Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!
Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod!
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!
IRÁNYTŰ:
” SZÍV BÁTORSÁGA”
Élethelyzetek, ahol nagy szükségünk van a bátorságra
A hit bátorsága – rábízni magam Valakire
A hitről sokszor azt hisszük, hogy biztos tudást jelent, hogy az hisz igazán, aki nem kételkedik. Aki mindig magabiztos, mindig tudja, mit kell tennie, mindig világosan lát. De a hit valójában sokkal inkább bátorság, mint bizonyosság. Nem arról szól, hogy mindenre tudjuk a választ – hanem hogy akkor is lépünk, amikor nem látjuk még az utat.
A hit az, amikor nem térképet kapunk, hanem kézfogást. Nem biztosítást, hanem ígéretet. Nem világos utasítást, hanem egy halk hangot: „Ne félj. Én veled vagyok.” Hinni annyi, mint rábízni magam Valakire, akinek nem látom mindig az arcát, de ismerem a szívét. Mint amikor egy gyerek elindul a mély víz felé, mert tudja: az apja ott áll, és elkapja. Vagy mint amikor elindulunk egy új úton, egy döntéssel, egy elengedéssel – és nem tudjuk, hova vezet, de reméljük, hogy jó kezekben leszünk. A hit bizalom abban, hogy nem vagyok egyedül a bajommal.
A hit nem azt jelenti, hogy nincs bennem félelem – hanem hogy a félelem ellenére is elindulok.
Olyan, mint amikor átkelünk egy hídon, amit nem mi építettünk. Nem tudjuk pontosan, hány csavar tartja, nem mérjük meg a terhelhetőségét – csak rálépünk, mert bízunk abban, aki építette. Ehhez bátorság kell!
A hívő keresztény minden kérésével bizalommal fordulhat a szerető és gondviselő Atyához, de mindig azzal a ráhagyatkozással, hogy Ő nálunk jobban tudja, mire van szükségünk, mi szolgálja jobban Isten országa ügyét és üdvösségünket. „Legyen meg a te akaratod!”
Isten nem rángat bennünket dróton bábuként, hanem cselekvésre, közreműködésre hív. Aki megteszi azt, ami tőle telik, annak az Úr megadja a szükséges kegyelmet. Istenre hagyatkozunk, de nem hagyjuk el magunkat, nem hagyatkozunk a sorsra.
Mi nem látjuk, nem értjük sokszor, hogy mi miért történik velünk, de biztosak lehetünk, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik (Róm 8, 28). Ahogy egy portugál közmondás állítja; Isten egyenesen ír görbe vonalakkal is. És még azt olvassuk Szent Lukácsnál, hogy az Atya egy kérést mindig meghallgat, azt, amikor gyermekei a Szentlelket kérik tőle (11,13).
Történet – A két deszka
Egy erdei túra során egy keskeny patakon kellett átkelni. A híd: két deszka, egymás mellé fektetve. Az első ember remegő térdekkel, nagyon lassan, a deszka megbízhatóságát vizsgálva haladt előre. A második szó nélkül átsétált utána. Amikor visszanézett, csak ennyit mondott: „A deszkát nem néztem – hanem csak azt, aki előttem ment.”
Sokszor épp ez a hit: nem a körülményeket vizsgálom, hanem arra figyelek, Aki előttem jár, maga az Úr.
Reflexiós kérdések, gyakorlat
- Mi az az életterületem, ahol most különösen szükségem van hitre és bizalomra?
- Milyen képet hordozok Istenről, amikor rábízom magam? Milyennek látom Őt?
- Történt-e velem olyan, amikor nem értettem a dolgokat, mégis visszanézve láttam: Isten velem volt?
Gyakorlat:
Írj le egy konkrét helyzetet, amit most nehéz megoldani, átlátni, elengedni. Majd fogalmazz meg egy mondatot: „Uram, ezt most rád bízom, mert…” – és írd le a miérted. Tedd a mondatot egy borítékba, vagy rajzold körbe egy kereszttel – és bízd Istenre!
Zárógondolat:
Uram, néha nehéz hinni. Néha félek, nem látom az utat, és nem értem, mi történik körülöttem. Kérlek, adj nekem bizalmat. Hogy ne a körülményekre nézzek, hanem Rád. Segíts rábízni magam a szeretetedre. Nem a tökéletességemmel, hanem a gyengeségeimmel együtt. Mert hiszem, hogy Te nem hagysz el. És hogy Veled minden híd erősebb, minden út világosabb. Ámen.
„A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA”
Vedd észre, fedezd fel az életet, Isten működését mindabban, ami körülvesz!
Egy-két percet időzz el a képet figyelve!
Engedd, hogy hasson rád!
A képen egy ritka, elegáns és különleges vadvirág látható a papucskosbor, vagy más néven Boldogasszony papucsa. Egyetlen pillantás is elég, hogy megérintse az embert: ez a virág nem a harsány színek és nagy formák világa, hanem a rejtett szépségé, amely csak annak mutatja meg magát, aki letér az aszfaltos útról, csendben figyel, és alázattal közeledik. Fokozottan védett növény, természetvédelmi értéke 250 000 forint.
A háttér szinte álomszerű, lágyan elmosódott fények és levelek ölelik körül a növényt, amely így még inkább kitűnik méltóságával és egyediségével. A virág nem harsány, nem kiabál – mégis vonzza a tekintetet. Mintha azt mondaná: nem kell a figyelemért harcolni. Az Isten lát, ért és szeret!
A kép tanulsága, hogy az igazi szépség gyakran rejtetten van jelen – nem a kirakatban, hanem a csendben, a mélyben, ahol csak az látja meg, aki figyel. A világ gyakran a feltűnő dolgokra figyel, de Isten tekintete az elrejtett értéket keresi.
Ez a virág emlékeztet bennünket arra, hogy nem kell különlegesnek látszanunk ahhoz, hogy valóban azok is legyünk.
GYAKORLAT:
- Keress egy csendes helyet, akár a természetben, akár otthon, ahol legalább 15 percig nem zavarnak.
- Vegyél elő egy tükröt, vagy csukd be a szemed, és nézd úgy önmagad, mint Isten teremtményét.
- Ismételd el halkan, lassan, tudatosan:
„Érték vagyok.” „Nem kell harsányan virágoznom ahhoz, hogy szép legyek.” „Isten látja bennem a kibontakozó virágot.” - Ezután írj le 3 olyan dolgot magadról, amit sokáig jelentéktelennek hittél, de amit Isten most értékként mutat meg neked.
- Zárd egy rövid fohásszal:
„Uram, köszönöm, hogy bennem is ott rejlik a Te kezed nyoma. Segíts, hogy türelemmel, szeretettel és hittel bontakozhassak ki a Te dicsőségedre!”
Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?
dr. FINTA JÓZSEF ATYA ELMÉLKEDÉSE
Csodálatos vagy!
Július 06. – Évközi 14. vasárnap
Olvasmány: Iz 66,10-14c / Gal 6,14-18
Evangélium: Lk 10,1-12.17-20
A papám azt mondja, hogy mérhetetlenül csodálatos vagyok. Én azt kérdezem magamtól, hogy igaz-e ez.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … Sára szerint ehhez az kell, hogy az embernek olyan gyönyörű, hosszú, göndör haja legyen, mint neki. Az én hajam nem olyan.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … János szerint ehhez olyan hófehér, szabályos fogsor kell, mint amilyen az övé. Az enyém nem olyan.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … Klaudia szerint akkor ne legyenek az arcodon azok a kis barna pöttyöcskék, amiket szeplőnek hívnak. Nekem vannak szeplőim.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … Márk szerint ehhez a tanulásban osztályelsőnek kell lenni. Én nem vagyok az.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … István szerint ehhez az kell, hogy te legyél a legjobb fej a suliban, aki a legjobb vicceket tudja. Ez sajna nem én vagyok.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … Laura szerint ehhez a város legelőkelőbb negyedében, a legdrágább házban kell lakni. Én nem ott lakom.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … Máté azt mondja, hogy ehhez az kell, hogy csakis a legdrágább ruhákat és a legdivatosabb cipőket viseld. Én nem ilyen holmikat hordok.
Mérhetetlenül csodálatosnak lenni … Szilvia szerint ehhez tökéletes családba kell születni. Ez sem az én esetem.
Mégis, minden este, elalvás előtt a papa szorosan megölel engem és azt mondja: te mérhetetlenül csodálatos vagy és én nagyon szeretlek téged. Úgy látszik, a papa tud valamit, amit a többiek nem.
Úgy látszik, Isten minden emberről tud valami ilyesmit, mindannyiunkról. Sok előnyös tulajdonságunk lehet, sok jó képességünk vagy elért eredményünk, amelyek miatt egyesek csodálhatnak minket, felnézhetnek ránk. Mások azonban talán éppen ugyanezekért megvetnek, esetleg gyűlölnek is bennünket. Talán irigységből, talán azért mert nekik pont ezek a tulajdonságok vagy eredmények semmit sem jelentenek. Na és persze ott vannak a mindig is meglévő és sajna észre is vehető hibáink, hiányosságaink, kudarcaink … ezek nem csak másokat bizonytalanítanak el velünk kapcsolatban, hanem sokszor saját magunknak is nehezítik önmagunk elfogadását. Nem is beszélve arról, hogy jó adottságaink, képességeink, sikereink többsége múlandónak, sőt kifejezetten kérészéletűnek bizonyul. Mi lenne hát bennünk az a mérhetetlenül csodálatos, ami miatt Istennek annyira kedvesek vagyunk. Ami miatt egymást és önmagunkat is szeretnünk lehet?
A kérdést így is fel lehet tenni: Mi az, aminek örüljek önmagamban? Ami igazi örömet okozhat számomra a saját életemmel kapcsolatban?
Képességeim, adottságaim, amelyeket legnagyobbrészt nem is saját magamnak köszönhetek, s amelyek legtöbbször múlandók? Milyen sokan vannak, akik ilyesminek próbálnak örülni önmagukban, hogy aztán az életük nagyobb részében szinte állandóan bánkódjanak, megkeseredjenek valamely bálványozott tulajdonságuk elmúlásán. Gondoljunk csak a szépségversenyek megszállottjaira vagy a gyorsan változó zenei stílusok sztárjaira!
Vannak olyanok is, akik a munkájukban elért sikereikre büszkék, azokat fitogtatva próbálják igazolni saját értékességüket. Itt sem szabad elfelejteni, hogy az ember szinte mindig, mindenben mások által lerakott alapokra építkezik. Sikereink legalább annyira szüleink, tanáraink, más embertársaink sikerei is.
A mai evangéliumban a Jézus által elküldött tanítványok is azon örvendeznek, hogy a küldetést önmagukat túlszárnyaló módon sikerült megvalósítaniuk. Még az ördögök is kitakarodtak a megszállottakból, amikor imádkoztak fölöttük! Ugyanakkor a tanítványok nem felejtik el hozzá tenni: „A Te szavadra …” – vagyis tudják, hogy eredményeiket nem maguknak, hanem az Úr Jézusnak köszönhetik. Milyen sok, saját dicsfényében tündökölni akaró embertársunk elfelejti a jézusi igét: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” A Mester persze nem akarja megtiltani, hogy örömünket leljük jó adottságainkban és evilági sikereinkben. Valóságos örömforrások ezek is. Azonban nem akarja, hogy leragadjunk ezeknél a múló és korántsem teljes örömöknél. „Az én örömöm legyen tibennetek és örömötök ezzel teljes legyen.” Miből fakad ez a teljes öröm? Jézus öröme, boldogsága nem más, mint a Szentháromság örök szeretetében való élet. A mérhetetlen szeretet és személyes elfogadás megtapasztalása és viszonzása az örök boldogság lényege. Az ember pedig, mint Isten szeretett gyermeke, ebbe az életbe, a szeretetnek ebbe az örök körforgásába kap meghívást. Ezt jelenti az evangéliumi mondat: „Inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van jegyezve a Mennyben.” Ez a följegyzés, ez a meghívás nem kiérdemelhető vagy kiérdemlendő dolog: Isten teljesen ingyenes, a szó valódi értelmében „oktalan” szeretetéből fakad.
Isten csodálatosnak lát és szeret minket, és ezért létezünk! Nem léteznünk és valamit tennünk, valamilyennek lennünk kell előbb, hogy csodálatosnak lásson! Micsoda vigasztalás ez az ember számára, amikor kudarcokat él meg, amikor a bűneivel küszködik, amikor észreveszi ereje, szépsége, egészsége hanyatlását. Igen, Isten tud valamit rólunk: hogy szeret minket, hogy szenvedett értünk, hogy örök boldogságát akarja megosztani velünk. Hogy ott szerepel a nevünk a Nagy Könyvben, a meghívottak között.
Akkor tehát teljesen felesleges is volna itt a Földön bármit is tennünk azért, hogy napról napra különb, jobb emberek legyünk? Hogy eredményeket mutassunk fel bármiben? Nem, dehogyis erről van szó! Csak azt kell helyretennünk, hogy ennek mi a célja. Nem arra valók erőfeszítéseink, hogy kiérdemeljük Isten szeretetét, csodáló tekintetét, hanem arra, hogy megmutassuk iránta való viszont-szeretetünket, hogy megmutassuk, tényleg azok közé tartozunk, akik az örök boldogságra kaptak meghívást. Aki elfogadja ezt a meghívót, az elkezd már itt a Földön a mennyei élet értékrendjében élni: vagyis minden képességét, cselekedetét arra használja, hogy Isten szeretetét megmutassa, tükrözze másokra.
Nem önmaga iránt, hanem az Úr iránt kíván csodálatot és hálát kivívni. Isten segítsen minket abban, hogy mindig örülni tudjunk ingyenes kiválasztottságunknak, s ebből az örömből mindig a szeretet és a hála önajándékozó, áldozatos tettei fakadjanak mások felé!
Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa
* * * * *
GONDOLATOK MÁS SZENTÍRÁSI SZAKASZOKHOZ
Olvasd el a szentírásból a következő részt: Iz 66,10-14c
Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek! Örüljetek és vigadjatok, akik gyászoltatok miatta! Táplálkozzatok tejével, lakjatok jól vigaszt nyújtó keblén, és teljetek el gyönyörűséggel csodálatos gazdagságából. Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot, és mint kiáradt patakot, a nemzetek dicsőségét. Tejjel táplálnak, karjukon hordoznak és térdükön becéznek titeket.
Amint az anya vigasztalja gyermekét, úgy vigasztallak én is titeket; Jeruzsálemben leltek vigasztalást. Ennek láttán örülni fog szívetek; Csontjaitok, mint a fű, sarjadoznak: Szolgáinak az Úr megmutatja segítő kezét.
Ez a szakasz Jeruzsálem képe köré épül, amelyet Isten vigasztaló és tápláló anyaként mutat be. Az emberek arra kapnak hívást, hogy örüljenek vele, mert Isten gondoskodása és áldása újra kiárad rá. A város, amely korábban szenvedett és pusztult, most bőséget, békét és vigasztalást sugároz. A képek gyengédek és anyaiak: a vigasztalás, táplálás, ölelés és gyógyulás motívumaival telítettek. Az utolsó sorok az isteni kéz munkájára utalnak: Isten ereje és együttérzése egyszerre lesz nyilvánvaló a hívők számára.
Ez a rész Deutero-Izajás könyvének záró szakaszához tartozik, amely a babiloni fogságból hazatérő nép számára íródott. Jeruzsálem hosszú szenvedésen ment keresztül, temploma elpusztult, a nép szétszóródott. A próféta most helyreállítást, gyógyulást és Isten közelségét ígéri – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Jeruzsálem képe az isteni gondoskodás és a néppel való új szövetség szimbóluma lesz.
ÜZENET:
Ez a szakasz Isten gyengéd, anyai szeretetéről beszél – amely nemcsak megtart, hanem vigasztal, gyógyít és életet ad.
A mai világ sokszor kemény és könyörtelen, de Isten újra és újra visszahív bennünket az Ő ölőlelő szeretetébe. Olyan sok ember hordoz belső sebeket, csalódásokat, kiüresedést – ez az ige azonban azt ígéri: van forrás, van béke, van gyógyulás. Isten nem csak Atya, hanem olyan is, mint egy anya, aki ölébe veszi, táplálja és vigasztalja gyermekét.
Jeruzsálem képe ma az Egyházra, a közösségre is vonatkozik – ahol gyógyító, meleg otthonná válhatunk egymás számára. Isten nem felejt el, nem hagy el, hanem újra és újra kiárasztja ránk a béke „folyamát.” Aki beengedi ezt a szeretetet, annak szíve megnyugszik, és új erőre talál. Ez az ige nemcsak vigasz, hanem meghívás is: legyünk mi is vigasztaló, befogadó jelenlét mások életében. Mert az isteni szeretet nem zárkózik be a mennybe – bennünk akar testet ölteni. És aki megtapasztalja ezt a szeretetet, annak szíve valóban „újjáéled, mint a fű.”