Inspiráló gondolatok
A szolgálat Isten munkatársává tesz
Assisi Szent Ferenc életének egyik legnagyobb csodája az volt, hogy felfedezte: az alázat nem gyengeség, hanem erő. A szolgálat nem megalázkodás, hanem szabad választás – annak az embernek a szabadsága, aki már nem önmaga körül forog.
Szent Ferenc nem akart semmit önmagának – mégis mindent megkapott. Nem keresett hatalmat, mégis hatással volt egész Európára.
Mert az a szeretet, ami csendben, önzetlenül, másokért él, mindig túlnő az egyénen.
A mai kultúra gyakran azt sugallja: az számít, amit elérsz, amit birtokolsz, amit mutatni tudsz. Ferenc viszont azt tanítja: a szív mélysége és tisztasága az, ami örök. Aki szolgál, az Isten munkatársa lesz. Mert Isten maga is szolgál – lehajol, felemel, megtisztít. Jézus lábat mosott. Nem volt alacsonyabb attól, hogy lehajolt – hanem éppen ezáltal mutatta meg az isteni nagyságot. A szolgálat az evangélium szíve. Ma ne keresd, hol ragyoghatsz – keresd, hol lehetsz hasznos.
Nézd meg, kinek segíthetsz csendben, szeretettel, elvárások nélkül. Ne feledd: az alázat nem önmegtagadás, hanem önátadás. Ferenc ezt választotta – és az ő mosolya ma is ragyog a világban. A tiéd is ragyoghat.
Élethelyzetek – sorozat
A szíved hangja
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy ember, aki feleségül vette álmai asszonyát. Szerelmükből egy leányka fogant. A gyermek szépséges volt és vidám, imádta is az apja.
Kicsi korában sokszor az ölébe kapta, dúdolgatott neki, körbetáncolta vele a szobát, s egyre azt ismételte:
– Szeretlek, kicsi lány!
Miután felcseperedett, mindig e szavakkal ölelte magához:
– Szeretlek, kicsi lány!
– Nem vagyok már kicsi! – duzzogott a hajadon.
– Nekem örökre az maradsz! – nevetett az apja.
A már nem is annyira kicsi lány kirepült a fészekből, megismerte a nagyvilágot, ezáltal önmagát és az apját is más szemmel kezdte nézni. Látta már, hogy csakugyan kiváló, derék férfiú, megtanulta tisztelni az erejét. Az erő jelének érezte azt is, hogy képes volt kifejezni családja iránti szeretetét. Bármerre sodorta az élet, mindenüvé elkísérte az apja hangja: „Szeretlek, kicsi lány!”
Egy nap a már egyáltalán nem kicsi lány lakásán csengett a telefon. Az apja miatt hívták, akit baleset ért. Afázia, közölte egy hang, és el is magyarázta, hogy ez mit jelent: nem tudja kimondani a gondolatait, talán a hozzá intézett szavakat sem érti.
Többé nem mosolyog, nem nevet, nem sétál, nem ölel, nem táncol és nem mondja a kislánynak, aki már nem is kislány, hogy szereti.
Akkor a leány meglátogatta az apját. A szobába lépve töpörödött, erőtlen embert látott maga előtt. Amaz ránézett, és beszélni próbált, de nem tudott.
A kicsi lány csak egyet tehetett. Leült a nagy ember ágya szélére. Mindkettőjük szeméből patakzottak a könnyek, ahogy átölelte apja ernyedt vállát.
Fejét a férfi mellkasára hajtotta, és sok mindenre gondolt. Eszébe jutottak az együtt töltött gyönyörű napok, amikor a nagy ember mellett tökéletes biztonságban érezte magát. Fájdalom hasított belé, amiért többé nem hallhatja a szeretetteljes, vigasztaló szavakat. Ekkor megütötte a fülét egy hang: a férfi szívdobbanása. A szerető szív, melyből a kedves szavak fakadtak, tovább dobogott, fittyet hányva a testet megnyomorító bénaságnak. S ahogy a leány ott pihent, megtörtént a csoda. Újra hallotta, amire vágyott.
A szívverés pótolta a szavakat, melyeket a száj már nem tudott kimondani.
Szeretlek
szeretlek
szeretlek
kicsi lány
kicsi lány
kicsi lány!
És akkor megvigasztalódott.
Patty Hansen
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!