Oldal kiválasztása

Hétindító rövid gondolatok

 

Neked mennyit engedett el Isten?

A példabeszédbeli szolga tízezer talentummal tartozik urának. Ura azonban megkönyörül rajta, és elengedi ezt a felfoghatatlanul nagy adósságot. A szolga viszont már nem ennyire nagylelkű szolgatársa iránt, akinek százdénáros adósságot nem enged el. Az ember vére lázad. Hát hogy nem kap észbe ez az őrült szolga, miért nem fogja fel, hogy mitől szabadult meg, és hogy ehhez képest milyen pitiáner ügy lenne a száz dénár elengedése.
Nagy jelzés ez. Sokszor olyan komolytalan apróságokon el tud vitatkozni még egy egyházközség is, és úgy tűnik, mintha nem is az üdvösség jelei volnának az egyház tagjai, hanem valamilyen röpke munkamegbeszélés, egyeztetés vagy súlyosabb esetben a vitatkozás lenne a feladatuk. Milyen nevetséges az üdvösség távlatában, hogy egy bazárban vásárolt szentkép bekerüljön a templomba vagy ne. S ilyen dolgok miatt évekig pl. valaki nem jár templomba. Vagy örök téma az is, ki hová üljön a templomban, s ha egy idegen betéved, kinézik őt onnan, mert miért foglalta el a helyemet. Tartsunk lelkiismeret-vizsgálatot!
Fogjuk fel, amennyire bírjuk, hogy nekünk mit engedett el Isten, és milyen hihetetlen lehetőséget adott, hogy a mennyországba beléphetünk vele egy életközösségre.
Sánta János atya


 

Embermesék – sorozat

 

Isten mindig megmutatja magát

 
Útban a postaládától a bejárati ajtó felé kinyitotta a levelet. Amint az első fejezet végére ért az olvasásában, megállt, mert a szemében feltoluló könnyektől elmosódott előtte az írás. Néhány másodperc múlva a felhőtlen égre emelte tekintetét, és egy hosszú pillanatig hallani vélte fia hangját, amint a kedvenc dalát énekli.
Miután belépett a házba, letette a levelet, és felhívta a férjét a munkahelyén, az áruházban, hogy elmondja neki, mi történt. A férfi eleinte meg sem tudott szólalni; zavartan igyekezett úrrá lenni kavargó érzésein.
– Olvasd fel – mondta azután.
Az asszony lágy hangon, lassan olvasott, ízlelgetve minden szót.
Amikor befejezte, hosszú ideig mindketten szótlanul tartották kezükben a kagylót, majd a férfi törte meg a csendet: – Tényleg van Isten.
Tizennyolc hónapja a bostoni gyermekkórházban laktak. Kilencéves kisfiúknál rákot állapított meg az orvos. Mintha a sorsnak mindez kevés lett volna, az apát éppen ekkor bocsátotta el egy műszaki cikkekkel foglalkozó cég, mely csak,,létszámcsökkentés” árán tudott talpon maradni. Ez az 1990-es évek bevett kifejezése a munkanélküliség növelésére. Mint sok más ember esetében is, az igazgatóság a döntéssel a halálos ítéletet mondta ki a családi háztartásra. Az asszony könyvtáros volt. A fiukon kívül még három gyereket kellett eltartaniuk: hét, öt és egy hároméves kislányt.
A rák a leggonoszabb betegség; válogatás nélkül falja fel áldozata sejtjeit. Nem törődik a korral: ugyanúgy megtámadja az ártatlan gyerekeket, mint az időseket, akik legalább már nagyobb szeletét ismerték meg az életnek.
A szülők naponta váltották egymást beteg fiuk mellett a kórházban. Az orvosok és ápolónők tiszteletre méltó hősiességgel igyekeztek mosolyt és optimizmust előcsalogatni azokból, akiket megsebzett a betegség keserű valósága. A kisfiú összebarátkozott egy másik fiúcskával az emeletről. A gyerek 10 éves volt, és mindketten rajongtak a baseballért.
Álmodozásra csábító nyáréjszakákon, amikor a városi csapat odahaza játszott, együtt ücsörögtek a legfelső emeleti kórterem ablakánál, hallgatták a rádión a sportközvetítéseket és nézték a baseball-park távoli fényeit, melyek csillogó tejútként vetültek a júliusi égboltra. A két gyerek elválaszthatatlanná vált. A Red Sox csapat iránti rajongásuk és a rák összeforrasztotta őket. Természetesen a szülők is jóban lettek egymással.
A másik fiú connecticuti volt. Szülei rendkívül jómódúak, de a gazdagságuk sem tudta kiűzni szívükből a szomorúságot, mely minden sérült gyermek szüleinek társául szegődik.
A fiúcska anyját és apját tehát mélyen meghatotta, amikor a kilencéves gyerek szülei mindkét gyereknek hoztak ajándékba egy-egy Red Sox feliratú dzsekit és két Mo Vaughn által aláírt baseball labdát.

Amerika a baseball, a csodák és a fejlődés országa, de a rák szinte megállíthatatlan előrehaladását egyik sem képes befolyásolni. Így történt, hogy a kilencéves fiú egy napos, csípősen hideg őszi napon meghalt. Kedvenc játékosai egy sztrájk miatt már régóta nem játszottak. A kórházi költségek és a munkanélküliség csaknem az anyagi csőd szélére juttatták a családot, de tovább kellett küzdeniük a felszínen maradásért három élő gyermekük érdekében. Mindennap úgy érezték, mintha nehéz terhet kellene felcipelniük egy meredek hegyoldalon a végtelenbe vesző csúcsra. Az apa egy áruházban talált munkát, az anya pedig képtelen volt visszamenni dolgozni. Aznap reggel, amikor megállt a házhoz vezető kerti úton kezében a levéllel, az otthonukat a magas összegű jelzálog miatt már csaknem elárverezték. Elolvasta a levelet:

Sosem fogjuk elfelejteni, mennyi jót tettetek a fiunkkal a kórházban. Az Isten útjai kifürkészhetetlenek. Nekünk nagy szerencsénk van. A fiunk jól van. Az egyik ápolónő beszélt nekünk nehéz helyzetetekről, és szeretnénk, ha elfogadnátok, amit küldünk. A fiatok nagyon sokat adott a mi fiunknak. Mindennap eszünkbe jut. Amikor a Red Sox meccseit nézzük, szinte halljuk, amint bájos énekhangján kedvenc dalát énekelte, „A csillagokkal ékesített lobogó”-t. Sokat kaptunk tőletek. Most itt az ideje, hogy mi is adjunk valamit. Isten áldjon benneteket.

 

10 000 dollárt küldtek. Egy megsebzett házaspár ajándéka volt ez egy másik megsebzett házaspárnak; a szívük mélyén lappangó fájdalom mindörökre összekovácsolta őket.

Mike Barnicle

GONDOLAT:

Isten gondoskodó szeretete megmutatkozott: anyagi támogatást kapott még éppen időben a gyermeküket elvesztett család.
Isten megmutatja magát, csak higgyünk benne, akkor is, ha számunkra rossz dolgok történnek velünk, kilátástalannak, látjuk a helyzetünket.
 

***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!