Inspiráló gondolatok lelkipásztoroktól
Tudunk-e kevesebbre vágyni?
Egy üzletember megkérdezte a mestert: „Hogyan segíthet a spiritualitás egy olyan világi emberen, mint amilyen én vagyok?” A mester azt felelte: „Segít, hogy többet birtokolj” „De hogyan?” – kérdezte a másik. „Megtanít arra, hogy kevesebbre vágyj.” Az 1987-ben elhunyt indiai jezsuita, Anthony De Mello sok hivatalos kritikának volt kitéve teológiai gondolkodásának szinkretizmusba hajló jellege miatt. Ettől függetlenül példabeszédeiben, aforizmáiban lenyűgöző erkölcsi tanítás rejlik. Mint ebben a példázatban is, ami arról szól, hogy próbáljunk meg kevesebb dologra vágyni.
Szent Jakab levelében figyelmeztetett: „Kívántok valamit, és nincs meg. Öltök és irigykedtek, de nem tudjátok elérni” (Jak 4,2). Napjainkban sokat beszélnek a szexuális vágy hanyatlásáról, ami éppen azért van, mert túlzottan felerősödött az igény, és túl nagy a kínálat. A dolgok iránti vágyra ugyanez jellemző: ha van egymilliód, fáradozol a másik egymillióért; ha van egy tengerparti villád, akarsz egyet a hegyekben is. És végül a jóllakottságnak egy olyan érzése száll fel a torkodba, ami már inkább a hányingerhez hasonló, ráadásul nem szűnik.
Újra el kellene olvasni Jézus hegyi beszédét (Máté 6,25–34) arról, hogy ne fáradozzunk a javak felhalmozásán, a birtokláson, a hamis biztonság elérésén. Ebből a fáradozásból születik meg aztán a stressz, az elégedetlenség, és az, hogy nem viseljük el a legkisebb nehézséget, nélkülözést sem. Feldühödünk az első akadály láttán, hatalmas vitákat kerekítünk lényegtelen dolgok köré.
De Mello egy másik, kissé optimista, de világos erkölcsi tanulságot hordozó példabeszédével szeretném lezárni a gondolatot. „Egy ember a buszon egy szerencsétlen sorsú fiú mellé ült, akin egy cipő volt csak. ’Elvesztetted a cipődet?’ – kérdezte tőle. ’Nem, találtam egy cipőt’ – válaszolta a fiú.
Gianfranco Ravasi biboros
Élethelyzetek – sorozat
A kosarasok a belső hangjukra figyeltek
Amikor kilencéves voltam, apám azt mondta a bátyáimnak, Leenek és Lennynek, hogy vigyenek el magukkal kosárlabdázni. Bedobtak a mélyvízbe, játszanom kellett, miközben mindenki lökdösött és félretolt. Minden áldott nap sírva mentem haza, és elbújtam a garázsban. Nem akartam, hogy bármi közöm legyen a kosárlabdához, Ez így ment két-három héten át. Egy este nem jelentem meg a vacsoraasztalnál. Apám utánam jött a garázsba. Egy sarokban kuporogtam, Felállított, átkarolta a vállamat és bekísért a konyhába. Lee, a bátyám haragudott rá: ‘Miért kényszerítesz rá, hogy magunkkal vigyük? Nem akar játszani. Túl fiatal még.’
Azután könnyes szemű, kilencéves fiához fordult, és így szólt: ‘Pat, vissza kell menned.'”
– Azt hittem, soha nem leszek képes túltenni magamat a sértettségen és a félelmen, de végül mégis sikerült.
Mindannyiunkban ott szunnyad egy belső hang, Az embert a környezete teremti. A szerencsések olyan környezetbe születnek, ahol csupa pozitív üzenettel bombázzák. Mások félelemről és kudarcról hallanak, és ki kell törölniük ezeket az üzeneteket az elméjükből, hogy meghallják a pozitív belső hangot. A pozitív üzenet mindnyájunkban felülkerekedik valahol, valamikor. Figyeljünk oda rá, és sikerül az áttörés.Minden áttörésről szóló üzenet ellenáll a félelem megnyomorító erejének. A kudarctól való rettegés kétségbeesésbe, rossz döntésekbe és tökéletlen teljesítményekbe hajszol. Ez egyike a végső akadályoknak, melyet egy személynek, egy csapatnak vagy a nagyszerűségnek le kell győznie.
Ha hallgatunk a bátorságot és erőt sugalmazó hangra, a legjobbat tudjuk kihozni magunkból.
GONDOLAT:
Kívánom, hogy az új esztendőben is meghalld a pozitív hangot, az Isten hangját, mely reményt nyújt és átsegít a mélypontokon!
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!