Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Meghoztam a csütörtöki IRÁNYTŰ-t számodra, melynek az a feladata, hogy a heti küzdelmek közepette is a helyes úton tartson, és ne lankadj az Isten-keresésben!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!
Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod!
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!
IRÁNYTŰ:
„MÉLYSÉGEINK FELÉ” – Isten megtapasztalásának szempontjai, gyakorlatai
Gyorsuló világban élünk, mi magunk is egyre zaklatottabban. Ezért is szükséges odafigyelned önmagadra, az Istennel való kapcsolatodra. A jelenlét gyakori észlelése átalakulással járó út, saját mélységeid felé irányít, hogy megtapasztalhasd, Isten úgy szeret, amilyen vagy.
Erről szól az alábbi 13 részes sorozat!
Problémáim megoldása
A tapasztalat azt mutatja, hogy a gyakorlatban sokszor csúsznak félreértések az Isten felé irányulásba, megakasztva az imádságot. Sokszor azt gondoljuk, hogy az imádság nekikezdése előtt előbb meg kell oldanom a problémáimat.
A nehézségeket legszívesebben azonnal elhárítanánk, amint megjelennek. Gyakran már előre azon fáradozunk, hogy ki se alakulhassanak. Az anyagi világban ésszerű ez az eljárás. Megvizsgálom például az autómat, még mielőtt útra kelnék, hogy alkalmas-e a közlekedésre. Ha meghibásodott a kipufogó, minél hamarabb műhelybe viszem. A szerelő pedig csak erre a problémára, vagyis a meghibásodott kipufogóra összpontosít. A probléma elhárítása után az autó teljes egészében újra alkalmas a közlekedésre.
Az emberi kapcsolatokban azonban hamar határokba ütközik a problémára összpontosító magatartás. Ha valaki gyomorpanaszokkal keresi fel orvosát, és az csak a fájó gyomorra figyel, akkor nem tesz eleget feladatának. Az orvosnak az egész embert kell néznie.
Lelki területen is hasonló a helyzet. Nem különálló problémákra kell összpontosítani abban a hitben, hogy ha ezt vagy azt a nehézséget sikerül kiküszöbölni, akkor minden rendben lesz, vagyis szabad az út Istenhez. A lényegihez való kapcsolódás nélkül ugyanis mit sem használ, ha az ember megold egy-egy problémát, azt feltételezve, hogy utána képes lesz gondtalanul imádkozni. Téves következtetés azt gondolni, ha ezt vagy azt a problémát gyorsan megoldom és végiggondolom, akkor majd jobban fog sikerülni az imádkozás. A gondolatoknak sosem lesz vége, függetlenül attól, hogy sikerült-e megoldani a problémát vagy sem. Mindig lesz, amit meggondolni, átgondolni, megoldani vagy elemezni lehet. Az imában azonban nem kell semmit megoldanom.
Az a „feladatom”, hogy az adott pillanatban jelenlevő problémáimmal és a nehézségeimmel együtt Isten jelenléte és Jézus neve felé forduljak. Figyelmemet tehát arra a bennem levő helyre irányítom, ahol nem léteznek problémák és nehézségek.
Isten gyógyító jelenlétében erőt kapok, és más fényben látom a problémáimat.
GYAKORLAT:
Amikor imádkozom, ne a megoldandó problémáimra fókuszáljak, hanem Isten jelenlétére. Ha megnyugszom az Úr jelentétében, akkor nagy valószínűséggel a problémáimra is megtalálom a megfelelő megoldást, mert jobban meghallom az Ő iránymutatását!
Ami haragot szít és elválasztja még a barátokat is
Sokszor arra utasítjuk egymást: „Nem szabad pletykálkodni!” Miközben mi magunk is tesszük. Az az igazság, hogy ha valaki felcsap egy újságot, és az egyik oldalon azt olvassa, egy fontos politikai esemény történt, a másik oldalon pedig egy híres költő megcsalta a feleségét, akkor egészen biztosan ezt a második oldalt fogja megnézni.
Az ember szereti a titkokat. A pletyka egyfajta szenvedély, de ezzel mégis lehet normálisan együtt élni. Azt gondolom, sok emberrel megtörténhetett már, hogy féltésből elmondott mondatai egy pletykaszövevénybe kerültek, és akarata ellenére maga is részese lett egy titokzatos és rosszindulatú szóhálónak.
Érdemes megvizsgálni, hogy miért nem tudunk egy-egy helyzetben őszintén beszélgetni. Miért van az, hogy a szavaink mögött túlságosan sok a rejtett tartalom? Miért nem tudunk együttműködni, és bízni abban, hogy szavainkat ki lehet igazítani? Ezeket a mély bizalmi töréspontokat kellene megvizsgálnunk, és akkor elkerüljük azt a csapdát, hogy áltassunk magunkat és másokat is.
Az álember az, aki viszályt támaszt. Az álarcokból lesznek igazából a rosszindulatú pletykák. Nem az a baj, hogy beszélünk valamit valakiről, hanem az az indulat, ami bennünk van, az a háló, amibe ez a szó belekerül. A hálóban pedig kettős erő van. Az egyik erő összetartja, összeköti az egyes kis részeket, a másik pedig széthúzza a kis elemeket, az erőt elhordja egyiktől a másikig. Húz és köt. Amikor álarcaink alól beszélünk, amikor a szándékunk valamiképpen önzésünket növeli, akkor a háló szakadozik. Széthullanak a barátságok is.
A Biblia a gonosz erőt széthúzó erőnek is nevezi. Jézusról azt olvassuk, hogy jóllehet szavai sokszor kemények voltak, de azok mindig az összetartás, a kooperáció, az együttműködés felé terelték az embereket. Kihozta a fényre az emberek dolgait, és onnan menekültek a bogarak. Volt, aki ettől megijedt, de volt, aki örült ennek. De jó lenne, ha szavaink áldottak lennének, amikkel építünk, és nem a széthúzást erősítjük!
Fekete Ágnes református lelkész
GYAKORLAT: A héten különösképp figyelj szavaidra! Ne mondj másról rosszat, kerüld a pletykát! Mondj jót a másikról, keresd benne az értéket!
A Szent Család példája
December 29. – Szent Család vasárnapja
Olv.: 1Sám 1,20-22.24-28; Zs 83;
Evangélium: 1Jn 3,1-2.21-24; Lk 2,41-52
Minden családban vannak íratlan szabályok … sokszor még csak nem is mondják ki őket, csak úgy kialakulnak. Természetesen nálunk is volt ilyen. A mi legfőbb íratlan szabályunk ez volt: „Apa soha nem mosogat!” Apa kaszált a réten, ő tartotta rendben az udvart, megszerelt minden elromlott háztartási gépet. Még az iskolába is apa jött értünk. Mindent megcsinált, rengeteget dolgozott …. de soha nem mosogatott. Ez egy örök érvényű szabály volt. A szüleink nagyon szerettek minket, és felnőtt korunkban is mindig segítettek, támogattak. Amióta házat vettem, apám sokszor ott volt, hogy megcsinálja, amit én nem tudtam. Ő rakta fel az új ajtót, állította be a bútorokat, felszerelte a függönykarnisokat stb. stb. Nagyon sokat jelentett nekem, hogy mindig számíthattam rá. Aztán egyszer nagyon kemény, hajtós időszak jött el a munkahelyemen. Reggeltől estig bent kellett lennem, mindig holtfáradtan estem haza, és még otthonra is jutott befejezni való. Egyre fáradtabb lettem. A lakás úszott a rendetlenségtől, és már egy hete gyűlt a mosogatóban a sok mosatlan edény. Nekem csak arra volt erőm, hogy néha rápillantsak, fáradtan fölsóhajtsak, és fogadkozzak: „Majd holnap, majd holnap!” Azonban a csetreshalom csak nőtt. Egyik este aztán arra értem haza, hogy a mosogató üres, a sok tányér, tál és evőeszköz pedig csillogó tisztára mosva és törölve fenn sorakozik a helyén. Örvendezve hívtam fel édesanyámat, és megköszöntem neki: „Hálás vagyok, hogy elmosogattál! Annyira nem volt időm a napokban!” Ő azonban halk kuncogással ezt felelte: „Nem én voltam, hanem apád!” Régen sírtam annyit az örömtől, mint aznap este.
A Szent Család ünnepe olyan valóságról szól, olyan értékekről, érzésekről, amelyek mindenki számára fontosak és aktuálisak. Sok olyan ünnep van, ami csak bizonyos embereknek vagy egyes csoportoknak szól, az emberek többsége számára azonban közömbös. Ilyen lehet egy-egy városi vagy nemzeti ünnep. A család azonban olyan szerepet tölt be (vagy legalábbis kellene, hogy betöltsön) minden ember életében, ami semmivel sem helyettesíthető. Ezért a Szent Család ünnepének mindenki számára van mondanivalója.
Nincs még egy olyan közösség, ahol akkora állandóságra, stabilitásra, ugyanakkor egyben akkora rugalmasságra lenne szükség, mint a családban! A családban a természet rendje szerint kialakult szerepek vannak: férj, feleség, apa, anya, nagyszülők, gyermekek, unokák. Ha valaki nem felel meg ezeknek a szerepeknek, túl tágan értelmezi ezeknek a határait, akkor azzal nagyon súlyos tragédiákat idéz elő mind a saját életében, mind azok életében, akik felé családi felelősséggel tartozna! Sajnos nem kevés példát látunk erre napjainkban! Lányok és fiúk, akik a párkapcsolatban egyáltalán nem készülnek föl az apa és anya, férj és feleség szerepekre: gyakorlatilag nem is várják ezt el egymástól! „Nyitott kapcsolatban” élő házaspárok, gyermekeiket egyedül nevelő, sőt egyedül nevelni akaró anyák, vagy éppen gyermeket egyáltalán nem akaró, karrierista nők és férfiak. A nagyszülők száműzése, gyermekeik haverjaként vagy barátnőjeként viselkedő szülők stb. stb. Sajnos napestig lehetne sorolni a tragikus szereptévesztéseket, a nélkülözhetetlen emberi alapok felrúgását, amelyeknek a következményeit egyre durvábban nyögjük. Bizony, az emberi természetből fakadó állandóság, stabilitás semmibe vétele mindennél jobban pusztítja magát az életet, lassan élhetetlenné teszi a mindennapokat.
Ugyanakkor azonban a család igényli a legnagyobb rugalmasságot, alkalmazkodó képességet is tőlünk. Az apa, anya, férj, feleség, gyermek, unoka küldetése nem elsősorban csak bizonyos tennivalók gyakorlásában és más tennivalók elkerülésében áll, hanem mindenekelőtt a szeretetben: a szeretetben, ami bizony sokszor megköveteli, hogy olyasmit is tegyünk egymásért, amit „nem szoktunk”, amit addig nem gyakoroltunk. Az emberi élet mindig változik, ezért az emberi kapcsolatokban is ott kell lennie a rugalmasságnak. Azonban nem önző érdekek mentén, a saját jólétemet és kényelmemet, aktuális vágyaim teljesülését tartva szem előtt, hanem éppen a szeretetet, a családtagjaimért vállalt felelősséget! Vagyis igenis, mosogathat az édesapa is, végezhet kenyérkereső munkát az édesanya, sőt a még tanuló gyermek is, megszerelheti a mosógépet, akár a nagymama is! Azonban nem úgy, hogy megtagadja és semmibe veszi a családban nélkülözhetetlen szerepét, hanem úgy, hogy éppen azt gyakorolja, azt mélyíti el az aktuális szükséghelyzetnek megfelelően!
Milyen nagyszerű példát látunk erre az állandóságra és ugyanakkor rugalmasságra a Szent Család tagjainál! Mária és József igazi házastársak és szülők, a legjobb értelemben. Kapcsolatuk Isten segítségével kibírja azt a megrázkódtatást, hogy Jézus nem vér szerinti gyermeke Józsefnek. Kitartanak egymás mellett akkor is, amikor el kell hagyniuk otthonukat, száműzetésbe kell menniük éppen a gyermek miatt! Egymás mellett állnak minden nyomorúságban és megpróbáltatásban. Mindig készek alkalmazkodni olyan helyzetekhez, amit álmukban sem gondoltak volna, de az egymás iránti hűség és az Istengyermek gondos nevelése megkívánja tőlük. Jézus is felvállalja a gyermeklét minden összetevőjét: a szüleinek való engedelmességet, a testben-lélekben való növekedést, nevelődést. Helytáll a hétköznapi munkában, József halála után az ácsműhelyt is átvesz – mindezt Isten-létére! Állandóság és alkalmazkodó készség, mindez szüntelenül a szeretettől és felelősségtudattól vezérelve! Ez lehet a boldog és kiegyensúlyozott családi élet egyik legalapvetőbb titka!
Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa
Hálás vagyok ezért a 2 hónapért, ami alatt felkészülhettem életem egyik legnehezebb karácsonyára. Minden sor, gondolat az épülésemre, lelki megtisztulásomra, és önmagam még jobb megismerésére szolgált. Sokkal több időt szántam az Úrra, mint úgy általában. Pont ma fél éve, hogy elhunyt a párom. 35 év alatt sok szépet éltünk meg együtt a lányunkkal, aki már elkezdte külön életét. Nyilván volt nem egy szomorú, kellemetlen óránk, napunk is, de mi mégis kitartottunk egymás mellett. A legnagyobb erőt az utolsó évünkben (amiről nem tudtam, hogy az utolsó lesz) az adta, hogy megpróbáltam minden egyes nap a szenvedő Krisztus arcát felfedezni rajta. A megszületett Jézus megnyugtatott, békével és kiengesztelődéssel töltött el tényleg!
Köszönöm!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk!
Köszönöm szépen az építő gondolatokat!
Az elmúlt másfél hónap alatt sok nehézséget kellett megélnünk a családban Édesanyám betegsége miatt. Most, így visszatekintve nem is értem, hogy miért éltem meg némely dolgot oly kritikusan. A Jóisten végig velem volt, ha jó irányba haladtam, akkor könnyebben mentek a dolgok. Sok mindenre megtanít az Isten, csak van, hogy ezt utólag tudom felismerni.
Ami látható, hogy egy nehezebb életszakaszban több Szentírás olvasásra van szükségem, több lelki programra kell eljutnom, hogy ne tudjon a kétségbeesés, a szomorúság, a pesszimizmus felülkerekedni az életemen.
DE nagyon jó, hogy van kihez visszatérni! JÉZUS, a megszülető, a jászolban lévő Kisded engem is hívogatott, megnyugtatott, békével, kiengesztelődéssel töltött el.