Ráhangolódás: Uram, ahogy ma megállok előtted, töltsd el szívemet és egész lényemet jelenléted csodájával.Uram, Te adtad az éjszakát, hogy pihenhessek és Te adtad az új napot is. Add, hogy a mai nap se feledkezzem meg hozzám való jóságodról. Úgy irányíts, Uram, utamon, hogy áldásodat másokkal is megoszthassam.
Elmélkedés: Egy férfi bement a helyi boltba, és mikor fizetésre került a sor, az eladó megkérdezte, hogy szeretné-e az érintésmentes kártyaleolvasót használni. Ez azt jelenti, hogy egyszerűen megmutatja a bankkártyáját a gépnek, elég közel ahhoz, hogy le lehessen olvasni, és le tudják venni a pénzt a számlájáról. Nem kell a kártyát beletenni a gépbe, nem kell pin-kódot bepötyögni, nem lehet elrontani. Milyen könnyű! Ezután elbúcsúzott és kiment a boltból.
Hazafelé tartva érezte, hogy valami nyugtalanítja. Másnap és harmadnap is töprengett ezen az érzésen, és végül rájött, mi zavarja. Társadalmunk és a technika olyan irányba vezetnek, ahol nem kell kapcsolatba lépnünk egymással – egy „kapcsolat nélküli társadalom” felé, ha úgy tetszik.
A közösségi médiának és a számítástechnika fejlődésének köszönhetően egyre távolabb élhetünk egymástól. Ismeretségek születnek a virtuális valóságban, barátságok alakulnak ki és akár meg is szűnnek olyan emberek között, akik valójában sohasem találkoztak.
Egy kapcsolat nélküli társadalom kialakulása körvonalazódik, melyben saját egzisztenciánk, saját szükségleteink a legfontosabbak, és ezek kielégítése anélkül történik meg, hogy más élő személyekkel kapcsolatba lépnénk. De nem csak erről van szó: a kevesebb kontaktus oda vezet, hogy kevésbé van tudomásunk mások szükségleteiről, szenvedéseiről, így meg vagyunk fosztva az empátia, a felebaráti segítség felemelő érzésétől.
A kapcsolat nélküli társadalom sok mindent elvesz tőlünk, nem utolsósorban azt a gazdagságot, ami a másik emberrel való szemtől-szembe találkozásból ered még akkor is, ha ez a találkozás nem mindig kellemes.
A mai világban bizonyos dolgokat, technikai lehetőségeket nem tudunk kikerülni. Éljek vele, de törekedjek a személyes kontaktusra, ahol csak lehet. A szomszéddal is lehet úgy beszélgetni, hogy megtartjuk a 1,5 m távolságot, de legalább láttuk őt a saját szemünkkel.Azt hiszem felértékelődnek az olyan egyszerű szeretet-gesztusok, mint például a mosoly. Te milyen szeretet-gesztusok tudsz alkalmazni a környezetedben?
A Szentírásból:
» Lk 24,13-35
Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. „Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?
» Mt 28,16-20
És én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.
» Ef 3,14-21
Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy a hittel Krisztus lakjék szívetekben, s gyökeret verjetek és alapot vessetek a szeretetben.
Elmélkedd át ezeket a kérdéseket őszintén:
1. Hogyan tudnánk egy biztonságos, kapcsolatokban bővelkedő társadalmat kialakítani?
2. Hogyan teremthetnénk több lehetőséget az együttlétre, az egymástól való tanulásra, egymás segítésére?
3. Hogyan tudnád – ahol, amikor és ahogyan lehetséges -, szeretettel megszólítani azokat, akik már egy „kapcsolat nélküli” világban élnek?
Záróimádság:
Atyám, Istenem, köszönöm Neked ezt az időt, amelyben részt vehettem, együtt mindazokkal, akik ma imádkozzák.
Szentlelked segítségét kérem továbbra is, most, hogy ennek az imaidőnek a végén visszatérek a napi tevékenységeimhez. Segíts, hogy megszívleljem, amit ma ebben az imában tanultam, és hogy tudjam elengedni, amit nem kell magammal vinnem.Mindenekelőtt pedig segíts észben tartanom, hogy Veled mindig kapcsolatban vagyok: csak álljak meg egy pillanatra, lélegezzem és imádkozzam, hogy felfogjam jelenlétedet.
Azt gondolom, legelőször a családi kapcsolatokat kellene helyreállítani. Az lenne a legfontosabb, hogy a gyerekek jó példát lássanak a családban, mert különben nem lesz „normális” felnőtt belőlük. Az én tapasztalatom, hogy legnagyobb baj, hogy önzőek vagyunk Főleg saját kényelmünk, saját pozíciónk, saját időnk, mi magunk vagyunk a legfontosabbak. Nem tudunk lemondani, nem tudunk önzetlenül szeretni. Nem vesszük észre a mellettünk lévő férjet, feleséget, anyát, gyereket stb. Nincs közösség a családban! Így nem csoda, hogy nincsenek közösségek az iskolában, a munkahelyen, a plébánián, az egyházban.
Túl fontos a jólét, az anyagi javak, a kinek van szebb, vagy jobb valamije? Az állandó versenyszellem, ami a világban van, az megöli az EMBERT. Talán kisebb falvakban még valamennyire jobb a helyzet, de már ott sem az van, mint régen volt, hogy segítették egymást az emberek. Nincs összefogás, szolidaritás (csak valami tragédia esetén), nincs keresztényi szeretet. Sőt, én azt tapasztalom, hogy a nem hívő emberek sokszor inkább mutatnak jó példát .
Csak akkor lehet változtatni ezen a lassan elembertelenedő világon, ha megtanulunk lemondani. Elsősorban saját magunkról és akkor oda tudjuk adni magunkat, az időnket, a tehetségünket, a tudásunkat, az erőnket stb.a másoknak.
Csak akkor tudunk másokat megszólítani, ha már „begyakoroltuk” a saját családunkban! Ha az apa megszólítja a gyerekét, ha időt szán rá, ha meghallgatja. Ha észre veszi, hogy az anya egész nap robotolt otthon a gyerekek körül, hogy neki is jól esne egy kis segítség, egy jó szó, egy vele töltött idő. A gyerekek is úgy lennének nevelve, hogy az elsődleges feladatuk a tanulás, amikor már odaértek, de a kicsi óvodást is meg kell tanítani arra, hogy a játékait tegye a helyére, hogy segíthet az anyának teríteni, vagy az apával takarítani. Mindezek közben is lehet beszélgetni és figyelni a másikra. Hiányzik a közös idő és az én-idő is a családokban. Amikor az ember fiatal, úgy érzi milyen lassan telik az idő, de amikor megöregszik, kiderül, milyen gyorsan elment az élet és még nem éltem, még annyi mindent szeretnék, annyi mindent kellet volna megtenni, vagy másképp tenni. De meddig van időnk? Csak Isten tudja erre a választ, de olyan jó lenne, ha nem olyan sok felesleges dologra pazarolnánk el. Sajnos a család fogalom jelentése nagyon megváltozott. Nincsenek igazi „nagy” családok (nem feltétlen a nagy létszámra gondolok) ahol fontos a kapcsolat a másikkal. Az egymás segítése.