Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Heti gondolatok – az önazonosságról
Önmagamnak lenni
„Számomra szentnek lenni azt jelenti: önmagamnak lenni.”
Hosszú éveken keresztül könnyen azonosítjuk magunkat a szerepeinkkel. Anya vagyok, apa vagyok, házastárs, munkatárs, vezető, gondozó vagy segítő vagyok. Ezek fontos részei az életünknek, mégsem mondanak el mindent arról, kik vagyunk. Amikor valamelyik szerepünk megváltozik vagy megszűnik, hirtelen bizonytalanná válhat az önmagunkról alkotott képünk.
Thomas Merton szerint Isten ismeri annak titkát, hogy kik vagyunk valójában, és egyedül ő képes elvezetni bennünket teljes önmagunkhoz. Nem kell olyan emberré válnunk, akit mások várnak tőlünk, és nem kell tovább hordoznunk minden régi megfelelési kényszerünket.
Az élet második fele lehetőség arra, hogy elválasszuk egymástól valódi személyiségünket és a ránk rakódott elvárásokat. Talán most kezdjük megérteni, hogy Isten nem egy elképzelt, tökéletes változatunkat szereti, hanem azt az embert, akit ő teremtett bennünk.
TÖRTÉNETEK olyan emberekről, akik életük későbbi szakaszában találtak új feladatot, örömöt, mélyebb értelmet.
A könyv, amire 74 évet kellett várni
Harriet Doerr sokáig nem gondolta magát írónak. 1910-ben született a kaliforniai Pasadenában, jómódú, művelt családban. Fiatalon a Smith College hallgatója lett, majd átjelentkezett a Stanford Egyetemre. Három év után félbehagyta tanulmányait. 1930-ban férjhez ment Albert Doerr mérnökhöz. Ettől kezdve egészen más élet következett számára.
Harriet és férje Pasadenában telepedtek le. Két gyermekük született, Michael és Martha. Harriet vezette a háztartást, nevelte a gyerekeket, és közösségi ügyekben vállalt önkéntes munkát. Évtizedeken át feleségként és anyaként határozta meg magát. Írói pálya ekkor még nem szerepelt az életében.
Az 1950-es évek végén nagy változás történt. Albert családjának volt egy régi rézbányája Mexikóban, Aguascalientes államban. A házaspár odaköltözött, hogy megpróbálják újra működőképessé tenni a bányát. Egy kis mexikói településen éltek, távol korábbi kaliforniai világuktól. Harriet közelről megismerte a helyiek életét, szokásait és gondolkodását. Figyelte az embereket, a tájat és a falusi hétköznapokat. Akkor még nem sejthette, hogy ezekből az élményekből egyszer regény születik.
1972-ben Albert leukémiában meghalt. Harriet hatvankét éves volt. Több mint négy évtizedes házasság ért véget. Visszatért Kaliforniába, és újra kellett rendeznie az életét. A szerep, amely hosszú időn át meghatározta mindennapjait, megszűnt.
Fia, Michael egyszer azt javasolta neki, hogy fejezze be régen félbehagyott egyetemi tanulmányait. Harriet elfogadta az ötletet. Először a közeli Scripps College néhány órájára iratkozott be. 1975-ben, hatvanöt évesen visszatért a Stanford Egyetemre. Majdnem fél évszázad telt el azóta, hogy fiatal nőként otthagyta az intézményt.
Történelmet tanult. Egy alkalommal kíváncsiságból felvett egy íráskurzust is. Ez az óra váratlan fordulatot hozott. Tanárai hamar észrevették, milyen pontosan bánik a szavakkal. Biztatták, hogy folytassa az írást. 1977-ben, hatvanhét évesen megszerezte diplomáját történelemből. Ezután már a Stanford kreatív írás programjában folytatta tanulmányait. Később Stegner-ösztöndíjas lett.
Harriet ekkor közel hetvenéves volt. A legtöbb évfolyamtársa évtizedekkel fiatalabb nála. Egy alkalommal felolvasta egyik írását a csoport előtt. A teremben csend lett. Harriet először azt hitte, azért hallgatnak, mert rossznak találták. A társai gyorsan megnyugtatták: éppen ellenkezőleg, lenyűgözte őket, amit hallottak.
Lassan megtalálta azt a világot, amelyről írni akart. Újra elővette mexikói éveinek emlékeit. Felidézte a falut, az embereket, a bányát és a mindennapi élet apró jeleneteit. Rövid történeteket írt róluk. Évfolyamtársai észrevették, hogy ugyanazok a helyszínek és alakok újra meg újra visszatérnek. Azt javasolták, kapcsolja össze ezeket egy regénnyé.
Harriet lassan dolgozott. Egyetlen mondattal akár egy órán keresztül foglalkozott. Kereste a pontos szót és a megfelelő ritmust. Írását maga is a kőfaragó munkájához hasonlította: addig dolgozott az anyagon, amíg a lehető legjobb formát nem kapta. Ez a türelem később stílusának egyik legfontosabb jellemzője lett.
A kész kézirat címe Stones for Ibarra lett. A történetben egy amerikai házaspár költözik egy mexikói faluba, hogy újra megnyisson egy régi rézbányát. A regény több részletét Harriet és férje mexikói tapasztalatai ihlették. Harriet ugyanakkor mindig hangsúlyozta, hogy regényt írt, nem önéletrajzot.
A kiadók eleinte nem tudtak mit kezdeni a könyvvel. Több helyről visszautasították a kéziratot. Akadt olyan vélemény, amely szerint érdekes, csak éppen nehezen besorolható. Végül a Viking kiadó egyik munkatársa elolvasta a regény három fejezetét. A könyv megkapta az esélyt a megjelenésre. 1984-ben megjelent a Stones for Ibarra. Harriet Doerr ekkor hetvennégy éves volt. Ez volt az első könyve. A regényt hamar felfedezte az irodalmi világ. Ugyanabban az évben elnyerte a National Book Award „First Work of Fiction” díját. A könyvet később tíz nyelvre fordították le.
Harriet számára ezzel egy egészen új életszakasz kezdődött. Meghívásokat kapott felolvasásokra és irodalmi rendezvényekre. A kritikusok nagyra értékelték letisztult, pontos prózáját. Ő közben továbbra is ugyanolyan lassan és gondosan írt. Nem próbálta behozni az „elveszett” évtizedeket. Dolgozott a saját tempójában.
Kilenc évvel később, nyolcvanhárom éves korában megjelent második regénye, a Consider This, Señora. 1995-ben egy újabb könyve is napvilágot látott, The Tiger in the Grass címmel. Írói életműve végül három kötetből állt. A látását közben egyre súlyosabban károsította a glaukóma. Élete utolsó éveiben már jogilag vaknak számított. Harriet Doerr 2002-ben, kilencvenkét éves korában halt meg Pasadenában. Íróként alig húsz év jutott neki. Éppen ezekben az években születtek azok a művek, amelyek nevét ismertté tették.
Története különösen sokat mondhat annak, aki az élet második felében azt érzi, hogy a legfontosabb lehetőségei már mögötte vannak. Harriet hatvanas éveiben ült vissza az iskolapadba. Hetvenéves kora körül fedezte fel igazán az írást. Hetvennégy évesen jelent meg első regénye.
Talán bennünk is van valami, amely eddig háttérben maradt. Lehet egy képesség, egy régi vágy vagy egy feladat, amelynek csak most érkezett el az ideje. Harriet Doerr élete arra biztat, hogy ezt érdemes komolyan venni.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!