4. Hogyan kezeljük a puszta nehézségeit?

Téma: Megtanulni élni a pusztával, nem harcolni ellene.

ITT TALÁLOD AZ ANYAGOKAT:

Kattints a megfelelő fülekre!

Olvasd el a Szentírásból

Olvasd el a szentírásból 2Kor 12,7-10

De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében.” Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Gondolatok a szentírási részhez:

A lelki edzőtábor negyedik napján arra fókuszálunk, hogyan viszonyuljunk a pusztai időszakunkhoz. Az első ösztönünk gyakran az ellenállás: tiltakozunk, panaszkodunk, menekülnénk a kellemetlen helyzetből. Isten azonban arra hív, hogy ne harcoljunk a puszta ellen, hanem tanuljunk meg együtt élni vele addig, amíg tart, sőt a javunkra fordítani.

Ez nem beletörődő feladás, hanem aktív együttműködés Istennel. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy elfogadom: most egy ilyen szakaszban vagyok, és inkább azt keresem, mit tanulhatok belőle, minthogy azon gyötörjem magam, miért nincs már vége, illetve miért kerültem bele. Azt is jelenti, hogy nem lázadok folyamatosan (nem haragszom Istenre, vagy a világra, vagy saját magamra), hanem próbálok hálás szívvel megmaradni abban, ami van, bízva abban, hogy Isten idejében kivezet majd.

Olyan ez, mint amikor valaki megtanul sivatagi körülmények között élni: alkalmazkodik a hőséghez úgy, hogy hajnalban és este vándorol, napközben pedig árnyékban pihen. A pusztában is van bölcsesség, egy sajátos „életmód”, amit Isten kialakít bennünk.

Tudok nélkülözni

Reggeli elmélkedés

Tanuljunk meg elégedettek lenni!

Ezt olvasni Szent Pálnál: Nem a nélkülözés mondatja ezt velem, hiszen megtanultam, hogy megelégedjem azzal, amim van. Tudok nélkülözni, de tudok bőségben is élni. Mindig mindenhez hozzászoktam: ahhoz, hogy jóllakjam és éhezzem, hogy bővelkedjem és nélkülözzem. Mindent elviselek abban, aki erőt ad. (Fil 4,11-13).

Az élet néha olyan, mint egy folyamatosan változó tenger: hol békésen ringat minket, hol vad hullámok dobálnak ide-oda. Pál apostol szavai arra emlékeztetnek bennünket, hogy életünk hullámzásai közepette is megtalálhatjuk a belső békénket és erőnket. Nem a külső körülmények határozzák meg boldogságunkat, hanem az a belső erő, amelyet Istentől kapunk.

Az életben megéljük a bőség és a nélkülözés időszakait, és mindkettőnek megvan a maga kihívása. A bőség könnyen elkényeztethet, eltompíthat, elfeledtetheti velünk, honnan jövünk, míg a nélkülözés kétségbeesést és félelmet ébreszthet. Pál azonban megtanulta a titkot: mindkét helyzetben képes volt megőrizni lelke szabadságát, örömét és békéjét. Az elégedettség nem passzív belenyugvás, hanem aktív elfogadás: elfogadom azt, ami van, miközben hálával tekintek arra, amim lehet.

Ez az elégedettség hasonlít egy fához, amely minden évszakban képes megmaradni: tavasszal virágzik, nyáron gyümölcsöt terem, ősszel levelet hullat, télen pedig csendesen várakozik. A fa titka, hogy gyökerei mélyen a földben vannak, stabilan tartják, bármi is történjék körülötte. Ugyanígy van a hívő ember is: gyökerei Isten szeretetében, erejében vannak, ezért tud minden helyzetben megállni.

Az elégedettség megtanulása nem egyik pillanatról a másikra történik, hanem egy életen át tartó folyamat.

Pál apostol arra tanít minket, hogy nem kell félni az élet hullámzásaitól, ha erőnk forrása maga Isten. Benne erőt kapunk, hogy megbirkózzunk az éhséggel, a bőséggel, az örömmel, a fájdalommal egyaránt. Ő az a biztos pont, amely mindig stabil marad, bármit is hozzon életünk tengere. Tanuljuk meg hát ezt a belső szabadságot, ezt a csendes erőt, amely minden körülmény között megelégedéssel és békével tölti el szívünket.

Reggeli gyakorlat

Kezdd a napot a következő fohásszal: Uram, köszönöm, hogy a Te kegyelmed elég a mai napra is. Nem akarok tovább harcolni az ellen, amin nem tudok változtatni. Inkább átadom Neked az irányítást, és bízom benne, hogy a gyengeségemben a Te erőd munkálkodik. Taníts ma is türelemre és bizalomra. Ámen.

Határozd el magad, hogy ma különösképpen is figyelsz arra, türelmes tudj maradni akkor is, ha az adott helyzet ingerültséget, sürgetést, aggódást követelne tőled.

Abortusz helyett a szeretet győzött

Ha lányaid vannak, óhatatlanul is felmerül benned, hogy váratlanul, esetleg túl fiatalon terhesek lesznek. Mit lehet ilyenkor tenni? Egyből abortusz? Anikó mást utat választott, amikor a 16 éves lányáról kiderült, hogy teherbe esett. Az nlc.hu oldalán olvastam történetüket.

Anikó lánya már egy éve járt a barátjával, aki két évvel idősebb nála. Sajnos most pont olyan korban élünk, ahol a szexualitást nem veszik elég komolyan a fiatalok, hiába mondanak a szülők bármit. A lány nem titkolta anyja előtt, hogy nemi életet szeretnének élni a barátjával. Anikó szemében ő még mindig a pici lány volt, de belátta, hogy ez a világ rendje, úgysem tudja megakadályozni benne, így inkább tudjon róla, mint hogy elkezdjen titokban, hazudozva nemi életet élni.

Aztán megtörtént a baj, kimaradt a menstruációja. Egy hét múlva vettek egy terhességi tesztet, és kiderült, hogy a lánya terhes. A 16 éves lány ott ült a kanapén, szorongatta a tesztet és zokogott, hogy ő nem akarta, nem is érti, hogy történhetett, hiszen védekeztek. Anikó sokkot kapott, és csak nézett maga elé, hogy most mit csináljanak. Elsőnek persze az abortusz jutott eszébe, mint kézenfekvő megoldás, mert egyértelmű, hogy 16 évesen tönkretenné az életét, ha gyereket kellene nevelnie. Másodikra viszont beugrott, hogy egy tündéri pici gyerek lehetne ebből a magzatból, aki mosolyt és örömet hoz az életükbe. Nem tudta elengedni a képet a fejében, hogy élő emberi lény, érzésekkel, tele szeretettel, egy élet, amit nem vehetnek csak úgy el.

Döntésre jutott pár óra alatt, hogy meg tudják oldani a helyzetet, voltak már nehezebb helyzetben is. Majd ő gondoskodik a piciről, a lánya pedig járhat iskolába és élheti a fiatalok életét. Természetesen, elmondták a fiúnak és a szüleinek a hírt. A fiú apja elég vaskalapos volt, mindenképp abortuszra akarta küldeni a lányt. Anikó elmondta nekik, hogy nem ölhetik meg születése előtt az unokájukat, inkább vállalják fel a helyzetet és oldják meg közösen a problémát.

Abban maradtak, hogy a fiú szülei beszállnak anyagilag is a baba körüli költségekbe, és segítenek a gondozásában is. Az otthona Anikóéknál lesz, de a fiú és a szülei bármikor jöhetnek hozzá, vigyázhatnak rá. Nem volt könnyű döntés, attól függetlenül, hogy milyen gyorsan hozta meg. Belegondolt, hogy épp csak most nőtt fel a gyereke annyira, hogy visszakapta a szabadságát, és most újra elölről kezdheti a babázást. De közben meg édes teher is, mert betölti azt az űrt, amit a lánya hagyott maga után, amikor felnőtt. Akárhogy is alakul az élet most, hogy jön az unokája, áll elébe. Biztos benne, hogy meg tudja oldani a helyzetet, bármilyen nehéz is lesz. És abban is biztos, hogy imádni fogja a kissé korán érkezett unokáját.

GONDOLAT:

Anikó bölcsen az életet, az unokáját választotta. Milyen sokszor hoz az élet elénk váratlan helyzeteket, szinte a lélegzetünk is eláll tőle. Kétségbe esünk, mi lesz most velünk. Legyünk ilyenkor is elég bölcsek, hogy higgyük, Istenbe kapaszkodva meg tudjuk oldani a feladatot, el tudjuk fogadni a történteket.

Elmélkedés

Bizalomra van szükségünk

Amikor egy hosszabb ideje tartó nehézségben vagyunk, a lelki kimerültség egyik jele a folyamatos belső harc: „Miért történik ez velem? Bárcsak vége lenne már! Nem bírom tovább!” Ezek őszinte érzések, és Isten megérti, ha így érzünk.

Mégis, Ő egy mélyebb békességre szeretne elvezetni minket – arra, hogy a vihar közepén is nyugodtak tudjunk maradni. Jézus egyszer a háborgó tengeren, a vihar kellős közepén aludt a bárkában. A tanítványok kétségbeesetten küzdöttek a hullámokkal, míg végül fel nem keltették Őt (Mk 4,37-39). Jézus békessége abból fakadt, hogy teljesen bízott az Atyában. Nekünk is erre a bizalomra van szükségünk ahhoz, hogy a puszta nehézségeit jól kezeljük.

Mit jelent „jól” kezelni a pusztát? Mindenekelőtt azt, hogy abbahagyjuk a meddő harcot olyasmi ellen, amit úgysem mi irányítunk.

Izrael népe a pusztában sajnos sokszor rosszul kezelte a helyzetét: zúgolódott Mózes és Isten ellen, visszavágyott Egyiptom húsos fazekaihoz, sőt azt is mondták: „Miért hoztatok ki minket ide? Haljunk meg inkább Egyiptomban!” (2Móz 16,3). Ez a hozzáállás csak további keserűséget és Isten elleni lázadást szült, nem hozott megoldást. Ezzel szemben két ember, Józsué és Káléb, más lelkülettel volt: amikor a többiek pánikba estek a hosszú út és az előttük álló akadályok láttán, ők azt mondták: „Ha az Úr velünk van, sikerülni fog, ne féljetek!” (4Móz 14,6-9).

Bár nekik is 40 évet kellett a pusztában tölteniük a többiek hitetlensége miatt, ők megőrizték bizalmukat, és végül bejuthattak az Ígéret Földjére.

A mi pusztai hozzáállásunkon sok múlik**.** Ha állandóan csak ellenkezünk és kesergünk, elszalasztjuk a lehetőséget a növekedésre, és meghosszabbítjuk a szenvedést (legalábbis szubjektíve biztosan).

Ha viszont azt mondjuk: „Uram, nem értem teljesen, de elfogadom, hogy most ezen kell keresztülmennem – kérlek, segíts ebben hűségesnek maradni és tanulni”, akkor a lelki horizontunk kitágul, és megtaláljuk a mindennapok mannáját a túléléshez.

Konkrét stratégiák a puszta nehézségeinek kezeléséhez: Az első a türelem.

Fogadd el, hogy a lelki életnek is vannak évszakai, és ahogy a tél sem tart örökké, úgy a lelki szárazság sem. Jakab apostol biztat, hogy legyünk türelemmel, „mint a földműves, aki várja a föld drága gyümölcsét” (Jak 5,7).

A második a hála gyakorlása. Tudatosan keresd meg minden nap azokat a dolgokat, amikért – a nehézség ellenére – hálás lehetsz. A hála ellenszere a panasznak. Nem engedi, hogy a keserűség gyökeret verjen a szívben.

A harmadik stratégia: Isten ígéreteibe kapaszkodás. Írd fel a számodra bátorító ígéreteket (például: „Nem marad el az Úr örökre, ha megszomorított is, nagy irgalmával könyörül” – Sir 3,31-32), és emlékeztesd magad rájuk gyakran.

A negyedik: imádság és dicsőítés. Lehet, hogy nem érzed mindig őszintének, de próbálj meg köszönetet mondani Istennek a pusztáért is – nem a fájdalomért, hanem azért, amit Isten ki fog hozni belőle. A dicsőítés felszabadít a csüggedés alól.

Ötödször: közösség és megosztás. Ne zárkózz be teljesen. Merj segítséget vagy imatámogatást kérni egy bizalmas testvértől vagy lelki vezetőtől. Sokszor már az is könnyít a lelkünkön, ha kiönthetjük valakinek az érzéseinket, aki együtt imádkozik velünk. Isten gyakran embertársainkon keresztül erősít és hordoz bennünket a nehéz időkben.

Végül fontos megértenünk, hogy a pusztával való „együttélés” nem azt jelenti, hogy örökre ott maradunk. Úton vagyunk**.** A puszta átmeneti állomás, nem végcél. Amikor megtanuljuk mindazt, amit ott kell, Isten a megfelelő időben kivezet belőle.

Ahogy a zsoltáros mondja: „Könnyhullatás közt vetnek… ujjongva aratnak majd” (Zsolt 126,5). Eljön az aratás és az öröm ideje. Addig is, ne feledd: még a pusztában is ott van Isten forrásvize. Lehet, hogy csak cseppenként érzékeled, de Ő táplál téged. Napról napra ad erőt – néha csak annyit, hogy mára elég legyen. De ez éppen megtanít arra, hogy értékeld a mát és benne Isten napi kegyelmét.

Ha így állsz hozzá, többé nem a puszta fog „uralni” téged – nem a körülmények határozzák meg teljesen a lelkiállapotodat –, hanem Isten békéje. Amikor idáig eljutunk, akkor mondhatjuk el Pállal: „megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” – mert tudjuk, hogy Krisztus ereje bennünk van (Fil 4,11). Ez a lelki edzettség egyik fontos jele.

Esti gyakorlat(ok)

#1: Írj egy levelet Istennek, amiben őszintén leírod mindazt, ami nehéz számodra a jelenlegi „pusztádban”. Mondd el Neki, mitől félsz, mi bánt, miért vagy türelmetlen. Aztán a levél végére írd oda: „Átadom Neked, Istenem. Legyen meg a Te akaratod, bízom Benned.” Ezzel kifejezheted, hogy elengeded a harcot és Isten kezébe teszed a terhedet. (A levelet nem kell senkinek megmutatnod; ha szeretnéd, meg is semmisítheted szimbolikusan, jelezve, hogy Istenre bíztad a benne leírtakat.

#2: Gondolj valakire a környezetedben (közösségedben, munkahelyeden, családodban), akiről tudod, hogy szintén nehéz időket él át. Írj neki egy bátorító üzenetet, ossz meg vele egy kedvenc igédet vagy gondolatot, amit a pusztai tanulmányaidból merítettél. Az is lehet, hogy felajánlod neki: imádkozol érte. Paradox módon sokszor a saját fájdalmunk is enyhül, ha másokat erősítünk – és közben Isten két embernek is reményt ad.

Konklúzió

Az első négy nap (rész) a pusztai vándorlásról szólt. Összegzésképpen gondold át: mit tanultál ezekben a napokban önmagadról és Istenről? Miben változott a hozzáállásod a lelki szárazsághoz? Lehet, hogy még mindig a pusztában jársz – talán még egy darabig fogsz is –, de már ott van veled a remény, a cél felé mutató iránytű.

Isten kész továbbvezetni ezen az úton, egészen addig, míg „oázisra” nem lelsz. Bízz benne, és légy büszke magadra, amiért kitartasz ezen a lelki expedíción!