A remény útja – 7. állomás: A szolgálat új távlatokat nyit

Melyek az emberi élet leginkább megtartó pillérei? Meggyőződésem, hogy ezek a hit, a remény és a szeretet. Az ember jövőre irányuló lény. Tudunk előre gondolkodni, tervezni, jövőképet építünk, bízunk a jövőben. Ez a képességünk a hitben gyökerezik, amely minden emberben jelen van valamilyen formában. Mindaz, ami a jövőre irányul, amit tervezünk, amit nem tudunk sziklaszilárdan igazolni, az mind a hit tartományába esik. Az egészséges ember tervez, álmokat sző, elképzel dolgokat, és ezek éltetik.  

A remény az életünk utolsó pillanatáig létezik, illetve nélkülözhetetlen, hogy ne legyen. A hit képességéhez hozzátartozik a reménység is. Minden nap újra és újra tudok reménykedni és bízni abban, hogy a dolgok úgy fognak történni, ahogyan én vágyom rájuk, ahogyan szeretném. Mondanék egy esetet:

Louis megtudta, hogy daganatos és az orvosa nem sok időt jósolt neki. Erre ő azt mondta: Nem, doktor úr! Én meg fogom érni a gyermekem esküvőjét!” Ezzel hazament és életének minden jelentősebb eseményéről informálta az orvosát azzal a felkiáltással, hogy „még élek!” Elérkezett a vára várt esküvő is, majd rövid időn belül elhunyt.

Te, hogy vagy az életeddel? Akarsz élni? Ott van az élni akarás minden sejtedben, elmédben, lelkedben, szívedben? Áthat az élni akarás érzése? Rendelkezel élettervvel?  

Elmondanék még egy történetet.  

Egy jómódú üzletember súlyosan megbetegedett, limfoszarkómája lett. Az orvos közölte vele, hogy ma még erre a betegségre nem nagyon van gyógyszer. Viszont a beteg mindent meg akart próbálni, hiszen a pénz nem jelentett nála akadályt. Akkortájt fedeztek fel egy szert, amit beadtak neki, mondván, ez biztosan hatni fog. Meglepő módon 4 nap alatt eltűntek a tünetei, az állapotán az orvosok csak ámultak-bámultak. A gyógyult üzletember hazatérve a kórházból, utána olvasott a gyógyszer szakirodalmának. Azt olvasta, hogy a gyógyszer hosszabb távon nem mutat jó eredményeket. Ez úgy elszomorította, hogy az egészségi állapota 2 hónap után gyöngülni kezdett. Az orvosának elmondta, hogy mit olvasott a gyógyszerről, és valóban, újra nem érzi jól magát, a korábbi betegsége tünetei is mutatkoztak. Ekkor az orvos átlátta a helyzetet és azt mondta a betegnek, hogy most kapta kézhez a gyógyszer javított változatát. Ez biztosan segíteni fog. Persze, nem létezett semmilyen új változat. Az orvos a régi gyógyszert adta neki.

Lám a beteg rövid időn belül jobban lett. De! Egy beteg társa figyelmeztette, hogy a gyógyszernek mégis csak van komoly mellékhatása. A beteg állapota ezután annyira megromlott, hogy hamarosan meg is halt.

Miről is van itt szó? A hit (a gyógyulásba vetett hit) kap egy pofont, hogy még sem úgy van, ahogy azt az illető véli. Valaki eltökéli, hogy meggyógyul, vagy valamit eltervez. Attól kezdve hisz abban, hogy annak úgy kell történnie. „Legyen neked a te hited szerint!” – mondja Jézus is a hozzá érkező betegnek. Ez az az erő, aminek a hatására beindulnak olyan vegyületek, ingerek a szervezetben, melyek erősítenek bennünket. Az agyunk azt üzeni a testünknek, hogy legyen harcképes, úgy működjön, hogy a tervet megvalósítsa! Bizonyára ismerős ez a szlogen: „Minden a fejben dől el!” Azt gondolom, sok igazság van benne.

Próbáld ki a következő kísérletet: Egy angol filozófus, Bacon, társasági szórakozásnak szánta azt az önkísérletet, hogy a gondolat valóban hatalmat gyakorol-e a test felett. Fűzz fel egy gyűrűt egy cérnára. Karodat könyöknél támaszd az asztalhoz és tartsd az asztal fölé a cérnát. A gyűrű alá tegyél egy számlapos órát. Egy embert kérj meg arra, hogy fogja le a karodat, hogy egy picit se mozogjon. Gondolj egy számra, és 30 másodperc múlva kileng az inga a szám felé.  

Micsoda trükk ez? Hogyan történhet ez, ha az izmod le van szorítva, tehát biztos, hogy nem mozog a karod? A múlt században megalkották az elektromiográfot, amely az izom elektromos tevékenységét vizsgálja. Ezáltal tudják követni az elektromos tevékenységet az izmokban. Kiderült, nem csak azok az izmok kapják az elmétől az impulzusokat, amelyek látványos mozgatást végeznek, hanem vannak pici, vékony izomrostok is. Ezek is megkapják az utasítást, és aktivizálódnak. Ezeket nem lehet lefogni. A gondolat, a szándék képzetesedik. A belső képi világodból úgy megy le a testi folyamatokhoz, mint egy parancs. Azt is kimondhatjuk, hogy sok esetben a test szolga. Az elmédből átvéve a parancsokat, teljesíti azt, amit szeretnél.

Szóval, a hit hegyeket mozgat, szoktuk mondani. A hited képes megtartani téged.  

Van jövőképed? Tudod, mi lesz veled 10 év múlva? Kísérletek bizonyították, hogy az, aki el tudja képzelni a jövőjét, készít egy 5-10-20 éves élettervet, elgondolja, mi lesz majd vele, az tovább él. Nem csak úgy vagyunk a világban, mint a szél fútta levél. Csak dolgozunk, majd összerogyunk.  

Akarod a hitet, mint egy óriási erőt magadban működtetni? Akkor fogalmazd meg, kiben, miben hiszel? Kinek hiszel? Van bizalmad a másikban? Kiben tudsz igazán bízni? És tarts ki mellette! Nehéz világban élünk számtalan átverés közepette. Sok a rossz tapasztalat, negatív energia, de bizonyára van az életedben olyan ember, akit szeretsz, és ezért hiszel neki. Persze, ide kapcsolódik az Istenhit is.

Az alapkérdés a következő: Életminőségben, egészségben élsz-e? Kiért, miért élsz? Tedd fel a kérdéseket magadnak, mert amíg nem teszed fel, és nem válaszolod meg, addig nem is  élsz igazán. Csak van olyan cél, amiért érdemes élned?! Ne feledd! Építsd meg az életed célrendszerét! Találd ki, mit akarsz elérni! Tedd bele a fejedbe az elképzelésedet, mert ezzel izmosítod a hitrendszeredet! Tudjuk, ha egy izmot nem működtetünk, akkor az elsorvad. Kiizmosítottad eléggé a hitrendszeredet? Vagy átadod magad a jelenkor pofozó mindennapjainak, amely mindig behúz neked egyet?  

Izmosítsd a hitrendszeredet, melynek segítségével a kapott rosszra azt tudod mondani: “nem baj, túlélem!” Állítsd be magad küzdésre! Meghúzod azt a gondolati, képzeletbeli vonalat, ami a jövőbeni céljaidra irányul és nem teszel le róluk. Ezeknek meg kell valósulniuk. Például: maradjunk együtt szeretetben a családtagokkal, a gyerek elvégezze az adott iskolát, stb. 
Meg tudod tervezni a saját életedet! Így megvan az erőteljes bázisod, a hit. Ez a csontozatunk, amire a reménység teszi rá az izomzatot. Az a reménység, amellyel minden reggel felébredsz és azt mondod: tudom, hogy ez-az meg fog valósulni, sikerülni fog. Akármi is történik, én megcsinálom! Amit megfogalmazol magadnak, magadévá teszel, tudatosítasz, abból lesz az erő, amit a mindennapos reménykedés tud táplálni, erősíteni.  

Vizsgálatok kimutatták, hogy akik rendelkeztek 10 éves élettervvel, azok 10 évvel később még éltek. A szív- és keringési zavarok, daganatos betegségek, depresszió ott tarolt, akiknek nem voltak elképzeléseik, még csak álmodni se mertek. Akik úgy gondolkodtak: “örüljünk, hogy élünk, húzzuk össze magunkat kicsire.” Az élet nem arra való, hogy végigmorzsoljuk! 

Fontos, hogy feltegyed magadnak a kérdéseket: “Hogy vagy az életeddel? Kiért élsz? Miért élsz? Mik a céljaid, a terveid? Mit szeretnél megvalósítani? Elég izmos, határozott terveid vannak? Meg mered fogalmazni? Merd!” 

Kutatások is bizonyítják, hogy a pesszimista, borúlátó, célokkal nem rendelkező ember hamarabb meghal, mert nincs meg benne a mozgató erő, az a hajtó gondolat, ami leparancsolna a testére, hogy az tovább működjön. A személyiséged egy, oszthatatlan egész. A rendszer úgy működik, mint egy hatalmas zenekar, melyben minden zenész a helyén muzsikál. A karmester meg vezényel. Az egészség az őssejtjeinkig programozott ritmus, harmónia. Helyén muzsikál minden szerved? Pulzusod 72? Vérnyomásod 120/80 körüli? 

Sajnos manapság igen egoista világban élünk. Minden felől azt kapjuk, hogy nekünk legyen jó. Csak magunkkal törődjünk és közben érzéketlenné válunk. Pedig, mi emberek egymásra utaltak vagyunk. Közben pedig ész nélkül gyűjtögetünk anyagi javakat, amit viszont nem viszünk magunkkal a sírba. 

Tedd fel a kérdést magadnak: “Miért gyűjtesz? Kiért? Mit érdemes gyűjteni? Megmondom én: emberi kapcsolatokat, szeretetet. Legyen kiért élned, és ezt fejezd is ki neki! Hogyan teheted ezt meg? Többek között úgy, hogy adsz magadból. Körülbelül 20 éves korunkig csak kapunk a környezetünktől. Itt átfordulunk a fiatal felnőtt korba. Innentől kezdve az a dolgunk, hogy megtanuljunk adni másnak. Így köteleződünk el, alapítunk családot és nem félünk a felelősségtől.  

Okkal létezünk. Mindenkire érvényes: azért élünk, hogy tovább vigyük az életet. Közös emberi feladatunk az élet tisztelete, szeretete, szolgálata, védelme. Jó az, mi ezeket szolgálja, ami nem, az életellenes.  

Térjünk vissza a tervezéshez! Elgondolod, hogy X év múlva lesz egy szuper autód. Azért gürcölsz, de kinek fog az kelleni? Neked? Ki fog benne ülni? Kinek szerzel örömet? Leginkább magadnak vagy a családtagjaidnak is? Azaz kiért, miért teszel valamit? Ha öncélúan, önmagadért teszed, magad fényesítéséért, az nem hoz olyan örömöt az agysejtjeidnek, ami  erősítene, boldogságot adna! Ezért van az, hogy jómódú, anyagias vágyait megvalósító emberek boldogtalanokká, céltalanokká válnak ideje korán. Ebből is látszik, hogy a pénz akkor boldogít, ha te tudsz belőle adni. Amid van, azt kinek adod? Ha szeretteid arcán látod az örömöt, az feltölt téged is.  

Hogy meg tud tervezni az életedet, legyen kedved, célod, a hitedet, hogy reménységben élhess, ehhez kell a szeretet. „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom.” (Kor1 13,1) 

 Nézzük a kapcsolataidat! Kit szeretsz? Téged ki szeret? Életben tartó erő érezni mások szeretetét. Elmondanék egy nagyszerű történetet, amely engem is lelkileg nagyon megérintett.  

Franciaországban, egy idősotthonban, a lakók várták az elmúlást. Jó viszonyok között éltek, mégis többen elhunytak, mint más otthonokban. Az otthonhoz közel volt egy fiú nevelőintézet. Az ottani pszichológust teljesen elkeserítette, hogy nem tudott mit kezdeni a „vadakkal”. A szeretetében megcsalt embernek, különösen a gyerekek esetében, úgy kellene a szeretet, az elfogadás, mint egy falat kenyér. Ha nem kapja meg, gyűlöletbe csap át. Az intézet lakói éppen ezért törtek, zúztak, romboltak. A pszichológus végső elkeseredésében megkérte az időseket, segítsenek. Süssenek süteményt, csalogassák be magukhoz a gyerekeket.
Tudjuk, hogy ha valakit etetünk, azzal a szeretetünket fejezzük ki. Nagymamám nagyon bölcs volt. Olykor a szüleim között vita volt, édesapám kiabált, balhézott. Nagyanyám olyankor odafordult édesanyámhoz és azt mondta: „Lányom! Etesd a bestiát!” Úgy is mondhatjuk, hogy szelídíts.
Térjünk vissza az idősotthonhoz! A nénik sütötték a süteményeket, a gyerekek meg jöttek, jöttek és szép lassan elkezdtek kötődni. A sütemény mellett beszélgettek is, mert az időseknek bőven volt rájuk, a gyermekekre idejük. Idővel már várták is a gyerekeket. Azok sokszor a leckéjüket is ott írták meg. Az idősek meg velük voltak. A gyerekek beszoktak az otthonba, tiszteletbeli nagymamáik, nagypapáik lettek. Mindennek köszönhetően a gyerekek egészen megváltoztak, szocializálódtak. Megkapták az odafigyelést, az etetést, a törődést, a szeretetet, a minőségi időt.

A történet azért megható, mert az idősek részéről fél év leforgása alatt senki nem halt meg. Egészségi állapotuk is sokkal jobb volt, más otthonok lakóival szemben. Mit kaptak? Életben tartó szeretet-vitamint. Volt kiért élniük.  

Ha tudod, kiért-miért élsz, akkor minden nehézséget elviselsz! Sőt! Az egészségi állapotod is karban tudod tartani. Erőt kap a test, a lélek. Bátrak leszünk. Ne hagyd az álmaidat, a terveidet! Szeretetedet fejezd ki! Ha adsz, visszakapsz és általa egészséges leszel!  

A két ember közötti “mezőben” van a kulcs. Én megbízom benned, hiszek neked, te is bízol, hiszel bennem. Így, ha közös a hitünk, ugyanazt gondoljuk, azzal nagy erőket tudunk megmozgatni. A hit, a reménység és a szeretet hármasa olyan fontos pillére az életünknek, ami nélkül depresszióssá, életunttá, céltalanná válunk.  

Egy kísérletet mondanék el a depresszió-alapú viselkedésre:

Kutyát ketrecbe zártak, ahol áramütéseket kapott. Menekült volna, de hiába, nem tudott hová a ketrecben. Idő elteltével összekuporodva fogadta az áramütéseket. Majd kinyitották a ketrec ajtaját, azt gondolva, kiszalad rajta a kutya, de nem menekült. Kapod a csapásokat az életedben, próbálod megoldani a nehézségeket, az „áramütéseket”, de nem megy semmi, nem tudod megoldani. Mit csinálsz? Leülsz, és azt mondod: „Nincs már mit tenni! Egyedül maradtam, szerencsétlen vagyok. Vége.”  

Mindentől elszakadunk. Hátra nézünk a múlt felé. Mit látunk? Minden keserves vergődés volt. Így menjek tovább? Nincs értelme. A depressziós ember ennek a bűvkörébe esik bele. Nincs meg a felismerése, hogy mi emberek nem ösztönállatok vagyunk. Olyan képességgel rendelkezünk, hogy nyitottak vagyunk a végtelenre. Ha már jobbra se, balra se tudok menni, felfelé még igen! Arra mindenki tud menni, hiszen mindenki hívő. Valamiben, valakiben mindenki hisz. Élni pedig mindenki szeret.  

Ha megkérdezem: Akarsz-e jól élni? Azt válaszolod: Persze, igen. Akkor ez kin múlik? Valami csoda hozza el az életedbe? Olyan lesz az életed, amilyet magadnak csinálsz! Keresd meg, kit szeretsz! Kinek van rád szüksége? Tanulj meg adni! Amire neked van szükséged, add azt te is a másiknak! Add másnak, mert nem fog lepottyanni az öledbe! De ehhez ki kell nyitni a szívedet és önzetlenül kell adni a másiknak! Ha önzetlenül adsz, akkor az immunrendszered erősebbé válik!  

Szereztél már örömöt másnak? Láttad rajta az örömöt? Ez az öröm sugárzik vissza rád! Ez indítja be a szervezeted tovább éltető erőit! Így hatunk mi egymásra! Ezért mondom, hogy a hit, a remény és a szeretet óriási jelentőségű!  

Elmondok egy esetet. 

Egy doktori disszertációban a doktorandusz azt vizsgálta, a családokban mennyire van meg az egymásra való odafigyelés. Azt vizsgálta, miként tudja megoldani a problémákat az a család, ahol megvannak a közös rituálék: közös étkezések, név-, születésnap, ünnepek megtartása. Kiderült, hogy sokkal egészségesebbek, és a család megküzdő erői is bizonyíthatóan sokkal jobbak voltak. Az, aki magát félti, mert ha másnak süt-főz, bevásárol, akkor abba elfárad, az nem tudja, hogy ezen cselekedetek közben fényesedne a szíve. Bizonyított, hogy az együttes élmény egységben tartó erővel bír.  

Mi végre születtünk? Szerintem azért, hogy tovább vigyük az életet. Te milyen életet viszel tovább? Pszichésen sérült gyermeked lesz, mert nem tudod megadni neki az élet tápot? A szeretetet, az együttlétet, a közösséget, a családi élet melegét? Milyen élet felé megyünk így?  

Hit, remény, szeretet. Remélem, érzed magadban, hogy megteremtheted mindazt, amit ez a három erő biztosít az életedben! 

A világjárvány, a háborúk és a gazdasági válság miatt a világ számos részén a szegénység terjedését látjuk. A bátor politikai döntések szükségesek, de a szolidaritás és a társadalmi szintű barátság, amelyekre mindannyian vállalkozhatunk, ugyanilyen fontosak. Sokan készen állnak mások szolgálatára. Nagylelkűségük arra emlékeztet minket, hogy a kölcsönös segítségnyújtás utat nyit a jövőbe.

Milyen sok fiatal fekteti energiáit közös otthonunk, a bolygónk megmentésébe! Számtalan kezdeményezést látunk, amelyek, ha nem is adnak meg minden választ a klímavészhelyzetre, lehetővé teszik, hogy életmódunkkal jobban tiszteljük környezetünket. A hívők számára a föld Isten adománya, amit azért bízott ránk, hogy gondját viseljük.

Az emberek egyre jobban tudatában vannak az – olykor a múltból ránk maradt – igazságtalan rendszereknek. A hatalom pedig sajnos nem mindig a közjót szolgálja. Ezen visszaéléseket látva, a frusztráció és a harag érthető reakciók. Kinek lesz meg a bátorsága, hogy a társadalmunkban jelenlévő megosztottságon túllépve az igazság és a béke munkálója legyen? 

Éljük a testvériséget!

Igen, a jelenlegi időszak nehéz helyzeteiben is sokszor észrevehetjük a reménység okait, de olyan pillanatok is lehetnek, amikor ok nélkül, mindennek ellenére tudunk csak remélni. Ehhez szükségünk van más keresztény felekezetek tagjaira, más vallások követőire, agnosztikusokra, ateistákra, azokra, akik, bár máshogy élnek, mint mi, szintén elkötelezettek a testvériség és a szolidaritás mellett.

Az öröm megújul, amikor megéljük a testvériséget és amikor közel kerülünk a leginkább kiszolgáltatottakhoz: a fedélnélküliekhez, az idős, beteg vagy elszigeteltségben élő emberekhez, nehézségben lévő gyerekekhez, fogyatékkal élő személyekhez, menekültekhez… A körülmények mindannyiunkat sebezhetővé tehetnek. 

Soha nem volt még ennyire szükségünk egymásra. Ferenc pápa a Fratelli tutti című enciklikájában emlékeztet bennünket, hogy „senki sem üdvözül egyedül”. Majd hozzáteszi, hogy „saját teljes identitásunkat sem találhatjuk meg anélkül, hogy nyitottak lennénk az egyetemesre; anélkül, hogy megérintene minket, ami máshol történik; anélkül, hogy hagynánk, hogy más kultúrák gazdagítsanak minket; anélkül, hogy szolidaritásra és együttérzésre indítana minket mások tragédiája”. 

Az emberek és a népek közti kapcsolatokban egyaránt tegyünk meg mindent, hogy eljussunk a versengéstől az együttműködésig. Támogassunk azokat a szervezeteket, amelyek helyi, nemzeti és nemzetközi szinten előmozdítják az együttműködést és a szolidaritást.

Hit – egy jelenlétbe vetett bizalom

Taizében azt tapasztaljuk, hogy a fiatalok – az irány tartása végett – új módokon teszik föl maguknak az Istenbe vetett hitre vonatkozó kérdéseiket. Mit jelent az Istenben való hit? Ha Isten létezik, tevékenykedik a történelemben és a mi életünkben?

Szembesülve ezzel a kérdéssel fontos elkerülnünk, hogy Istent saját fogalmainkra redukáljuk. Ő végtelenül meghalad minden elképzelhetőt. Mindannyian a szeretetre és az igazságra szomjas keresők vagyunk. Bárhol is járjunk belső zarándokutunkon, olykor csak tapogatózva haladunk előre. A bizalom zarándokaiként közösen is járhatunk utunkon és osztozhatunk keresésünkben: kérdéseinkben éppúgy, mint meggyőződéseinkben.

„A hit Istenbe vetett egészen egyszerű bizalom, életünk során szakadatlanul megújuló lendület (…) még olyankor is, ha mindannyiunkban lehetnek kételyek” – mondta Roger testvér.

A hit mindenekelőtt nem abba a jelenlétbe vetett bizalmat jelenti-e, ami egyszerre van jelen legmélyebb bensőnkben, és az egész világmindenségben fölfoghatatlan, de mégis igen valós módon? Egy olyan jelenlét, ami nem erőlteti rá magát senkire, de amit újból befogadhatunk, csöndben, mint egy lélegzetet. Ez a jó szándékú jelenlét mindig velünk van, kételyeink ellenére is, sőt akkor is, amikor az a benyomásunk, hogy csak nagyon kicsit értjük kicsoda is az Isten.

Meglátni az új távlatot

Egy jó szándékú jelenlét – Hogyan világítja meg az Evangélium ezt a titkot?

Jézus egészen a végsőkig ebből a jó szándékú jelenlétből élt, és folyamatosan figyelt rá. Belső fényt jelentett számára, Isten leheletét, a Szentlélek inspirációját.

Amikor a kereszten haldokolt, megtapasztalta a szenvedést és a teljes magányt, amikor minden értelmetlennek látszott, az elhagyatottság érzése egy kiáltásban tört ki belőle, de ekkor is Istent szólította meg: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Miután elárulták, megkínozták és halálra ítélték, Jézus szeretetet hozott a legmélyebb sötétségbe. És ez a szeretet erősebbnek bizonyult a gonosznál. Mária Magdolna és később az apostolok így adták tovább ezt a hihetetlen, váratlan hírt: Jézus él! Isten szeretete legyőzte a gyűlöletet és a halált.

Ez a magával ragadó hír felforgatta az első keresztényeket, és erről tanúságot tettek: Krisztus ezentúl Isten közelében él. Betölti a világegyetemet a Szentlélek által és minden egyes emberben is jelen van. Krisztus szolidaritást vállal a szegényekkel és igazságosságot fog hozni a számukra; benne teljesül be a teremtés és az emberi történelem; és a halálunk után ő fogad be minket az öröm teljességébe.

Minden emberi erőszakon, környezeti katasztrófán és betegségen túl, új távlat tárul fel előttünk. Képesek leszünk észrevenni?

Tekintetünk megváltoztatása

Ebből a távlatból, ami Krisztus feltámadása által nyílik meg előttünk, fény ragyog létezésünkre. Újra és újra elűzi a félelem árnyékát, és élő vizet fakaszt; a nyomában felszínre tör a dicsőítés öröme.

Azt tapasztalhatjuk tehát, hogy Krisztus – valami titokzatos, misztikus vonzás által – egybegyűjti Isten szeretetébe az egész emberiséget és a teljes világmindenséget. Teszi ezt folyamatosan, az idők végéig; és minket is a társaivá tesz ebben a küldetésében.

Együtt, úgy mint Egyházat, tesz minket társaivá: ez azzal jár, hogy készek vagyunk barátságunkat mindenki irányába kibővíteni. Krisztus azt kéri tőlünk, hogy még az ellenségeinket is szeressük; az ő békéje még az egymással szemben álló népeket is képes kiengesztelni egymással.

Engedjük, hogy Krisztus megváltoztassa a tekintetünket: általa tisztábban ismerjük fel minden ember méltóságát és a teremtett világ szépségét. Távol a naiv bizalomtól, a remény újra és újra megszületik, mivel Krisztus az alapja. Békés öröm tölt el minket, és vele együtt a bátorság is, hogy éljünk azzal a felelősséggel, amelyet Isten bízott ránk.