„A RÁCSODÁLKOZÁS ISKOLÁJA”

Vedd észre, fedezd fel az életet, Isten működését mindabban, ami körülvesz!

Egy-két percet időzz el a képet figyelve!
Engedd, hogy hasson rád!

A képen egy krokodil és egy gázló madár (valószínűleg gém) látható, ugyanabban a sekély vízű környezetben. Meglehetősen bátran körbesétálta a krokodilt, mit sem törődve a ragadozóval.

A krokodil szája félig nyitva van, erőt és veszélyt sugároz, míg a madár nyugodtan áll nem messze tőle – éber, de nem riadt. A jelenet szinte valószerűtlen: két annyira különböző lény osztozik ugyanazon a térben, mégis látszólag békében. A kép izgalmas feszültséget hordoz, és arra emlékeztet, hogy az élet sokszor tartalmaz ellentmondásokat: lehetünk békében a veszély közelében is, ha tudjuk, hogyan figyeljünk és mikor kell mozdulni.

Az állandó harc helyett létezik egyfajta bölcs jelenlét, amely egyszerre éber és nyugodt. A madár a bizalom, a krokodil az ösztön szimbóluma – és a kettő mégis megfér egymás mellett. A kép tanulsága lehet az is: nem minden, ami veszélyesnek tűnik, azonnal el is nyel – néha csak arra tanít, hogy legyünk tudatosabbak, éberebbek. A félelem nélküli jelenlét kulcsa nem az erő, hanem a figyelmes bölcsesség.

GYAKORLAT:

• Előkészület: Helyezkedj el kényelmesen. Hunyd le a szemed, és lélegezz mélyeket: figyeld meg, ahogy a tested ellazul, de a figyelmed éles marad.

• Képmeditáció: Képzeld el magad, ahogy egy sekély vízben állsz – egyik oldalon egy krokodil, a másikon egy madár. Érzed a feszültséget – mégis jelen maradsz.

• Elmélkedés: Kérdezd meg magadtól:
  – Mi az a „krokodil” az életemben – ami veszélyesnek tűnik, de talán csak figyelmet kér?
  – Melyik helyzetben van szükségem nagyobb éberségre ahelyett, hogy félelemből menekülnék?
  – Hol tudnék jelen lenni jobban, bölcsebben, és kevésbé reagálva automatikusan?

• Imádság:
  „Uram, taníts meg éberen élni a békességben. Ne féljek attól, ami más, vagy amit nem értek.
  Segíts meglátni, mikor kell csendben maradni, és mikor kell mozdulni.”

• Befejezés: Nyisd ki a szemed. Vigyél magaddal egy gondolatot: A békesség nem a veszély hiánya, hanem a jelenlét mélysége.

ISMERD MEG ITT XIV. LEÓ PÁPA LELKISÉGÉT »

Mi az, ami megérintett az elhangzottakból?
Milyen elhatározás született meg Benned?

dr. FINTA JÓZSEF ATYA ELMÉLKEDÉSE

Ami a halált is legyőzi

Június 1. – Urunk mennybemenetele
Olv.asmány: ApCsel 1,1-11 / Ef 1,17-23 vagy Zsid 9,24-28;10,19-23
Evangélium: Lk 24,46-53

Egy onkológus professzor mesélte egyszer: Elsősorban rákos kisgyermekekkel foglalkozom. Nagyon nehéz terület, eléggé megvisel lelkileg. Egyik napon azonban belépett az életembe egy angyal. Egy 11 éves kislány képében érkezett, aki már a végső stádiumban volt. Két éve kapta a kemoterápiát és a sugárkezeléseket, és bizony rengeteget szenvedett. Noha a fájdalmat természetesen észrevettem rajta, mégsem láttam soha elkeseredettnek, lesújtottnak. Sokat mosolygott, viccelődött. Az utóbbi hetekben az anyukája szinte mindig mellette volt. Egy alkalommal azonban mégis egyedül találtam a kislányt a kórházi szobájában, amikor benyitottam. Érdeklődtem, hogy hol van az édesanyja. Erre azt felelte: „Anyukám mindig kimegy a folyosóra vagy az udvarra, ha sírnia kell, hogy ne lássam a könnyeit. Pedig én nem félek a haláltól. Én nem erre a világra születtem.” Csodálkozva kérdeztem, hogy ez alatt mit ért? Ő elmosolyodott és így felelt: „Amikor kicsik vagyunk, sokszor szeretnénk a szüleink ágyában aludni, ugye? Ők többnyire meg is engedik. Amikor azonban reggel felébredünk, akkor a saját ágyunkban találjuk magunkat. Én is egyszer majd elalszom, és az én Mennyei Atyám házában fogok felébredni! Az lesz az én igazi helyem! Ott lesz az én igazi életem!” Én megdöbbentem a kislány lelki érettségén. Megkérdeztem tőle, hogy nem sajnálja-e itt hagyni az édesanyját! Ő így válaszolt: „Fáj, hogy el kell válnunk, de tudom, hogy nem hosszú időre! Anyu is utánam jön majd, és addig is sok-sok emléke marad rólam!” „Szerinted mi az emlék?” – kérdeztem tőle. „Az emlék a szeretet, ami itt marad!” – felelte. Azóta sem hallottam szebb és frappánsabb megfogalmazást arról, hogy mi az emlék. 

Vannak emlékezések, amelyek keserűséggel, fájdalommal töltik el az embert, amelyek lebénítják, elveszik maradék életerejét. Emlékek, amelyeknek hatására a pohárhoz nyúl, vagy nyugtatókhoz, drogokhoz. Ugyanakkor vannak olyan emlékezések is, amelyek éppen ellenkezőleg lendülettel töltik meg az embert: amelyek erőt adnak, küldetéstudatot, értelmet az életünknek. Vajon, mi okozhat ekkora különbséget emlék és emlék között? Miért lehet ennyire eltérő hatása a visszaemlékezésnek az emberek életében? A különbség attól függ, hogy akikre emlékezünk, azokat örökre elveszettnek és elveszítettnek érezzük-e, vagy pedig úgy tudunk visszagondolni rájuk, mint akik most is élnek. Akik valamiképp most is látnak, érzékelnek minket. Akik most is szeretnek, és tudnak örülni a mi szeretetünknek. Akikkel újra találkozhatunk, akikkel lesz még közös jövőnk, méghozzá örök jövőnk! 

        Milyen jó lenne, ha mi emberek valamennyien belátnák és el tudnánk fogadni, hogy nem csak erre a világra születtünk! Hogy egy másik, teljesebb és boldogabb életnek vagyunk a várományosai! Jézus Mennybemenetelének ünnepe éppen erre nyitja rá a hívő keresztény ember szemeit. Ébren tartja bennünk a reményt, hogy a halállal nem zárul le végérvényesen és visszavonhatatlanul az élet. Sőt, attól sem kell félnünk, hogy a szeretteinktől örökre búcsút kell vennünk!

Jézus mindig úgy beszél a halálról, mint valami átmenetről, egy kapuról, ami az örök életre nyílik. Ezt a kaput éppen Ő tárja sarkig előttünk megváltó kereszthalálával és feltámadásával, Mennybemenetelével pedig előttünk megy az Atya Országába. Apostolait nem keseríti el Jézus eltávozása, hanem éppen ellenkezőleg, nagy lelkesedéssel, belső örömmel és békével kezdenek neki az evangélium hirdetésének. Az emlék, Jézussal való kapcsolatuk emléke velük marad, és ők ebből az emlékezésből erőt merítenek küldetésük teljesítésére egészen a haláluk napjáig! Az emlék számukra nem csak egy fokozatosan halványuló, aztán eltűnő információ, hanem valóban Jézus élő szeretete, amely táplálja lelküket. Amikor Jézus igéit hirdetik, mintha maga a Mester beszélne általuk! Amikor üldözések, szenvedések érik őket az evangéliumért, visszaemlékeznek Jézus kínjaira a kereszten, és bátran elviselik a bántalmakat. Amikor a vértanúság kapujába érnek, ott érzik magukon a feltámadt Krisztus érintését, és látják, amint győzedelmesen a Mennybe emelkedik. Így még a halál sem riasztja vissza őket, hiszen a Jézussal való találkozás élményét látják meg benne!  

     Ha mi is úgy tudunk visszaemlékezni elköltözött szeretteinkre, mint Isten Országának örököseire, mint élőkre, akiktől csak ideiglenesen kell búcsút vennünk, akkor ez az emlék nem fog lebénítani, elkeseríteni minket. Akkor hihetünk abban, hogy ami köztünk volt, most is folytatódik, és egykor majd kiteljesedik. Jézus mennybemenetele a halált is legyőző, „túlélő” szeretet ünnepe. 

Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa

* * * * *

ISMERD MEG ITT XIV. LEÓ PÁPA LELKISÉGÉT »

* * * * *

GONDOLATOK MÁS SZENTÍRÁSI SZAKASZOKHOZ

Olvasd el a Bibliából a következő szentírási részt: ApCsel 1,1-11

Ez a rész az Apostolok Cselekedetei könyvének bevezetése, és Jézus mennybemenetelének elbeszélése. Lukács megszólítja Teofiluszt, és visszatekint Jézus földi életére, szenvedésére és feltámadás utáni megjelenéseire. Jézus negyven napon át tanította tanítványait Isten országáról, majd megígérte nekik a Szentlelket, akit nemsokára megkapnak. Ezután a tanítványok megkérdezik, mikor állítja helyre Izrael királyságát, de Jézus a Lélek eljövetelére és a világmisszióra irányítja figyelmüket. Végül a szemük láttára felemeltetik a mennybe, és két angyal emlékezteti őket: Jézus vissza fog térni.

Ez a jelenet közvetlenül Jézus földi küldetésének befejezése után történik. A tanítványok épp túl vannak a feltámadás megrázó tapasztalatán, és egyre inkább kezdik érteni Jézus küldetésének mélységét. Azonban még mindig politikai helyreállításban reménykednek – ez derül ki a kérdésükből. Jézus viszont a mennyei királyság felé fordítja őket, és előkészíti őket a Szentlélekre és az apostoli küldetésre. A mennybemenetel tehát nem Jézus távozása, hanem újfajta jelenlétének kezdete.

ÜZENET:

Ez a szakasz arra tanít, hogy a hit útja nem a „nézelődésé”, hanem a küldetésé.

A tanítványok hajlamosak lettek volna Jézus után merengeni az égre – de az angyalok figyelmeztetik őket: most nem a tétlenség ideje van. Jézus mennybemenetele nem azt jelenti, hogy eltűnt – hanem azt, hogy új, mindenhol jelen lévő módon van velünk. Ma is sok hívő vár jeleket, látványos bizonyítékokat – miközben Jézus azt kéri: tanúi legyünk, a saját világunkban. A Lélek, akit megígért, ma is megerősít: nem vagyunk egyedül a küldetésben. Jézus nem megoldotta helyettünk a világ problémáit, hanem ránk bízta az evangélium továbbadását. A mennybemenetel hívás a felnőtt hitre: kilépni a várakozásból a cselekvésbe. Minden keresztény ember hivatása, hogy ott, ahol él, Krisztus jelenlétét hordozza – szóval, tettekkel, szeretettel.

Ne csak az égre nézzünk – hanem a világra is, amit ránk bízott. Mert Jézus nem hagyott el – csak másképp van velünk: bennünk és általunk akar jelen lenni.