Oldal kiválasztása

Néhány szemponttal szeretnélek segíteni, hogy az interjúban és a többi anyagban szereplő gondolatokat hatékonyabban át tudd ültetni a gyakorlatba.
Ezzel az útmutatóval csak akkor kezdj el foglalkozni, ha megnézted az interjút és a másik anyagot!

» Ne azon akarjunk változtatni, ami nem a mi kompetenciánk, amire nincs ráhatásunk, hanem amire képesek vagyunk.

Olofsson Placid nevét országszerte ismerik. A kommunista időkben az atyát 10 évre gulágra hurcolták. Többek között az tette lebilincselővé döbbenetes megpróbáltatásairól tartott előadásait, hogy olyan derűvel, jókedvvel mesélt az őt ért szörnyűségekről, mintha egy kellemes kaland lett volna az egész. Pedig, ha az ember odafigyelt, rájöhetett: nagyon nem volt az.
Emléke előtt tisztelegve a túlélés négy szabályát osztjuk meg gondolatai közül, mellyel önmagát és sok más embert is átsegített a nehézségeken. Útmutatása a ma emberének is komoly támaszt jelenthet.

– Első szabály: A szenvedést nem szabad dramatizálni. Attól csak gyengébb leszek, márpedig a szenvedés elviselésére minden energiámra szükségem van. Mi ezt úgy csináltuk, hogy nem engedtük, hogy valaki is elkezdjen panaszkodni. Ha valaki elkezdett panaszkodni, akkor az első fél mondat után leállítottuk, és azt kértük, hogy beszéljen a szakmájáról. A tíz év alatt annyi szakmát tanultam, hogy borzasztó. (…)

– A második szabály: Keresni kell az élet apró örömeit, mert az is van, csak azt nem vesszük észre. Nem volt könnyű megtanulnunk ott abban a nyomorúságban, hogy az életnek vannak apró örömei. Észre kell venni, és meg kell örvendezni, mert ez az életnek a művészete. (…)

– A harmadik szabály: Ha nem értek egyet azzal, hogy én hangya vagyok velük szemben, akkor nekem ebben a szituációban kell megmutatnom, hogy igenis többet érek, igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok, mint az a géppisztolyos. Ez mozgósítja az energiákat. (…) Ez apróság, de rengeteget jelentett az önbecsülésünknek. Akibe belerúgott tíz esztendeig, aki akart, akit meggyalázott az, aki akart, most megmutattuk, hogy különbek tudunk lenni. Számunkra rengeteget jelentett, hogy emberek vagyunk, hogy igenis különbek vagyunk, mint ők. (Vagyis legyen egészséges önbecsülésed)!

– A negyedik szabály így szólt: Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést. Nekünk hívő embereknek volt hová kapaszkodnunk: a Jóistenbe, és ezért nekünk könnyebb elviselni a szenvedést. Hozzáfűztük még azt is, hogy Ő, a hatalmas Isten, Ő is akarja, hogy túléljük, és ez valami nagyon nagy dolog volt.

Melyik szabályt tudnád most elsőként az életedben elmélyíteni?

» Megtapasztaltad-e már Isten személyes gondoskodását az életedben? Amikor Ő vezetett segített, akár mások segítségén keresztül? Írj össze az utóbbi fél évből 3 olyan eseményt, amikor ezt átélted! Mi történt ott? Miben tapasztaltad meg Isten gondoskodását?

» Mi az, amit irányításod alatt szeretsz tartani, ami felett kontrollt akarsz tartani? Tarts egy kis önvizsgálatot, elmélkedj ezen egy kicsit! Kérd az Urat, hogy mutassa meg neked, hol kell változnod! Mit teszel olyankor, amikor ez nem sikerül, kicsúszik a kezeid közül az irányítás? Hogyan viselkedsz ilyenkor?

Megoldás lehet az alázatos lelkület: tekints minden apró dolgot az életedben ajándéknak! Nézd meg, hogyan változik így a szemléleted hónapról-hónapra! Tudod-e ajándéknak felfogni azokat a dolgokat, ami nehézség, ami fájdalom, ami megpróbáltatás? Tekints úgy a holnapra, hogy az is ajándék és lehetőségeket hoz számodra, amelyeket észre kell venned, fel kell fedezned.

» Volt-e olyan tragédia az életedben, ami felnyitotta a szemedet, amikor igazán megkaptad a hit ajándékát, amikor igazán találkoztál az Istennel? Amikor már az Isten szemével vagy képes látni az életedet…

» Amikor panaszkodunk, nézzünk a keresztre! Mindig van nagypéntek, mindig van megpróbáltatás, de az Isten a húsvéti öröm, a feltámadás felé vezet minket.

Dolgozz úgy, mintha minden rajtad múlna és imádkozz úgy, mintha minden Isten ajándéka lenne!

» Hol van a hitem és az miben mutatkozik meg a hétköznapokban? Mit jelent számodra, hogy hívő vagy?
Hol van az életedben helye az Istennek? Rendkívül magabiztos vagyok saját képességeimet, elért eredményeimet, céltudatosságomat illetően? De van-e alázat bennem, amikor elismerem, hogy mindenem az Istentől van, minden ajándék az életemben?

» Mit jelent számomra az istenfélelem? A bennünk lévő félelmek pozitívuma az, hogy elvezethetnek bennünket az istenfélelemhez, az igazi alázatra. Életem végességének, határainak megtapasztalása visszavezethet a Teremtőnkhöz, éltető forrásunkhoz, örömünkhöz.