9. Kísértéseink

Téma: Hogyan ismerjük fel és kezeljük a kísértéseinket, és mit kezdjünk velük?

ITT TALÁLOD AZ ANYAGOKAT:

Kattints a megfelelő fülekre!

Olvasd el a Szentírásból

Olvasd el a Szentírásból Jézus megkísértésének történetét: Máté 4,1-11 szakaszt.

Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy az ördög megkísértse. Negyven nap és negyven éjjel böjtölt, végül megéhezett. Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.”

Most a szent városba vitte az ördög, és a templom párkányára állította. „Ha Isten Fia vagy – mondta –, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.”

Jézus így válaszolt: „Az is meg van írva: Ne kísértsd Uradat, Istenedet.” Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket.

„Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.” Jézus elutasította: „Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” Erre otthagyta az ördög, és angyalok jöttek a szolgálatára.

Gondolatok a szentírási szakaszhoz:

Néha a Lélek olyan útra vezet minket, amelyet elsőre nem értünk, és amely kényelmetlennek vagy akár fájdalmasnak is tűnik számunkra. Ilyen hely lehet a puszta, amely elsőre ijesztő, sivár és üres, ám valójában megtisztulásunk helyszíne lehet, ahol megszabadulunk felesleges terheinktől. Ebben a csöndben és magányban gyakran találkozunk legmélyebb vágyainkkal és félelmeinkkel, s épp ilyenkor jelenik meg a kísértő, aki kihasználja gyengeségünket, éhségünket és vágyainkat. Célja, hogy eltávolítson minket Istentől és valódi önmagunktól, olyat ígérve, ami csábító, ám valójában távol áll valódi hivatásunktól.

Jézus azonban jól tudja, hogy az ember nemcsak kenyérrel él, hanem sokkal inkább Isten élő szavával, amely valódi életet ad, értelmet és örök célt nyújtva létezésünknek.

A kísértő olykor a látványosság, a csodák és a különleges események utáni vágyunkat használja ki, ám az igazi Isten-élmény gyakran a csöndben, alázatban és egyszerűségben található meg.

Hitünk nem azonnali bizonyítékokon és csodákon alapul, hanem mély bizalmon, amellyel Istenhez kapcsolódunk. Az ember gyakran szembekerül azzal a kísértéssel is, amely a hatalmat, a sikert, az elismerést helyezi elébe. De ezek valójában csak illúziók, hamis ígéretek, amelyek eltávolítanak minket a valódi örömtől és szabadságtól.

Jézus világosan mutat rá a megoldásra: csak Istent imádjuk, és csak neki szolgáljunk. A valódi szabadság abban rejlik, amikor nem kötöz meg bennünket a földi javak és a siker bűvölete, hanem szabadon, tiszta szívvel élhetünk Istennek. A pusztai élmény végül megerősít minket, mert Isten mindig megáldja azt, aki hűséges marad hozzá. Az angyalok, akik szolgáltak Jézusnak, minket is segítenek, amikor kitartunk a jó mellett. A kísértések legyőzése nem csupán saját erőnkből történik, hanem abból a mély kapcsolatból fakad, amelyet Istennel ápolunk.

Mindannyian áthaladunk életünk során különféle pusztákon, amelyekben hitünk, bizalmunk és szeretetünk próbára tétetik. Ezek a próbatételek nem bukásunkra, hanem megerősödésünkre, hitünk elmélyítésére szolgálnak.

Az ilyen puszták végül nem maradnak terméketlenek, hanem az új élet, a kegyelem és áldás gyümölcseit hozzák magukkal. Ha hűségesen járjuk végig ezt az utat, közelebb kerülünk igazi önmagunkhoz és Istenhez is.

Jézus pusztai helytállása példát ad nekünk arra, hogy minden kísértést Isten igéjével és segítségével győzhetünk le. Az ő győzelme nem pusztán példa, hanem erőforrás és remény mindannyiunk számára, hogy képesek vagyunk hasonlóképpen dönteni, választva a hűséget, a szeretetet és az életet. Minden életben elérkezik a döntés pillanata, amikor választanunk kell Istent vagy a világot. Jézus döntése egyértelmű volt: az Atyát választotta, és minket is erre hív, hogy életünk pusztáin át kitartsunk, tanúságot téve arról, hogy Krisztus követőiként az ő kegyelméből és szeretetéből élünk.

Délibáb

A kísértés olyan, mint a pusztában a délibáb. A szomjazó vándor előtt mintha egy tó képe jelenne meg – csillogó víz, hűsítő ígéret. De ha utánaindul, kiderül, hogy csak káprázat, és még mélyebbre merészkedik a sivatagba, távolodva a valódi víztől. A bűn ígéretei is így csillognak: pillanatnyi örömet, megkönnyebbülést ígérnek, de végül üresen hagynak, sőt rosszabb helyzetbe sodornak, mint előtte voltunk.

Reggeli elmélkedés

A kísértés kezelésének módjai

A kísértés kezelésére a Biblia konkrét útmutatást ad. Jézus azt mondta tanítványainak az Olajfák hegyén: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek” (Máté 26,41). Az ima tehát kulcsfontosságú: előre imádkozhatunk védelemért, és a kísértés pillanatában is hívhatjuk Isten segítségét. Pál apostol pedig arról biztosít, hogy „Isten hűséges: nem hagy titeket erőtökön felül kísértetni, sőt a kísértéssel együtt a kimenekedést is elkészíti” (1Kor 10,13).

Ez óriási bátorítás: bármi legyen is a kísértés, Isten ad kiutat, csak keresnünk kell. Gyakorlati szinten ez jelentheti azt, hogy fizikailag eltávolodsz a helyzetből (ahogy József tette), vagy egy igeverset idézel fel magadban, ami az adott kísértéssel kapcsolatos igazságot tartalmazza.

Például, ha a harag kísért, emlékeztesd magad: „Lassú a haragra” (Jak 1,19) vagy „Nap ne menjen le a ti haragotokon” (Ef 4:,6). Ha a tisztátalan gondolat kísért, mondd: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem” (Zsolt 51,12). Az Ige olyan, mint egy kard, amivel visszaverhetjük a támadást.

Fontos a kerülés is: amit lehet, előzzünk meg.

Ha tudod, hogy bizonyos helyzetek különösen erősen kísértésbe visznek, igyekezz elkerülni vagy felkészülten, imával menni bele.

Ha például a késő esti internetezés során érnek tisztátalan kísértések, határozd el, hogy korábban lefekszel, vagy nem maradsz egyedül a képernyő előtt. Ha a pletyka kísért, kerüld azoknak a társaságát, akik állandóan másokról beszélnek. „Fuss el a gonosztól” – mondhatnánk parafrazálva, hiszen néha a legjobb védekezés a menekülés a kísértő szituációból.

Másfelől, álljunk is ellen annak, amivel szembe kell szállni. Jak 4,7 azt ígéri: „Álljatok ellen az ördögnek, és elfut tőletek.” Ez azt jelenti, hogy ne add meg magad automatikusan a kísértésnek, hanem tudatosan mondd ki a szívedben (vagy akár hangosan): „Nem, ezt nem teszem meg, mert Istennek akarok engedelmeskedni.”

Van hatalma annak, ha kimondjuk az igazságot és nemet mondunk a rosszra. Ilyenkor Isten megerősít belül.

Emlékezz arra is, hogy nem vagy egyedül a harcban: a hívők közössége imádkozhat érted, és Jézus maga is közbenjár értünk (Zsid 7,25).

Ha elbuknánk – mert bizony minden igyekezetünk ellenére néha elesünk –, ne felejtsük: van bocsánat és újrakezdés. Menj Istenhez bűnbánattal, kérd Jézus vérét, hogy tisztítson meg, és kezdj tiszta lappal. Ne hagyd, hogy a bűntudat tovább sodorjon a rossz felé („úgyis elbuktam, akkor már mindegy” – ez egy újabb kísértés!). Inkább fogadd el a kegyelmet, állj fel, és tanulj az esetből: gondold át, min bukott el a védekezés, mit tehetsz másképp legközelebb. Isten türelmes tanító, aki segít, hogy fokozatosan erősödj meg a kísértések elleni harcban.

Reggeli gyakorlat

Csukd be a szemed, lélegezz mélyeket, és képzeld el, hogy egy napszítta, forró pusztaságban vagy. A levegő remeg a hőségben, és a távolban sziklák és homokdűnék váltakoznak. Ebben a pusztában vagy egyedül, és érzed a kísértés jelenlétét, mintha egy suttogó hang lenne a levegőben. Lehet, hogy azt suttogja: „Add fel…”, vagy „Úgysem látja senki…”, vagy „Fordulj vissza, nincs értelme…”.

Most képzeld el, hogy Jézus lép oda melléd ezen a kietlen tájon. Rád néz szeretettel, és azt mondja: „Veled vagyok.” Ahogy mellette állsz, a suttogó hang ereje gyengülni kezd. Jézus felemeli a kezét, mintha intene valakinek, és azt mondja határozottan: „Távozz!”. Ebben a pillanatban csend lesz. A kísértő hang eltűnik a szélben.

A homokban eddig alig észrevehetően egy ösvény rajzolódik ki a lábad előtt. Jézus megindul ezen az ösvényen, és hív, hogy kövesd. Indulj el Vele. Ahogy lépkedsz Jézus nyomában, észreveszed, hogy a forróság enyhül, egy frissítő szellő támad. Az út végén oázis tűnik fel: élő víz forrása csobog ott.

Érzed, hogy Jézus vezetése nyomán eljutsz a felüdülés helyére, ahol a kísértés ereje már nem uralkodik feletted. Maradj csendben egy percig ebben a képben, engedd, hogy a Lélek megerősítse a szíved: nem vagy egyedül a küzdelemben, Jézus a kísértés pusztájában is veled van és utat készít számodra a szabadulásra.

A feltétel nélküli szeretet a gyógyír

„A pokol mély bugyraiból érkeztem, és ma már a legszebb életemet élhetem, idáig viszont egy elképzelhetetlenül rögös út vezetett. Görögországban fiatalon házasodtam, majd lettem három fiúgyermek édesanyja.

Sajnos a férjemmel nem voltunk boldogok: kilátástalannak éreztük az életünket, depressziósak lettünk, és a drogok világába menekültünk. Azt gondolom, hogy ami ezek után velünk történt, az nem lehetett véletlen. Egy átlagos napként indult, de szörnyű balesettel végződött. Vásárolni mentünk a nagyobb fiammal és épp hazafelé tartottunk a biciklivel. Mindketten egy dombról gurultunk lefelé, de nem száguldottunk, teljesen normális tempóban haladtunk.

Egyszer csak megakadtak a kerekek, mi pedig tovább repültünk, és hatalmas puffanással földet értünk. Én karcolás nélkül megúsztam, a fiam viszont olyan szerencsétlenül esett, hogy kitörte a nyakát, és azonnal életét vesztette. Megvárta még, hogy felkeljek és odaszaladjak hozzá, majd ahogy megbizonyosodott róla, hogy sértetlen vagyok, örökre lehunyta a szemét. Még csak 19 éves volt, előtte állt az élet. Összeomlott a világom.

Másnap reggel kinyitottam a szemem, és ahogy tudatosult bennem, hogy mi történt, azt éreztem: nem akarok tovább élni. Ezt a pillanatot pedig három-négy éven keresztül minden egyes nap átéltem. Folyamatosan kerestem a miérteket, hogy miért neki kellett meghalnia, míg én élhetek. Onnantól kezdve pedig egyre rosszabbra fordult minden: bár elvégeztem a napi teendőket, és bejártam dolgozni, csak a droggal együtt tudtam létezni. Azzal keltem és feküdtem, szükségem volt rá ahhoz, hogy képes legyek reggelente felkelni az ágyból, de még így is minden egyes nap meg akartam halni. Hiába tudtam, hogy van még két másik fiam, akikről gondoskodnom kellene, meg voltam róla győződve, hogy azzal teszek jót nekik, ha a sebzett lelkivilágommal nem mérgezem őket tovább.

Több öngyilkossági kísérletem is volt, de Isten végig vigyázott rám, így lehetek itt még ma is. Egyszerűen nem bírtam feldolgozni a gyászt, az elviselhetetlen fájdalom annyira égett minden egyes zsigeremben, hogy semmilyen más érzelem, így a szeretet sem fért meg mellette. Távol akartam lenni, hogy a családom ne lássa, mire készülök. Találtam egy leszokást segítő szervezetet, akik keresztény szellemiségben rehabilitációs házakat üzemeltetnek a világ minden pontján. Ide jelentkeztem, és számos választható ország közül a legmesszebbre utaztam: a spanyolországi Alicantéba. Természetesen egy szót sem beszéltem spanyolul, de nem is állt szándékomban megtanulni a nyelvet, ahogy meggyógyulni sem, sőt, még Istenben sem hittem akkoriban. Elképzelhetetlennek tűnt számomra, hogy ebből van kiút.

Aztán megismertem a lakótársaimat, akik hasonló megpróbáltatásokon mentek keresztül, mint én, így szépen lassan elkezdett pislákolni bennem egy halvány reménysugár. Az intézet munkatársai minden erejükkel azon voltak, hogy segítsenek minket a leszokásban: orvosok, pszichológusok, pszichiáterek és papok álltak teljes támogatásukkal mellettünk, és mentort is kaptunk. Rájöttem, hogy itt mindenki a gyógyulásomért dolgozik, így nincs más választásom: nekem is ezt kell tennem.

Egy nap Alicantéban meglátogatott a kisebbik fiam, aki akkor volt kilencéves. A karjaimba tette magát, és ezt mondta: „Hogy gondolhattad egy pillanatig is azt, hogy nekem jobb életem lehetne az anyukám nélkül? Tudom, hogy kicsi vagyok, de a szeretetem irántad a világnál is nagyobb. Muszáj meggyógyulnod.” A rehabilitációs házban összesen 11 évet töltöttem. Már gyógyultnak számítottam, és akár el is mehettem volna, de nem tettem. Szerettem ott lenni és támogatni, mentorálni az újoncokat, úgy, ahogy engem is támogattak mások a kezdetek kezdetén. Kis lépésekben haladtunk akkoriban, hiszen az elvonási tünetek miatt a leghétköznapibb feladatok is óriási erőfeszítésekbe teltek. Beágyazni, reggelizni vagy egyszerűen csak rámosolyogni valakire is megerőltető volt ilyen fizikai és mentális állapotban, viszont olyan feltétel nélküli szeretetet kaptam ott, ami gyógyír volt minden sebemre.

Idővel a fiaim is kiköltöztek, és itt kezdtek új életet. Az egyik már megházasodott, apa lett. Megtanultuk a nyelvet, teljesen belesimultunk a spanyol kultúrába, és a helyi gyülekezetbe is együtt járunk. Úgy érzem, hogy azon a napon, amikor Isten kezébe adtam az életem, megmenekültem. Teljesen biztos vagyok benne ugyanis, hogy a hitem nélkül már visszaestem volna, de így, hogy tudom, ő minden lépésemnél mellettem van és támogat, képes vagyok küzdeni.”

Elmélkedés

A kísértés haszna

A kísértést többnyire negatív fogalomnak tekintjük. Itt most a kísértés hasznáról lesz szó. Arról, hogy a kísértés hoz minket olyan helyzetbe, amelyben vágyainkat, törekvéseinket, indíttatásainkat jobban megismerhetjük. És gyakorolhatjuk megkülönböztetésüket, hogy azután tudatosabban dönthessünk.

Ami él, az törekszik, vágyakozik

Talán épp az életünk legnehezebb helyzeteiben vesszük észre, hogy minden nehézség közepette is küzdünk, akarunk élni. Az élő természeténél fogva örömet talál a létében. Élni jó. Lenni jó.

Ami él, keresi azt, ami jó neki. Jó ízt, szép látványt, jóleső érintést, kellemes illatot, zenét, a mozgás örömét. Ünneplést.

Szükségünk van igaz barátságra, otthonosságra. Igényünk, hogy odatartozzunk, biztonságban legyünk, hogy elismerést, tiszteletet kapjunk. Jót tesz, ha szükség van ránk. Vágyunk egy jó hírre, örömteli érintettségre, értelmes életre.

Vágyaink, igényeink, késztetéseink olyan erők bennünk, amelyek mozgatnak minket, és beteljesülést ígérnek. Nem másodlagos jellemzőink ezek, hanem az életünk mozgató erői. Az élet maga törekvés, irányulás, vágyakozás. Ha ez elveszne belőlünk, megszűnnénk élni.

Vágyaink a természetüknél fogva nem ismernek határt. Olyanok, mint egy felfakadó forrás, amely előtör a földből, és keresi az útját.

Emberi valóságunkhoz tartozik, hogy a késztetések, a vágyak, amelyek ébrednek bennünk, már önmagunkon belül is ütköznek. Akarjuk is, nem is. Mennénk is, maradnánk is.

Vágyaink mások törekvéseivel is ütköznek. Embertársaink érdekeivel. Felborítják az egyensúlyt a természet és az ember között. Megzavarják az élőlények viszonyát egymáshoz és környezetükhöz.

Ha mérlegelés nélkül engedünk vágyainknak, az sem önmagunknak, sem a másik embernek nem tesz jót. Ártunk vele. Annak a kapcsolatnak is, amelyet nagyon fontosnak tartunk. Annak a közösségnek, amelyhez tartozunk.

Azt veszélyeztetjük, ami feltétele az életünknek. Emberi adottságunk és feladatunk, hogy tudatosan vizsgáljuk felül igényeinket. Olyan keretet szabjunk vágyainknak, amely nem fojtja meg, hanem engedi áradni őket, de úgy, hogy ne fecsérlődjenek el. Ne veszítsék erejüket. Hanem integrálódjanak az életünkbe, s az élet szeretetét szolgálják.

Ha a forrásból fakadó víz nem talál medret, akkor szertefolyik, erejét veszti. Partok nélkül elsekélyesedik.

Az ember képes figyelni arra, mikor van itt annak az ideje, hogy igényeit visszafogja, s mikor kell elismerni saját szükségleteit. Sőt érvényt szerezni nekik. Fontos jó döntést hozni arról, hogy egy adott helyzetben milyen mértékben adjunk teret vágyainknak. S milyen határt szabjunk nekik.

Mi az, ami arra késztet minket, hogy korlátozzuk azokat a vágyakat, amelyek bennünk ébrednek?

A lelkiismeretünk érzékenyen jelzi, ha átlépünk egy határt, amivel talán senkinek sem ártunk, mégis veszélyezteti odatartozásunkat. Ahhoz a kapcsolathoz, családhoz, közösséghez, valláshoz, amely fontos számunkra. Minden kapcsolatnak, családnak, közösségnek kialakulnak belső normái, viselkedési szabályai. Akkor jó a lelkiismeretünk, ha teljesítjük, amit elvárnak tőlünk azok, akikhez tartozunk. Ezért hajlandók vagyunk határokat szabni igényeinknek. Ami erősen hat ránk, és határt szab vágyainknak: az élet eleve adott rendje.

Ha alázatosan tudomásul vesszük és elfogadjuk, hogy nem mi szabjuk meg az élet törvényszerűségeit, s figyelmesen vagyunk jelen ott, ahol érintve vagyunk, akkor maga az élet eligazít abban, hogy mi tesz jót, mi árt.

Ha összhangban vagyunk létünk eleve adott rendjével, akkor tud sikerülni az élet: az egyéné, a közösségé, a teremtett világé.

Megkísérthetőségünk nem azt jelenti, hogy az ember rossz.

Az élet természetéből fakadóan érinthetők vagyunk, fogékonyak. S nem érzéketlenek. Ami él, az nem közömbös. Megkísérthetők vagyunk.

A kísértés nem azonos a bűnnel. Nem azért kísérthető meg az ember, mert rossz, mert megromlott a természete. Megkísérthetőségünk feladat elé állít. Éberségre késztet. Megkülönböztetésre. Tanulási helyzetet teremt. Élettapasztalathoz vezet.

TÖRTÉNET:

Egy alkalommal Poimén atya, aki éppen látogatóban volt a panephói József atyánál, megkérdezte őt:

– Mit tegyek, ha rám törnek a szenvedélyek? Ellenálljak neki vagy engedjem be őket? Az idős József atya így válaszolt neki:

– Engedd be őket, és harcolj meg velük! Poimén atya megköszönte a választ, s nem sokkal később vissza is tért lakhelyére, Szkétiszbe.

Telt-múlt az idő, s egy nap thébai vendég érkezett Szkétiszbe. Este így szólt a testvérekhez:

– Megkérdeztem József atyát: ha közelednek a ellenálljak nekik, vagy engedjem be őket?
– Mit válaszolt a bölcs atya? – érdeklődtek a többiek.
– Semmi esetre se engedd be a szenvedélyeket, hanem azonnal hárítsd el őket!

Amikor Poimén atya meghallotta, hogy József atya ezt a választ adta a thébainak, mindjárt felkerekedett, elment Panephóba, és így szólt az idős szerzeteshez:

– Atya! Feltárom előtted gondolataimat. Úgy érzem, ellentétes a tanításod. Ugyanarra a kérdésre nekem mást mondtál, mint a thébainak, aki nemrég nálad járt. Megzavarodtam, s most nem tudom, miként vélekedjem. Kövessem a tanácsodat, vagy arra hallgassak, amit később mondtál, hátha az az igaz?

Erre így szólt hozzá az idős atya:

– Nem tudod, hogy szeretlek?
– De igen.
– Nem arra kértél, úgy beszéljek veled, mint saját magammal?
– Így van, így igaz.

József atya ekkor ezt mondta:

– Ha jönnek a szenvedélyek, te pedig teret adsz nekik, és a harcban elfogadod őket, akkor tapasztaltabbá tesznek téged. Gondolod, hogy mindenki egyforma? Mindenki ugyanúgy viselkedne ilyen esetben? Vannak mások, akik nem tudják elviselni hogy a szenvedélyek közeledjenek is hozzájuk, hanem azonnal el kell fojtaniuk őket.

Vágyaink természetét a kísértésben ismerjük meg József atya nem azt tanítja, hogy minden kísértéssel szóba kell állni, beengedni, küzdeni vele. De azt sem állítja, hogy minden kísértést azonnal el kell fojtani.

A kísértés során növekszünk az önismeretben, belső világunk megismerésében. Ami rejtve van bennünk, megmutatkozik. Belső erőviszonyaink nyilvánvalóvá válnak. Jobban érzékelhetjük, mi mozgat minket.

Ha nem ijedünk meg, hanem figyelmesebbé válunk, akkor észre tudjuk venni saját vágyainkat, szükségleteinket anélkül, hogy azonnal tettekre váltanánk őket.

Észre tudjuk venni embertársaink, környezetünk szükségleteit, elvárásait anélkül, hogy azonnal megfelelnénk nekik. Ha éberen jelen vagyunk a kísértésben, könnyebben meg tudjuk különböztetni, hogy melyik vágynak, szükségletnek biztosítunk teret a gyakorlati életben. Jobban megtaláljuk a helyes mértéket. Mert nem tudjuk azonnal, hogy egy adott helyzetben minek van helye és ideje. Ezt tanuljuk.

(Forrás: Mustó Péter: Ahol otthon vagy)

Esti gyakorlat:

Válassz ki egy kis dolgot, amiben gyakran elbuksz, és ma tudatosan mondj nemet rá. Például ha észreveszed, hogy túl sok időt töltesz céltalan telefonnyomkodással (ami azt eredményezi, hogy elhanyagolsz fontos dolgokat), határozd el, hogy ma este egy órával korábban félreteszed a telefont. Vagy ha az édesség túlzott fogyasztása kísért, ma válaszd helyette a gyümölcsöt desszertként. Ezek az apró győzelmek erőt adnak a nagyobbakhoz, és megmutatják, hogy a Szentlélek gyümölcse, az önuralom (Gal 5,22) ott van benned.

Konklúzió

Mennyei Atyám, Te ismered a szívemet és ismered a kísértéseimet. Tudod, hányszor gyenge vagyok, és milyen könnyen eltántorodom néha a helyes útról. Kérlek, bocsáss meg, amikor elbuktam, és tisztíts meg Jézus vérével. Ma arra kérlek, adj éleslátást, hogy felismerjem, mi az, ami a lelkemnek ártana, még mielőtt beleesnék. Szentlélek Isten, tölts el erővel és önuralommal. Juttasd eszembe az Igét, amikor szükségem van rá, és adj kitartást, hogy ellenálljak a kísértésnek. Köszönöm, Jézus, hogy Te megértesz, mert Te is szenvedtél kísértést, mégis győztél. Segíts nekem is győzni Veled! Ámen.