Sztricskó Tamás készítette ezt a fotót a kedvenc virágáról. Egy fagyosi reggelen fél 6-kor kiment a mezőre a Barakonyi-patak völgyében. A képen jól megfigyelhető, amint a jég kiül a fagyos liliom külső felszínére. (Forrás: www.turistamagazin.hu)

***

Van, amikor korán kell kelni, hogy észrevegyük a csodát az életünkben. Korábban, mint máskor. Fel kell adni a kényelmet, a biztonságot adó közeget, hogy olyat vegyünk észre, olyat éljünk meg, amit már később nem lehet. Amikor felkel a nap és rásüt a virágra, a jégszálkák is el fognak tűnni.

A nagyböjti lehetőséget ad arra, hogy többször vállaljuk a kényelmetlenséget, hozzunk áldozatot másokért, szeretteinkért.

Mi az, ami most elsőnek megfogalmazódott benned?

Tudsz-e jel lenni, reményt keltő felkiáltás embertársaid számára?

Február 18. – Nagyböjt 1. vasárnapja
Olv.: Ter 9,8-15; Zs 24; 1Pét 3,18-22
Evangélium: Mk 1,12-15 

A fiú komoly volt és szorgalmas, a lány szép és okos. Már egy ideje ismerkedtek egymással, s a fiú, mielőtt bevonult volna katonának, meg akarta vallani érzéseit a lánynak. Egy ajándékkal szerette volna meglepni ebből az alkalomból. Nem volt valami gazdag, de tudta, hogy a lány szereti a piros színt. Éppen az ősz közeledett, vett tehát neki egy nagy piros esernyőt. Ez alatt az esernyő alatt vallotta meg szerelmét, később ez alatt az esernyő alatt csattant el az első csók. A katonaidő letelte után ez alatt az esernyő alatt kérte meg a kedvese kezét, s ez alatt tervezgették boldog izgalommal az esküvőjüket. Miután összeházasodtak, a piros esernyő egy szekrény fölső polcára került. Aztán hosszú-hosszú ideig ott maradt. Jöttek a munkás évek, születtek sorra a gyerekek. Bizony sok teher nehezedett rájuk, egyre több tennivalóval, feszültséggel kellett szembenézniük. Az anyagi helyzetük sem volt mindig rózsás, hónapról hónapra éltek. Gyakran keveredtek szóváltásba, néha hangos veszekedések is kirobbantak közöttük. Egy ilyen borús, morgolódós napon, mikor mindketten fáradtan állítottak haza a munkából, s valami apróságon újra összedurrantak egymással, a feleség hirtelen mérgében és fájdalmában úgy gondolta, összecsomagol és odébbáll. Ki is nyitotta az egyik ritkán nyitogatott szekrényt, hogy előhúzza onnan a bőröndjét. De a gyerekek nyilván kutakodtak ott, mert egy csomó régi, poros kacat rögtön kihullott az asszony lábai elé. Köztük a rég elfeledett, porlepte piros esernyő. A feleség megbabonázva bámulta az ernyőt hosszú percekig. Aztán kicsordult a könnye, felemelte, leporolgatta és kinyitotta. Így ment vissza a nappaliba a férjéhez, aki bosszúsan váltogatta a csatornákat a TV-képernyőn. A férfi, amikor megpillantotta az ernyőt, először leszegte a tekintetét. Aztán kinyomta a TV-t, felállt, odasétált a feleségéhez, és hosszan, erősen magához szorította.   

„A szövetségnek, amely fennáll köztem és köztetek, meg a veletek lévő minden élőlény között minden nemzedékre, ez lesz a jele: szivárványt helyezek a felhőkbe.” Miért éppen a szivárvány a jele Isten és ember szövetségének? Miért éppen a szivárvány fejezi ki Isten elhatározott akaratát, hogy többé nem pusztítja el vízözön a földet és az életet a földön? A szivárvány akkor jelenik meg, amikor a vihar, a zivatar közben, többnyire már a vége felé, elkezd kisütni a Nap. Még zuhognak az esőcseppek, még sötét az égbolt nagy része, de már áttör a napfény a fekete felhőkön. A szivárvány azt fejezi ki, amit a népi bölcsesség régóta így foglalt szavakba: „A felhők fölött mindig kék az ég.”

Bizony nagyon sokszor megfeledkezünk a mindennapos küzdelmek és megpróbáltatások során arról, hogy nem csak ez, nem csak ennyi az életünk! Hajlamosak vagyunk leszűkíteni létünk végtelen távlatait az éppen most történő kellemetlen vagy nehéz dolgokra, feszült időszakokra. Pedig annyi minden szép és jó történt már velünk, annyi rossz és fájdalmas megpróbáltatást túléltünk már! Milyen jó, ha egy-egy aprócska jel helyre tesz bennünket ilyenkor, hogy ne adjuk fel az életünk legjelentősebb kötődéseit, legnagyobb céljait, értékeit a sötét órák, napok, akár hetek, hónapok hatására. Igen, a szivárvány valóban kifejező jel! De mit is jelez valójában? Azt, hogy az Isten örök szeretettel elkötelezte magát az ember, az emberiség mellett. Minden bajból és szenvedésből ki tud és ki akar bennünket szabadítani. Nem a pusztulásunkat, hanem a boldogságunkat akarja, bűneink és hűtlenségeink ellenére is. A szivárvány a bűnnel megszegett szövetség helyreállításának jele, és egyben az elpusztult világ helyreállításának, megújulásának jele. A szövetség helyreállítása Isten és ember között nem más, mint a megváltás, a megújult világ pedig, amely nem ismer többé pusztulást, az Isten Országa.  

Nem véletlen, hogy a Vízözön végét jelző szivárvány története szerepel Nagyböjt I. vasárnapjának olvasmányában, s ugyanakkor az evangéliumban Jézus meghirdeti, hogy közel van az Isten Országa. A Nagyböjt az az időszak, amikor különösen is szembenézünk a szenvedéssel, a fájdalommal, s ezek okozójával, a bűnnel, főként saját bűneinkkel. Azonban nem úgy tekintünk ezekre, mint amelyek végképp elsötétítik életünk egét, hanem már az előtörő napfényt figyeljük, a közelgő világosság jeleit. Azt az Országot, azt az életet várjuk és kezdjük el munkálni itt a Földön, amit a Megváltó Jézustól kapunk. Elfogadjuk a megbocsátást, elszenvedjük az emberiség bűneinek sebeit Jézussal együtt, de mindezt abban a tudatban, hogy a feltámadás és a boldog örök élet valósága vár reánk. Igen, valósága! Nem puszta üres, önbecsapó álmodozás ez! Ha nem létezne egy bűntől, feszültségektől mentes élet, ha nem létezne egy örök, elmúlhatatlan boldogság, akkor nem látnánk annak jeleit, megnyilvánulásait már itt a földön egyes emberek, közösségek életében. Pedig láthatjuk, ha kinyitjuk a szemünket és hajlandók vagyunk észrevenni! Igenis, Isten Országa már valóban közöttünk van Krisztus által és az Ő Lelke által, észrevehető azok életében, akik elkötelezetten követik Őt. Ez az Ország még nem teljesedik be, nem válik tökéletessé ebben a világban, de egyértelműen érzékelhető.

Vannak emberek, családok, akik tudnak boldogabbak lenni az átlagnál akkor is, ha őket is sújtja betegség, szegénység, háború. Vannak emberek, akik tudnak nyugodtak, békések maradni a rájuk záporozó igazságtalan csapások vagy a túlterheltség ellenére is. Vannak emberek, akik a békén, a megbocsátáson munkálkodnak akkor is, ha már többszörösen csalódniuk kellett azokban, akikkel az egységet keresik. Igen, ez létező valóság! A Nap itt-ott átsüt a felhők között, s a szivárvány színpompás glóriáját festi az ilyen emberek, családok, közösségek köré.   

Áttör-e vajon a szivárványt festő napfény, Isten Országának fénye a mi életünkön is? Tudunk-e jelek lenni, reményt keltő felkiáltások, piros esernyők embertársaink számára, akik beleszürkülnek a földi élet gyötrelmeibe, megpróbáltatásaiba? A Nagyböjt első napjaiban vessünk számot ezzel a kérdéssel, s arra törekedjünk az előttünk álló Szent Negyvennap során, hogy a Húsvét közeledtével mindinkább őszinte IGENNEL tudjunk válaszolni!