MIT TANULHATSZ AZ ANYAGBÓL?
» Melyek a mindennapok mérgező interakcióiból származó traumák?
» Mit jelent az érzelmi érvénytelenítés, és miért káros az?
» Hogyan tudom felismerni a gyermekkorból hozott rossz beidegződéseket?
» Miért káros megkérdőjelezni a saját érzelmeidet?
A mindennapok mérgező interakcióiból származó egyik trauma az invalidálás, azaz az érzelmi érvénytelenítés. Ez azt jelenti, hogy a másikkal kimondva vagy kimondatlanul azt érzékeltetjük, hogy az érzelmei egy adott helyzetben oda nem illőek, túlzóak, tévesek vagy egyéb módon nem kívántak. Ez az érzelmi bántalmazás egy nem tudatos módja és nem meglepő módon, majdnem minden családban előfordul.
Hogy néz ki ez a hétköznapokban az érzelmi érvénytelenítés?
Mindenkivel előfordult már, hogy rosszul érezte magát és ezt elmondta a szüleinek vagy a barátainak. Ők észlelték, hogy valami baj van és jó esetben megpróbáltak a segítségünkre kelni az érzelmi érvénytelenítés ilyen kijelentéseivel:
„Valószínűleg túlságosan magadra vetted.”
„Túl fogsz lépni rajta.”
„Hagyd csak annyiban.”
„Lehetne rosszabb is.”
„Isten nem ad többet, mint amit elbírsz.”
„Minden okkal történik.”
„Ne légy szomorú.”
„Mindenből nagy ügyet csinálsz.”
„Túlreagálod.”
„Lehet, hogy félreértetted.”
Ellentmondásos, hogy ezek az emberek valószínűleg segíteni akarnak, viszont amit elérnek az az, hogy még rosszabbul érezzük magunkat, elutasítva, nem megértve és persze mérhetetlenül magányosnak érezzük magunkat.
Az érvénytelenítés lehet nem verbális is, amivel már nem segíteni akar a környezet, hanem konkrétan kifejezni a nemtetszését: szemforgatás, figyelmen kívül hagyás, figyelemelterelés, a helyiség elhagyása.
Mit okoz az érzelmi érvénytelenítés?
Az érvénytelenítés az érzelmi bántalmazás káros formája, mivel az érvénytelenített személy úgy érzi, hogy félreértik, nem támogatják és nem hallgatják meg. Ha valakinek az érzelmeit folyamatosan érvénytelenítik, az azt eredményezheti, hogy úgy érzi, elszakadt a saját érzéseitől és akár egy kegyetlen, belső kritikus hang is kifejlődhet benne, ami rendszeresen fel fog bukkanni a hasonló érzelmi élményeknél. Alacsony önbecsüléshez és a másokban való bizalom megingásához is vezethet, mivel az illető nem érzi úgy, hogy érzéseit és tapasztalatait mások elfogadják.
Az érzelmi érvénytelenítés annyira halkan jelenik meg a mindennapjainkban, észrevétlenül zajlik a háttérben, hogy igen nehéz felismerni nem csak a gyermekkorba visszatekintve, hanem akár a jelen hétköznapjainkban. Részben azért, mert az elszenvedője hozzászokott, számára ez természetes, így nem is ismeri fel.
Mégis miként lehet észrevenni, hogy gyerekkorban érzelmileg érvénytelenítettek minket?
Adott egy szituáció, melyben a másik fél ugyan nem vitatkozik, de nem ért velem egyet. Ennek hatására elkezdek szétcsúszni, rosszul érzem magam, haragot érzek, túlzott mértékben reagálok. Ennek a hátterében feltehetően megbújik valami nehézségünk az érvénytelenítéssel kapcsolatban. Hozott élményünk van arra nézve, ha nem értenek velünk egyet. Ahhoz, hogy biztonságba érezzem magam, meg tudjak nyugodni, fontos, hogy azonos véleményen legyen velem a másik. Ha a véleménykülönbözőség ennyire feldühít, arról kell lennie korábbi élményemnek. Például rendszeresen megkérdőjelezték az érzéseimet, meghazudtoltak.
Íme, néhány példa!
Előfordulhat egy családban, hogy a szülők érzelmeinek egy bizonyos spektruma nem megélhető, nem elfogadható a családban. Nem lehet kifejezni, megmutatni, mert kényelmetlenséget okoz, szembesítené a szülőt egy diszfunkciójával, tükröt tartana elé. A szülőnek szembesülnie kellene azzal, amit nem csinál jól, mert azzal bizonytalanságot, fájdalmat okoz a viselkedésével a gyerekben. Ha az erre utaló nyomokat meglátja, vagy a gyerek hangot ad annak, hogy most ez-az rosszul esik neki, nem jó, ami történik velem, akkor a szülői reakció erre, hogy túlreagál a gyerek. Miért problémázik, amikor mindenki más a családban jól érzi magát?
A megélhető érzelmek köre túlzottan beszűkül a családban. Ha a gyerek felhoz egy problémát, amivel a szülő nem akar foglalkozni, akkor azt gyorsan átkeretezi egy pozitív szemszögből. Például kellemetlen számomra, hogy a vonat egy órát késett. Ezt a másik úgy reagálja le, hogy „örülj neki, hogy nem 2 órát késett”. A kellemetlenség folyamatosan úgy van címkézve, hogy jobb valami másnál, valami rosszabbnál. Így óriási disszonancia lesz a saját érzésem és a környezetem reakciója között. Elmaradt a megértés, az együttérzés.
Hasonló a „hálásnak kellene lenned” megjegyzés is!
Ha hangot adok a nem-tetszésemnek, a fájdalmamnak, arra a válasz: “inkább legyél hálás”. Vagy „mennyivel jobb neked, mint az én időmben, a gyerekkoromban volt!” Ezzel megint elterelődik a fókusz a gyerek érzéseiről. Pedig nagyon fontos fázis lenne a gyerek számára, hogy megtanulja a szülő érzelemmegélésén, érzelemszabályozásán keresztül kontrolálni a saját érzelmeit. A saját érzelmi spektrumának, identitásának reális visszatükrözése fontos ahhoz, hogy a személyisége kiépülhessen, teljessé válhasson. Ne kelljen lehasítgatnia darabokat magából. Ez a fajta hozzáállás a szülő részéről nem engedi, hogy egy egészséges én alakuljon ki.
Ha a szülő képtelen egy elfogadó attitűddel ott lenni a gyereke számára, a gyerek a saját szubjektív valóságát, érzelmi világát, lénye elfogadhatóságát nem tudja megélni, akkor mindez nem képes benne megszilárdulni. Nem valósul meg az, hogy a gyerek „látva van”, tehát észre veszik, elfogadják a gondolatait, az érzéseit, megértik. A trauma ebben az, hogy a gyerek egyedül marad az élményével, és senkit nem érdekel az érzése.
Néhány kapaszkodó!
Bármilyen interakcióban, legyen az gyerek-felnőtt, felnőtt-felnőtt, vagy párkapcsolat, alapvető szabály, hogy minden érzés érvényes. Attól kezdve érvényes, hogy van, megszületett. Éppen ezért az elsődleges lépés, hogy nyugtázzam az érzésemet, amiért nem vagyok felelős. Azért már igen, ha a bennem megszületett érzés szerint viselkedek, cselekszek. Sajnos nem vagyunk jártasak az érzéseink megfigyelésében, megnevezésében. Ha olyan családban nőttünk fel, ahol nem szabadott a negatív érzéseinket kifejezni, vagy ha mégis kimutattuk, akkor elbagatellizálták: „Mit picsogsz?”, „Miért nyavalyogsz?” „Szedd össze magad!” „Nem nagy dolog!” „Katona dolog, kibírod!” „Bezzeg én a te idődben…!”
Minden érzés érvényes. Ennek ellenére sokszor tesszük fel a kérdést, főleg a haraggal kapcsolatban, hogy jogos-e így éreznem? Akármi is történt, az érzés megszületett bennem. Ha valahogy érzek, az semmiképp sem jelenti azt, hogy én rosszul érzem. A megszületett érzésnek létjogosultsága van. Fakadhat abból, amit én gondolok a történéssel kapcsolatban. Ez viszont eredhet a gyermekkori élményeimből is. Mit tanultam a világról, a kapcsolatokról.
Általánosságban elmondható, hogy az emberekben egyfajta érzelmi színvakság alakul ki. Ezáltal az empátia képessége is csökken bennük a másikkal szemben. Kevésbé látják magukban mások színeit, érzelmeit, hiszen bennük sem léteznek. Lehetséges egyfajta tudattalanom arról, hogy ha bennem létezne a másik érzelme, akkor előfordulhat, hogy sok mindennel kéne magamban szembenézni. Ezt a felfogást, “látásmódot” örökítjük tapasztalat, nevelés, gyermekkori élmények útján generációról generációra.
Gyász, veszteség kezelése
Sajnos mások veszteségeivel, gyászával se tudunk mit kezdeni. Tipikus reakciók ilyenkor: „Majd lesz másik szerelmed, háziállatod, barátod, stb!” „Majd az idő begyógyítja…!” Ezek a mondatok nem segítik a gyászolót abban, hogy az érzései vissza legyenek tükrözve.
Mit tegyünk, hogy ne érvénytelenítsük a másikat ilyen helyzetben?
Hasznosabbak a következő mondatok:
„Fogalmam sincs most, hogy mit mondjak, de hogy tudok segíteni?” „Itt vagyok, csak szólj!” „Kérlek, mondd, hogy tudok a legjobban itt lenni neked!” „Mire van most szükséged?” „Fogalmam sincs, mit érezhetsz, de biztosan nem egyszerű!”
Sokszor nem arra van szüksége a gyászolónak, hogy eltereljék a figyelmét a fájdalmáról. Gyakran azt hisszük, csak azzal tesszük jót a másiknak, ha felvidítjuk, kivesszük a nehezéből. Azt gondoljuk, hogy az empátia hátrányos lehet. Pedig az elfogadás, a megértés segíti a veszteséget elszenvedőt abban, hogy a fájdalmát megélje, feldolgozza. Ezt nem lehet átugorni és ebben kell támogatni. Nem kell attól megijedni, ha a pozitív mondataink hatására a másik kiborul, vagy zokogni kezd. Az elnyomott fájdalma felszínre tör és ez segíti a veszteség feldolgozásában. Sajnos az életben nem csak pozitív és jó élmények vannak, hanem nehéz, rossz érzések is, történnek tragédiák is. Ezek letagadása, elhazudása azt jelenti, hogy a fél életünket letagadjuk.
Gaslighting, az érzelmi manipuláció felsőfokon 
A gaslighting is egyfajta érzelmi manipuláció, melynek során az érintett személy egy idő után kételkedni kezd saját magában, megkérdőjelezi az emlékeit, a véleményét, sokszor még a saját épelméjűségét is. A manipuláló személy a felelősségét a másik felelősségévé teszi. Elhiteti a másikkal, hogy rosszul fogja fel a dolgokat. Ezáltal ő hibáztatja magát, megkérdőjelezi az érzéseit, a gondolatait. Mindezt a manipuláló nem véletlenül csinálja, hanem abból a célból, hogy a saját felelősségével ne kelljen szembenéznie. Ez már jóval több, mint az érzelmi érvénytelenítés. Szinte észrevétlenül lehet belecsúszni egy ilyen helyzetbe, a felismerés és a kiút pedig egyáltalán nem könnyű.
Ez egy érzelmi, pszichológiai bántalmazási forma, többlépcsős folyamat. Az első fázisban azt tapasztalni, hogy a párod, a munkatársad elkezd meghazudtolni, minden felelősséget rád hárít. Ekkor még él a kételkedés benned, próbálsz érvelni. A következő fázisban csökken a védekezés. Többször elgondolkodsz, hogy tényleg veled lehet a baj. Harmadik fázisban már elhiszed, hogy te vagy mindenért a hibás, felelős a konfliktusokért a túlzott érzékenységed miatt, rosszul emlékszem, stb.
A bántalmazó kapcsolatokba fázisról fázisra süpped bele az ember. Még az egészséges ember is bele tud abba csavarodni, ha minden nap állandóan megkérdőjelezik. Persze az áldozat részéről kell lennie egyfajta fogékonyságnak is erre. Ha a kapcsolat elején kételkedik is, hosszú távon mégis belemanipulálható. A folyamatban egyre gyengül az önerő, az önmagába vetett hit, így egyre nehezebb kikeveredni az ilyen kapcsolatból. Amennyiben ennek van gyerekkori előzménye, akkor lehet, hogy az illető önismerete, mentális állapota, a bántalmazást felismerő képessége annyira alacsony, és nem is veszi észre, mi történik vele.
Ezt a fajta kapcsolatot nagyon jól bemutatja a Gázláng (Gaslight) című, 1944-ben készült film. A filmben szereplő házaspár (melynek női tagját Ingrid Bergman, férfi tagját Charles Boyer játszotta) férfi tagja próbálja meg ilyen módon manipulálni a feleségét. A feleség ugyanis nagy vagyont örökölt, a férj pedig megpróbálja elhitetni vele, hogy megőrült – azzal a céllal, hogy végül megszerezze a vagyont. Érdemes megnézni!
A gaslighting nemcsak párkapcsolatokban fordulhat elő. Előfordulhat szülő-gyerek kapcsolatban, a munkahelyen, illetve akár családtagok, például testvérek között is. Leginkább akkor alakítható ki ilyenfajta manipuláció, amikor az egyik fél gyengébb, tehát van egyfajta egyensúlytalanság a kapcsolatban.
Hogyan ismerhető fel?
Mivel a manipuláció csak lassan éri el a célját, ezért az érintett fél is csak lassan, fokozatosan kezdi el megkérdőjelezni a saját véleményét, kezd el arra gondolni, hogy valami nincs rendben vele, a realitásérzékével. Először esetleg csak annyit vehet észre, hogy egyre kuszább az élete és kezdi úgy érezni, hogy valami gond van vele. Vannak olyan jellegzetes mondatok, szófordulatok amelyek gaslightingra utalhatnak. Ha ezek folyamatosan jelen vannak a kommunikációban, ha szinte nap, mint nap elhangzanak, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy nem lehet-e, hogy az érzelmi manipuláció ezen formájával állunk szemben?
Például:
„Én nem ezt mondtam. Rosszul emlékszel.”
„Túl érzékeny vagy. Ez nem is olyan nagy dolog, csak eltúlzod az egészet.”
„Nem én vagyok a hibás, hanem te. Miattad van az egész.”
„Azt sem tudom, miről beszélsz. Csak kitalálod ezt az egészet.”
„Már megint túlreagálod a dolgokat.”
„Csak vicceltem. Neked semmi humorérzéked sincs.”
Ilyen mondatok természetesen akkor is előfordulhatnak két fél kommunikációjában, ha szó sincs gaslightingról, csak éppen rossz napjuk volt. Sőt, időnként mindenkinek a száján kicsúszhat ilyesmi. Manipulációvá akkor válik a dolog, ha az egyik fél folyamatosan és szándékosan használja ezeket a kijelentéseket azért, hogy összezavarja, elbizonytalanítsa és ilyen módon befolyásolhatóvá tegye a másikat.
A gaslighting hatása hosszabb távon
Az érzelmi manipulációnak kitett fél egy idő után elkezdi megkérdőjelezni a saját döntéseit, emiatt egyre kevésbé mer önállóan döntést hozni, egyre inkább szüksége lesz mások megerősítésére – sokszor még a legegyszerűbb dolgokban is, kezdi azt hinni, hogy valami tényleg nincs rendben vele, visszahúzódik a társas eseményektől, akár még a családtagjaitól is, mentegetőzni kezd a tetteiért és gondolataiért – leginkább pont annak, aki manipulálja őt. Még hosszabb távon pedig szinte teljesen elveszíti az önbizalmát – egy idő után pedig minden döntést ráhagy a másikra. Akinek pontosan ennek elérése volt a célja.
A gaslightingnak kitett személy depresszióval, szorongással, a reménytelenség érzésével is küzdhet. Mindemellett pedig önmagát vádolja a történtekért. Ha esetleg úgy érzed, hogy érintett lehetsz, akkor ne feledd: a gaslighting egy érzelmi manipuláció, bántalmazás – és sosem a bántalmazott fél hibája. Nem javasolt egy ilyen megbetegítő kapcsolatban benne maradni, de nagyon nehéz kiszabadulni belőle.
Alapvetően megoldás lehet, ha nem hagyom hitelteleníteni önmagamat. Ehhez szükség van önismereti munkára. Felismerjem, hogy hajlamos vagyok elszenvedni a manipulálást.
ÚTRAVALÓ:
Semmiképpen sem szabad megkérdőjelezni a saját érzéseinket.
Az anyagot Stakler Tamás coach gondolatai alapján állítottuk össze.