Bizonyára mondták már neked, vagy te mondtál olyat másnak, hogy ”Soha nem figyelsz rám!”
Amikor ezt mondjuk a másiknak, akkor valójában több figyelmet szeretnénk tőle kapni. Ha így kérjük, akkor kicsi az esélye, hogy meghallja a kérésünket. Önpusztító módon kérünk. A másik támadást érzékel és ezt gondolja magában: “Mi van? Rossz vagyok? Rosszat csináltam?” Ha valaki úgy érzi, hogy rossznak gondoljuk, túl nagy nyitottságra ne számítsunk tőle. Azzal fog foglalkozni, milyennek tartjuk, nem pedig azzal, amit valójában üzenni akarunk neki.
Ha azt ismételgetjük magunkban: „Ő soha nem képes figyelni rám!” akkor tulajdonképpen azt hipnotizáljuk magunknak, hogy a másik rossz ember. Ez nagyon könnyen agressziót szül!
Mint a közismert viccben:
Nyuszika el akarja kérni a medve porszívóját. El is indul hozzá, és közben ezt mondogatja magában: “Lehet, hogy nem is fogja nekem kölcsön adni? Hm. Simán el tudom képzelni. A medve képes rá, hogy nemet mond. De komolyan, hogyan lehet ilyen? Micsoda szemét!? Milyen irigy arra a szar porszívóra, hogyan lehet ennyire önző állat!”
Nyuszika teljesen belehergeli magát a dologba. Amikor odaér, bekopog a jóindulatú macihoz, aki nagyon kedvesen nyit ajtót: „Szia, nyuszika! Miben segíthetek?” A felpaprikázott nyúl viszont idegesen közli vele: „Tudod mit, medve!? Edd meg a porszívódat! Nekem nem kell!”
Ha azt hajtogatjuk, hogy a másik “önző”, “gonosz”, “mindig csak magára gondol”, “soha sem figyel rám”, akkor Nyuszikához hasonlóan egyre “önzőbbnek”, “gonoszabbnak”, “figyelmetlenebbnek” fogjuk látni az illetőt. Sőt eljuthatunk oda is, hogy azt gondoljuk, “direkt rosszat akar nekünk”. Ha ezzel szemben a saját igényünkről beszélünk, és azt mantrázzuk magunknak, hogy “szeretnék figyelmet kapni”, “több figyelemre van szükségem”, akkor szükségszerűen megoldások után fogunk kutatni, és könnyebben is vesszük észre. Hiszen aki keres, talál.
Vitatkozó embereket hallgatva sokszor úgy tűnhet, mintha a következő alapelvben hinnének: „Minél jobban megalázom és leszólom a másik felet, annál valószínűbb, hogy elszégyelli magát, belátja, hogy hülyeséget beszélt, rájön, hogy mire vágyom és ezt is fogja tenni.”
Persze ha megkérdeznénk a hevesen vitázókat, valószínűleg tagadnák, hogy ebben hisznek, mégis nagyon sokszor úgy tűnik, mintha ez alapján járnának el. Ezzel alaposan mérgezik a kapcsolatukat.
A kimondott szavak és ami mögöttük van!
Nézzünk néhány példát!
“Nem igaz, hogy mindig csak a munkádon jár az eszed!” = Szeretném, ha több időt töltenénk együtt. Szeretném azt érezni, hogy fontos vagyok neked.
“Nem igaz, hogy képtelen vagy segíteni néha!” = Segítségre van szükségem.
“Neked aztán beszélhet az ember, ide sem figyelsz…” = Nekem ez egy fontos történet, nagyon szeretném megosztani veled.
“Képtelen vagy néha egy bókot mondani?!” = Szeretném, ha megdicsérnél. Szeretném jónak érezni magam.
“Képtelen vagy időben összeszedni magad?” = Szeretném, ha időben el tudnánk indulni.
(persze egy támadó mondat mögött sokféle igény bújhat meg, az egyenlőségjel nem azt jelenti, hogy csupán egyetlen jelentése van a támadásnak)
Sokszor úgy tűnik, mintha az igényeink elmondásához csak “mérgezett nyilak lennének a tarsolyunkban” – mondja Schulz von Thun pszichológus. Mintha egy párnával püfölnénk a másikat, és közben kiabálnánk neki, hogy mire vágyunk. Aztán pedig csodálkozunk, hogy nem hallotta meg, amit mondtunk neki.
Ha azt szeretnéd, hogy a kommunikációd eredményes legyen, akkor használd a következő típusú mondatokat:
“nekem az a fontos”, “azt szeretném, “én arra vágyom”. Így nagyobb a valószínűsége, hogy igényeidet meghallják, vágyaid teljesülnek.
Akár indulatosak vagyunk, akár nem, érdemes arra törekedni, hogy ne támadással fejezzük ki a vágyainkat.
Indulatosan is képesek vagyunk Én-nyelven megszólalni! Nem könnyű, de lehetséges. Kiabálhatunk Én-üzenetben: „Nem akarom ezt tovább csinálni!”, ahelyett, hogy azt mondanánk: „Hagyjál már békén a hülyeségeiddel!”
Ha valaki indulatosan rólunk beszél, azt támadásnak érzékelhetjük. Ezzel szemben ha indulatai közepette csakis magáról beszél, akkor megérthetjük, hogy „nagy bajban van”. Például azt üvölti, hogy „Neeem akarooom!!!”. Ezt valószínűleg kevésbé érzékeljük erőszakos támadásnak, inkább azt halljuk ki belőle, hogy „Segítség! Segítség!”
Ha úgy kérek valakitől, hogy leszidom, elítélem, beskatulyázom, utasítom őt, akkor kicsi az esélye, hogy meghallja, mit kérek tőle.
Ha vádban mondom el a vágyam, akkor a vádat fogja hallani, nem a vágyam.
A másik fél magától ritkán találja ki, mire van szükségem. Ha támadó szavakba csomagolva mondom el neki, akkor nem is segítem őt a megfejtésben. Sőt inkább az ellenségemmé teszem, így aligha fogom megkapni, amit akarok. Érzéseink elvezetnek az igényeink, a szükségleteinkhez. Az érzések jelzőtüzek. Megmutatják, hogy emberi vágyaink mennyire elégülnek ki, egyéni törekvéseink mennyire teljesülnek. Ha fellobban bennünk ez a jelzőtűz, akkor érdemes figyelnünk arra milyen igényünk, szükségletünk, célunk táplálja, élteti.
Akkor bosszant fel valakinek a kérése, ha nagyon szeretném hatékonyan eltölteni az időmet.
Akkor húz fel valakinek az utasítgatása, ha nagyon szeretnék önállóan dönteni és szabad lenni.
Tudnád folytatni?
Érzéseink ereje összhangban van az igényeink erősségével. Ha negatív érzés van bennünk, akkor valamilyen igényünk nincs kielégítve, valamilyen elvárásunk nem úgy teljesül, ahogy szeretnénk.
Negatív érzéseink hatására hajlamosak vagyunk kifelé figyelni, pedig általában belül van a negatív érzések kulcsa.
Példa:
Párbeszéd két ember között:
– De bunkó ez az ember! (ezzel a kijelentéssel pofozom a külvilágot)
– Dühös lettél? (a másik érzését beazonosítom)
– Igen, dühös lettem, mert nem tudtam elmondani, ami nagyon kikívánkozott belőlem. (érzést kiváltó igény beazonosítása)
– Hogyan mondhatnád el mégis, amit akarsz? (megoldás keresése az igényre)
– Hát, mondjuk úgy… (megoldás megtalálása az igényre)
Ha negatív érzés van bennünk, és ennek hatására a külvilágot szidjuk, az olyan, mintha egy falat püfölnénk. Hergeljük magunkat egy olyan dolog miatt, amelyet nemigen tudunk befolyásolni. Ha ehelyett beazonosítjuk az érzésünket, megkeressük a gyökerét és eljutunk az igényünkig, akkor arra irányítjuk figyelmünket, amire nagyobb ráhatásunk van, így könnyebben megoldhatjuk a minket zavaró szituációkat.
Ha megjelenik bennem egy negatív érzés, hasznos megkeresni a gyökerét. Ezek a kérdések segíthetnek ebben: “Mit szeretnék?” ”Mi a fontos számomra?” “Mire van szükségem?” Ha tudatosítom magamban a valódi igényemet, szükségletemet, majd ezeket képviselem, akkor jóval többre jutok, mintha a negatív érzésben tobzódnék!
Még egy fontos dolog!
Minden vágyunk, igényünk mélyén valamilyen pozitív vágy, igény húzódik meg. Ha rosszat akarunk valakinek, az nem a valódi vágyunk.
Tegyük fel, hogy bosszúvágy van bennem. Mit jelent ez? Mire vágyom? Bosszúra. Szeretnék fájdalmat okozni a másiknak. Miért? Általában akkor szeretném, hogy fájjon valami másnak, amikor én is nagyon fájok! Jókedvből ritkán rúgunk bele valakibe. Rosszkedvből sokkal szívesebben. Amikor bosszút akarok állni valakin, akkor azt szeretném, hogy ő is azt érezze, amit én. Mi történne, ha ez bekövetkezne? Akkor jobban érezném magam. A negatív vágyam tehát átfordult pozitív vágyba!
Szóval, ha bosszúvágy van bennem, akkor valójában szeretnék megszabadulni a fájdalomtól. Szeretném, ha szabad lenne a szívem, szeretném, ha jobban tudnám érezni magam. A bosszú csak egy mérgező és sok mellékhatással járó megoldási lehetősége ennek.
Jobban motivál, ha arra figyelek, amit akarok, nem pedig arra, amit nem akarok. Sokan mégis legtöbbször arra koncentrálnak és abban “dagonyáznak”, amit nem akarnak.
embertársainkat kevésbé tudjuk megváltoztatni. Saját magunkon viszont jóval többet tudunk változtatni, mint gondolnánk.
Ha a külvilágot, a másik embert szidom, akkor levezethetem a feszültségemet, de a külvilág, a másik ember ettől nem változik. Ha arra figyelek, amire vágyom, ami fontos nekem, az nagyobb valószínűséggel fog konkrét tettekre sarkallni engem, ebből pedig tényleges változás származhat.
Hogyan kezeljük a dühünket, a bennünk dolgozó stresszt?
Valaki hosszan beszél hozzám. Csak mondja, mondja a magáét. Ha ráérek, lehet, hogy kicsit zavar a hosszú “szónoklata”, de nem húzom fel magam. Ha viszont nagyon sietek valahová, akkor rettentően idegesíteni fog a terjengős beszéde. Egyre mérgesebb leszek rá: „Hogyan tud ennyit beszélni, szörnyű ez az ember!” Közben a valódi vágyam ez: “Nagyon szeretnék már menni.” Ebből származik a feszültségem, nem abból, hogy ő milyen.
Egy ismerősöm mesélte, hogy otthon nem tudta rendesen elzárni a vízcsapot és három próbálkozás után eldurrant az agya: nagyot káromkodott, majd alaposan kiosztotta a „béna” csapot. Később tudatosult benne, hogy nem a csap volt az elsődleges problémája, hanem már amúgy is feszült volt, és ezt a csöpögő csapon vezette le. Felgyülemlett feszültsége „villámként belecsapott” a csapba. Érzésének levezetéséhez szüksége volt egy tárgyra. Egy külső tárgyra.
A feszültség levezetése általában valamilyen külső dolgon történik meg. Amikor leszidom a csöpögő csapot, szidom az ügyfélszolgálatot, a “béna” gyártót, amikor egy papuccsal ordibálok, amelyben orra buktam, vagy egy embert osztok ki, aki fájdalmat okozott nekem, akkor a feszültségemet vezetem le rajtuk.
Természetesnek és ösztönösnek tartom, hogy először külső dolgokra haragszom, kifakadok rájuk, szidom őket. 3 percig ez még oké. De ha két órán át vagy két éven keresztül teszem, akkor ösztönlényem átvette az irányítást bennem.
Igyekezzünk legyőzni ezt az ösztönös működést, és arra törekedjünk, hogy ne ragadjunk le a külvilágban.
Ne a csöpögő csapot utáld, hanem azzal foglalkozz, mitől lettél feszült igazából. Mit élsz meg belül. Milyen érzéseid vannak? Mit szeretnél, mire vágysz valójában?
Túsztárgyalók szerint a túszejtőkkel történő tárgyalások sikerének egyik legfontosabb kulcsa, hogy sikerül-e megfelelő kapcsolatot kialakítani a túszejtő személyével, sikerül-e „jó viszonyba” kerülni vele. Ugyanígy, ha valaki nagyon agresszíven kommunikál velünk szemben, akkor tompíthatjuk az agresszióját, ha kapcsolatot teremtünk vele: meghallgatjuk, odafigyelünk rá.
Ha a szeretteljesen kommunikáló azt érzékeli, hogy saját maga kezd agresszívvé, indulatossá válni, akkor önmagával igyekszik kapcsolatot teremteni. Ha szóba áll önmagával, akkor jelentősen csökkenhet az indulata.
Amikor meghallgatunk valakit, az illető kiadhatja magából, ami a lelkét nyomja, és általában csökken a feszültsége. Ugyanez működik akkor is, ha magunkat hallgatjuk meg. Ha elfogadjuk, amit átélünk, és kimondjuk, hogy mire vágyunk, akkor mi is jóval nyugodtabbá válhatunk. Ha megértően tudunk bánni magunkkal, akkor jó eséllyel az indulataink is csillapodni fognak. Amikor magamnak vagy egy másik embernek kimondom a viselkedésem igazi miértjét, a valódi vágyamat, akkor általában jelentősen csökken a fesztültségem. Ha pedig elkezdek megoldást keresni a valódi vágyamra, igényemre az még tovább enyhítheti a dühömet.
TIPPEK:
1) Figyeld Magad a mindennapi helyzeteidben! Amikor zavar egy másik ember viselkedése, akkor elsősorban róla beszélsz, vagy arról, hogy mit szeretnél, mire vágysz? Arra gondolsz, hogy ő milyen, vagy arra, hogy Te mit akarsz? Hasznos önismereti nyereség, ha kitapasztalod, hogy általában Én-nyelven szoktad-e meg- fogalmazni a vágyaidat, vagy pedig Te-nyelven.
2) Figyeld Magad! Egy vita után, amikor megbeszéled Önmagaddal, mi történt, Te-nyelven a másik embert szidod, vagy Én-nyelven azon gondolkodsz, mit szerettél volna elérni, mi volt fontos Neked?
3) Ha egy feszült helyzetben rajtacsípsz valakit, hogy Én-üzenetben a saját igényeiről beszél, akkor dicsérd meg ezért, és mondd el neki, milyen értékes képesség az, amikor valaki így tud fogalmazni.
***
HA VAN GONDOLATOD AZ OLVASOTTAKKAL KAPCSOLATBAN, OSZD MEG BÁTRAN!