Inspiráló gondolatok lelkipásztoroktól
Mindenkor tudjunk rácsodálkozni a dolgokra
A brutalitáshoz szoktatott média is kicsit megrendül, ha gyerekek az áldozatok. Még tiszta a világuk, és szíven üti a jóérzésű embert, ha valaki ebbe a tiszta világba gázol bele. Persze, a bűn attól bűn, hogy nincs határa. Mindent akar birtokolni, és fejlődésében megállítani, visszafordítani, még a gyermekek életét is. Isten Fia gyermekként lépett közénk, és megmutatja, hogy nem feltétlenül kell elromlanunk felnőttkorra. A gyermek Jézus tisztasága felnőttkorra is megmarad. Ez nem valami érzelgős gondolat, hanem annyi, mint két dolgot tisztán látni. Mi az eredetünk, és mi a célunk. A gyerekek világát azért tartjuk tisztának, mert abban többé-kevésbé mindenki egyetért, hogy mi az ember eredete. A gyerekeken még jobban látszik, hogy az ember Isten teremtménye.
A felnőtt emberen, aki már úgymond, benne jár az élet sűrűjében, akinek megkopik a bizalma mindenki iránt, rajta már kevésbé látszik az isteni eredet. És ez nagy baj, mert nem Isten felnőttjei, hanem Isten gyermekei vagyunk, aggastyánként is. Isten gyermeke, akárhány éves is, rá tud csodálkozni dolgokra. Nem törhet meg bennünket annyira semmi, hogy elveszítsük mennyország iránti őszinte érdeklődésünket.
Sánta János atya
Élethelyzetek – sorozat
Jack szárnyakat kapott
Jacknek agyszélhűdése volt. Mind a négy végtagja megbénult, és némileg mozgatható fél kezét arra használta, hogy lenyomja az elektromos tolószékét működtető fogantyút. Nem az én diákom volt, de sokszor részt vett az előadásaimon és a szemináriumaimon. Eleinte nehezen értettem a beszédét, és a csoporttársai tolmácsolták, mit mond. Megosztotta velem személyes aggodalmait és kudarcait. Mélyen megérintett. Túl bátor volt ahhoz, hogy ilyen sebezhető legyen!
Az egyik óra után Jack odajött hozzám, és azt mondta, munkát akar vállalni. Akkoriban több súlyos testi sérült felnőttet készítettem fel ideiglenes munkára a főiskolán, ezért megkérdeztem tőle, hol szeretne dolgozni.
– Magával a kávéházban – mondta.
Egy pillanatra meglepődtem, mert végiggondoltam, mi kell ahhoz, hogy valaki kiszolgáljon az asztaloknál, telepakolja a mosogatógépeket, söpörjön, felmosson, elrakja az edényt, stb. Hogyan tudna valaki részt venni ebben a munkában, ha mind a négy végtagja béna? Nem találtam választ. Az agyam kiürült.
– Mit szeretnél csinálni, Jack? – kérdeztem, reménykedve benne, hogy van valami ötlete.
A válasza határozott volt:
– Bármit! – mondta mosolyogva.
Istenem, mennyire szerettem a lelkesedését, az elszántságát és az elkötelezettségét! Megbeszéltük, hogy másnap reggel 10:00-kor találkozunk a kávézóban. Kíváncsi voltam, pontos lesz-e. Ismeri-e egyáltalán az órát? Másnap reggel 15 perccel a megbeszélt időpont előtt hallottam meg a tolószék nyikorgását. Útmutatásért és tisztán látásért fohászkodtam magamban.
10:00-kor találkoztunk. 10:01-kor Jack munkára készen állt. Lelkesedése miatt beszédét még nehezebb volt megérteni. Miközben azon igyekeztem, hogy Jacket értelmesen bevonjam a szakmai képzési programba, egyre újabb akadályokba ütköztem. A tolószékkel nem tudott elég közel menni az asztalokhoz. A kezét csak fogásra tudta használni, semmi másra. Megpróbálkoztam néhány átalakítással, de sikertelenül. Kudarcélményeimet látva az egyik épületgondnok felajánlotta a segítségét. Fél órán belül előállt a megoldással.
Levágott egy darabot az egyik felmosó fanyeléből, így Jack kényelmesen a hóna alá foghatta, és egy kézzel tudta kezelni. A mosófejjel elérhette az asztalok tetejét. A szabad kezével hajtani tudta a tolószéket, és közben letörölhette az asztalokat. Jackkel madarat lehetett fogatni örömében! Rettenetesen büszke volt rá, hogy aktívan részt vehet a munkában, és nincs többé a megfigyelő szerepére kárhoztatva. Ahogy néztem őt, észrevettem, hogy a tolószékével el tudja tolni az útjába eső székeket. Új feladatot találtam ki neki: el kellett tolnia a székeket azoktól az asztaloktól, melyek tolószékesek számára voltak fenntartva, majd sorba kellett állítani a székeket a fal mellett. Jack élvezettel és büszkén hajtotta végre feladatát. Az önbecsülése szárnyakat kapott! Végre alkalmasnak és hasznosnak érezte magát!
Egy napon Jack könnyek között keresett meg. Kérdésemre, hogy mi baja, elmondta, hogy a többiek nem hagyják dolgozni. Először nem értettem, miről beszél. Azután megfigyeltem, amint a székeket próbálja tologatni. Olyan nagy erőfeszítésébe került, hogy a jó szándékú hallgatók azt hitték, sikertelenül igyekszik eltolni az útjában levő székeket, ezért udvariasan elvitték azokat előle. Megpróbált magyarázkodni, de senki sem hallgatta végig. A probléma megoldódott, miután kártyákat készítettem Jacknek, melyeket a tálcáján hordozott. A következő szöveg állt rajtuk:
Szia! Az én nevem Jack.
A kávézóban dolgozom.
Az a munkám, hogy letöröljem az asztalt
És bizonyos székeket a falhoz állítsak.
Ha segíteni szeretnél nekem,
KÉRLEK, mosolyogj rám
és dicsérd meg a munkámat.
Jack büszkén mutogatta és osztogatta a kártyáit. A diákok elkezdték komolyan venni Jacket és a munkáját. Abban a félévben megtapasztalta az önértékelést, mely akkor válik az ember sajátjává amikor elismerésben és támogatásban van része. Elszántsága mindörökre ihletet ad nekem, miközben új módszereket keresek és találok a diákjaim s önmagam számára, hogy megpróbáljam legyőzni az élet állította akadályokat, és megtaláljam a lehetőséget, hogy istenadta tehetségünk kihasználásával azokká legyünk, akikké lenni tudunk.
Dolly Trout
GONDOLAT:
Ha bízunk a másikban, dicsérjük, lehetőségeket adunk neki, támogatjuk, akkor szárnyra kap és boldogan kiteljesedik. Nem azzal segítünk, ha megteszünk a másik helyett dolgokat, hanem ha hagyjuk, hogy képességeihez mérten ő tegye meg.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!
