Vajon mihez kezdenénk, ha negyvenhat évesen egy borzalmas motorkerékpár-baleset nyomán az arcunk a felismerhetetlenségig összeégne, majd négy évvel később deréktól lefelé megbénulnánk egy repülőgép-szerencsétlenség következtében? El tudjuk képzelni, hogy ezek után milliomossá, köztiszteletben álló szónokká, boldog férjjé és sikeres üzletemberré váljunk? Lehetségesnek tartjuk, hogy vadvízi evezésre vagy ejtőernyős ugrásra adjuk a fejünket? Netán politikai küzdőtérre lépjünk?

W. Mitchell mindezt megcselekedte, sőt, még többet is azok után, hogy két rettenetes baleset a vörös minden árnyalatában virító forradások tömegévé torzította az arcát, megfosztotta az ujjaitól, és vézna, béna lábbal tolókocsiba kényszerítette.

Motorbalesete után tizenhat műtétet végeztek rajta. Testfelületének több mint 65%-a megégett, nem tudott felemelni egy villát, vagy segítség nélkül kimenni a vécére. A volt tengerészgyalogos Mitchell azonban sohasem fogadta el a vereséget.

– Magam irányítom a saját űrhajómat – jelentette ki. – Rajtam múlik, merre halad. Felfoghattam helyzetemet visszaesésként és kiindulási pontként is.

Hat hónap múlva már repülőgépet vezetett.

Vásárolt egy százéves házat Coloradóban, néhány ingatlant, egy repülőgépet és egy bárt. Később két barátjával társulva létrehozott egy fatüzeléses kályhákat gyártó üzemet, amely Vermont állam második legnagyobb magánvállalkozásává nőtt.

Négy évvel a motorbaleset után repülőgépével felszállás közben visszazuhant a kifutópályára, tizenkét hátcsigolyája eltört, s deréktól lefelé véglegesen megbénult.

– Nem értettem, mi az ördög történik velem. Mivel érdemeltem ki ezt? – fogalmazott.

Azt hiszem, ilyen kérdéseket mi is gyakran felteszünk magunknak.

Az akarata azonban nem tört meg, éjt nappallá téve dolgozott, hogy a lehető legnagyobb mértékben visszanyerje önállóságát. A coloradói Crested Butte polgármesterévé választották, majd megmentette a várost az ércbányászattól, amely tönkretette volna addig érintetlen természeti környezetét. Később indult a kongresszusi választáson, fura külsejéből erényt kovácsolt efféle jelszavakkal: „Nemcsak egy újabb babaarc”.

Első látásra riasztó megjelenése és fizikai adottságai dacára megpróbálkozott a vadvízi evezéssel, udvarolt és megnősült, lediplomázott államigazgatásból, s továbbra is repült, előadásokat tartott, és foglalkozott a környezetvédelemmel.

Rendíthetetlenül pozitív hozzáállása révén a legnézettebb televíziós show-műsorok vendégeként szerepelt, s cikkek jelentek meg róla a Time, a New York Times és más lapok hasábjain.

– Mielőtt lebénultam, tízezer dologra voltam képes – magyarázza Mitchell. – Most kilencezerre. Rágódhatok az elveszített ezren, vagy összpontosíthatok a megmaradt kilencezerre.

Azt szoktam nyilatkozni, hogy két nagy pofont kaptam az élettől. Használhatnám ezeket ürügyül is, hogy feladjam, de másként döntöttem. Ami visszafog bennünket, az egyúttal új távlatokat is nyit előttünk. Egyet hátralépünk, így nagyobb áttekintést nyerünk a dolgok fölött, és azt mondhatjuk: „Talán nem is olyan nagy ügy ez az egész.”

Ne feledjük: nem a helyzet számít, hanem az, amit kezdünk vele.

Jack Canfield és Mark V. Hansen