November 06. – Évközi 32.
Olv.: 2Mak 7,1-2.9-14; Zs 16; 2Tessz 2,15 – 3,5;
Evangélium: Lk 20,27-38
Egy távol-keleti uralkodó különös istenítélettel büntette azokat az alattvalóit, akik valamilyen főbenjáró vétket követtek el. Bevezettette őket egy nagy, elkerített arénába, a bámuló tömeg szeme elé. Az arénába két kapu nyílott. Egyik mögött egy vérszomjas tigris rejtőzött, amely, ha a kapu kinyílt, rögtön berohant a küzdőtérre és széttépte a szerencsétlen foglyot. A másik ajtó mögött pedig egy szép, fiatal lány várakozott, s ha ez a kapu nyílt ki, akkor a vétkesnek feleségül kellett vennie a leányt, és vele kellett leélnie az életét messzi száműzetésben. A kapuk közül az elítéltnek kellett választania. Egy napon ismét sor került a különös büntetésre. Méghozzá nagyon komoly dologban vétkezett a szerencsétlen rab, aki egy egyszerű kézműves fia volt a fővárosból. Rá merte vetni tekintetét az uralkodó egyetlen, gyönyörű leányára, és nem átallott beleszeretni. Sőt – minő borzalom – a leány is viszonozta a szerelmét, titkon találkozgattak a város eldugott zugaiban. Természetesen, mint semmi más, úgy ez sem maradhatott titokban: a katonák rajtaütöttek a szerencsétlen fiatalokon.
A lányt hosszú szobafogságra ítélte az őrjöngő király, a fiút azonban az istenítéletnek vetették alá. Amikor elérkezett a kitűzött nap, a fiút bevezették az arénába. A lelátón ott ült székéhez szorosan odakötözve a hercegkisasszony is, akinek végig kellett néznie a történteket. A lánynak a legbensőbb udvari emberektől sikerült megtudnia, melyik ajtó mögött mi rejtőzik. Amikor a fiút belökdösték az arénába, kétségbeesett pillantással kutatta szerelme arcát, s várakozón tekintett fel rá, amikor felfedezte a királyi páholyban. Az remélte, a király leánya valahogyan csak megtudhatta, melyik a tigris kapuja és melyik a leányé. A szerencsétlen hercegkisasszony szörnyű választás előtt állt: ha az egyik kapu felé int, akkor a tigris szétszaggatja a szerelmesét. Ha a másik kapu felé int, akkor a kedvese belekényszerül egy házasságba, és soha többé nem lehet az övé. Így is, úgy is el fogja veszíteni. Hogyan döntsön? Végül egy apró, szinte észrevehetetlen fejmozdulattal a bal oldali ajtó felé intett. Vajon mi jött ki onnan? A tigris, vagy a menyasszony?

A mese itt véget ér: a választ minden olvasónak, hallgatónak saját magának kell megadnia. Én személy szerint úgy gondolom, hogy ha a hercegkisasszony szeretete őszinte volt a fiú iránt, ha több volt önző vágyakozásnál, akkor a bal oldali ajtón a menyasszonyjelölt lépett ki. Ez a történet mindenképpen arról szól, hogy van, lehet olyan szeretet, ami erősebb a házastársi szeretetnél is. Van olyan kötődés, ami felülmúlja a férj és feleség közötti kötelék szorosságát.
A mai szentírási részek a feltámadás hitét tárják elénk. Az ószövetségi zsidóság egy része csak a Krisztus előtti második században jutott el a feltámadásba és az örök életbe vetett hitre. Ennek egyik tanúsága éppen a Makkabeusok II. Könyve, amelyből az olvasmányt merítettük. Azonban még akkor sem, sőt sokkal később sem hitt minden zsidó ember a feltámadásban. Jézus korában épp ebben állt a farizeusok és a szadduceusok pártja közötti legfőbb különbség: a farizeusok hittek a halhatatlan lélekben és a feltámadásban, a szadduceusok pedig nem. Épp ezért teszik fel ez utóbbiak Jézusnak az evangéliumban hallott kérdést, amivel valójában nevetségessé akarják tenni a feltámadásba vetett hitet. Vajon kinek a felesége lesz a feltámadás után az az asszony, aki korábban hét férfi felesége volt? Azonban nem Jézust és a feltámadás hitét, hanem önmagukat teszik nevetségessé ezek az emberek, hiszen jócskán félreértik a feltámadás lényegét. A feltámadt életet valamiképp a földi élet egyenes, szinte minden változás nélküli folytatásának gondolják. Illetve épp azért nem hisznek benne, mert ha lenne, ilyennek képzelnék el. Pedig a feltámadt élet nem ilyen!
Ha kapaszkodókat keresel az életedben, vedd és elmélkedj!
Megjelent Finta Józsi atya egész évre szóló kötete az egyházi év vasárnapjaihoz, amely ugyanilyen történeteket, elmélkedéseket tartalmaz!
ITT MEGVÁSÁROLHATOD »
A feltámadás keresztény hite és értelmezése különbözik minden korábbi és korabeli elképzeléstől a halál utáni élettel kapcsolatosan. Az akkor már létező és azóta is élő keleti vallások pusztán a lélek tovább élését vallották, amely testből testbe vándorol számos földi élet során (reinkarnáció). Célként pedig a testi születéstől való megszabadulást, a tisztán szellemi létet célozták meg, amely ráadásul nem is marad meg különálló lélekként, hanem beleolvad a világszellembe vagy világlélekbe, vagyis teljes egészében elveszíti személyes mivoltát. Mind testileg, mind lelkileg valójában megsemmisül az ember eszerint az elképzelés szerint. Ez a túlvilági életről kialakított hit egyik szélsősége, amely valójában tagadja az ember személyes (saját testében és lelkében történő) tovább élését a halál után. A korabeli görögök és rómaiak mintegy árnyékszerű továbbélésben hittek a halál után. Azonban nem csak az ember lesz mintegy „árnyéka” korábbi önmagának, hanem a halál utáni létezés maga is csak „árnyéka” a földi életnek, amit mindenképpen jobbnak, szebbnek, teljesebbnek tartottak a halál utáni létformánál. Az egyiptomi és több más ókori vallás a földi élet szinte egyenes folytatását látta a halál utáni életben, ahol minden csaknem ugyanúgy folyik, mint folyt korábban. Ezért kell a halottnak a bebalzsamozott teste, amelybe a lélek visszatér. Ezért kell az étel, kellenek a használati tárgyak, a szolgák, az állatok stb.
Azonban a feltámadásról vallott jézusi tanítás felülmúlja ezeknek a vallási elképzeléseknek a tartalmát, kiküszöböli azok hibáit, hiányosságait. A halál után nem szűnik meg az ember személyes léte, mint ahogyan a reinkarnációt valló keleti vallások hiszik. A halál utáni élet nem alacsonyabb rendű a földi léthez képest, mint ahogyan a klasszikus görög és római vallások hirdették. Ugyanakkor nem is mindenben egyenes folytatása a földi életnek, ahogyan az egyiptomiak vélték. A szadduceusok valami ilyesminek gondolták az általuk el nem fogadható feltámadást, ahogyan az evangéliumban hallott kérdésükből következtethető. Jézus azonban válaszában világossá teszi, hogy a feltámadt életben nem érvényesülnek már a házasság kategóriái, mint ahogyan sok más, evilági életre jellemző kapcsolati rendszer vagy életforma sem. „A feltámadás után már nem nősülnek és nem mennek férjhez, hanem úgy élnek, mint az angyalok a mennyben.”
Saját, személyes életünk teljesedik tehát ki a feltámadásban, saját testünkben és lelkünkben fogunk örökké élni – ugyanakkor mégsem egészen úgy, mint itt a Földön. Az a szeretet, ami ott összeköt bennünket, más lesz, teljesebb lesz, mint a férj és feleség szeretete egymás iránt, anya és gyermek szeretete, tanár és diák, lelkipásztor és hívő szeretete stb. stb. Nehéz ezt elképzelnünk itt a Földön, hiszen az evilági kapcsolati kategóriákban gondolkodunk. Természetesen hisszük, hogy valóban találkozhatunk elhunyt szeretteinkkel a Mennyek Országában, valóban személyesen szerethetjük egymást tovább egy örökkévalóságon át. Ez a szeretet azonban felülmúlja a földi kategóriákat. Ha jól belegondolunk, ez egyáltalán nem is baj, sőt! Hiszen valljuk be, korunkban is, amelyre pedig oly jellemző a szerelem bálványozása, nagyon sok házasság nem azok között köttetik, akiket a szerelem mély szenvedélye fűt egymás iránt! Sokszor egyoldalú marad az érzelem, és olyan házastársunk lesz, akinél bizony jobban szerelmesek voltunk (esetleg vagyunk) valaki másba! Még többször előfordul az, hogy a házasság ugyan kölcsönös, mély szerelem alapján köttetik, később azonban kihűl ez a lángolás, közömbössé válik a kapcsolat. Esetleg az emberi bűnök, hibák miatt inkább teherré lesz, semmint boldogító együttlétté. A házasság és a család nem cél, hanem csak evilági eszközök a szeretet, az önátadás megélésére. Az üdvösség, a Mennyország azonban már maga a célba érés, a tökéletessé vált szeretet Isten és embertársaink iránt. A szeretetnek ez a tökéletessége és az abból fakadó boldogság azonban messze felülmúlja a földi szeretet mértékét és formáit, valamint a földi boldogság mértékét és formáit. Személyesen éljük ugyan át, de nem evilági módon. Ezért hasonlítja Jézus a feltámadt életet inkább az angyalok létmódjához, semmint az ember földi életéhez.
***
HA VAN GONDOLATOD A TÖRTÉNETHEZ, ILLETVE AZ ELMÉLKEDÉSHEZ, OSZD MEG BÁTRAN!
IMASZÁNDÉK-KÉRÉSEDET IS IDE ÍRHATOD.