. Egyesek csinosak – mások kevésbé. Hol van Istennek az igazságossága? A válaszom az, hogy hosszútávon csak Isten boldogít, és ha őt megtalálod, akkor ezek a kérdések már nem fontosak! 

Ha nem találod meg, hiába rendelkezhetsz mindennel – igazából nincsen semmid.
 A mai ember eufóriát, izgalmat és szenvedélyt keres. Olyan eufóriát, amit a szerelem, a szex, a kábítószer és az alkohol ad. Isten nem ad ilyen eufóriát: én amióta megtértem, nem érzem magamat csillámpóninak a szivárványon! Nem lebegek, nem virágos réteken futkosok egész nap. Isten békét ad, derűt ad, hálával eltöltött szívet ad! Az embereknek ez hiányzik, és olcsó, semmirekellő pótlékokkal, eufóriákkal próbálják a lelkükben lévő űrt betöltetni.  

Isten azt akarja, hogy ne magadért éljél, hanem másokért.
Amikor magamért éltem a legnagyobb egoizmusban, akkor boldogtalan voltam. Nincsen olyan, hogy egy lélek stagnál! A lélek vagy emelkedik, vagy csúszik lefelé a lejtőn: én pillanatok alatt a gödör alján voltam, de Isten utánam nyúlt. Huszonhárom éves koromban elmentem gyónni, 6-7 év kihagyás után: úgy voltam vele korábban, hogy én majd megbeszélem a Jóistennel, meg a pap biztos, hogy bűnösebb, mint én, minek mondjam el neki. Hihetetlen békét éreztem utána. Egy valamit tisztázzunk: a gyónás élet-halál kérdése! Ha II. János Pál pápa nem restellt kéthetente elmenni gyónni, akkor mi is megtehetjük, hogy legalább havonta egyszer elmegyünk. 
 

Nem az Istennek van szüksége az imára, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy az imában találkozzunk Istennel. Isten csupa olyan dolgot vár tőlünk, amely emberileg teljesíthetetlen. Házassági hűség, megbocsátás az ellenségnek, felebaráti szeretet, szüntelen imádkozás! Azért van ez, mert igazi önfelülmúlásra az ember önerőből nem képes, csak az Istennel!

Simon Dávid lelkipásztor

10 bölcs gondolat arról, hogy nem a pénz tesz boldoggá

 A bölcsességnek ezek a gyöngyszemei segítenek abban, hogy jobban rálássunk az életre. 


Nagyon sok ismerős mondás van, melyekben arra emlékeztetnek minket, hogy „a pénz nem boldogít.” Azonban nem számít, hányszor halljuk ezeket, a pénzkeresés még mindig ösztönző erőként hat az életünkre, különösen, ha azokról az apró többlet különlegességekről van szó, melyek arra csábítanak minket, hogy megvegyük őket.
 Természetesen fontos, hogy képesek legyünk ellátni a családunkat, adjunk másoknak, és takarékoskodjunk a jövőre, ám a pénznek attól még nem szükséges uralnia az életünket. Tehát, hogy azokra a dolgokra irányítsuk a figyelmet, melyek igazán fontosak, íme egy válogatás híres személyiségektől:   

„A pénz nem változtatja meg az embereket. Pusztán csak leleplezi őket. Ha egy ember eredendően önző, gőgös vagy mohó, a pénz ezt kihozza belőle; ennyi az egész.”
– Henry Ford
 

„A megkeresett pénzt túl sok ember költi arra, hogy… megvegyék azt, amit nem is akarnak … hogy olyan embereket nyűgözzenek le, akiket nem kedvelnek.”
– Will Rogers
 

„Sok ember addig nem törődik a pénzével, amíg az el nem fogy. Mások meg az idejükkel teszik ugyanezt.
– Johann Wolfgang von Goethe
  

„A pénz még soha nem tette boldoggá az embert, és nem is fogja. Az embernek minél több van, annál többet akar. Ahelyett, hogy betöltene egy űrt, létrehoz egyet.”
– Benjamin Franklin
   

„Évi húsz font jövedelem, valamint évi tizenkilenc és fél font kiadás egyenlő a boldogsággal. Évi húsz font jövedelem, valamint évi húsz és fél font kiadás egyenlő a nyomorral.”
– Charles Dickens
 

„Jó dolog a pénz és mindaz, amit érte megvehetsz. De a pénz megszerzése közben ne felejtsd el időnként végiggondolni, nem veszítesz-e el valamit ez alatt, amit pénzért nem lehet megvenni.”
– George Lorimer
 

„Aki pénzt veszít, az sokat veszít. Aki elveszít egy barátot, az még többet veszít. Aki elveszti a hitet, az mindent elveszít.”
– Eleanor Roosevelt
 

„A gazdagság nem abban áll, hogy sok jószágunk van, hanem hogy kevés dologra vágyunk.” 
– Epiktétosz
 

„Abból élünk, amit kapunk, de az éltet minket, amit adunk.”
– Winston Churchill
 

„Nem az szegény, akinek csak kevese van, hanem aki több után sóvárog.”
– Seneca
 

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön 

 

Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, ahol a tolvajok betörnek és lopnak. Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt, és ahol tolvajok nem törnek be és nem lopnak. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is. A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz, de ha a szemed rossz, az egész tested sötét lesz. Ha pedig a benned lévő fény sötétség, mekkora lesz akkor a sötétség! Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak. 

Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.  
(Mt 6,19:34)