Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
IRÁNYTŰ:
ÉLETLECKÉK - A BELSŐ SZABADSÁGHOZ
A félelem ellenére is mondj igent!
Vannak helyzetek, amikor pontosan tudjuk, mit szeretnénk, mégsem indulunk el. Régóta gondolkodunk egy döntésen, érezzük, hogy valamin változtatni kellene, aztán mindig találunk egy újabb okot a halogatásra. Még várunk egy kicsit. Még átgondoljuk. Még nem jött el a megfelelő pillanat. A háttérben sokszor egyszerűen a félelem áll.
A félelem szereti a biztosat. Még akkor is, ha az a biztos hely már nem jó nekünk. Egy megszokott munkahely, egy rosszul működő kapcsolat vagy egy régóta halogatott beszélgetés legalább ismerős. Tudjuk, mire számíthatunk.
Az új viszont tele van kérdőjelekkel. Mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz, ha rosszul döntök? Mi lesz, ha megbánom?
Edith Eva Eger gondolataiban fontos helyet kap az a felismerés, hogy a félelem könnyen börtönné válhat. Sokáig várhatunk arra, hogy egyszer majd elég bátrak leszünk. Közben az élet telik.
A bátorság legtöbbször nem úgy érkezik, hogy egyszer csak minden félelmünk eltűnik. Sokkal inkább akkor születik, amikor félünk, mégis megteszünk valamit.
Képzelj el egy nőt, aki húsz éve ugyanazon a munkahelyen dolgozik. Egyre fáradtabb, már vasárnap este összeszorul a gyomra, ha a hétfőre gondol. Régóta lát egy másik lehetőséget, mégsem meri beadni a jelentkezését. Azt mondja magának, hogy ebben a korban már nem kellene kockáztatni. Közben pontosan tudja, hogy valójában a visszautasítástól fél. Inkább marad abban, amit ismer, mintsem kiderüljön, sikerülhet-e valami új.
A félelem ilyenkor gyakran józan észnek öltözik. Rengeteg érvünk lesz arra, miért most nem alkalmas. Talán valóban vannak kockázatok, amelyeket mérlegelni kell. A jó döntéshez szükség van körültekintésre. Mégis érdemes megkérdezni magunktól: valóban bölcs vagyok, vagy csak félek?
Ez a kérdés sok helyzetben segíthet. Valaki évek óta szeretne beszélni a testvérével egy régi sérelemről, de mindig elhalasztja. Fél, hogy vita lesz belőle. Másvalaki régóta érzi, hogy segítséget kellene kérnie, mégsem mer időpontot kérni egy szakembertől. Van, aki egy új kapcsolatban nem mer igazán közel kerülni a másikhoz, mert egyszer már nagyon megsebezték.
A félelemnek van fontos szerepe az életünkben. Figyelmeztet a veszélyre, óvatosságra int, segít megfontolni a döntéseinket. A gond akkor kezdődik, amikor már minden új lehetőségben veszélyt látunk. Egy idő után nem azt kérdezzük, mire hív az élet, csak azt, hogyan kerülhetjük el a csalódást. Így valóban kevesebb seb érhet bennünket, közben sok mindenből ki is maradhatunk.
Egy férfi évekkel korábban elveszítette a feleségét. Sokáig el sem tudta képzelni, hogy valaha újra közel engedjen magához valakit. Később megismert egy nőt, akivel jó volt együtt lenni. Amikor azonban komolyabbra fordult volna a kapcsolat, visszahúzódott. Nem azért, mert nem szeretett volna élni, hanem mert tudta, milyen fájdalmas valakit elveszíteni. A szeretettel együtt újra vállalnia kellett volna a sebezhetőséget is.
Sokszor éppen ez ijeszt meg bennünket. Az élethez nincs teljes biztosítás. Aki szeret, csalódhat. Aki újrakezd, hibázhat. Aki megszólal, félreérthető. Aki elindul, nem látja előre az egész utat. A teljes bizonyosságra várva könnyen ott maradunk ugyanazon a helyen.
Eger életének egyik fontos tanulsága éppen az, hogy a szabadság mindig összefügg a választással. Nem minden körülményt tudunk megváltoztatni, de egy következő lépés sokszor mégis a miénk. Ez lehet egészen kicsi. Egy telefonhívás. Egy jelentkezés. Egy őszinte mondat. Egy segítségkérés.
A nagy változások sokszor ilyen apró döntésekkel kezdődnek. Nem kell rögtön tudnod, mi lesz egy év múlva. Elég lehet azt tudnod, mi a következő helyes lépés. A félelem általában az egész jövőt akarja egyszerre megoldani. Mi lesz, ha ez történik? Mi lesz öt év múlva? Mi lesz, ha minden rosszul alakul?
A valóságban legtöbbször csak a következő döntést kell meghoznunk. Holnapután majd lesz egy újabb. Ez sok terhet levesz rólunk. Nem kell előre végigélnünk minden lehetséges rossz forgatókönyvet. A mai naphoz ma kapunk erőt.
Keresztényként itt különös jelentősége van a bizalomnak. Istenbe kapaszkodni nem azt jelenti, hogy biztosan minden úgy alakul, ahogyan elképzeltük. Azt jelenti, hogy akkor sem maradunk magunkra, ha az út közben máshová vezet. Ez egészen másfajta biztonság. Nem a körülmények kiszámíthatóságára épül, hanem arra, hogy Isten a bizonytalanságban is jelen van.
Sokszor azt kérjük tőle: mutasd meg előre az egész utat, és akkor elindulok. Talán éppen fordítva történik. Elindulunk annyi fénnyel, amennyit most kaptunk, a következő rész pedig útközben válik láthatóvá. A hit gyakran ilyen hétköznapi bizalom. Nem látunk mindent, mégis megtesszük azt, amit most helyesnek látunk.
Egy anya például régóta tudja, hogy beszélnie kell felnőtt gyermekével valamiről. Hónapok óta halogatja, mert fél, hogy a gyerek rosszul fogadja. Elképzeli az összes lehetséges reakciót, és minden alkalommal arra jut, hogy inkább vár még. Egy napon végül nem tökéletes beszélgetésre készül. Csak arra, hogy őszintén és szeretettel kimondja azt, amit fontosnak tart. A másik válaszát már nem tudja irányítani.
Ez is bátorság.
Nem a félelem megszűnése, hanem annak elfogadása, hogy bizonyos dolgokat félelemmel együtt kell megtennünk. Az ember közben remeghet, bizonytalan lehet, akár vissza is fordulna. Ettől még haladhat előre. Sokszor éppen utólag jövünk rá, hogy erősebbek voltunk, mint gondoltuk.
A félelem arra is rávehet bennünket, hogy folyton a legrosszabb változattal számoljunk. Ha jelentkezem, biztosan elutasítanak. Ha elmondom, mit érzek, biztosan kinevetnek. Ha segítséget kérek, biztosan gyengének tartanak. A „biztosan” szó mögött gyakran nincs valódi bizonyosság. Csak félelem van, amely már előre eldöntötte a történet végét.
Érdemes ilyenkor megkérdezni magunktól: mit tennék, ha most nem a félelem döntene helyettem? Nem biztos, hogy rögtön nagy dolog jut eszünkbe. Talán csak egy kisebb lépés. Leírnám az e-mailt. Felhívnám azt az embert. Megkérdezném. Elmennék arra a találkozóra.
Isten sokszor nem veszi ki kezünkből a döntést. Nem dönt helyettünk. Jelen van közben, erőt ad, világosítja a lelkiismeretünket, embereket küld mellénk. A lépést mégis nekünk kell megtennünk. Ez a szabadságunk része.
Talán most neked is van egy ilyen helyzeted. Régóta ott van előtted, időről időre eszedbe jut, mégsem mozdulsz. Nem biztos, hogy rossz helyen állsz. Lehet, hogy egyszerűen félsz.
Érdemes ezt Isten előtt nevén nevezni. Uram, félek ettől a döntéstől. Félek, hogy elrontom. Félek attól, mit szólnak majd. Félek, hogy csalódni fogok. Mutasd meg, mi az a lépés, amelyet most meg tudok tenni.
Lehet, hogy nem kapsz azonnal teljes bizonyosságot. Talán csak valamivel tisztábban látod a következő lépést. Ez is elég lehet.
Az életre mondott igen ritkán hangos és látványos. Sokszor egészen csendes. Felkelsz, elmész, jelentkezel, megszólalsz, segítséget kérsz, újra próbálod. A félelem közben talán még ott van, de már nem ő dönt, hanem te lépsz.
Isten pedig ott tud találkozni veled azon az úton, amelyre végre ráléptél.
Ebben segítünk neked november 1-től itt »
A BELSŐ MEGÚJULÁS FELÉ – szentírási elmélkedések
Talán éppen ezért érkeztél el ehhez a pillanathoz
Szentírási rész: Eszt 4,10–17
Eszter azt felelte Hataknak, meghagyva neki, hogy mondja meg Mardokeusnak: „A király szolgái és a tartományok lakói mind tudják, hogy aki – férfi vagy nő – hívatlanul bemegy a királyhoz a belső udvarba, az a könyörtelen törvény szerint halállal lakol, hacsak a király feléje nem nyújtja aranyjogarát, mert akkor életben marad. Engem meg már harminc napja nem hívatott a király.” Amikor Mardokeus Eszter szavait meghallotta, ezt az üzenetet küldte neki: „Ne gondold, hogy a király palotájában te majd megmenekülsz, egyedül a zsidók közül. Mert ha te most hallgatsz, más helyről jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?” Erre Eszter azt üzente Mardokeusnak: „Menj, és gyűjtsd össze a Szuzában található összes zsidót, s böjtöljetek értem! Három nap és három éjjel semmit se egyetek és ne is igyatok! Magam is ugyanígy böjtölök szolgálólányaimmal. Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok.” Mardokeus elment és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki.
Eszter királyné nehéz helyzetbe kerül. Hámán terve miatt a zsidó népet pusztulás fenyegeti. Mardokeus arra kéri Esztert, hogy járjon közben a királynál. A kérés elsőre egyszerűnek tűnhet, valójában életveszélyes.
A perzsa udvar törvénye szerint senki nem léphet hívatlanul a király elé. Aki mégis megteszi, halállal fizethet érte. A király csak akkor kegyelmez meg neki, ha kinyújtja felé aranyjogarát. Eszter harminc napja nem kapott meghívást. Eszter tehát pontosan tudja, mit kockáztat. Nem tudhatja, hogyan fogadja majd a király. Nem látja előre, mi lesz a döntésének következménye.
Mardokeus ekkor mondja neki azt a mondatot, amely az egész történet kulcsa: „Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királyi méltóságra?”
Ez a kérdés új fényt vet Eszter helyzetére. Talán az, amit eddig csupán életének alakulásaként látott, most feladattá válik. A hely, ahol van, a kapcsolatok, amelyek körülveszik, és a befolyás, amelyet kapott, egyszerre jelentőséget nyernek.
Sokszor mi is csak utólag értjük meg, miért vezetett át bennünket Isten bizonyos helyzeteken. Egy képesség, egy tapasztalat, egy kapcsolat vagy egy korábbi nehézség egyszer olyan pillanatban válhat fontossá, amikor dönteni kell.
Eszter előtt azonban továbbra sincs biztosíték. Mardokeus sem ígéri meg neki, hogy minden jól végződik. A hitből fakadó bátorság gyakran ilyen: az ember felismeri a következő helyes lépést, miközben a folytatást még nem látja.
Ez különbözteti meg a bátorságot a vakmerőségtől. A vakmerőség nem számol a következményekkel. Eszter viszont nagyon is tisztában van a veszéllyel. Megáll, mérlegel, majd dönt. Mielőtt a király elé lépne, háromnapos böjtöt kér népétől. Ő maga és szolgálói is böjtölnek. Eszter nem csak saját erejére támaszkodik. A döntését imádságos készület előzi meg. Ez is fontos része történetének. A hitből fakadó bátorság nem hirtelen fellángolás. Keresi Isten jelenlétét, mérlegeli a felelősséget, és vállalja azt, ami rá tartozik.
Eszter végül kimondja: „Bemegyek a királyhoz, bár a törvény ellenére van. Ha elveszek, hát elveszek.”
Ebben a mondatban nincs könnyelműség. Eszter tudja, hogy nem uralja a végkimenetelt. Egy dolgot mégis megtehet: hűséges lehet ahhoz, amit ebben a helyzetben helyesnek lát.
Életünkben is vannak pillanatok, amikor nem kapunk teljes bizonyosságot. Nem tudjuk előre, mi történik, ha kimondunk egy nehéz igazságot, vállalunk egy feladatot, megvédünk valakit, kilépünk egy megszokott helyzetből, vagy igent mondunk valamire, ami meghaladja az erőnket.
Ilyenkor könnyű arra várni, hogy egyszer majd elmúlik a félelem. Eszter története más utat mutat. A félelem jelen lehet, és közben megszülethet a döntés.
A bátorság sokszor abból nő ki, hogy valami fontosabbá válik saját biztonságunknál. Eszter számára ilyen lett népének élete. Megértette, hogy a helyzete felelősséget is jelent.
Isten néha minket is ilyen pontokra vezet. Lehet, hogy éppen azért vagyunk jelen egy családban, közösségben, munkahelyen vagy emberi kapcsolatban, mert ott valami rajtunk keresztül történhet meg. Talán nekünk kell megszólalni. Talán nekünk kell elsőként békülést kezdeményezni. Talán egy segítségre szoruló ember mellett kell kitartanunk.
Nem minden nehézségből következik különleges küldetés. Eszter története mégis arra tanít, hogy érdemes megkérdezni: mit kér tőlem Isten ebben a helyzetben?
Ez a kérdés átformálhatja azt is, ahogyan egy nehéz időszakra nézünk. Ugyanaz a helyzet egyszerre lehet teher és feladat. A teher akkor is valós marad. A hivatás felismerése azonban irányt adhat benne.
Eszter nem tudta egyedül megmenteni népét. Megtette azt, ami az ő kezében volt. A többit rá kellett bíznia Istenre és arra, ami az ő döntése után következik.
Ez sokszor a mi feladatunk is. Nem kell az egész történetet előre megoldanunk. Elég felismerni a következő hűséges lépést, és vállalni érte a felelősséget.
Gondolj arra a helyzetre, amelyben most félelem és felelősség egyszerre van jelen. Tedd fel magadnak a kérdést: „Mit kér tőlem Isten éppen itt?” Ne azt keresd először, hogyan tudnád minden kockázatát megszüntetni. Keresd azt az egy lépést, amelyet hittel meg tudsz tenni. Talán éppen ezért érkeztél el ehhez a pillanathoz.
Talán azért hosszabbítod meg az Útitárs tagságodat itt, hogy az anyagokkal másoknak is segítségére tudja lenni.
Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?
Féltem, nem tudtam , feleségül menjek-e az uramhoz.
Értékei voltak, de mivel nevelöotthonos volt, cigizett is, templomba se járt, nem az az ember volt, akit én elképzeltem életem társának
Sőt, mivel az Atya, akinek szárnyai alatt felnőttem, csak rosszat hallott róla, azt mondta, nem ad össze minket, csak 3gyerek után
Mivel az egyházi házasság felbonthatatlan, nem akarja elrontani az életemet.
Én viszont bíztam. Alig vártam azt a napot, mikor újra áldozhatok!
És ez 5év elteltével, de eljött!
Hatalmas élmény volt! Mint egy érett elsőáldozás!
Utólag értettem meg, milyen jó volt, hogy akkor minden ellenem szólt, mégis léptem!
Soli Deo gloria!