2. A puszta, mint próbatétel és megtisztulás

Téma: Miért engedi meg Isten a pusztai időket az életünkben?

ITT TALÁLOD AZ ANYAGOKAT:

Kattints a megfelelő fülekre!

Olvasd el a Szentírásból

Olvasd el a Szentírásból Illés próbatételének történetét 1Kir 19,1-8

Acháb mind elbeszélte Izebelnek, amit Illés végbevitt, az egész történetét annak, ahogyan sorra megölette a prófétákat. Erre Izebel hírvivőt küldött Illéshez: Ezt üzente neki: „Ezt és ezt tegyék velem az istenek, ha holnap ebben az órában hasonlóvá nem teszem életedet ezek egyikének az életéhez!” Illés megrettent, útra kelt, és elment, hogy megmentse életét. Amikor a Júdához tartozó Beersebába ért, otthagyta szolgáját, maga pedig behúzódott egynapi járásnyira a pusztába. Amikor odaért, leült egy borókabokor alá, és a halálát kívánta. Azt mondta: „Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál.” Ezzel lefeküdt, és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: „Kelj föl és egyél!” Ahogy odapillantott, lám, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett is, ivott is, de aztán újra lefeküdt aludni. Ám az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette, és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út.” Fölkelt, evett, ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek az erejéből, egészen az Isten hegyéig, a Hórebig.

Gondolatok a szentírási szakaszhoz:

Illés próbatételének története különös erővel szólít meg bennünket életünk nehéz, válságos pillanataiban. Mindannyian megtapasztalhatjuk azt, amit Illés átélt: a teljes kimerültséget, amikor már úgy érezzük, nincs tovább. Illés egykor bátran kiállt Istenért, győzelmeket aratott, mégis egyszer csak magára maradt, félelmek és kételyek gyötörték, és elmenekült.

E történet szépsége, hogy őszintén bemutatja az emberi lét törékenységét, a hit válságát, azt az állapotot, amikor úgy érezzük, hogy minden hiábavaló.

Illés útja a pusztába vezetett, ahol lelkében elhatalmasodott a kétségbeesés és a reménytelenség. A próféta még az életétől is meg akart válni, annyira fájdalmasnak élte meg a magányát. Ám éppen ezen a ponton, a legmélyebb sötétségben érkezik hozzá Isten gondviselő szeretete. Illéshez egy angyal érkezik, aki gyengéden felébreszti, ételt és italt kínál neki, s ezzel újra erővel tölti fel.

Milyen vigasztaló tudni, hogy Isten akkor sem hagy magunkra, amikor mi már lemondtunk minden reményről!

Ez az étel, amelyet Illés kapott, sokkal többet jelent egyszerű testi tápláléknál: Isten szeretetének és gondoskodásának jele, amely lelkileg is táplálja őt. Sokszor érezzük mi is, hogy erőnk végére értünk, és úgy véljük, már nem bírjuk tovább. De Illés története arra hív bennünket, hogy merjünk elfogadni Isten segítségét, amely sokszor éppen akkor érkezik, amikor legkevésbé számítunk rá.

Isten nem ítélte el Illést gyengeségéért, hanem mellé állt, és bátorította a továbblépésre. Ez a történet azt tanítja, hogy a hit embere sem sérthetetlen, hanem mélyen emberi: szenvedhet, elfáradhat, de mindig megmarad számára a remény lehetősége. Isten gondoskodása, amely ételben és italban testesült meg, nemcsak erőt adott Illés testének, hanem újjáélesztette a próféta lelkét is. Ez az étel adott erőt neki arra, hogy továbbmenjen, folytassa küldetését, és megtapasztalja, hogy Isten ereje mindig nagyobb, mint a legmélyebb kétségbeesés.

Illés példája nekünk is útmutatás lehet saját pusztai útjainkon. Nem szégyen elfáradni, nem szégyen kétségbeesni, sőt, még segítséget kérni sem. Az igazán fontos, hogy ne zárjuk be szívünket Isten szeretete előtt, amely mindig gyógyulást, megújulást, új erőt adhat.

Ha bátran merjük elfogadni ezt a segítséget, felismerjük, hogy Isten nemcsak megért minket, de a legnehezebb pillanatokban is velünk tart.

Illés története azt is tanítja, hogy minden próbatétel után következik egy új kezdet, amelyben megláthatjuk, hogy nem vagyunk egyedül.

Ez a történet emlékeztessen minket arra, hogy életünk legnehezebb pillanataiban is van remény, mert Isten gyengéden és szeretettel nyúl felénk.

Így válhat számunkra a puszta, a kétségbeesés és az elfáradás helye az újrakezdés, az erőgyűjtés és az Istennel való mélyebb találkozás helyévé.

Aranyat a kohóban

A második napon azt vizsgáljuk meg, hogy miért engedi meg Isten, hogy néha a lelki életünk kietlen pusztasággá váljon. Vajon nem szeret minket, amikor hagyja, hogy nehézségeken menjünk keresztül? Dehogynem! Éppen mivel szeret, törődik azzal, hogy hitünk erősödjön és szívünk megtisztuljon mindattól, ami árt nekünk.

A próbatétel sosem könnyű, de Isten kezében mindig a javunkat szolgálja. Ahogy a tűz megtisztítja az aranyat a salaktól, úgy tisztítja meg a hitünket egy-egy pusztai időszak. Isten nem kívülről nézi közönyösen a küzdelmeinket, hanem mint gondos kovács formál minket a körülmények által, vagy mint szerető apa, aki időnként megfegyelmezi gyermekét, hogy később annál erősebb és érettebb legyen (vö. Zsid 12,6). A pusztai próba tehát Isten műhelye: fájhat a vele járó izzadság és hő, de közben valami értékes születik bennünk.

Reggeli elmélkedés

Amikor minden külső támaszunk meginog

Csak szemléld a fotót egy-két percig imádságos lélekkel. Kérd Istent, hogy tisztítsa meg a te szívedet is a pusztai idő által.

Ahogy az arany tisztításakor a salak leválik, úgy ezekben a pusztai tapasztalatokban lelkünk is megszabadul a felszínességtől, a hamis biztonságérzettől, önzésünktől és felesleges aggodalmainktól. Hirtelen felfedezzük, hogy hitünk nem csupán elméleti meggyőződés, hanem életet adó erő, amely megtart bennünket. A puszta tanítása, hogy a valódi hit mindig Istenre irányul, és nem pusztán a körülményeinktől függ.

Amikor minden külső támaszunk meginog, kénytelenek vagyunk belső erőforrásainkat keresni, amelyeket maga Isten helyezett belénk. A pusztai tapasztalat megtanít minket imádkozni, hinni és remélni – akkor is, amikor látszólag semmi okunk nincs rá. Ebben a megtisztító folyamatban ébredünk rá, hogy Isten jelenléte a legnagyobb kincsünk.

A puszta végül az életünk fordulópontja lesz, amely után már semmi sem lesz ugyanaz. A tisztulás után hitünk ragyogóbb, őszintébb és mélyebb, mint valaha. Megtanuljuk értékelni a csendet, amelyben Isten szól hozzánk, és megtapasztaljuk, hogy a legnagyobb áldásaink gyakran éppen azokból a helyzetekből születnek, amelyekből leginkább menekültünk volna. Így válik minden pusztai időszak életünkben a hit újjászületésének és valódi szabadságának lehetőségévé.

Reggeli gyakorlat

Vizsgáld meg a szívedet és kérdezd meg Istentől a csendben: „Uram, mit szeretnél megtisztítani az életemben a mostani helyzetemen keresztül?”

Várj türelemmel, és ami gondolat vagy indíttatás felbukkan, azt írd le, amellett kötelezd el magad! Lehet, hogy eszedbe jut egy negatív hozzáállás, egy rossz szokás vagy bármi, amitől itt az ideje megszabadulni. Mondd el Istennek, hogy szeretnél ettől megtisztulni! Kérd, hogy bocsásson meg neked (ha bűnről van szó), és adjon erőt a változáshoz ezen a napon! Képzeletben tedd le ezt a dolgot Isten „oltárára” – jelképesen, és engedd el!

De ő tudja, milyen úton járok: ha megvizsgál, kiderül, hogy arany vagyok*.***” (Jób 23,10) – Istenem, segíts ma úgy tekintenem a nehézségekre, mint amelyek által arannyá formálsz engem. Add, hogy a próbatételekben ne elforduljak Tőled, hanem engedjem, hogy megtisztítsd a szívemet. Ámen.

A tragédiák ellenére Daniella vallja: az élet gyönyörű

Daniella 16 évesen agyvérzést kapott, mindent újra kellett tanulnia. Miért kaphat valaki ilyen fiatalon agyvérzést? Hogyan éli meg kamaszként azt, hogy elölről kell kezdenie az életét? Miért kezd bele egy olyan mesterségbe, amire nem igazán alkalmas? A Képmás oldalán olvastam Danielláról, és családjáról. Pár éve, egy szombat éjszakán, Daniella összeesett. Az orvosok azt hitték, hogy drogozott, ezért gyorsan beadtak neki egy narkotikumok semlegesítésére szolgáló ellenszérumot, és úgy gondolták, hogy a rohamnak hamarosan vége lesz. Azonban nem lett vége, ezért az anya addig erősködött, amíg egy CT-t nem készítettek lánya koponyájáról. Akkor derült ki, hogy aneurizma következtében agyvérzést kapott.

Ez a verőértágulat egy fejlődési rendellenesség, amely gyakorlatilag időzített bombaként ketyeg a beteg testében. Danielláék sem tudtak erről semmit. Előjele sem volt, noha időnként fájt a feje, de szülei azt gondolták, hogy ennek oka a sok tanulás lehet. Sajnos, nem a tanulás volt a hibás. Bár igen apró volt a lyuk az éren, mégis komoly agyvérzéssel adott magáról hírt az aneurizma, amelynek következtében a lány teljes bal agyféltekéje bevérzett, és három hónapra kómába esett.

Az édesanya biztos volt abban, hogy lánya nem fog meghalni, noha az orvosok lemondtak már róla. A várakozás azonban egyáltalán nem volt könnyű, hiszen közben körülöttük az intenzív osztályon csupa félelmetes eset vette őket körbe, sorban haltak meg a betegek. Rengetegen imádkoztak akkor a lányért, akik hittek az ima erejében. Három hónap után kezdett Daniella magához térni, és ahogy ő mondja: „Az egész addigi életem a kukában kötött ki.”

A lánynak apránként kellett rájönnie arra, hogy ezt követően már semmi sem lesz olyan, mint régen. Öntudata visszatérte után gyakorlatilag mindent elölről kellett kezdenie. Csak a memóriája maradt meg. A teljes bénaságból hosszú-hosszú idő után jutott el oda, hogy képes volt először segítséggel, majd önállóan enni, végtagjaiba az élet fokozatosan tért csak vissza. Bár jobbkezes, még most sem tudja azt a karját sok mindenre használni, így kénytelen volt bal kézzel megtanulni írni és kerámiázni is. A beszédet, a számolást és az olvasást is újra el kellett sajátítania, és a mai napig vannak szavak, amelyeket nem ért. „Olyan vagyok, mint egy külföldi, aki magyarul tanul” – magyarázza. Mindezt persze mosolyogva. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudta ezt végig csinálni, csak annyit felel: „Kitartó vagyok, és jó a monotonitástűrő képességem.”

A kamaszkor természetesen a rehabilitációban lévő Daniellát sem kerülte el, noha az ő lázadása nem a szülei vagy épp a tanárai ellen irányult, hanem egy láthatatlan akarat ellen. „Miért pont velem történt mindez? Miért nem haltam inkább meg?” – fogalmazódott meg benne. Ma már azonban másként gondolkozik. Azt vallja, hogy nem mindenki tudná ezt a betegséget így túlélni, ezért, ha újra dönthetne arról, hogy elvállalja-e ezt a keresztet, igent mondana, mert úgy érzi, hogy mások helyett is tudja ezt a nehéz terhet hordani. Hite mindig is erős volt, de tény, hogy a felépülés során edződött meg igazán. „Megtanultam minden kis dolognak örülni. Hiszek a csodákban, hiszek abban, hogy Isten jó, és segít engem ezen az úton. Lehet, hogy egy, lehet, hogy száz év múlva, de meg fogom csinálni azt, amit elterveztem. A jövőben ugyanis szeretnék motivációs előadásokat tartani arról, hogy az élet gyönyörű, és mindenki megtalálhatja azt, ami őt boldoggá teszi.”

Szorgalma és kitartása pedig valóban nem ismert akadályokat. Sikeresen leérettségizett. A vállalkozása közben olyan sikeres lett, hogy valószínűleg inkább ezzel fog csak foglalkozni a jövőben. Annyi megrendelése van, hogy alig bírja, de szerencsére a megrendelők türelmesek, hiszen mindannyian tudják, hogy Daniella egy kézzel dolgozik. A kerámiázás ötlete az édesanyától származik. A család vállalkozása a rehabilitációval eltöltött évek alatt csődbe ment. Ezért gondolt arra, hogy ha már úgyis egész nap otthon van a lányával, megtanul egy új szakmát, amelyből talán fedezni tudják a jövőbeni rehabilitációt. Kerámiázást tanulni azonban nem olyan könnyű, nem igazán vannak iskolai keretei, ezért az anya saját magát képezte ki különféle tanfolyamokon és internetes fórumokon. Daniellát is érdekelni kezdte a dolog, és ő is egyre többet kutatott különféle technikák és stílusok után.

Vállalkozásuk rövid időn belül valóban igazi sikertörténetté vált. A legnépszerűbb darab a gránátalma formájú tál lett, a vállalkozás logóján is ez a gyümölcs szerepel. Talán az sem véletlen, hogy pont ezzel a nagy erejű szimbólummal kezd összeforrni Daniella neve. A gránátalma ugyanis az ókorban a szeretet, a termékenység és a halhatatlanság szimbóluma volt, a keresztény művészetben pedig elsősorban Krisztus szimbólumává vált.

Elmélkedés

Egy percig sem tart tovább, mint szükséges

Egy mélyen hívő ember egyszer így fogalmazott: „Isten a hitünket próbákkal vizsgáztatja, de nem azért, hogy kudarcot valljunk, hanem hogy erősebbé váljunk.” A lelki puszta gyakran ilyen vizsgaterem. Amikor Isten megengedi az életünkben a nehézségeket vagy a lelki szárazságot, azzal esélyt ad arra, hogy hitünk bizonyítson – elsősorban számunkra, hogy mi magunk lássuk, mennyire bízunk Benne. Gondoljunk például Jézusra: a Jordánban történt megkeresztelkedése után a Szentlélek a pusztába vitte, ahol a sátán háromszor is megkísértette (Mt 4,1-11). Ezek a kísértések valójában próbatételek voltak. Jézus mindháromszor Isten Igéjével válaszolt és ellenállt a csábításnak. Nem azért, mintha kétséges lett volna az Ő tökéletessége, hanem példát adott nekünk, hogyan állhatunk meg a próbatétekben: Istenbe kapaszkodva, az Ő szavába vetett hittel.

A mi életünkben a pusztai próbatételek sokféle formát ölthetnek. Lehet, hogy egy fájdalmas veszteség, egy betegség, a magány érzése vagy éppen az Istenélmény hiánya jelent kihívást. Ilyenkor természetes, hogy megkérdezzük: „Miért történik ez velem, Istenem?” A válasz sokszor csak később lesz világos, de a Szentírásból megtanulhatjuk az alapelvet: Isten a javunkra forgatja ezeket. „Hitetek megpróbált volta értékesebb a veszendő, tűzben tisztított aranynál” – írja Péter apostol (1Pét 1,7). Vagyis Isten a hitünket még az aranynál is értékesebbnek tartja, és a próbákat arra használja, hogy ezt az értékes hitet megtisztítsa, megerősítse. A türelem, az alázat, az Istenbe vetett bizalom olyan erények, amelyek többnyire nem a gondtalan időkben növekednek, hanem éppen a nehézségek közt gyökereznek mélyre.

A pusztai időszak megtisztulás is. Amikor minden külső támasz kicsúszik alólunk, felszínre kerülhetnek a rejtett bálványaink és bűneink.

Az izraeliták a pusztában szembesültek szívük hitetlenségével – emlékezzünk, hogyan imádták az aranyborjút, amikor Mózes késlekedett a hegyről visszatérni (2Móz 32). Isten nem hagyta ezt figyelmen kívül: megfegyelmezte a népet, de ugyanakkor megtisztította őket e bálványimádás bűnétől, mielőtt bevitte volna az Ígéret Földjére. Hasonlóképpen, a mi életünk pusztai szakaszaiban Isten rámutathat olyan dolgokra a szívünkben, amelyek akadályozzák a vele való mélyebb kapcsolatot. Lehet ez túlzott ragaszkodás valamihez vagy valakihez, büszkeség, hitetlenség, megbocsátatlanság vagy bármi más. A magány és nehézség tűzében ezek a salakok felforrósodnak és Isten kiolvasztja őket, ha engedjük Neki. Bár fájdalmas szembesülni hibáinkkal, gondolj arra, hogy mindez azért történik, hogy utána szabadabb és tisztább legyen a szíved.

Isten soha nem örül a szenvedésünknek önmagáért. Ő nem kínzó, hanem edző. A lelki edzőtábor – aminek keretében ezt a kurzust is végzed – arról szól, hogy Isten formál téged.

Mint egy jó edző, néha keményebb gyakorlatokat ad, hogy fejlődjünk. Lehet, hogy ma még csak fáradtságot és izomlázt (lelkileg: kimerültséget, zavartságot) érzünk, de holnapra erősebbek leszünk. A próbák idején Isten hűsége változatlan. Bár lehet, hogy a pusztában nem érzed olyan erőteljesen az Úr jelenlétét, bízhatsz az Ő ígéretében: „Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled” (Zsid 13,5). Képzeld el, hogy Isten ott áll melletted a forró kemence mellett, és figyeli életed izzását – Ő pontosan tudja, meddig kell tartania a próbának. Egy percig sem tart tovább, mint szükséges**,** viszont egy perccel sem rövidebb ideig, különben nem lenne teljes a mű. Mikor az értékes fém már tiszta, a Mester kiveszi a tűzből és gyönyörködik benne.

Ha visszatekintesz eddigi életedre, bizonyára találni fogsz olyan pusztai időszakot, amiről utólag derült ki, mit munkált benned. Talán egy régi nehézség által váltál együttérzőbbé mások iránt, vagy épp egy kudarc alázatra tanított, netán egy várakozási időszak türelmet növelt benned.

Ezek mind a puszta gyümölcsei. Ma adj hálát Istennek azért, hogy a próbákon keresztül a javadat munkálja! Lehet, hogy most még nem látod a jelenlegi küzdelmed értelmét, de bízz benne: „aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjáig” (Fil 1,6). Isten nem hagy félbe téged formálatlanul. A puszta után tisztábban ragyog majd a hited, és készen állsz arra a következő áldásra vagy szolgálatra, amit Ő készített el számodra.

Esti gyakorlat

Idézz fel egy korábbi nehéz időszakot az életedben, amit már magad mögött hagytál. Gondold át, milyen jót hozott ki belőle Isten – mit tanultál abból a helyzetből, hogyan formálódott a jellemed? Írd le néhány mondatban ezt az emléket és a tanulságot. Adj hálát Istennek imában ezért a fejlődésért.

Konklúzió

A puszta az a hely, ahol az ember rádöbben saját határaira, és csak Istenre támaszkodhat.
A pusztában tapasztaljuk meg legjobban Isten jelenlétét – amikor semmi másra nem számíthatunk.