Inspiráló gondolatok
A jelen pillanat ereje
Isten mindig a jelen pillanatban találkozik velünk, nem tegnapban és nem holnapban. Ezért életünk legfontosabb feladata, hogy megtanuljunk jelen lenni, ébernek lenni, és befogadni mindazt, amit Isten éppen most akar adni nekünk.
A múlt aggodalma és a jövő félelme könnyen megfoszt attól, hogy észrevegyük a jelen pillanat ajándékait. Ha szeretnéd megtapasztalni az igazi békét, próbáld meg úgy megélni a mindennapjaidat, hogy abban felismered Isten jelenlétét.
Amikor főzöl, dolgozol, pihensz vagy beszélgetsz valakivel, ott és akkor van a lehetőséged arra, hogy szeretetteljes figyelmed által megváltoztasd a világot. A jelen pillanatban való élés felszabadít a megfelelési kényszer és az aggódás alól, mert ilyenkor Isten karjaiba vetjük bizalmunkat. Bízd magad erre a kegyelemre, és figyeld meg, hogyan válik minden perc értékessé és áldássá. Mert ha Istennel élsz a jelenben, akkor semmilyen pillanat sem megy veszendőbe, hanem örök értékeket hordoz. Ebben rejlik az igazi boldogság titka.
Chiara Lubich
A Heti gondolatok és a Történetek is segítenek abban, hogy a következő három hónapban több áldás legyen az életedben!
Folytasd velünk itt »
Élethelyzetek – sorozat
A felemás zokni
A kislányunk egyszer kitalálta, hogy felemás zoknit fog viselni. Kérdeztem, miért. Azt mondta, mert így nyuszi is, meg kutyus is lehet a lábán. Aztán úgy maradt. Mármint a felemás zokniság. Aztán elsős lett. Várta az iskolát, a tanulást. Egy reggel a kiborított zoknik felett üldögélt, hosszasan keresgélve.
– Mit keresel?
– Hát… ennek a párját.
Megértettem azonnal. Ma nem akar szokatlan lenni. Nem akar egyszerre többféle lenni. Nem akar színesebb lenni. Sőt, pandás fülvédőt se akar. Azért nem, mert az a többieknek nem tetszik. Vagyis azzal még nem lenne baj, ha nem tetszene. Csak közben jönnek a mondatok és a folyosón lökdösések.Mi van, anyádnak nincs elég ideje, hogy párosítsa a zoknidat?” „Mi van, nincs pénzetek rendes zoknikat venni?” „Akkorát rúgok beléd, hogy kiröpülsz az iskolából!” „Biztos csórók vagytok!”
És záporoznak a példamondatok. Ahogyan arra se tanítottuk, hogy különleges legyen, úgy arra se, hogy találjon ki válogatott csúfságokat. Amit mond, hallom a hangján, hogy a fülébe kapta.
Ülünk a zoknik felett. Tanácstalanul. Apaként Terminátornak kell lenni? Anyaként Tigrisnek? Vagy mint egy láthatatlan dzsinn, leckéztessük meg a bántalmazókat? Húzzuk a fejükre az alsógatyájukat, mint a filmekben? Aztán rájövök, hogy igazából nincs semmi baj, valamit jól csináltunk. Ülünk a zoknik felett, és mesél. Elmondja, mi van. Nem nyeli le, nem fojtja el, és bármennyire rosszul esik neki, nem szégyelli előttünk. Elmeséli. Felsóhajtok.
„Hát egész nyugodtan eldöntheted, mit szeretnél. Azt vedd fel, ami jólesik.” És magára hagyom. Kegyetlen vagyok, de mégsem.
Bízom benne. Hogy el tudja dönteni, itt és most mennyit vállal. Mennyit bír. Várok. Kavargatom a kávét. Mindjárt indulni kell. Aztán nyílik az ajtó. Kalap, táska, dzseki, nadrág. És a felemás zokni. Egyik lábon Daffy Duck, a másikon Tapsi Hapsi.
– Indulhatunk?
– Még egy perc… És felmarkolja a másik ruhával összemosott pulóvert.
Aki különleges, az szemet szúr azoknak, akik nem mernek, vagy nem tudnak különlegesek lenni. Ezért haragszanak. Szóval, aki különleges, annak bátornak is kell lennie. A bátorság nem azt jelenti, hogy valaki nem fél. Hanem azt, hogy a félelmei ellenére útnak indul.
Kell, hogy legyen honnan útnak indulni. Az OTTHON nem az a hely, ahová aludni és enni járunk. Az otthon az a hely, ahová hazatérünk mindennel, ami történt velünk és bennünk. Ahonnan útnak tudunk indulni újra, meg újra.
GONDOLAT
Ne féljük vállalni önmagunkat: gondolatainkat, véleményünket, stílusunkat, a hitünket. Kérjük Istent, adjon hozzá bátorságot!
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!