Inspiráló gondolatok lelkipásztoroktól
Aki nem birtokol, hanem megoszt
Krisztus Király ünnepe összegzi az egész egyházi évet, amelynek során Isten világának titkait sokféle szempontból ünnepeljük. Mindegyik ünnep arról szól, hogy Isten akarja a mi üdvösségünket, ezért egyre inkább beavat isteni természetébe.
Az egyházi év csúcspontja Húsvét ünneplése. Húsvét kifejezi, hogy Jézus mindnyájunké, mert megmutatja mindnyájunknak az elképzelhető legboldogabb jövőt, a feltámadt, dicsőséges életet. Ennek viszont egyenes következménye, hogy Krisztus a mi királyunk. A királyságról persze emberi fogalmaink vannak. Trónus, palást, alattvalók, sok arany, hadsereg, hatalom, és más effélék. Az, hogy egy vezető embernek nagy háza és sok pénze van, még nem feltétlenül baj, de ha csak ezekben hisz, az már nagy baj, mert kizsákmányoló lesz.
Jézus, aki maga szegénységben élt közöttünk, megmondta, hogy a földi értékek nem rosszak, de ha rosszakarattal használjuk, akkor anyagiasak, és egyre inkább telhetetlenek leszünk. Lélekben függetlennek kell lenni az anyagiaktól, hogy ne gátolják, hanem segítsék az égi értékekhez való ragaszkodásunkat. Krisztus azért a királyunk, mert övé a legtöbb, maga az istenség, és ráadásul nem is birtokolja, hanem megosztja, hogy minden teremtmény még inkább éljen.
Sánta János atya
Élethelyzetek – sorozat
Az öreg halász
A házunk éppen szemben volt a baltimore-i Johns Hopkins kórház épületével. Az alsó szinten laktunk, a felső szintet pedig bérbe adtuk a klinika járóbetegeinek. Egy nyári estén éppen a vacsorát készítettem, amikor kopogást hallottam az ajtón. Kinyitottam, és egy ritka csúnya öregembert pillantottam meg. Alig magasabb nyolcéves fiamnál, gondoltam, miközben végigmértem görnyedt, összeaszott testét. A legvisszataszitóbb az arca volt, mely az egyik oldalon feldagadt, és vörös vadhús borította. A hangja meglepően kedvesen csengett:
– Jó estét. Azt szeretném megtudni, volna-e kiadó szobájuk egy éjszakára. Ma reggel érkeztem kezelésre a keleti partról, de csak holnap reggel megy busz visszafelé.
Elmondta, hogy dél óta igyekszik szobát szerezni sikertelenül.
– Gondolom, az arcom miatt van. Tudom, hogy rémesen néz ki, de a doktor azt mondja, még néhány kezelés….
Egy pillanatig tétováztam, de amit ezután mondott, az meggyőzött:
– Elalszom a hintaszékben is a verandán. A buszom kora reggel indul.
Biztosítottam róla, hogy találunk neki ágyat, de addig is lepihenhet a verandán. Bementem a házba és befejeztem a vacsorakészítést. Amikor elkészültem, megkérdeztem az öreget, hogy csatlakozik-e hozzánk.
– Köszönöm, nem. Van elég ennivalóm – mondta, és felmutatott egy barna papírzacskót.
Miután befejeztem a mosogatást, kimentem hozzá beszélgetni a verandára. Hamar észrevettem, hogy ennek a pici embernek a testében hatalmas szív dobog. Elmondta, hogy halászatból él. Segíti a lányát, akinek öt gyermeke van és a férje egy súlyos gerincsérülés következtében nyomorék. Mindezt nem panaszkodva mondta. Minden második mondatában hálát adott Istennek az áldásaiért. Hálás volt azért, mert a betegsége, mely valószínűleg valamilyen bőrrák, nem jár fájdalommal. Megköszönte Istennek, hogy erőt ad neki a munkához.
Lefekvés előtt beállítottunk neki egy tábori ágyat a gyerekszobába. Amikor reggel felkeltem, az ágynemű takarosan összehajtogatva feküdt az ágyon, és a kis öreg kint volt a verandán. Visszautasította a reggelit, de mielőtt elindult a buszhoz, akadozva, mintha valami nagy szívességet kérne, azt mondta:
– Lehetséges lenne, hogy legközelebb is itt szálljak meg, amikor kezelésre jövök? Nem okozok felfordulást, elalszom egy székben is.
Rövid szünetet tartott, majd így folytatta:
– A gyerekeinek hála nagyon otthonosan éreztem magam. A felnőttek általában megriadnak az arcomtól, de úgy tűnik, a gyerekeket nem zavarja.
Közöltem vele, hogy szívesen látjuk újra.
A következő alkalommal valamivel reggel hét után érkezett. Egy nagy halat és egy kiló gyönyörű osztrigát hozott ajándékba, még sosem láttam ekkorákat. Azt mondta, aznap hajnalban fogta őket indulás előtt, így biztosan finomak és frissek lesznek. Tudtam, hogy a busza hajnali négykor indult, és elgondoltam, hánykor kellett felkelnie, hogy halászhasson előtte.
Az elkövetkezendő évek során többször megszállt nálunk egy-egy éjszakára, és sosem jött üres kézzel. Mindig hozott nekünk halakat vagy osztrigát vagy zöldséget a kertjéből. Máskor csomagokat küldött, mindig expressz küldeményt, halat és osztrigát vagy friss parajt, kelkáposztát, melynek előzőleg minden levelét gondosan megmosta. Mivel tudtam, hogy három mérföldet kell gyalogolnia a postáig és nagyon kevés a pénze, kétszeresen értékesnek éreztem ezeket a küldeményeket. Miközben időről időre átvettem figyelmessége apró bizonyítékait, gyakran eszembe jutott a szomszédom megjegyzése, melyet akkor tett, amikor a halász először hagyta el a házunkat: „Maguknál aludt az a borzalmas külsejű öregember a múlt éjjel? Én kiutasítottam. Elveszítheti a vendégeit, ha ilyeneket szállásol el.”
Lehet, hogy igaza volt, hiszen időnként néhányan miatta álltak tovább. De ha ismerték volna őt, talán könnyebben viselték volna a betegségeiket. Tudom, hogy a mi családunk mindörökre hálás lesz neki, amiért ismerhettük. Megtanultuk tőle, hogy a rossz dolgokat panasz nélkül kell elfogadni, a jó dolgokért pedig hálát kell adni.
Nemrégiben meglátogattam egy barátomat, akinek melegháza van. Megmutatta a virágait. A legeslegszebb egy éppen nyíló, arany színű krizantém volt. Legnagyobb meglepetésemre egy horpadt, rozsdás vödörben állt. Azt gondoltam magamban, ha az enyém lenne ez a virág, a legszebb cserepembe tenném. A barátom szavai azonban jobb belátásra térítettek:
– Elfogytak a cserepeim, és mivel tudtam, hogy ez milyen szép lesz, úgy döntöttem, jó lesz neki ez a régi vödör is – magyarázta. – Nem kell sokáig benne maradnia, úgyis nemsokára kiültetem a kertbe.
Biztosan elcsodálkozott rajta, amiért olyan jót nevettem szavain, de éppen ilyen jelenetet képzeltem el a mennyben:
„Itt ez a különlegesen szép lélek. Nem bánja, ha ebben a kicsi, rút testben kell élnie.” De ez már régi történet. Isten kertjében régóta biztosan büszkén magasodik ez a drága lélek!
(Ismeretlen szerző)
GONDOLAT:
„A legszörnyűbb börtön egy bezárt szív.” II. János Pál pápa
Sajnos gyakran vagyunk előítéletesek, elutasítóak mindazzal szemben, ami eltér a megszokottól. Ha nem nyitjuk ki a szívünket mások felé, akkor nem is tudjuk felfedezni a körülöttünk lévő mindennapi kis csodákat sem, melyekért hálásak lehetnénk.
***
Ha van saját tapasztalatod, véleményed e történettel kapcsolatban, írd le bátran itt a hozzászólásnál!
Szívet- lelket melengető történet volt,
köszönöm szépen!