Hétindító – május 26 – 2025

Az angol nyelvben a két legszomorúbb szó az „if only”, ami magyarul azt jelenti: „bárcsak”. Az életemben az a célkitűzésem, hogy soha ne kelljen kimondanom ezeket a szavakat, mert az sajnálkozást, elvesztett lehetőséget, hibákat és csalódást közvetít. Néha a „bárcsak” borzalmas tragédiákkal jár együtt. Gondolj csak bele, hányszor hallottad ezt, amikor valami borzalmas dolog történt, és azt hallottad: „bárcsak felhívtam volna őt, hogy biztos lehessek benne, jól van…”, vagy „bárcsak utánanéztem volna annak a zajnak…”, vagy „bárcsak megbizonyosodtak volna arról, hogy a medencéhez vezető kaput bezárták…”

Az apósom arról híres a családunkban, hogy azt mondja: „Fordíts rá egy extra percet, hogy jól csináld.” Valamit jól tudhat, mert már 91 éves, és még mindig jól működnek az agytekervényei.

Én mindig megpróbálok eszerint az „extra perc” szerint élni. Néha csak másodperceket igényel az, hogy meggyőződjek róla, jól írtam-e le valamit, vagy ellenőrizzek egy adatot az Interneten, vagy arrébb tegyek egy tárgyat, mielőtt valaki felbukna benne. Természetesen, amikor a gyermekeim kicsik voltak, és hajlamosak voltak a balesetekre, nagyon is betartottam és szinte belélegeztem az extra perces szabályt. Mindig arra gondoltam, hogyan tudnám elkerülni az ilyen „bárcsak” pillanatokat, legyen szó akár arról, hogy beljebb tolok egy csésze forró kávét a pult széléről, vagy pedig arról, hogy az üveg kávézóasztal éles sarkára védőpárnát húzok.

Éppen most olvastam egy történetet egy tanuló pilótáról, aki kiesett a repülőgépből, amikor a pilótafülke teteje felnyílott. Az oktatónak nem lett semmi baja, mert bekapcsolta a biztonsági övét. Viszont a tanuló, aki nem kapcsolta be az övét, kiesett a gépből, és a testét valahol Tennessee területén találták meg a földön. Képzeld csak el, hány ember gyászolja, és milyen szörnyű pillanatokat élhetett meg az a tanuló, miközben kizuhant a repülőből, és rájött, hogy meg fog halni. Képzeld el a családját, amint kórusban kiabálják: „bárcsak…” Bárcsak be lett volna kapcsolva a biztonsági öve… Milyen egyszerű dolog menthette volna meg.

Amikor néhány évvel ezelőtt balesetet szenvedtem, és meg kellett műteni a gerincemet, és állandósult idegi károsodást szenvedtem, érzelmileg jól kezeltem a dolgot, mert nem én vezettem, tehát nem én voltam a hibás. Nem jutott eszembe magamról a „bárcsak” szindróma, és sokkal könnyebb megbocsátani valaki másnak, mint saját magunknak.

Ugyanennyire fontos elkerülni a „bárcsak” helyzeteket a személyes kapcsolatainkban is. Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik elveszítették a szerettüket és fájlalták, hogy elmulasztották a lehetőséget, hogy elmondják neki, „szeretlek” vagy „megbocsátok neked”. Amikor az apám bejelentette, hogy nagypénteken elmegy a szemorvoshoz, aki az irodámmal szemben rendel, azt mondtam neki, hogy nem leszek ott, mert egy céges ünnepségen veszek részt. De aztán meggondoltam magam, mert az apám már 84 éves volt akkor, és rájöttem, hogy nem mondhatok le arról a lehetőségről, hogy lássam.

Persze, jól tudom, hogy még mindig lesznek olyan alkalmak, amikor valamiről azt kell mondanom, „bárcsak”, de az életem határozottan derűsebb, mivel mindent megteszek, ami csak tőlem telik, hogy elkerüljem ezt a lehetőséget. Még ha az, hogy valamit jól oldjak meg, egy külön percet igényel, vagy néha el kell csípnem egy vagy két órát a sűrű teendőimből, hogy találkozzam valakivel, tudom, hogy helyesen járok el. Így teremtem meg a lelki békémet, és ez a legjobb út, ami az érzelmi kiegyensúlyozottságomhoz kell.

Amy Newmark