Hétindító rövid gondolatok
Elveszünk, de éppen ezzel éltetjük a világot
Megéri elidőzni annál, hogy amikor Jézus szent testét és vérét magunkhoz vesszük, miért mondjuk azt, hogy áldozunk. Hiszen látszólag ez csak egy vallásos jellegű lakoma. Éppen ez ad különleges aktualitást annak, hogy itt áldozatról van szó. Ha megesszük az ételt, akkor az étel a mi áldozatunkká válik, hiszen léte megszűnik, belénk épül. Aztán arra is gondoljunk, hogy az étel nincs magától, azt valaki előállítja, abban pedig benne van az áldozata. Már közeledünk az Oltáriszentség igazi értelméhez. Jézus úgy ad nekünk táplálékot az Oltáriszentségben, hogy abban nem más, hanem önmaga van benne. Önmagát áldozza nekünk. Jézus minden cselekedetének van utóélete, hát hogyne lenne éppen a Eucharisztiának, amelynek alapítása kitüntetett fontosságú esemény. Aki megáldozik, önmaga is a világ áldozatává válik. A keresztény emberből él a többi ember.
Oly nehéz ezt kimondani, de a krisztusi embert valamiként megeszik a többiek. Elveszünk, de éppen ezzel éltetjük a világot.
Sánta János atya
Embermesék – sorozat
A találkozás
A feleségem a reggelit készítette, én pedig az ebédlő ablakából figyeltem, amint az odakint sorakozó pálmafák mögött a kora reggeli napfény sugaraival megpróbál utat törni magának a texasi köd foszlányain át. Hároméves lányunk, Becky a hátsó udvarban volt. Figyelmét teljesen lekötötte két egymással pörlekedő szajkó.
Hirtelen észrevettem valamit. Egy ijesztő, csúnya, ormótlan lény bóklászott a kerti ösvényen. A kora reggeli párában olyannak tűnt, mint valami őskori szörnyeteg. Hatalmas állat volt, orránál két nagy, görbe agyarral. Magas, ívelt hátán kidudorodott a gerince, melyet durva sörte borított. Hirtelen rájöttem, mi az: a dél-nyugati prériken honos félelmetes vadkan.
Nem volt időm azon gondolkodni, vajon honnan került ide, és hogyan jutott el erre a sűrűn lakott településre, mert az állat lassan, röfögve, szimatlova közeledett, és hosszú orrával döfködte a földet minden lépésnél. Kiabáltam Beckynek, hogy fusson be a házba, de már túl késő volt. Ő és az állat egyszerre pillantották meg egymást.
A röfögés mély, fenyegető morgásba ment át. Az állat hosszú orra alig egy centire volt a földtől, fénylő gombszemei a lányomra szegeződtek, rövid, vaskos lábait ugrásra készen megfeszítette.
Felviharzottam a felső szintre a puskámért, de tudtam, hogy nem tudom elég gyorsan magamhoz venni. Szinte kábultan meredtem a szemem előtt alig néhány méternyire kibontakozó drámára. Becky kitárt karokkal közelebb ment a vadkanhoz, és közben gyermeki, gügyögő hangokat hallatott. Az állat lesben állt és még félelmetesebben morgott. Ránéztem ijesztő agyaraira és hegyes, kiálló fogaira. Egyetlen döféssel felöklelhetne egy embert.
A feleségemért akartam kiáltani, de valami elnémított. Ha kinézne az ablakon és sikítana, esetleg beindulna egy láncreakció, amely végezetes tragédiába torkollhatna.
Becky csupán néhány lépésnyire volt a vadkantól, amikor észrevették egymást, de nyugodt elszántsággal közelebb ment hozzá.
Még mindig kinyújtott kezével az állat oldala felé nyúlt. Apró kezével végigsimította a vadkan testét egészen a kemény, szőrös fülig.
A mélyről jövő dörmögés fokozatosan nyugodt, szinte doromboló hangra váltott. Különös módon egy üresjáratban járó, erős motor zajára emlékeztetett. A kerek, nedves orr hegye gyengéden Becky bokájához törleszkedett. Hihetetlen volt, de az állat szemmel láthatólag élvezte a törődést. A pulzusom lassanként visszaállt a normális ritmusba. Ez a rút teremtmény valahogyan ösztönösen megérezhette, hogy nincs félnivalója ettől az apró gyerektől.
A találkozás ugyanolyan hirtelen ért véget, ahogyan kezdődött. Becky sarkon fordult és elindult a ház felé. A vadkan feltehetően megértette, hogy vége a rövid szeretgetésnek, és lassan visszavonult.
Becky elhaladt mellettem, ahogy átment a szobán.
– Aranyos. kutyus, papa – mondta közönyösen.
GONDOLAT:
Mi emberek gyakran a külső alapján ítélünk és a látszatnak megfelelően viszonyulunk helyzetekhez, más emberekhez. Ha valami szokatlan dolgot tapasztalunk az életünkben, rögtön a félelem kerekedik úrrá bennünk. A történetben is ez figyelhető meg, de egyúttal megtanít bennünket arra, hogy jobb, ha a bizalomra helyezzük a fókuszt. Milyen érdekes, a kislány nem látta rémisztőnek az állatot, nem félt tőle, inkább szeretettel simogatta. Amikor félünk valamitől, jusson eszünkbe a Szentírásból: „aki szeretetben él Istenben él, és Isten őbenne…”
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!
Csodálatos történet! Arra figyelmeztet bennünket, hogy az Istenbe vetett hit, a mély bizalom Benne átsegít minket minden nehézségen.
„Ne félj, mert megváltottalak” , mondja egy gitáros ének.. Ezért nem kell félni a világ kihívásaitól, hanem, mint a kislány tette, szeretettel kell azokat megközelíteni, hisz a szeretet ellen a SÁTÁNnak sincs fegyvere
Jaj, még a lélegzetem is elállt olvasás közben!
A sok igazságot, amit az írás tartalmaz,
figyelmeztet bennünket újra és újra, köszönöm!