Köszöntelek szeretettel, Kedves Útitársam!
Meghoztam a csütörtöki IRÁNYTŰ-t számodra, melynek az a feladata, hogy a heti küzdelmek közepette is a helyes úton tartson, és ne lankadj az Isten-keresésben!
Ez a levél egy anyaggyűjtemény, mely a hét hátralévő részéhez (csütörtök, péntek, szombat) ad olyan impulzusokat, amelyek segítenek töltekezni, és megtartani Isten jelenlétében és szeretetében!
Saját imaszándékodat az oldal aljára írhatod!
Lehetőleg konkrét szándékot fogalmazz meg, és legalább a keresztnevedet add meg!
IRÁNYTŰ:
„MÉLYSÉGEINK FELÉ” – Isten megtapasztalásának szempontjai, gyakorlatai
Gyorsuló világban élünk, mi magunk is egyre zaklatottabban. Ezért is szükséges odafigyelned önmagadra, az Istennel való kapcsolatodra. A jelenlét gyakori észlelése átalakulással járó út, saját mélységeid felé irányít, hogy megtapasztalhasd, Isten úgy szeret, amilyen vagy.
Erről szól az alábbi 13 részes sorozat!
Így szabadulhatsz ki belső börtönödből
Az állandó elégedetlenkedés akár „teljes munkaidős” foglalatossággá is válhat, folyamatos bosszankodássá, ha valami vagy valaki nem olyan, amilyennek elképzelte az ember. Vagy csalódott, rezignált visszahúzódáshoz is vezethet. Szakadatlanul körbe-körbe jár az ilyen ember és önmaga foglya marad – órákra, napokra, hónapokra vagy évekre, sőt mi több, talán egész életére.
De nem ragadok le itt, hanem nehézségeimmel együtt a jelen felé fordulok. Arra figyelek, ami a nehézségektől függetlenül még jelen van.
A Szentlélek új életet akar fakasztani a lelkünk mélyén. Amikor az imában az itt és most jelenlétében vagyunk, akkor tud megérinteni és átalakítani bennünket Isten jelenlétének és Jézus nevének gyógyító ereje.
Tehát, minden hat ránk, amire a tekintetünket irányítjuk. Az éber figyelem, és a nem szembeszökő, ám mégis jelen levő „csendes dolgok” felé irányulás megváltoztatja az életünket.
Keresd azt, ami nyitottá tesz a jelenre, arra, ami benned és a konkrét külső helyzetekben is ott van!
Ne rohanj! Amikor odaérsz, akkor is jó lesz!
Nehezünkre esik kivárni az eredményeket. Azonnal akarjuk. És ha nem kapjuk meg, akkor türelmetlenné, agresszívvá, vagy csalódottá és feladóvá válhatunk. Az élet azt diktálja, hogy „gyorsan – gyorsan”. Az igazán értékes dolgoknak azonban érési idejük van. A sietség felszínességet közvetít, a kiválóság elmélyülést igényel. Ehhez nagyobb jelenlét, nagyobb összeszedettség, nagyobb nyugalom kell. Ez pedig lassabb haladási tempót jelent. A hegyre nem tudsz fölszaladni, mert már félút előtt kifulladsz és föladod. Szépen lassan ballagj fölfelé! Azt viszont tedd folyamatosan!
A maratoni felkészülésem első szakaszában mohó voltam. Gyorsan akartam az eredményt. Heti 6 edzést tartottam, és nagyon megfeszített tempót diktáltam magamnak. Büszke voltam, hogy milyen jól haladok. Egészen addig, amíg az egyik késő esti edzésen (egy hosszú és fárasztó nap után), mindenáron le akartam futni a 10 km-t. Éreztem, hogy fáj a derekam, de nem törődtem vele. 6-7 km után már nagyon erős volt a kínzó érzés. De én csak futottam tovább, sőt, fokoztam a tempót. Nos, lefutottam, de nagy árat fizettem a mohóságomért és erőltetésemért – igen komoly idegbecsípődést és gyulladást kaptam, ami miatt napokig csak a legerősebb fájdalomcsillapítókkal tudtam talpon lenni és nagy nehezen bicegni. A futóedzéseket pedig 1,5 hónapra fel kellett függesztenem. Nagy visszaesés volt ez és komoly figyelmeztetés, hogy „LASSÍTS!”. Azóta sokkal ésszerűbben készülök, és ha valami jelet észlelek, visszaveszek a lendületből. A kis figyelmeztetéseket érdemes komolyan venni, mielőtt még nagyot ütne az élet.
Az is előfordulhat, hogy kényszerpihenőre kerülsz (ilyen volt az említett sérülésem is). Mondjuk, várakoznod kell a postán, a bankban, vagy bárhol.
mentálhigiénés szakember, orvos
GYAKORLAT:
Csinálj mindent lassabban! Járj lassabban, írj és olvass lassabban, mosogass lassabban, beszélj lassabban és főképp, vezess lassabban! Egyáltalán, csináld mindenmunkádat, intézkedésedet lassabban! Sőt, néha állj meg egy kicsi és nézd meg, mik és kik vannak körülötted! Észlelj, figyelj, érezz! Figyeld az érzéseidet és írd le az élményeidet!
Ami az igazi örömöt adja
December 15. – Advent III. vasárnapja
Olv.: Szof 3,14-18a; Iz 12,2-6; Fil 4,4-7;
Evangélium: Lk 3,10-18
Egy fiatal orvos számára hatalmas terhet jelentett a sok túlóra és ügyelet, miközben a családjában is helyt kellett állnia. Három gyermeke még kicsi volt, s a felesége nem győzött mindent megcsinálni egyedül. Így aztán a doktor számára a fárasztó kórházi munka után otthon rendszeresen beindult a második műszak: fürdetés, pelenkázás, altatás, éjjel pedig rendszeres felkelés az éppen felsíró picik valamelyikéhez. Az orvosra hatalmas nyomást gyakorolt a kettős feladatkör. Szinte állandóan bajban volt a határidőkkel, stresszes volt az élete, soha nem tudta igazán kialudni magát. Egy alkalommal egy idős hölgy jött hozzá a kórházba kontroll vizsgálatra. A doktor rohamtempóban végezte a munkát, miközben igyekezett udvarias lenni a nénihez. Mikor végre leült, hogy megírja a papírokat, az idős hölgy megszólalt: „Kérdezhetek valamit, doktor úr?” Az orvos, azt gondolván, hogy a néni valami egészségügyi kérdést tesz föl, megadóan sóhajtott: „Mondja!” A néni azonban nagy meglepetésére ezt kérdezte: „Hogy érzi magát mostanában?” Az orvos meglepett pillantással nézett fel, majd kibuggyant belőle a panaszkodás. Elmondta, mennyire rohanók a mindennapjai, milyen sokat kell törődnie a gyerekeivel, mennyi gondja-baja van velük. Perceken keresztül ömlött a fájdalmas panasz a fiatal dokiból, miközben a néni csak bólogatott. Végül, mikor az orvos egy kis szünetet tartott, a hölgy csillogó szemekkel felsóhajtott: „Ó doktor úr! Én mit meg nem adnék azért, hogy újra fiatal szülő lehessek! Hogy a házam megteljen gyerekzsivajjal, hogy pelenkázhassam az apróságaimat és éjszaka visszaaltathassam őket! Hogy óvodába vagy iskolába vihessem őket, főzhessek, moshassak rájuk …. hogy érezzem, igenis szükség van rám! Akkor nem lenne ilyen üres és értelmetlen az életem.” Az orvos döbbenten hallgatta. Ebben a pillanatban ráébredt, hogy egyszer majd azok a napok fognak neki a legjobban hiányozni, amelyeken most annyira szeretne túl lenni. Csak a terhekre koncentrált, az örömöket észre sem vette! Aznap alig várta, hogy hazaérjen a kórházból és apaként is tehesse a dolgát a családja körében.
Mennyi felsorolást hallottam, olvastam a napokban a karácsonyi ajándék elvárásokkal kapcsolatban: én ezt kérek, én azt, én ennek örülnék, én annak! Egyre nagyobb, drágább, és persze egyre fölöslegesebb, vagy legalábbis nélkülözhető dolgok. És persze mindig én! Mindig nekem! Mintha az öröm csak akkor lenne lehetséges, ha én kapok, ha mások nekem ajándékoznak, engem ajnároznak, velem törődnek. Ezzel szemben, ha az örömvasárnap szentírási részeit megvizsgáljuk, azt látjuk, hogy az igazi örömet épp az adhatja meg, ha mások javán fáradozunk. Méghozzá örök javán, örök üdvösségén!
Az olvasmányban arról hallunk, hogy maga Isten örvendezik az Ő népe fölött. Nem mintha a bűneiben elbukott nép akkora örömre adna okot! Isten nem abban leli örömét, amit Izrael tesz meg Őérte, hanem éppen abban, ami Ő tesz Izraelért: újjáéleszti szeretetével, megbocsátja bűneit, megszabadítja a rabságból.
A szentleckében Pál apostol azt írja a filippieknek: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Ismét csak azt mondom: örüljetek!” Azután így folytatja: „Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki!” Vagyis a keresztények örömét az jelenti – s egyben fokozza is – ha a jóságos szeretet tetteivel fordulnak embertársaik felé. Nem önmaguk körül forognak, hanem embertársaikért hoznak komoly áldozatokat.
Az evangéliumban pedig keresztelő Jánosról azt olvassuk, hogy sokféle módon buzdítja az embereket, s hirdeti nekik az üdvősséget. Meghívja őket az Isten Országának buzgó várására, s tanácsokat ad, hogyan tudnak a leghitelesebben felkészülni a Messiással való találkozásra. János nagyon egyszerű, szinte már önkínzó, aszkéta életet él, mégis tele van örömmel: örömét az emberek üdvösségének, örök életének szolgálata jelenti.
Vajon a mi életünkben nem lenne-e sokkal több öröm, ha a magunknak helyett több lenne bennünk a szolgálat iránti érzékenység? És főleg ha azt igyekeznénk adni az embereknek, amire legnagyobb szükségük van: segítséget az Istennel való kapcsolatuk kiépítésében, megőrzésében, az üdvösség útjának megtalálásában!
Dr. Finta József atya,
kecskeméti főplébánia plébánosa
Kedves Klubtagok,
Kérek szépen egy tized rózsafüzér felajánlását kórházban fekvő, súlyos beteg, műtéten átesett plébánosunkért. Kérjük Jézus akarata szerint gyógyítsa őt, hogy hívei körébe minél előbb visszatérhessen.
Köszönöm, ez nekem nagyon aktuális és mélyen érintett.
Betegségből gyógyulok.
A türelmetlenség állandó utitársam.
Lassabban! Ez lesz az új segítő mondatom.
Hálás vagyok, hogy a klub tagja lehetek.