Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Heti gondolatok - az önazonosságról
Az idő múlása nem csak fenyegetés
„Az idő múlása nem fenyegetés, hanem ígéret.”
Sokan úgy tekintenek az öregedésre, mint egy lassú leépülésre, amelyben egyre kevesebb lehetőség marad. A keresztény hit azonban nem engedi, hogy az életet kizárólag a testi erő növekedése és fogyása alapján értelmezzük. Minden elmúló év közelebb vezethet életünk beteljesedéséhez és Istenhez. Ez nem veszi el a betegségtől, a magánytól vagy a haláltól való félelmünket, de más távlatba helyezi őket. Az idő nem pusztán elvesz tőlünk, hanem érlelhet, tisztíthat és szabaddá is tehet. Megtaníthat arra, hogy kevésbé ragaszkodjunk ahhoz, ami ideiglenes, és jobban bízzunk abban, ami nem múlik el. Az idősebb ember bölcsessége nem abból fakad, hogy minden kérdésre választ talált. Abból születhet, hogy hosszú út után már tudja: az élet végső biztonsága nem önmagunkban, hanem Isten hűségében van.
(Ferenc pápa gondolatai nyomán)
TÖRTÉNETEK olyan emberekről, akik életük későbbi szakaszában találtak új feladatot, örömöt, mélyebb értelmet.
Akitől nem vártak sokat
Angelo Giuseppe Roncalli 1881-ben született az észak-olaszországi Sotto il Montéban. Tizenhárom gyermek közül a negyedik volt. Családja egyszerű földműves életet élt. Angelo már fiatalon papnak készült, és 1904-ben szentelték pappá.
Pályája hosszú és sokszínű lett. Tanított a bergamói szemináriumban, majd az első világháborúban katonai kórházak mellett szolgált tábori lelkészként. Később a Szentszék diplomáciai szolgálatába került. Bulgáriában, Törökországban és Görögországban dolgozott. A második világháború idején hadifoglyoknak és üldözött zsidóknak is igyekezett segítséget szerezni. 1944 végén párizsi apostoli nuncius lett.
Roncalli évtizedeken keresztül olyan feladatokat végzett, amelyekhez türelem, diplomácia és nagy alkalmazkodóképesség kellett. Sokféle embert ismert meg. Katolikusokkal, ortodoxokkal, muszlimokkal és politikusokkal egyaránt kapcsolatba került. Egyszerű, közvetlen ember maradt. Jelmondata ez volt: „Engedelmesség és béke.”
1953-ban XII. Piusz bíborossá nevezte ki, majd Velence pátriárkája lett. Roncalli ekkor már hetvenegy éves volt. Örült annak, hogy hosszú diplomáciai szolgálata után ismét közvetlen lelkipásztori munkát végezhet. Úgy tűnt, élete utolsó éveit Velencében fogja tölteni.
Öt évvel később meghalt XII. Piusz pápa.
1958 októberében a bíborosok Rómában összegyűltek, hogy megválasszák utódját. Október 28-án Angelo Roncallira esett a választás. Hetvenhat éves volt, és alig egy hónap választotta el hetvenhetedik születésnapjától. A XXIII. János nevet választotta.
Sokan átmeneti pápát láttak benne. Életkora miatt rövid, nyugodt pontifikátusra számítottak. A Vatikán hivatalos életrajza is megemlíti, hogy megválasztásakor sokan így tekintettek rá. Kevés jel utalt arra, hogy ez az idős, derűs pápa néhány hónapon belül olyan döntést hoz, amely hosszú időre meghatározza az Egyház életét.
XXIII. János azonban már pápasága első heteiben sokat gondolkodott azon, hogyan tud az Egyház megszólalni a gyorsan változó világban. Háborúk, társadalmi átalakulások és új technikai lehetőségek formálták az emberek életét. A pápa úgy érezte, az Egyháznak is figyelnie kell az idők kérdéseire.
- január 25-én bíborosok egy kisebb csoportját hívta össze a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikához. Kevesebb mint három hónap telt el a megválasztása óta. Itt jelentette be tervét: egyházmegyei zsinatot hív össze Rómában, megújítják az Egyházi Törvénykönyvet, és egyetemes zsinatot hirdet az egész katolikus Egyház számára.
A bejelentés meglepetést keltett. XXIII. János maga is bevallotta, hogy meghatottságtól kissé remegett, amikor kimondta tervét. Döntését mégis határozottan vállalta.
Hosszú előkészítő munka kezdődött. Püspökök, teológusok és szakértők dolgoztak azon, milyen kérdésekkel foglalkozzon a zsinat. XXIII. János azt szerette volna, hogy az Egyház örök tanítását úgy tudja közvetíteni, hogy azt korának embere is megértse.
- október 11-én megnyílt a II. Vatikáni Zsinat. Több mint kétezer püspök érkezett Rómába a világ minden részéről. A Szent Péter-bazilikában ott ült az idős pápa is, aki három évvel korábban először beszélt erről a tervről.
Megnyitó beszédében bizalommal tekintett a jövőre. Úgy vélte, az Egyháznak a hit örök igazságát kell továbbadnia korának emberei számára. Fontosnak tartotta a párbeszédet, a keresztény egységet és a világ felé forduló lelkipásztori figyelmet.
XXIII. János közben más területeken is nyomot hagyott. Felkereste a betegeket és a börtönben élőket. Egyszerű közvetlensége miatt az emberek hamar megszerették. „A jó pápa” néven kezdték emlegetni. Két jelentős társadalmi enciklikája, a Mater et Magistra és a Pacem in terris ugyancsak ezekben az években született.
A zsinat befejezését már nem érhette meg. 1963. június 3-án meghalt. Pápasága kevesebb mint öt évig tartott. A II. Vatikáni Zsinat munkáját utódja, VI. Pál folytatta tovább.
Amikor Angelo Roncallit hetvenhat évesen pápává választották, sokan egy rövid átmeneti időszak emberét látták benne. Életének egyik legnagyobb feladata még előtte állt.
XXIII. János története arra emlékeztet, hogy Isten hívása nem igazodik a nyugdíjkorhatárhoz. Egy új életszakaszban is kaphatunk olyan feladatot, amelynek jelentőségét előre még nem látjuk.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!