Oldal kiválasztása

Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!

Kezdjük az ÚTITÁRS FOHÁSSZAL, amelyet minden csütörtökön elmondunk magunkért és egymásért:

Hozzád emelem lelkemet, Uram, Istenem! Benned bizakodom!
Eléd hozom most mindazt, amim van és ami vagyok.
Hálát adok Uram minden ajándékodért, amit eddig kaptam Tőled.

Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról, és kegyelmedről, mely kezdet óta vezet!
Ne ródd fel nekem bűneimet és tévedéseimet! Jóságodban, Uram, gondolj rám irgalommal!
Uram, te mindig megbocsátasz és hűséges vagy, megmutatod az utat a bűnösnek.
Az engedelmeseket igazságban vezeted, az alázatosokat megtanítod ösvényeidre.

Uram, mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre! Vezess igazságod szerint és taníts engem, hiszen te vagy az én Istenem és gyámolom, minden időben benned bizakodom!

Uram, minden utad kegyelem! Tekints rám irgalommal, mert elhagyatott vagyok és szegény! Jóságosan megmutatod nekem, mely utat válasszam. Szemem ezért mindig az Úrra néz! Szabadítsd meg lábam a botlástól!  Adj enyhületet szívem gyötrelmének és szabadíts ki bajaimból, korlátaimból, megkötözöttségeimből!
Uram, add kegyelmedet, hogy el tudjak engedni mindent, amihez ragaszkodom! Ne gátoljam Lelked szabad mozgását bennem! Működj bennem úgy, hogy mint Mária, vigyelek el mindazokhoz, akiknek életével ma kapcsolatba kerülök!

Félelmeim és elvárásaim magam felé sokszor gátolnak abban, hogy szabad legyek.
Megszokott, automatikus reakcióim akadályozzák, hogy a fejlődés új lehetőségei után kutassak.
Nagyobb belső szabadságért imádkozom, és azért, hogy odaforduljak az új kihívások felé, melyeket nekem szánsz Istenem.

Uram, imádkozom most Útitárs-testvéreimért is!
Nyisd meg szívüket a mindent átható szereteted előtt! Engedjék, hogy te vezesd és irányítsd az életüket a teljessége felé, hogy sugárzó boldogságot tapasztalhassanak meg!
Atyám, segíts mindannyiunkat, hogy ne a magunk feje szerint válasszunk irányt, mert így belső sötétséghez érhetünk, hanem maradjunk éberek, hogy lássuk Jézust, aki „a világ világossága”.
Amen.

Saját imaszándékodat a levél aljára írhatod! 
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!

 

 

 

IRÁNYMUTATÓ:

Ez a bejegyzés az imádság gyakorlásában segít téged, hogy az utadon egyre jobb kapcsolatod legyen az Istennel!

BEVEZETŐ IMA, amely segít a ráhangolódásban:
// Előtte tartsunk fél perc csendet! //
Egy pillanatra elcsendesedem. Próbálom felfogni, hogy Isten jelen van számomra. Itt és most. Jelen van abban, amit csinálok, az emberekben, akikkel találkozom, a helyzetekben, amelyekbe naponta kerülök. Hogyan tehetném ezt az igazságot valóságossá a magam számára. Tölts el Szentlelkeddel Uram, hogy belső szabadságra jussak!

// Jó lenne, ha most tudnál tartani 5 perc csendet!
Ne gondolj semmire, ne mondj semmit! Az előbb elimádkozott szavak visszhangozzanak benned! Figyelj Istenre!  //

ELMÉLKEDÉS/IMÁDSÁG:

Hogyan hallod meg Isten hangját?

Mi az útja-módja annak, hogy valaki meghallja az égi hangot? Szerintem ezt a kérdést még azok is felteszik, akik nem hisznek Istenben. Az igaz válasz erre az, hogy ennek az útnak a kövei nemcsak szavakból, hanem a csöndből is állnak. Sőt, vannak olyan időszakok, amikor nincsen semmiféle szó, ami elhatol az emberhez, csak a csönd.

Ott van például Ábrahám története a Bibliában, akitől azt kérte Isten, hogy áldozza fel a fiát. Ábrahám nem szólt egy szót sem. (Ter 22.) Értetlenül ment, és tette, amit elvártak tőle. Micsoda csend lehetett ott Ábrahám és Izsák között! Ezt a némaságot aztán Izsák törte meg, amikor megkérdezte: „Apám, itt van a kés, itt van minden, ami egy áldozati istentisztelethez kell, de hol a bárány? Hol van az a közvetítő állat, amelyben megjelenik tiszteletünk?” Ábrahám nem tudott mást válaszolni, csak ezt: „Majd megadja azt is az Isten!” Nem válaszolt igazán, hanem átadta a kérdést. Maradt a csend. Ebből a csendből született meg a válasz, ami először egy gesztus volt, mert Isten adott áldozati állatot Izsák helyett. Ezután jöttek csak a szavak. Isten ugyanis szövetséget kötött Ábrahámmal, Izsákkal, és utódaival. Megparancsolta, hogy soha embert ne áldozzanak, hanem bízzanak benne.

A szó csendből és a tettből születik. Ha ezt nem értjük, akkor ismételgetünk megtanult szavakat, szépen bekeretezett világot gyártunk, de elveszítjük kapcsolataink mélységét. Az első dolgunk mindig az, hogy elcsendesedjünk, mert csak így ismerhető fel minden érték. Csak a csend szólalhat meg, és csak befogadó közegben – mint valami hullámokat felfogó térben – képes megszólalni.

Ma különösen is elveszünk a szavak erdejében. Persze, valóban fontosak a jó időben, pontosan elmondott igék. De ha nincs a szavak mögött csend, akkor olyanok ezek, mint a fedezet nélküli pénz. Egy darabig még elhiszik az emberek, hogy érnek valamit, de elég gyorsan kiderül, hogy üres papírfecniket tartunk a kezünkben, amiket bárki nyomtathat. Szavaink aranyfedezete a csendünk. Mert ilyenkor nem akarunk semmit elérni. Nem akarunk megmagyarázni dolgokat, csak létezni.

Ez pontosan úgy van, ahogyan egy családban. El lehet magyarázni azt, hogy hogyan szeretjük egymást. Össze is lehet veszni, de amikor baj van, és átölelem a másikat, akkor pontosan tudom, hogy erre alapozhatok minden további megbeszélést.

Ha viszont ez nincs, csak beszélünk, akkor szerződéseket ugyan köthetünk, de azoknak nem sok értelmük lesz. Formálisan egybetartanak valamit, amiben nem érzem magam otthon.
Ugyanígy van ez az Istennel. Ha nem tudom, hogy Ő csendben, de mindig átölel, akkor nyugodtan beszélhetek, de ezek csak szavak maradnak. Mustó Péter lassan bestsellerré vált könyvének a címe ez: „Csendben születik az élet”. Ez így van! Nem szavakból, nem megmagyarázásokból, nem a szétválasztó elemzésekből, hanem az Isten előtti, a létezésünkhöz visszataláló csendben születik az élet.
Fekete Ágnes református lelkész

GONDOLAT:

Hétről-hétre, csütörtökönként éppen azért gyakoroltuk ezen „imaiskola” keretében az elcsendesülést, hogy tanuljuk, miként lehetünk jobban Isten jelenlétében.

Örülni a megaláztatásnak?

Ki ne hallott volna már Soubirous Szent Bernadettről, aki a betegek védőszentje?! Tizennégy éves volt, amikor 1858. február 11-én a Lourdes mellett, a Gave folyó mentén található Massabielle-barlangban látomást látott, amit még jópár követett. Ezeknek köszönhetően Lourdes a világ legnagyobb Mária-kegyhelyévé vált, a reménység forrásává, ahol sokan meggyógyulnak.

Ami viszont lehet, hogy kevésbé köztudott, hogy a jelenések utáni években Bernadett sokat szenvedett, zaklatták, vádolták, vallatták, sokszor ellenséges szándékkal. Türelemmel fogadott mindenkit, és mindig nyílt egyszerűséggel és őszinteséggel válaszolt a kérdésekre. Ugyanakkor menekült mindentől, ami fölhívhatta rá a figyelmet, soha senkitől egy fillért sem fogadott el, még családja javára sem. Legnagyobb vágya az volt, hogy eltűnhessen a világ szeme elől. 1866-ban felvételt nyert a nevers-i iskola- és szeretetnővérek Saint-Gilgard-kolostorába. Rendi neve Marie-Bernard lett.

A noviciátust Isten iskolájaként járta végig. A novícia-mesternő és a főnöknő egyaránt attól féltek, hogy Bernadettet kevéllyé és beképzeltté teszik a jelenések. Ezért úgy gondolták, minden alkalmat meg kell ragadniuk, hogy megalázzák. Bernadett azonban felismerte az igazságot, mely teljesen áthatotta: az ember semmi, semmire nem képes, semmije nincs, ami nem Isten ajándéka volna és nem a kegyelem műve lenne az emberben. Ezért készséggel fogadott minden megalázást, s mindenben és minden mögött Isten akaratát látta: „Ha erősödik a vihar, emlékezni akarok Urunk szavára: »Ne félj, én vagyok!« Ha elöljáróim vagy társaim megaláznak, nyomban hálát akarok adni érte az Úrnak, és szívesen veszem a bántó szót, hogy egy lépéssel közelebb kerülhessek Istenhez.”

A kolostorban az egyik nővér megkérdezte Bernadettet: miért van mindig az utolsók között, miért végez alantas munkákat Erre Bernadett: „Mit csinál az ember a söprűvel?” – „Micsoda kérdés! Az ember fogja a seprűt, és seper vele.” – „És aztán?” – „Aztán visszateszi a helyére.” – „Hol van a helye?” – „Hát az ajtó mögött, a sarokban!” – „Látod, ez az én sorsom. A Szent Szűz dolgozott velem, aztán a sarokba állított. Ott az én helyem, és boldog vagyok, ha ott maradhatok.”
1879-ben, harmincöt évesen halt meg Nevers-ben. Utolsó szavai ezek voltak: „Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja, imádkozz értem, szegény bűnösért!”

GONDOLAT:
Bernadettből áradt a megaláztatásai fölött mosolygó öröm, és annak tudata, hogy ezzel részt vesz Jézus szenvedéseiben. Örülni a megaláztatásnak – ez olyan valami, amit megérteni, és utánozni is nehezen tudunk. Pedig, ha igazi krisztushívők szeretnénk lenni, meg kell tanulnunk, nemcsak elfogadni a megaláztatásokat, hanem – ahogy Jézus akarja – szeretni embertársainkat. Ehhez hozzá tartozik, hogy őszinte szívvel, megbocsátón elfogadom a megaláztatásokat, a másoktól jövő megbántásokat. Bernadett megtanulta az igazságot: Isten eszközei vagyunk! Légy nyitott és vedd észre, mire akar használni az Úr a hétköznapokban!

Bernadett nélkül nem lenne Lourdes a reménység forrása!
Egy 1,5 perces kis videót hoztam Neked Lourdes-ról zenével aláfestve. Ezen a helyen minden Isten jelenlétéről és gondoskodásáról szól, mert itt betegek gyógyulnak meg testi, lelki bajaikból. 

Engedd hogy a látvány magával ragadjon!

A jó pásztor egyszerre figyel Istenre és az emberi világra

Április 21. – Húsvét 4. vasárnapja
Olv.: ApCsel 4,8-12; Zs 117; 1Jn 3,1-2;
Evangélium: Jn 10,11-18 

Volt egyszer egy szentéletű remete, akit Brúnónak hívtak. Egy éjjel Brúnó testvér imádkozni akart, de egy kecskebéka hangos brekegése megzavarta. Sikertelen volt minden kísérlete, hogy a zajt figyelmen kívül hagyja, ezért aztán lekiabált az ablakából: – Csendet! Éppen imádkozom. Tudnunk kell, hogy Brúnó testvér szent volt, ezért aztán a parancsát azonnal teljesítették. Minden élőlény visszatartotta a hangját, hogy imádkozásra alkalmas csend legyen. Ekkor azonban egy másik hang zavarta meg Brúnó imáját, egy belső hang, ami így szólt: – Lehetséges ám, hogy Istennek legalább annyira tetszik a béka brekegése, mint a te zsoltáréneklésed. – Ugyan mi örömet lelhet Isten ennek a békának a brekegésében? – vágott vissza megvetően Brúnó. De a hang nem adta fel olyan könnyen: – Ha nem tetszene Istennek, akkor miért teremtette volna meg ezt a hangot? Brúnó elhatározta, hogy a végére jár a dolognak. Kihajolt az ablakán, s kiadta a parancsot: – Énekelj! A kecskebéka ütemes brekegése betöltötte a levegőt, amihez tréfásan csatlakoztak a környékbéli békák is. S hangjuk már nem borzolta Brúnó idegeit, mert, ahogy figyelmesen hallgatta őket, felfedezte: ha nem akar ellenállni, ez a zene valójában gazdagabbá teszi az éjszakát. Ezzel a felfedezéssel Brúnó szíve eggyé vált a világmindenséggel, és életében először ráébredt arra, hogyan is kell imádkozni.  

Jézus papjai egyben pásztorok is. Vagyis, noha a saját boldogságukat is keresve választják a papi hivatást, mégis elsősorban másokkal törődnek, mások lelki üdvösségéért fáradoznak. A jó pásztor egyszerre figyel Istenre és az emberi világra. Keresi a bensőséges imádság találkozásait az Atyával, de megtalálja Istent a fáradságos, nyüzsgő mai társadalomban is. Soha, egyetlen korban sem volt könnyű követni az egyetlen igazi Jó Pásztor, Jézus elkötelezett és odaadó szeretetét az emberek felé. Voltak évek, sőt évszázadok, amikor keserű, véres üldözés várt Jézus evangéliumának hirdetőire. Napjainkban is rendszeresen előfordul ez a világ egyes tájain. Máskor a szörnyű járványok, háborúk, éhínségek és egyéb katasztrófák fájdalmát kellett megosztani a pásztoroknak a rájuk bízottakkal, ahogy bizony erre is van példa a mai világban is.
Itt, Európában azonban most nem ilyen megpróbáltatásokkal kell szembenéznünk. Nincsenek véres üldözések az egyház és a papság ellen. Nincsenek – vagy csak elszigetelten fordulnak elő – katasztrófák és komolyabb ínségek. Mégsem könnyű a lelkipásztorok dolga, ugyanis ma a fogyasztói mentalitással, a testi jólét színes kínálatával, a túlzott sokféleséggel és az eltömegesedés jelenségével kell megküzdeniük. Ezekből pedig önzés, magunknak-valóság fakad, ami súlyosan megkísérti Isten embereit is. Sokszor élik meg a papok, szerzetesek egy gyenge, elnyomható kis hangnak saját tevékenységüket a világ rikácsoló zajában. Sokszor élik meg, hogy minden szeretetből és odaadásból fakadó próbálkozásuk bizony nem más, mint egy kis apróság a sokféle kínálatból, amelyekkel „tele a polc”! Ráadásul nem is a legszínesebb, ránézésre legvonzóbb dolog! Amikor pedig csekélynek tűnik az érdeklődés arra az értékre, amit szeretnénk átadni az embereknek, nagy a kísértés arra, hogy a pásztor is kevésbé értékes, de népszerűbb dolgokra fordítsa a figyelmét, ő is a könnyebb utat válassza. Olyasmivel törődjön ő is többet és olyasmit próbáljon adni az embereknek, ami nem vezeti őket közelebb Istenhez.

Pedig az embereknek igenis óriási szükségük van ma is az evangéliumra és a krisztusi életformára. A túlkínálat a bóvlikból szétaprózza, túlhajszolja az embert. A tömegben magányossá lesz. Az individualista szemléletmód és életmód leépíti a közösségeket, ugyanakkor mégsem tudunk lemondani a közösségben megélhető valós szeretetről. Ha a pap úgy szolgálja a rábízottakat, hogy Istenhez is közel marad, azt akarja adni a híveknek, amit Jézus szeretne adni általa, akkor, ha nem is ér el feltétlenül látványos sikereket, a mélyben nagyon is jó hatással van az emberek életére. Azon fáradozik, ami itt a Földön is boldogabbá teszi a mindennapjaikat, a halál után pedig az Isten Országába való eljutáshoz segíti őket.   

Dr. Finta József atya