Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!
Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod!
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!
LEGYÉL RÉSZESE AZ ORSZÁG EGYETLEN, RENDSZERES, ONLINE LELKI PROGRAMJÁNAK,
A MEGÚJULÓ ÚTITÁRS 90-NEK!
Ne hagyd az utolsó pillanatra az ÚTITÁRS 90 meghosszabbítását! Jelentkezz most »
IRÁNYTŰ:
” SZÍV BÁTORSÁGA”
Élethelyzetek, ahol nagy szükségünk van a bátorságra
A jövő felé fordulás bátorsága – remélni minden körülmény között!
Remélni sokak szerint azt jelenti, hogy „minden rendben lesz.” Hogy egyszer csak minden jóra fordul. Hogy ami most fáj, az elmúlik, és jön valami szebb, jobb, könnyebb.De az igazi remény nem az, hogy „minden jól alakul” – hanem az, hogy akárhogy is alakul, nem vagyok egyedül, az Isten velem van, és Ő gondoskodik.
A remény nem illúzió. Nem rózsaszín szemüveg, nem álomvilág. A remény bátor bizalom a jövő felé, még akkor is, ha a jelen fáj.
Még akkor is, ha tegnap elveszítettél valamit.
Még akkor is, ha ma semmi nem ad rá okot.
Mert a remény nem az eseményekre épül – hanem Istenre, aki a történetünk fölött is jelen van.
A remény a lélek egyik legnagyobb bátorságpróbája. A remény ott kezdődik, ahol elfogytak a biztosítékok. Ahol nem látom a megoldást. Ahol minden hang azt suttogja: „Nincs tovább.” Én mégis kimondom: „Lesz tovább. Mert az Isten, aki eddig is velem volt, ezután is velem lesz.”
A remény döntés. Nem érzés. Nem hangulat.
Döntés, hogy nem a sötétségbe nézek bele, hanem a fény felé fordulok. Nem tudom, mikor ér el – de az irány számít. A jövő felé nézek, még ha ma nem is látom tisztán.
Jézus tudta, hogy mi vár rá, mégis szeretett, mégis tanított, mégis megbocsátott. Mert tudta: a sötétség nem a vég. A sír nem az utolsó szó. A szeretet győz – csendesen, lassan, de biztosan.
A remény olyan, mint egy kis mécses a viharban. Nem világít be mindent. De elegendő fényt ad ahhoz, hogy a következő lépést megtegyem.
Ez a legnagyobb bátorság: nem látni a teljes utat, de elindulni. A jövő felé fordulás nem azt jelenti, hogy elfelejtem a múltat. De azt igen, hogy nem ott maradok, ahol fáj. Elindulok, akár könnyezve is, akár félve is – mert hiszem, hogy Isten még mindig írja a történetemet.
Ha előfordult már veled, hogy elbizonytalanodtál a jövőjüket illetően, reménytelennek láttál dolgokat, akkor az Útitárs 90 segít abban, hogyan reagálj a kilátástalannak tűnő dolgokra, és hogyan válhat abból is élet számodra. Ezért is érdemes folytatnod az Útitárs 90-et itt »
Történet
Egy tanár a következőt mutatta a diákjainak: Egy darázs egy üres pohárban vergődött, fejjel mindig a pohár alja felé ütődve. A nyitott tetejét nem vette észre.
„Nézzétek – mondta a tanár. – Néha mi is így vagyunk. Csak lefelé nézünk, csak a falakat látjuk. De ha egyszer felnéznénk – meglátnánk, hogy nyitva van az ég.”
A remény az a pillanat, amikor egy kis részt mégis meglátok a nyitott térből. És azt mondom: „Lehet, hogy van kiút.” Már ez a gondolat is elég lehet az első lépéshez.
Reflexiós kérdések, gyakorlat
- Melyik élethelyzetemben érzem most, hogy nehéz remélni? Mit súg a félelem – és mit súgna a hit?
- Mi tart vissza attól, hogy a jövő felé nézzek? Mi az, amit Isten talán újra írni akar bennem?
- Volt-e olyan élményem, amikor utólag láttam meg: érdemes volt bízni, még ha akkor nem láttam értelmét?
Gyakorlat:
Ma este ülj le csendben, és képzeld el a saját életed egy hosszú útként. Hol vagy most ezen az úton? Nézz vissza: honnan jöttél?
Most nézz előre – nem a részleteket kell látnod, csak azt, hogy ott Valaki vár.
Mondd ki csendben: „Nem tudom, hova vezet, de hiszem, hogy jó felé tartok. Mert nem vagyok egyedül.”
Zárógondolat:
Uram, Te látod, hol fáradt el bennem a remény. Tudod, hányszor fordultam már vissza, mert túl sötétnek tűnt az út. De most kérlek: fordítsd a tekintetemet újra a jövő felé. Ne a félelem vezessen, hanem a bizalom. Segíts hinnem abban, hogy Te nem felejtettél el. És hogy a történetemnek nincs vége – mert Te még írsz tovább. Adj bátorságot remélni. Akkor is, amikor nincs rá ok. Mert a remény nem a világban kezdődik – hanem Benned. Ámen.
„A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA”
Vedd észre, fedezd fel az életet, Isten működését mindabban, ami körülvesz!
Egy-két percet időzz el a képet figyelve!
Engedd, hogy hasson rád!
A képen két kucsmagomba áll egymás mellett, szinte társakként, mintha beszélgetnének az erdei félhomályban. A természet különleges művészi alkotásai ők: szabálytalan, mégis tökéletes formájukkal azt hirdetik, hogy az élet szépsége gyakran a rendhagyóban, az egyediben rejlik. Egymás mellett állva a kapcsolat, a közösség erejéről is tanúskodnak – nem versenyeznek, nem takarják el egymást, egyszerűen csak együtt léteznek. A háttér homálya kiemeli őket, mintha Isten rájuk világítana, ezzel is jelezve: a rejtett dolgok is értékesek.
A kucsmagomba nem tolakodó, nem hivalkodó, mégis nagy kincs – akár a lélek csendes gazdagsága. Erdő mélyén nő, de csak a figyelmes szem veszi észre. Talán így tudjuk felfedezni a valódi értékeket az életünkben, ha megállunk, „lehajolunk” és figyelünk. A párban álló gombák emlékeztetnek arra, hogy az életben fontos a társ, a közösség. Együtt könnyebb növekedni, és együtt szépségesebb is a világ.
GYAKORLAT:
Időtartam: 10–15 perc
Helyszín: lehetőleg természetben, vagy egy csendes sarokban
Eszköz: jegyzetfüzet vagy belső csend
Képzeld el, hogy egy erdőben sétálsz, és rátalálsz két kucsmagombára. Hajolj le hozzájuk lélekben – mit mondanak neked?
Gondold végig:
– Ki az, aki „melletted nő”?
– Ki az, akinek a jelenléte segíti a lelki fejlődésedet?
– És te kinek vagy ilyen „csendes társ”?
Írd le egy mondatban: mit jelent neked a kapcsolat, az együtt növekedés?
Imádkozz röviden:
„Uram, köszönöm azokat, akiket mellém adtál. Taníts meg megbecsülni őket, és növekedni általuk, Veled együtt.”
Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?
dr. FINTA JÓZSEF ATYA ELMÉLKEDÉSE
Merjünk szembeúszni az árral!
Július 27. – Évközi 17. vasárnap
Olvasmány.: Ter 18,20-32 / Kol 2,12-14
Evangélium: Lk 11,1-13
Két veréb gubbasztott egy fán a sűrű, dermesztő hóesésben. Szemlélték a kavargó, hulló hópelyheket. Egyikük töprengve megszólalt: „Vajon milyen súlya lehet egy hópehelynek?” A másik gúnyosan odavetette: „Ugyan! Kevesebb a semminél!” Jobb dolguk nem lévén, unalmukban számolgatták a hópelyheket, amelyek egy vastag, kemény faágra hullottak. Amikor az egymillió-ötszáznyolcezerezer-hétszázhetnvenkettedik „kevesebb a semminél” is ráhullott, a hatalmas, vastag ág nagyot reccsenve letört és a földre esett.
„Szodoma és Gomorra bűne már az égbe kiált, és igen súlyossá lett.” Könnyen azt gondolhatnánk, hogy az égbe kiáltó bűn valami rendkívüli, egészen kivételesen súlyos, látványos, pillanatok alatt hatalmas rombolást végbevivő cselekedet lehet csak. Pedig ha kissé utánagondolunk, akkor ez egyáltalán nem így van. Nem akarom tagadni az egyes borzasztó, elrettentő bűnök súlyosságát sem, de ha őszintén utánagondolunk, többnyire nem ezek okozzák egy-egy közösség vagy a társadalom életében a legnagyobb rombolást. Sokkal inkább a szinte semmibe vett, kicsinek vagy jelentéktelennek tűnő rossz tettek, amelyeket épp ezért egyre többször, egyre többen, egyre bátrabban követnek el, lassan megölve vele szemben a lelkiismeret ellenállását. Így tudja valamilyen csekélyebbnek látszó bűn belerágni magát egy-egy egész korszak életébe, szétrothasztva az akkori társadalom egészségét.
A II. Világháború borzalmainak mintegy hétszázezer magyar áldozata volt. Borzasztó! Azonban az azóta eltelt évtizedekben végrehajtott abortuszoknak mintegy hatmillió! A fogyasztói társadalomban teljesen természetesnek tartott, sőt megkívántnak tekintett jólétnek és pazarlásnak áldozatai megszámlálhatatlanok szinte évről-évre! Az igazán égbekiáltó bűnök hangja eleinte halk, alig hallható. De aztán egyre erősödik, mígnem elviselhetetlenül erős és fülsiketítő üvöltéssé lesz. Szodoma és Gomorra bűne a Biblia és a hagyomány szerint elsősorban a homoszexualitás volt. Érdemes egy picit utána elmélkedni annak, hogy mennyire átalakulóban van a társadalom közgondolkodása ezen a téren. Persze, felülről történő nyomásra és manipulálásra is történik ez, de tény, hogy az európai társadalom lelkiismerete egyre inkább napirendre tér a homoszexuális cselekedetek fölött. Ami valóban riasztó, az pedig az, hogy ez a folyamat messze túlterjed az egyes homoszexuális emberek és az ő egyes tetteik körén. A tét immár a természetadta nemiség kétségbe vonása és persze vele a házasság, a család, a gyermeknemzés és az egészséges nevelés rombolása társadalmi szinten.
Igen, nagyon óvakodni kell az ilyen „kevesebb a semminél” rossz tettektől, mert összehalmozódva a rombolásuk felmérhetetlen.
Amiről azonban beszélni szeretnék, az nem annyira a rossz, sokkal inkább a másik oldal, az apró és jelentéktelennek tűnő jó cselekedetek súlya és értéke! A rossz mindig látványosabb, erősebbnek, komolyabb hatásúnak látszik. Azonban a mai olvasmány és evangélium mégis arra tanít bennünket, hogy a jónak sokkal mélyebb, hosszabb távú és jelentősebb hatása van. Sokszor olyan csüggedő, bátortalan az emberek hozzáállása a kicsinek látszó jó tettekkel, jó döntésekkel szemben: úgysem érünk el vele semmit! Úgyis kevés! Úgysem tudunk változtatni semmin! … stb. stb. Azonban ne gondoljuk, hogy ez tényleg így van! Mivel a jó a „természetes”, ezért nem is látványos, nem igazán észrevehető! Éppen a hiánya mutatja meg igazán az értékét, a nagyságát! Ami a leginkább vigasztaló lehet számunkra, az az, hogy Isten szemében is micsoda nagy értéke van a kevéske jónak is.
Ábrahám alkudozásában ez az igazán megdöbbentő! Nemhogy ötven, de negyven, harminc, húsz, sőt tíz igaz ember kedvéért is megkegyelmezne az Úr Szodomának és Gomorrának. Célja nem a pusztulás! Tudjuk, hogy nem is Isten az, aki a rosszat tevőlegesen végrehajtja, okozza – ez teljesen idegen Tőle. A rossz a maga természete szerint viszi végbe a pusztítást. Azonban Isten kegyelméből milyen apró, szinte láthatatlan emberi döntések, jó cselekedetek is elegendők ahhoz, hogy hatalmas katasztrófákat megelőzzenek, vagy súlyosan elromlott társadalmi folyamatokat lassanként megfordítsanak, orvosoljanak!
Merjünk hinni ebben, még ha ezt a hatást nem is olyan könnyű érzékelni, mint a rosszat! Merjünk szembeúszni az árral, ha csak egyedül, vagy kevesen vagyunk is! Tegyük meg azt a keveset, ami rajtunk múlik, Istenre bízva a többit! Ne adjuk fel a reményt a társadalmi életben megmutatkozó számtalan negatív irányultság hatására! Ki tudja, hány súlyos bajtól menekült már meg az emberiség, vagy annak kisebb-nagyobb töredéke, mert igenis akadt tíz igaz?! Mindig is ez volt és ez marad a szentségre törekvő emberek életének, küzdelmeinek igazi értéke és értelme!
Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa
* * * * *
GONDOLATOK MÁS SZENTÍRÁSI SZAKASZOKHOZ
Olvasd el a Szentírásból a következő szakaszt – Lk 11,1-13:
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el a te országod. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma. Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk minden ellenünk vétőnek. És ne vígy minket kísértésbe.” Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.« Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van. Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Ez a szakasz Jézus imádságáról és tanításáról szól. A tanítványok kérésére Jézus megtanítja nekik a Miatyánkot, az imádság mintáját. Ezután két példabeszédet mond az imádság kitartásáról és Isten jóságáról: az éjszaka kenyeret kérő barátról és a jó apa példájáról. A szakasz zárásában Jézus megerősíti: ha mi, esendő emberek is tudunk jót adni, mennyivel inkább ad a mennyei Atya Szentlelket azoknak, akik kérik.
Lukács evangéliuma különösen nagy hangsúlyt fektet Jézus imádságos életére. A tanítványok látták, hogy Jézus imádkozik, és vágytak arra, hogy ők is ilyen kapcsolatba kerüljenek Istennel. A „Miatyánk” Lukácsnál rövidebb változatban szerepel, mint Máténál, de ugyanazt az alapvető istenkapcsolati irányt mutatja: bizalom, függés, megbocsátás, és Isten uralmának várása. A példabeszédek hangsúlyozzák az ima állhatatosságát és Isten jóindulatát.
ÜZENET:
Ez a szakasz arra hív, hogy merjünk egyszerűen, bizalommal és kitartóan imádkozni.
Jézus nem tanult formulákat ad, hanem egy meghitt kapcsolat kulcsát: szólítsuk Istent Atyánknak. A Miatyánk nem kéréslista, hanem egy életforma vázlata: Isten uralmát, a mindennapi szükségleteket, a megbocsátást és a lelki erőt kéri. A történet az éjszaka zörgető barátról arra emlékeztet: Isten nem bosszankodik kérésünkön, hanem örül, ha keresük Őt.
Az igazi ima nem azonnali válaszokat hajszol, hanem bizalmat mélyít. Sokszor úgy érezzük, hogy zárva az ajtó – de Jézus szerint minden zörgetés meghallgatásra talál. Isten nem ad kígyót kenyér helyett – még ha a válasz másképp jön is, mint várjuk.
A legnagyobb ajándék, amit kérhetünk: a Szentlélek, aki erőt, világosságot és szeretetet ad. A mai ember is szomjazik erre a benső kapcsolatra, csak gyakran elfelejti zörgetni az ajtót. Jézus pedig ma is mondja: „Kérjetek, és adnak nektek!” – mert Isten mindig válaszol a nyitott szívre.
Köszönöm❤️