Horizont – Lásd az egész képet!
Élj, ne vegetálj!
Pier Giorgio Frassati fiatalon halt meg, de életének tanúsága örök. Nem volt híres igehirdető, nem alapított rendet, nem írt könyveket – egyszerűen csak élt, hittel, szenvedéllyel, emberséggel. „Élj, ne vegetálj!” – üzente barátainak, és ebben az egy mondatban benne van az evangélium lényege.
A hit nem múzeumi tárgy, hanem mozgás. Nem statikus állapot, hanem egy dinamikus út Isten felé. A hívő ember nem azért hisz, mert minden kérdésére tudja a választ, hanem mert megtapasztalta, hogy Isten hűséges.
Pier Giorgio nem félt a hegyek csúcsaitól – ahogy nem félt az éjszakai nyomornegyedektől sem, ahol szegényeket látogatott. A hitből fakadó szeretet mindig cselekvő. Nem megmagyaráz, hanem odalép. Nem elkülönít, hanem összekapcsol. Ma, amikor sokan elbizonytalanodnak, amikor a hitet sokan a múlt maradványának tartják,
Frassati életpéldája újra és újra visszakiált: a hit életet ad. A hit öröm, szabadság, felelősség.
Nem a félelem vallása, hanem a szeretet bátorsága. Hinni annyi, mint újra és újra elindulni, akkor is, ha nem látni tisztán a célt. Aki hisz, az úton van. És az út maga válik áldássá, mert minden lépésben ott van a lehetőség az isteni találkozásra. Ne várd meg, amíg készen állsz. Ne várd meg, hogy elcsituljon minden kétely. A hit nem a bizonytalanság hiánya, hanem a bizalom gyakorlása abban, aki hív. Ma mondd ki szívedben: „Uram, bízom benned.” És indulj el. Akár csak egy kicsit is. Ő már előtted jár.
Élethelyzetek – sorozat
Vállaljuk fel a a tökéletlenségeinket!
Tiszteld magadat, és akkor mások is tisztelni fognak. – Confucius
Úgy gondolom, életemben az átlátszóságra és arra, hogy ne vegyem magam túlságosan komolyan akkor szembesültem, amikor Los Angelesben egy buddhista templomban jártam. Akkoriban, amikor először kerestem a személyes fejlődés és a spiritualitás mezsgyéit, mindenféle módszerekkel próbálkoztam, hogy le tudjam csillapítani az elmémet, és tisztán láthassak. Egy ideig buddhista meditációkat folytattam, mind a Vipassanát (egyszer elmentem egy tíznapos visszavonulásra, és öt nap után felhagytam vele, olyan intenzív volt), és kántáltam a Nam Myoho Renge Kyot.
Jóval azelőtt, hogy felfedeztem volna ezt a két különböző meditációs formát, elmentem egy buddhista templomba Los Angeles belvárosában. A Yelpen vagy a Google-on találtam, és elhatároztam, hogy ellátogatok az egyik dharma beszélgetésükre és meditációjukra. El is mentem, és a vezető szerzetes beszédet tartott nekem a dharmáról, és arról a gondolatról, hogy ne kötődjünk dolgokhoz, és ezen kívül még sok buddhista elvről. Teljesen belemerültem a beszélgetésbe, és csak úgy szívtam magamba ennek az embernek a bölcsességét, aki egy eleven megvilágosodottnak tűnt számomra. A beszélgetés után tartottunk egy 20 vagy 30 perces meditációt csukott szemmel, amit nagyon kedveltem.
A meditáció után a foglalkozásnak vége szakadt, és a 30 vagy körülbelül ennyi ember elkezdett távozni.
De én nagyon kerestem akkoriban a lelki utamat, ezért elhatároztam, hogy odamegyek ehhez a szerzeteshez és a társaihoz, és el is kezdtem kérdezgetni mindenféle dolgokat tőlük. Mielőtt észrevettem volna, a reggel elröppent, és elérkezett az ebédidő. Így a köntösbe öltözött és borotvált fejű szerzetesek meghívtak engem, hogy ebédeljek velük. Kaptam az alkalmon, mert VALÓBAN be akartam pillantani ezeknek a fickóknak abba a bölcsességükbe, amit nekem ajánlani tudtak. Olyan voltam, akár egy szivacs, szívtam magamba a bölcsességeket, ezért amikor csak bölcs emberek közelébe kerültem, nyitva tartottam a fülemet.
Ezért aztán kimentem a kocsimhoz, és követtem a négy VALÓBAN buddhista szerzetest, amint egy kis autóval elindultak. Nagyon lelkes voltam, mert azt gondoltam, hogy fel fogok fedezni egy csodálatos vegán vagy vegetáriánus éttermet Los Angeles belvárosában. Ahogy haladtunk, az izgalmam és a kíváncsiságom nőttön-nőtt. Hová tartanak ezek a fickók? Ez az élmény valószínűleg csodálatos lesz. Egyszer aztán azt láttam, hogy a kocsijuk behajt egy parkolóba. De nem tudtam hinni a szememnek. Miért húzódik be a kocsijával négy buddhista szerzetes a Sizzler gyorsétterem elé?
Minden rendben volt – a négy borotvált fejű szerzetes bevezetett a Sizzlerbe, jellegzetes köntöseikben, és a dharmáról beszélgettek. Nem tudtam elhinni. Azt gondoltam, hogy azért álltunk meg itt, mert a Sizzler salátabárja olcsó. Végül is, ha szerzetes vagy, nem veszel drága ételt, hat számjegyű, és nem mész drága étterembe. Lehet, hogy egy szerény vegetáriánus salátát fogyasztunk el a Sizzler salátabárjában. Ki voltam békülve ezzel. Nem is igazán törődtem vele; én csak a bölcsességre vágytam.
Miközben bementünk a Sizzlerbe, először a salátabárhoz tartottam. Most nem vagyok vegán vagy vegetáriánus. Nem fogyasztok húsgyári készítményeket és húst, és igyekszem tudatosan táplálkozni. De ebben a pillanatban, a szerzetesek előtt nyomban vegánná váltam. Óvatosan választottam a salátabárban. Sajtot nem vettem, salátaöntetet sem, amely tejterméket tartalmazott. Csirkét sem ettem, és tonhalat sem. Csak némi salátát, paradicsomot, gombát, kaliforniai paprikát, magféléket és vinegrette öntetet tettem a tányéromra! Kevés ételnek tűnt, de nem számított – én a bölcsességet kerestem, azért voltam itt. Eszembe jutott, hogy veszek egy nagy diétás Colát, amivel kiegészíthetem szegényes ételemet, miközben a szerzetesekkel komoly beszélgetésbe bocsátkozom a dharmáról! Ezért leültem; és láttam, hogy a szerzetesek ételt rendelnek. És a legnagyobb SOKK ért ekkor, mert a legbölcsebb szerzetes, az a férfi, aki a dharmáról tartott nekem előadást, egy steaket rendelt, vagyis marhasültet! Egy másik is ugyanezt rendelte, a másik kettő pedig csirkét kért!
Nagyon nagy sokk ért engem ennek láttán.
Itt ültem és húsevő voltam, de vegánnak tetettem magam a szerzetesek jelenlétében, akik bementek a VÁROSba, hogy húst egyenek! És nem háztáji húst helyi termelőtől – hanem SIZZLER gyorséttermi ételt ettek. Nem értettem az egészet.
Miközben ott ültünk az asztalnál, nagyon kíváncsi voltam, és meg akartam kérdezni őket, miért esznek húst, de nem tudtam megtenni. Beszélgettünk. Végül kihozták az ételt – bumm, két marhaszeletet és két csirkét! Én pedig itt voltam a szerény salátámmal. A szerzetesek még meg is kérdezték, éhes vagyok-e, mert olyan keveset tettem a tányéromra.
A szerzetesek belefogtak az evésbe, és az ételük halott állatokból állt, már nem tudtam a gondolataimat magamba fojtani. Közbeszóltam a beszélgetésbe, és azt mondtam: Rendben! Rendben! Álljunk meg egy percre! Mi a helyzet a hússal? Ti buddhista szerzetesek vagytok. Nem vagytok elkötelezve a Mettának, ami feltétel nélküli szeretet minden érző lény felé?
A bölcs öreg szerzetes rezzenés nélkül felnézett a steakes tányérjából, rám tekintett és azt mondta: – Van egy mondásunk az Ashrammal kapcsolatban…És itt tartott egy kis szünetet. És ekkor mint egy egyszerű közlést ismertette velem a legdrámaibb bölcsességet. Azt mondta: – És ez a mondás úgy hangzik… még nem Buddha! – és ezután ismét visszatért az evéshez.
Nem tudtam elhinni! Tényleg szórakoznak velem?! MÉG nem Buddha!? Abban a pillanatban ez úgy tűnt, mint a kihátrálás, de ahogy később elmélkedtem ezen a kijelentésen, egyre inkább megláttam benne a bölcsességet. Tudom, hogy most köztetek akadnak olyanok, akik azt gondolják, hogy „Micsoda árulás! Ezek szerint ez az ember embereket is ölhet? Mert MÉG NEM BUDDHA?” Ez a kijelentés nyilvánvalóan nem igazolja a helytelen viselkedést. Ez a mondás a legbecsületesebb dolog volt, amit valaha egy „spirituális” személytől hallottam.
A még nem Buddha jelentése óriási. Megengedhetjük magunknak azt, hogy azzal ostorozzuk magunkat, hogy nem vagyunk tökéletesek. És ehelyett felvállalhatjuk az értékes tökéletlenségeinket. Kiszorítjuk magunkból az életet, ha nem engedjük meg magunknak, hogy emberek legyünk.
Mastin Kipp
GONDOLAT:
Először legyünk emberek, akik megértőek, kedvesek, jóindulatúak másokkal szemben, aztán legyünk keresztények, akiknek az életét az Isten-keresés határozza meg.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!