Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Heti gondolatok – az önazonosságról
Az élet délutánjának más a feladata
Carl Gustav Jung gondolatai nyomán
„Az élet délutánja éppoly jelentéssel teli, mint a délelőttje, csak más az értelme és a célja.”
Életünk első felében többnyire arra törekszünk, hogy megtaláljuk a helyünket a világban. Tanulunk, dolgozunk, kapcsolatokat építünk, családot alapítunk, és igyekszünk megfelelni a ránk váró feladatoknak. Később azonban már nem biztos, hogy ugyanazok a célok adnak értelmet a napjainknak. Amit korábban fontos eredménynek tartottunk, elveszítheti vonzerejét, miközben olyan belső kérdések kerülnek előtérbe, amelyekre eddig nem jutott időnk.
Az élet második fele ezért nem a fiatalság halványabb folytatása. Saját feladata, méltósága és ajándéka van.
Ilyenkor kevésbé az a kérdés, mit tudunk még megszerezni, és inkább az, hogy mivé formált bennünket mindaz, amit átéltünk. Nem visszafelé kell élnünk, hanem fel kell fedeznünk annak az életszakasznak a saját értelmét, amelyben most vagyunk.
TÖRTÉNETEK olyan emberekről, akik életük későbbi szakaszában találtak új feladatot, örömöt, mélyebb értelmet.
Amikor a hímzőtű helyét átvette az ecset
Anna Mary Robertson Moses életében sokáig semmi sem jelezte, hogy egyszer Amerika egyik legismertebb festője lesz. 1860-ban született New York államban, egy gazdálkodó családban. Tíz gyermek között nőtt fel. Már kislányként szeretett rajzolni. Édesapja régi újságpapírt adott neki, hogy legyen mire képeket készítenie. Anna bogyók és szőlő levével színezte ki a rajzait. A játékos próbálkozások hamar háttérbe szorultak a mindennapi munka mellett.
Tizenkét éves korában elkerült otthonról, és egy közeli családnál vállalt munkát. Főzött, takarított, varrt, és segített a gazdaság körül. Huszonhét évesen feleségül ment Thomas Salmon Moseshez. A házaspár a virginiai Shenandoah-völgyben telepedett le. Tíz gyermekük született, közülük öten érték meg a felnőttkort. Anna életét hosszú éveken át a család, a munka és az otthon feladatai töltötték ki.
1905-ben visszaköltöztek New York államba. Eagle Bridge közelében vettek egy farmot, amelyet Mount Nebónak neveztek el. Anna kenyeret sütött, vajat készített, befőzött, állatokat gondozott, és saját élelmiszerekkel segítette a család megélhetését. A festészet távoli lehetőségnek számított számára. Gyermekkori érdeklődése azért időnként újra előjött. 1918-ban házfestékkel díszített ki egy kandalló elé állított falapot.
Férje 1927-ben meghalt. Anna ekkor már hatvanas évei végén járt. A gazdaság vezetése egyre nehezebbé vált számára. Hímzett képeket kezdett készíteni, és gyakran elajándékozta őket. Színes fonalakkal idézte fel a vidéki élet jeleneteit. Az ízületi gyulladás idővel megnehezítette a tű használatát. Egy ismerőse azt tanácsolta neki, hogy próbálja meg ecsettel megfesteni ugyanazokat a képeket.
Anna megfogadta a tanácsot. Abból dolgozott, amit otthon talált. Használt házfestéket, maradék vásznat és falemezeket. Művészeti iskolába soha nem járt. Saját szemére, emlékeire és türelmére támaszkodott. Festményein dombok, farmok, szekerek, ünnepek és havas tájak jelentek meg. Gyakran olyan világot festett meg, amelyet gyermekkorából és fiatal éveiből őrzött.
Hetvenes évei végén már rendszeresen festett. Képeit vidéki vásárokon árulta a díjnyertes savanyúságai mellett. Néhány festménye egy helyi gyógyszertár kirakatába is bekerült. 1938-ban egy New York-i műgyűjtő, Louis J. Caldor éppen arra járt. Meglátta a kirakatban a színes vidéki jeleneteket. Bement az üzletbe, és megvásárolta az összes ott található képet. Később további festményeket is kért Annától.
A gyűjtő New Yorkban kezdett lehetőséget keresni számára. 1939-ben három festménye bekerült a New York-i Modern Művészetek Múzeumának egyik csoportos kiállítására. Egy évvel később Otto Kallir galériatulajdonos önálló tárlatot rendezett a munkáiból. A kiállítás a What a Farm Wife Painted, vagyis „Mit festett egy gazdasszony?” címet kapta. Anna egy hónappal korábban töltötte be a nyolcvanadik életévét. Első New York-i útjára is ebben az időszakban került sor.
A sajtó hamarosan Grandma Moses, vagyis Moses nagymama néven kezdte emlegetni. Az emberek megszerették a képeit. Ismerősnek érezték a hóval borított dombokat, a szénagyűjtést, a juharszirup készítését és a falusi lakodalmakat. Festményei egy eltűnőben lévő világot őriztek meg. Anna tudatosan kihagyta belőlük a telefonpóznákat és a traktorokat. A régi falusi életet úgy mutatta meg, ahogyan az emlékeiben élt.
Sikere gyorsan nőtt. Festményeiből amerikai és külföldi kiállítások nyíltak. Képeit üdvözlőlapokon, tányérokon és lakástextileken is sokszorosították. 1953-ban a Time magazin címlapjára került. Századik születésnapját a Life magazin címlappal ünnepelte. Anna közben tovább festett. Élete során több mint ezerötszáz képet készített.
Kilencvenes éveiben is szerepeltek munkái nemzetközi kiállításokon. Néhány hónappal a halála előtt még ecsetet vett a kezébe. 1961-ben halt meg. A gazdasszonyból ünnepelt művész lett. Korábbi élete közben végig gyűlt benne mindaz, amiből később festeni tudott. Ott voltak a gyermekkor tájai, a házimunka mozdulatai, a családi örömök és a veszteségek.
Sokan az élet második felében azt kérdezik maguktól, mi marad belőlük, amikor változnak a régi feladataik. Grandma Moses élete erre egyszerű választ ad. Az ember több annál, amit egy adott életszakaszban el tud végezni. Egy félretett érdeklődés új feladattá válhat. A múltban megszerzett tapasztalat később más formában térhet vissza. Az új kezdethez olykor egyetlen bátorító mondat is elég. A következő életszakaszban is megszülethet valami, ami addig csendben várt bennünk.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!