Sokszor előfordulhat, hogy zavar valakinek a viselkedése, de félsz szólni miatta. Akár lebeszéled magadat a kérésedről.
Íme, egy ideillő vicc a medve halállistájáról:
Az erdőben híre megy annak, hogy a medve listát készített arról, mely állatokat készül megölni. A farkas aggódva keresi fel a medvét:
– Mondd, medve, én is rajta vagyok a halállistádon?
– Igen.
– Jaj, ne! Legalább a családomtól elbúcsúzhatom, mielőtt megölsz? – kérdezi szomorúan a farkas.
– Jó, persze – válaszolja a medve.
A farkas hazamegy, nagy sírás-rívás közepette elbúcsúzik a családjától, azután a medve megöli.
Odamegy hozzá a róka is, és ő is megkérdi:
– Mondd, medve, én is rajta vagyok a halállistádon?
– Igen.
-Jaj, ne! Legalább a legfontosabb barátaimtól elbúcsúzhatok? – kéri a róka.
– Persze, persze, nyugodtan.
A róka szomorúan búcsúzik a barátaitól, majd a medve őt is megöli.
Odamegy hozzá a nyuszika is:
– Mondd, medve, és is rajta vagyok a halállistádon?
– Igen.
– És ki tudnád húzni a nevem róla?
– Persze, nyuszika, leveszlek a listáról, ha akarod.
Sokszor történik valami hasonló a mindennapokban is. Zavar valakinek a viselkedése, de félünk szólni emiatt. Valamit nagyon szeretnénk, mégsem kérjük. Lebeszéljük magunkat a kérésről: „Mit fog majd mondani a másik?” „Mit fog gondolni?” „Talán nem fog szeretni?” „Lehet, hogy akár ki is nevet?” „Esetleg elvágjuk magunkat nála a kérésünkkel?” Aztán amikor mégis összeszedjük minden bátorságunkat, és végül kissé félve megkérjük őt, csak annyit felel: „Jó, persze, oké!”
Természetesen sokszor nem ez történik. Ugyanakkor gyakran tényleg „csak” kérni kell, és teljesül, amit akarunk. Akik pedig nem kérnek, sok esetben pórul járnak. Ahogy a róka és a farkas a viccben.
Egy alkalmazott már régóta gondolkodott azon, hogy kérjen-e fizetésemelést. Átgondolta magában a lehetőségeket, kockázatokat végül nagy nehezen összeszedte magát:
– Főnök! Úgy érzem, az elmúlt időszakban sokat tettem az asztalra, ezért szeretnék fizetésemelést kérni.
– Jaj, de jó, hogy szóba hoztad a témát! Már én is akartam ezt javasolni, de mindig közbejött valami.
Persze, nem minden helyzet ilyen könnyű. Ám ha mindig ezt ismételgeted magadban, hogy nem minden ilyen helyzet könnyű, akkor lebeszéled magad egy olyan lehetőségről, amely néha tényleg eredményhez vezet.
Merj kérni, így nagyobb eséllyel eléred, amit akarsz.
Példa:
Egy nő tudatosítja magában az igényeit: “Olyan kapcsolatban szeretnék élni, amelyben a párom rendszeresen kimutatja, hogy szeret engem, és fontos vagyok neki.”
Ha a nő csak ennyit mondana, lehet, hogy a férfi nem tudná pontosan, mire vágyik a párja.
– Szeretném azt érezni, hogy fontos vagyok neked – mondaná a nő.
– De hát fontos vagy nekem – reagálna a férfi, nem hallva meg a nő üzenetének lényegét.
– De én nem így érzem – erősítené meg a nő.
– Pedig, de… – a férfi továbbra sem hallja, amit a nő valójában mond.
Ezen aztán szépen el is lehet vitatkozni. Vannak olyan kapcsolatok, amelyekben hónapokon, éveken keresztül lényegében ez a vita folyik. A nő segíthet a férfinak, és elmondhatja neki konkrét kérés formájában, hogy mitől érezné fontosnak magát a kapcsolatban, azaz hogyan elégülne ki a fontosságszükséglete.
Például:
– ha néha váratlanul kapnék tőled virágot,
– ha néha meglepnél, és elém jönnél a munkahelyemre,
– ha bemutatnál a barátaidnak,
– ha megosztanád velem a legtitkosabb gondolataidat,
– ha velem töltenéd az estéidet,
– ha táncolnánk az esőben,
– ha hordanád a jegygyűrűnket,
– ha kíváncsian végighallgatnád, amikor kifejtem egy gondolatomat, ha tőlem kérnél tanácsot…stb.
…bármi, amitől a nő azt érzi, hogy fontos a férfinak. Amitől azt érzi, hogy szeretik ebben a kapcsolatban. Ezekkel a tippekkel a nő konkrét formába önti a szükségletét, a “fontosság” iránti vágyát. Ezek nem elvont dolgok, hanem végrehajtható, megcselekedhető kérések.
A nő persze gondolkodhat így is: “Én mondjam meg neki, hogy mitől érezném jól magam a kapcsolatunkban? Ha igazán szeret, úgyis kitalálja.”
Ezzel a nő nem segít a férfinak, hiszen titkolja a szívéhez vezető receptet. Sőt, amikor közli: “Ha igazán szeretnél, tudnod kéne, hogy mitől érzem jól magam”, akkor burkoltan azt üzeni a párjának, hogy „béna vagy”.
Elképzelhető, hogy a férfi a maga módján kifejezi, mennyire fontos számára a partnere, a nő viszont ezt nem veszi észre, vagy másra vágyik.
Recept önmagunkhoz
Honnan tudjuk egy párkapcsolatban, hogy a másik szeret-e? Nem abból, hogy azt mondja: “szeretlek”. Sokkal inkább abból, hogy szabadabbnak, boldogabbnak érezzük magunkat mellette, mint nélküle. Akkor szeret minket, ha önmagunk tudunk lenni vele. Ha teljesebb lesz az életünk. Hogyan tudja ezt valaki elérni nálunk? Ez nehéz kérdés. Nehéz receptet adni önmagunkhoz. Mégis, törekszünk rá, hogy legyen ilyen receptünk. Legyen egy használati útmutatónk saját magunkhoz.
Nem azt várjuk, hogy a párunk majd kitalálja, mi tesz minket boldoggá. Persze, örülünk, ha magától rájön. Örülünk, ha olvas a gondolatainkban vagy az érzéseinkben. Örülünk, ha ráérez, mi éltet minket. De ha mégsem, akkor igyekszünk megmutatni neki, mitől leszünk boldogok, mi tölt fel minket, mitől érezzük teljesebbnek az életünket. Nem elvárjuk tőle mindezt, hanem segítünk neki, hogy a kedvünkre tudjon tenni. Ennek alapfeltétele, hogy mi magunk tudjuk, mi jó nekünk, és mi nem. Azaz, hogy ismerjük önmagunkat. Nehéz a másiknak teljesítenie a vágyunkat, ha mi magunk sem tudjuk pontosan, mire vágyunk.
Természetesen egy jó kapcsolatban mindez kölcsönösen, oda-vissza történik.
Nagyon nem mindegy, hogy kérünk, vagy parancs, követelés, elvárás formájában mondjuk el, mire vágyunk. Utóbbiak esetében nagy valószínűséggel ellenállást váltunk ki a másikból. Ha kérek, és el tudom fogadni a nemleges választ is, akkor a másik szabad akaratból dönthet úgy, hogy a kedvemre tesz. Így szívesebben is teljesíti a kérést.
Sok veszekedés oka, hogy amikor kérünk, akkor valójában elvárunk a másiktól valamit. Ha képesek vagyunk elvárás nélkül kérni és el tudjuk fogadni a nemleges választ is, akkor megnyílhat az út, hogy közösen olyan megoldást találjunk, amely mindkettőnknek megfelel.
„Tudnál kicsit barátságosabb lenni?” “Szeretném, ha lazább lennél!” “Legyél ügyesebb!” Ezek nem konkrét kérések. Nehéz is őket teljesíteni. Egyrészt nem tudjuk, mit ért alatta a másik, másrészt ilyen változások nem gombnyomásra működnek.
Ezért érdemes konkrét cselekvéseket megfogalmazni! Például:
“Légyszi, figyelj most jól, és értsd meg pontosan, amit mondok!” – ha ezt kérem valakitől, akkor nehéz helyzet elé állítom őt. Válaszolhatja azt. hogy jó, jó, ám ettől még egyáltalán nem biztos, hogy teljesíti a kérést.
„Értsd meg, amit mondok” – ez körülbelül olyan, mintha azt kérném tőle: “Most pedig érezd magad jól” – pedig nincs jó kedve. Vagy mintha azt mondanám neki: “Most ne fázzál” – pedig két napja nem megy a fűtés.
Ha tényleg azt akarom, hogy pontosan megértse, amit mondok, akkor megkérhetem arra: “Elmondanád, hogyan értetted, amit mondtam?”
Ha elmondja, akkor kiderülhet, mennyire pontosan értett engem. És ha valami nem stimmel, akkor elmondhatom neki újra, amit akartam. Ha így ellenőrzöm, hogy mi ért célba az üzenetemből és mi nem, akkor nagyobb eséllyel teljesül a kérésem, mint ha csak annyit mondanék neki:
“Figyelj jól, és értsd meg pontosan, amit mondok!”
Sokszor egy mondatban kérünk olyasmit, ami nem azonnal kivitelezhető: “Kérlek, nyugodj meg!” Persze jó lenne, ha ez így gombnyomásra működne. Ha tényleg az a célunk, hogy megnyugodjon, akkor többet segít, ha azt mondjuk: „Mondd el nyugodtan, mi bánt, szívesen meghallgatlak.” És tényleg meghallgatjuk. Ahelyett, hogy egy teljesíthetetlen kéréssel egy nem létező gombot nyomkodnánk rajta, inkább arra szánunk időt és energiát, hogy segítsünk neki megnyugodni.
Kérésünket érdemes pozitívan megfogalmazni, azaz azt mondani, amit akarunk, nem pedig azt, amit nem akarunk. Ha azt mondjuk, amit nem akarunk, az erőszakossá tehet minket és távolít attól, amire valóban vágyunk.
TIPPEK:
1) Ha kérsz valamit, ne csak a kérésedet mondd el, hanem azt is, mi az igényed, szükségleted, miért fontos Neked, amit kérsz! Így nagyságrendekkel nő a valószínűsége, hogy a kérésedet figyelembe veszik.
“Kérlek, legyél pontos!” helyett: “Kérlek, legyél pontos, mert csak fél órám lesz szabad, és szeretném, ha minél több dologról tudnánk beszélni!”
Ha csak a kérést mondod el, azt könnyen követelésnek és parancsolgatásnak fogják hallani.
2) Idézz fel 5 olyan helyzetet, amikor nem az történt, amit szerettél volna! Fogalmazd meg Magadban, mi volt az igényed, szükségleted, és azt is, hogy milyen konkrét kérdés formájában tudtad volna ezt szavakba önteni!
3) Gondold át, voltak-e olyan kapcsolataid, amelyekben nem mondtad el pontosan a másiknak, mit tudna tenni, hogy a kedvedben járjon! Ha igen, akkor fogalmazd meg Magadban, milyen konkrét kéréssel vagy kérésekkel segíthetted volna őt!
***
HA VAN GONDOLATOD AZ OLVASOTTAKKAL KAPCSOLATBAN, OSZD MEG BÁTRAN!