Paszkál az Istennek tetsző engedelmességre vágyott

Baylon Szent Paszkál (emléknapja május 17.) Spanyolországban született. Tizennyolc évesen, egy látomás hatására, felvételét kérte a Loretóban található minorita rendbe, ám elutasították kérelmét, hiszen semmit sem tudtak az ifjú pásztorról. Néhány évvel később Paszkál újra jelentkezett, ezúttal engedélyezték, hogy laikus testvérként belépjen a megreformált ferencesekhez. Főként portai szolgálatot látott el különféle spanyolországi kolostorokban. Bár írástudatlan volt, a Szentlélektől kapott bölcsesség révén vált ismertté.

Életét az Oltáriszentség tisztelete határozta meg; hosszú órákon át térdelve imádkozott a szentségtartó előtt. Amikor egy alkalommal Franciaországba küldték, rendi habitusában utazott, holott ez igen kockázatos volt a francia vallásháborúk közepette. Útja során több alkalommal is megszólták. Egy vita során, amikor egy protestáns vándorprédikátorral s az őt hallgató tömeggel szemben védelmébe vette Jézus testének és vérének valóságos jelenlétét az Eucharisztiában, a hugenották majdnem halálra kövezték. Az akkor elszenvedett sérülései élete végéig fájdalmat okoztak neki.

Pünkösd vasárnapján halt meg, éppen akkor, amikor úrfelmutatáskor megszólaltak a csengettyűk. Halála után sírjánál számos csoda történt.

GONDOLAT:
Paszkál nagysága abban áll, hogy nemcsak egész szívével hitte és szolgálta Jézust az Oltáriszentségben, hanem meg is akart halni érte. Amiben hitt, azt teljes odaadással képviselte.
Ha módod van rá, a következő héten menj be egy templomba, egy kicsit az Oltáriszentség jelenlétében lenni! Ha háborog a lelked, ha békére vágysz, ha döntés előtt állsz, ha terhek nyomják a vállad… tölts időt az Oltáriszentség előtt, és gyógyul a lelked!

Mitől függ a hit átélésének élménye?

Május 19. – Pünkösdvasárnap
Olv.: ApCsel 2,1-11; Zs 103; 1Kor 12,3b-7.12-13;
Evangélium: Jn 20,19-23 

Az édesapa hosszú hónapokon át minden este mesélt a kislányának. Csakhogy előbb-utóbb erősen megunta, nem is beszélve arról, hogy kifogyott a mesékből, és már ismételgetni kezdte azokat, amelyeket korábban elmondott. A kislányt ez persze egyáltalán nem zavarta. Az édesapa azonban szívesebben nézett volna TV-t vagy olvasott volna újságot ezekben a percekben is. Ezért hát vásárolt egy csomó mese CD-t, és egy könnyen kezelhető CD-lejátszót. Megtanította a kislányt, hogyan kell egy gombnyomással elindítani a lejátszást, majd pedig kikapcsolni, ha már aludni akar. A kislány eleinte élvezte az új játékot, és az apuka megkönnyebbült sóhajjal dőlt hátra a nappali foteljében, hogy kedvenc magazinjait lapozgassa. Alig telt el azonban egy hét, a kislány szomorú arccal jelent meg a nappaliban, pizsamája szélét gyűrögetve. „Mi a baj, kicsikém? Tán elfelejtetted, hogyan kell kezelni a gombokat?” – kérdezte az édesapja. „Nem, nem felejtettem el.” – válaszolta halkan a kislány. „Akkor miért jöttél ki? Miért nem hallgatod a CD-lejátszót?” „Mert annak nem lehet az ölébe ülni.” – pityeredett el a kislány.  

Mennyire más hallani az Istenről, mint átölelni Őt és szorosan odabújni hozzá! Mennyire más csak információként hallgatni a prédikációt vagy olvasni a Bibliát, semmint beengedni a szívembe az Ő igéjét és engedni, hogy fellelkesítsen, megindítson, jó tettekre sarkalljon! Bizony hányan és hányan vannak, akik hidegen, üres szívvel vesznek részt egy-egy szentmisén vagy hittanórán, kötelességtudatból gyorsan „letudnak” egy-egy imát vagy szentségfelvételt, és közben semmit nem tapasztalnak abból a kegyelemből, amit Isten ilyenkor nyújtani akar. Nem vagyunk-e köztük mi is olykor? Nem fordul-e elő velünk is, hogy ilyen lélektelen, gombnyomás-szerű az istenkapcsolatunk? Vajon mitől függ a hit átélésének élménye? Hogyan lehet újra örömteli találkozássá Istennel az imádságunk vagy a szertartásokon való részvételünk? Csakis a Szentlélek által, Akit Pünkösdkor különösen is ünneplünk! A Lélek által, Aki nélkül még helyesen imádkozni sem tudunk! A Szentlélek azonban kész és képes áttüzesíteni a szívünket, ha hívjuk és beengedjük Őt az életünkbe. Nemcsak az Istennel való kapcsolatunk, hanem emberi kapcsolataink is elszürkülhetnek, unalmassá válhatnak, rutinszerűvé silányulhatnak. Sok szép szerelmi kapcsolat, sőt házasság, barátság, munkatársi viszony mehet rá az ilyen lélek-nélküliségre! Azonban a Szentlélek evilági szeretet-kapcsolatainkat is élővé teheti, ha kérjük Tőle és engedünk irányításának.  

Hogyan lehet befogadni a Lelket? Ki kell tartani az imádságban és Jézus parancsainak követésében! Az apostolok imádkozva várták, hogy erő áradjon ki rájuk a magasból, és nem is csalódtak várakozásukban! Ha felhagytak volna az imádsággal, talán elmulasztják a Lélek ajándékainak kiáradását! Nekünk is hűségesnek kell maradnunk az imában, rá kell szánnunk az időt, akkor is, ha olykor szürkének és érzelemmentesnek érezzük! Ha kitartunk, észre fogjuk venni, hogy Isten jelenléte egyik pillanatról a másikra eláraszthatja a szívünket. Másrészt igyekeznünk kell megtartani Jézus parancsait is, hiszen a Szentlélek Jézus ajándéka, Jézus által küldött Vigasztaló, Aki ugyanazon az úton jár, amelyen Jézus is járt az emberek között. Ha mi tartósan letérünk erről az útról, ne csodálkozzunk azon, ha nemigen fogunk találkozni a Lélekkel!  

Miről vesszük észre a Szentlélek jelenlétét? Ezt mondják el nekünk a mostani olvasmányok és az evangélium. „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.” Örömmé lesz számunkra a Jézussal való találkozás az Ige hallgatásában és olvasásában, a szentségek vételében, a felebaráti szeretet tetteiben. „Békesség nektek!” – halljuk az Úr szavait. Békét találunk az imádságban akkor is, ha sok küszködés közepette vagyunk. Akkor is, ha életünkben épp hullámok csapkodnak a fejünk körül, ha megpróbáltatásoknak vagyunk kitéve. Ez a jézusi béke ugyanis nem a minden bajtól való mentesség, hanem sokkal inkább annak megtapasztalása, hogy Isten nem hagyott el bajainkban sem, velünk van, szeret minket és vigyáz ránk! Végül a Lélek jelenlétének bizonyítéka az irgalom túláradása is. „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer.” A Szentlelket befogadó ember örömmel éli át, hogy Isten elengedte az ő bűneit, s ettől az örömtől indíttatva ő is könnyebben válik képessé a megbocsátásra embertársai iránt, akik vétkeztek ellene, sebet ütöttek rajta. Most, az Irgalom Évében különösen is fontos, hogy a Léleknek erre a rendkívül aktuális ajándékára, a megbocsátásra nyitottak legyünk!   

Dr. Finta József atya