„Bármit kértek hittel az imádságban, megkapjátok.” (Máté 21,22)

A fenti ige jutott eszembe a Szentírásból, amikor első kontroll vizsgálatomra készültem csípő műtétem után.
Zsuzsi barátnőm, ki minden bajomban, gondomban mellettem áll és segítségemre siet, most is megígérte, hogy elkísér a vizsgálatra. Kicsit izgultam, mivel eddig a kötelező lépcsőgyakorlatot is fél mankóval, csak kísérettel próbáltam meg. Ez azt jelentette, kisebb erőfeszítésbe kerül a teljes félnapi talpon levés.

Már a taxit is megrendeltem, mikor csörgött a telefon. Zsuzsi volt. „Erzsikém, este fél tízkor szóltak a gyerekek, hogy az unoka beteg lett, nem mehet óvodába.” Természetesen, a családod az első! – feleltem. Majd megoldom, hiszen már „nagylány” vagyok. Egyszer össze kell szedni magam, nem támaszkodhatok mindig másra.

Amint letettem a telefont, eldöntöttem, hogy ezt Isten és őrangyalom segítségével végig kell csinálnom! Viszont a fülembe csengett az orvos intő szava: „csak arra vigyázzon, el ne essen, mert akkor, kezdődhet minden elölről”. A gyerekek is folyton ezt szajkózzák, mikor itt hagynak. Tudom, 200 km távolságból nem szaladhatnak ide egyik óráról a másikra. Viszont azt is tudom – közel nyolcvan évesen – nem csak a műtött csípőmmel van a baj. Itt van a szédülés, a szürkehályog és a zöldhályog miatti látászavar, mely időnként fejfájást is okoz.

No, de sebaj! Hiszem az Istent, bízom az őrangyalomban, ki nyolc évtizeden keresztül mindig mellettem volt. A Szűz Anyáról sem felejtkezem el és el is mondom az „Oltalmad alá futunk” imát, melynek befejezésekor csengetnek. Péter szomszédom, a taxis. Mehetünk? – kérdezi. Szó nélkül elveszi táskámat, lesegít a lépcsőn, segít a taxiba beszállni. Igazi úriember!

Megegyezünk, ha végzek a vizsgálattal, telefonálok és jön értem. Egyedül maradok. Keresek egy olyan helyet, ahonnan jól látom a kiírt sorszámot.

Kezdődik a szokásos matatásom. Kesztyű, sapka elrakás, kezembe készítem az előző orvosi papírokat a sorszámmal együtt. Órámra nézek, egy félóra eltelt. Ekkor megcsörren a mobilom. „Zsuzsi vagyok Mezőcsátról. Erzsikém, otthon vagy már a kórházból?” – teszi fel a kérdést. „Itt vagyok a Megyei Kórházban, de csak délbe megy a buszom, úgy gondoltam meglátogatlak.”

„Én is itt vagyok a kórházban kontroll vizsgálaton” – felelem. Elmagyarázom merre talál és öt perc múlva boldogan öleljük egymást.

Már nem gond a táskám, kabátom kire bízzam, amíg a röntgenben leszek. A gyógyszerem is kiválthatom, nem kell száz felé figyelni, amíg a pénzt előszedem. Zsuzsi barátnőm helyett jött egy másik Zsuzsi őrangyalnak.

GY. Fné, Útitárs olvasó

GONDOLAT

Így működik a Gondviselésbe vetett hit. A lényeg, hogy mérgelődés, kesergés nélkül tegyük meg a magunk lépését, amit tudunk, és higgyünk abban, hogy az Úr is megteszi a maga lépését a megfelelő időben.