Inspiráló gondolatok
A növekedés fájdalma
John Henry Newman azt mondta: „Az élet a növekedés, a növekedés a változás, a tökéletesedés pedig gyakori változás.” Ez sokak számára ijesztő. Hiszen szeretnénk biztonságot, kiszámíthatóságot, stabilitást.
De a Lélek ott fúj, ahol akar – és gyakran épp azáltal formál, hogy változásra hív. A növekedés fáj. Mint ahogyan a gyermek is fájdalommal jön a világra, vagy a fa tavasszal erőfeszítéssel hajt ki a tél után.
A lelki növekedés is áldozattal jár. El kell engedni régi gondolatokat, megszokott mintákat, biztonságos falakat. De Newman szerint nem attól kell félnünk, hogy elveszítünk valamit – hanem attól, hogy nem válunk azzá, akivé Isten megálmodott minket.
A változás Isten módszere. Nem büntetés, hanem kegyelem. Amikor kényelmetlenül érzed magad, amikor semmi nem a régi – lehet, hogy épp akkor történik valami mély, átalakító. Ma nézd meg, van-e benned valami, ami régóta szorít, korlátoz, nem enged tovább. Lehet, hogy ideje elengedni. Nem azért, mert rossz volt – hanem mert már kinőtted. És ha mersz változni, növekedni, Isten új távlatokat nyit előtted. Mert az út mindig tovább vezet – mélyebbre, szabadabbá, érettebbé. Ne félj!
Élethelyzetek – sorozat
Marika néni, aki mindig elégedett
Marika néni a szomszéd lépcsőházban lakik. Különleges képessége van. Marika néni elégedett. Mindig mosolyog, és megkérdezi, hogy vagyunk. Ez még nem lenne különleges, de meghallgatja a választ is. Még a szomszéd kislányt is meghallgatja, pedig őt nem könnyű. Kedélyesen elbeszélget vele a cicákról. Megnézi az ovis rajzait.
Marika néni nem gazdag, szűkös a lakása, lapos a bevásárló szatyorja, és régi a tv-je. Mégis elégedett. Nem panaszkodik a boltban a kiszolgálásra, nem sokallja a villanyszámlát, nem szidja a rendszert vagy valamelyik pártot.
Marika néninek van egy fia, egy menye, meg három lányunokája. Gyakran meglátogatják hétvégenként, még hétköznap is be-benéz hozzá valamelyik. Nem unják az idős hölgyet, mert nem oktatja ki őket. Meghallgatja a történeteiket, megeteti őket egy kis levessel, megdicséri a ruhájukat. Felvarrja a leszakadt gombot, megfoltozza a kilyukadt nadrágzsebet.
Vannak barátnői is, és nem a temetőbe járnak együtt, hanem felülnek egy buszra, kicsit utazgatnak. Kinéznek valami érdekes célpontot, vagy csak egyszerűen elmennek a
végállomásra, megisznak egy kávét, és visszajönnek. Máskor akció-körutat szerveznek, ami abból áll, hogy körbejárják a boltokat, és levadásszák az akciós lisztet, olajat, fokhagymát, aztán összejönnek és főznek. Ebéd után kártyáznak.
Ha épp nem jönnek a „csajok”, akkor leül egy padra, és várja, hogy jöjjön valaki, akivel beszélgethet. Ha megunja, kis zacskóba szemetet szed a parkban. De ezt sem mérgelődve, hanem könnyedén, csak hogy rend legyen.
Kérdezem, hogy csinálja. Azt mondja, sokat megélt már. Bujkáltak a háború idején, éheztek az ötvenes években, nehezen boldogultak később is, de az apja mindig arra tanította, hogy azt nézze, ami van, és ne azt, ami nincs. Azt mondja, ilyen jó világ még soha nem volt, mint most. Nem érti, hogy miért sírnak az emberek. Van ennivaló, bemész a turiba, és felöltözhetsz, mint egy dáma. Ha templomba akarsz menni, mehetsz, ha külföldön él a testvéred, meglátogathatod. Minden nap van adás a tv-ben. Mégis mindenki sír.
GONDOLAT:
Fókuszálj arra, ami megadatott az életedben, amilyen ajándékot, kegyelmet kaptál! Értékelni azt, ami van, gyakran nehezebb, mint gondolnánk. Pedig sokkal kiegyensúlyozottabb és derűsebb lehetne az életed. A gondok idején mondd azt: „minden megoldódik, Isten majd gondoskodik”.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!